Allegri miatt vadászik a Juve a farkasok játékosaira?
Allegri miatt vadászik a Juve a farkasok játékosaira?

Egyes beszámolók szerint a Juventus mestere, Massimiliano Allegri tanácsára érkezett az AS Roma csapatához Radja Nainggolan, Kevin Strootman és Medhi Benatia, amikor még a livornói születésű szakember élénken tárgyalt az AS Roma vezetőségével egy esetleges csatlakozásról. A…

Allegri: "Három pontot kell szereznünk a Chievo ellen"
Allegri: "Három pontot kell szereznünk a Chievo ellen"

A Chievo ellen készülődő Juventus mestere, Massimiliano Allegri megerősítette, hogy a csapat veterán klasszisa, Gigi Buffon pihenőt kap a veronai csapat elleni bajnoki találkozón, míg Claudio Marchisio, Giorgio Chiellini és Sami Khedira is sérülés miatt hiányzik majd szombat…

Hamšik: "A Juventust és a Milant is visszautasítottam"
Hamšik: "A Juventust és a Milant is visszautasítottam"

Marek Hamšik legutóbb ismét hűségesküt fogadott a Napolinak és megerősítette, kész pályafutását a dél-olasz csapatnál befejezni. Elárulta azt is, hogy bár lehetősége lett volna a váltásra, ő a Juventusnak és a Milannak is nemet mondott. A szlovák válogatott csapatkapitánya…

De Sciglio: "Megtiszteltetés, hogy a Juventusnál lehetek"
De Sciglio: "Megtiszteltetés, hogy a Juventusnál lehetek"

Mattia De Sciglio nagyon örül annak és megtiszteltetésnek érzi, hogy a torinói bajnokcsapat mezét viselheti az idei szezontól kezdve. A huszonnégy éves védő a JTV-nek adott hosszabb nyilatkozatot azzal kapcsolatban, milyen benyomásokat szerzett új csapatánál és milyen ismét Max Allegrivel…

Ferguson: „Allegri fantasztikus edző”
Ferguson: „Allegri fantasztikus edző”

A Juventus mesterét, Massimiliano Allegriről rendkívül elismerően beszélt a Manchester United legendás szakembere, Sir Alex Ferguson az UEFA mesteredzők nyoni találkozóján. Az Öreg Hölgy edzője három szezon alatt kétszer jutott BL-döntőbe csapatával, miközben sorozatban nyerte a…

Gasperini: "Spinazzola maradására számítok"
Gasperini: "Spinazzola maradására számítok"

Az Atalanta edzője, Gian Piero Gasperini arra számít, hogy a Juventus tulajdonában lévő, ám a bergámói csapatnál kölcsönben szereplő Leonardo Spinazzola nem fog idén a torinói bajnokcsapathoz igazolni. A Juventus a védelem megerősítése érdekében már most visszarendelné…

Bonucci: "A Juve és én is döntést hoztunk"
Bonucci: "A Juve és én is döntést hoztunk"

Leonardo Bonucci legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, korábbi csapata, a Juventus az előző idényben olyan meghatározó döntéseket hozott, melyek következtében kénytelen volt az AC Milan együtteséhez csatlakozni. A középhátvéd csupán 40 millió euró ellenében szerződött a Bianconeri egyik legfőbb…

Allegri: "Közel álltam a felmondáshoz"
Allegri: "Közel álltam a felmondáshoz"

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri meglepő nyilatkozatot tett, melyben elismerte, a Real Madrid elleni döntőben elszenvedett vereséget követően közel állt ahhoz, hogy felálljon a csapat kispadjáról. A Bianconeri három éven belül másodjára jutott be a legrangosabb európai kupasorozat…

Allegri: "Nem volt balhé Cardiffban"
Allegri: "Nem volt balhé Cardiffban"

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri szerint az emberek nem értékelik azt a teljesítményt, amellyel a csapat a tavalyi idényben bejutott a cardiffi Bajnokok Ligája-döntőbe. A Bianconeri három éven belül második döntőjét játszotta a legrangosabb európai kupasorozatban, azonban ismét vereséget…

Allegri: "Alex Sandro velünk marad"
Allegri: "Alex Sandro velünk marad"

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri megerősítette, csapata balhátvédje, Alex Sandro nem megy sehová az idei átigazolási időszakban. Az olasz bajnok most fejezte be az Egyesült Államokban, Bajnokok Kupája néven folytatott felkészülési mérkőzéssorozatot, a tréner pedig a…

Higuaín: "Még mindig a Juventus a legjobb"
Higuaín: "Még mindig a Juventus a legjobb"

Gonzalo Higuaín úgy véli, a Scudetto kérdése még mindig elsősorban a Juventus kezében van, s bár minden évben nagy ígéretekkel indulnak neki a csapatok, a végén mindig az Öreg Hölgy nyer. A Bianconeri az utóbbi hat évben minden alkalommal elhódította a bajnoki címet, Leonardo Bonucci távozásával,…

Allegri: "Csodálatos este volt két nagyon jó kerettel"
Allegri: "Csodálatos este volt két nagyon jó kerettel"

A Juventus az FC Barcelona elleni felkészülési mérkőzéssel kezdte a hangolódást a következő szezonra, s a csapat ugyan 2:1-es vereséget szenvedett, Massimiliano Allegri úgy véli, a lehetőségekhez mérten jó teljesítményt nyújtott a zebracsíkos együttes. "Tekintettel arra, hogy…

Bonucci: "Nem vagyok áruló"
Bonucci: "Nem vagyok áruló"

Leonardo Bonucci legfrissebb nyilatkozatában beszélt meglepő klubváltásáról és elmondta, nem érzi magát árulónak vagy zsoldosnak. A középhátvéd 42 millió euró ellenében hagyta el Torinót és csatlakozott az újjáépülő AC Milan gárdájához. Ezzel és az utóbbi időben a csapatnál mutatott viselkedésével…

Allegri: "Nem tartok Dybala elvesztésétől"
Allegri: "Nem tartok Dybala elvesztésétől"

Az Egyesült Államokban vendégszereplő Juventus ma este az FC Barcelonával méri össze erejét, s a zebracsíkos csapat mestere, Massimiliano Allegri a keret erősítéséről, valamint Paulo Dybala esetleges távozásáról beszélt a sajtó képviselőinek nyilatkozva. "Nyugodt vagyok egy négy védőből álló…

Allegri: "A Napoli szebb focit játszik nálunk"
Allegri: "A Napoli szebb focit játszik nálunk"

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri minden gond nélkül elismerte, hogy a dél-olasz csapat szebb futballt játszik, mint saját gárdája. A Napoli másodikként, illetve harmadikként végzett az elmúlt két szezonban a Bianconeri mögött, azonban nagyon sok elismerő szót kaptak azért, mert szórakoztató…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3656) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1048) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1728) játékosokról (10526) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2557) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4511) mercato (4394) nyilatkozat (7888) Olasz Kupa (338) összefoglaló (467) pletyka (4419) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (257) Címkefelhő
süti beállítások módosítása