A Paris Saint-Germain Allegrit szemelte ki?

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato.jpgA La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Paris Saint-Germain csapata élénken érdeklődik a Juventus mestere, Massimiliano Allegri iránt.

A francia óriásklub ugyanis arra készül, hogy az idény végén meneszti a csalódáskeltő eredményeket produkáló Unai Emeryt, aki egy jelentősen megerősített kerettel sem tudta beverekedni magát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

A sajtó szerint Emery helyettesítésére több jelölt is van, például Luis Enrique, akivel viszont az lehet a probléma, hogy feltételezések szerint teljesíthetetlen kérései lennének.

Antonio Conte is a jelöltek között van, ő azonban idén a Chelseavel nem produkál jó teljesítményt, így Párizsba érkezése kevéssé tűnik valószínűnek.

Most a fent említett lap azt pendítette meg, hogy az arab pénzzel telepumpált párizsi klub elsődleges célpontja a Juventust két Bajnokok Ligája-döntőbe is bevezető Allegri, akitől azt remélik, sikerül elhoznia a francia fővárosba a nagyfülű serleget.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2113747370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2018.03.17. 11:50:40

Menjen Conte. Akkor megint nem kell tőlük tartani egy ideig.
Úgyis mindig ilyen csapatokra vágyik.

I love JU 2018.03.17. 11:54:17

egyszer hódítsa el velünk. aztán mehet :D

Alex8610 2018.03.17. 12:14:53

Nem tudom kivel lehetne ot pótolni.Remelem meg marad nálam Lippi után a 2.legjobb edző a Juventusnal.Nem kevés pénzt hozhatott a klubnak mióta itt van.Nelkule ennyi mindent nem értünk volna el az utóbbi években.Nem kell Allegrinek olajpumpa hogy eredményeket érjen el csak egy kicsit kéne szintet lépni nyáron talán nemis volt annyira feltűnő de most már tisztan látszik hogy osszessegeben bukta volt a mercato.

m.martin91 2018.03.17. 12:22:05

Szerintem nem fog távozni Allegri, a PSG-nek pedig nem ilyen típusú edzőre lenne szüksége. Most szar helyzetben vannak, mert Emery biztosan távozik, és nincs értékelhető opció a piacon, de számukra egy Guardiola lenne a megoldás. Párizsban szép játékot, sok gólt várnak el, nem taktikus futballt. Egyelőre azonban a spanyol nem megszerezhető, de lesz ő még edző a PSG-ben.

I love JU 2018.03.17. 13:04:34

@m.martin91: szerintem Conte is jó lenne nekik. a Spirito megvan benne és egy kicsit mederbe terelhetné a dolgokat. de inkább az Olasz kispadra üljön le, hátha újjá éled keze között a csapat...

Paris Hamilton 2018.03.17. 13:59:59

Már látom a szemeim előtt, ahogy Neymar, Mbappe vissza zárnak védekezni. :D Viccet félre téve ha Allegri tacozna is valamikor, az biztos hogy nem a PSG lesz.

rockitbaby 2018.03.17. 14:47:40

@m.martin91: Hogy a PSG-nek milyen edző kellene, a fene se tudja. Az arabok ennyi eltapsolt eurómillió után eredményt akarnának végre. A nyakamat tenném rá, hogy egy Capello féle antifutballal megnyert BL serleggel is kiegyeznének.

Azonban a kérdést más oldalról közelítsük meg. Allegri vajon meddig fogja eltűrni, hogy minden évben van 1-2 komoly távozó, ami miatt a csapat teljes játékát újra kell gondolnia. Ilyet már a Milannál is át kellett élnie, akkor egy kirúgás lett a vége. Az tuti, hogy mi nem fogjuk lapátra tenni, de hogy ezt a végtelenságig nem fogja lenyelni, az is biztos. Hiába kap minden évben egy olyan puzzle darabot, ami előzőleg hiányzott, ha a vezetők hirtelen felindulásból egy másik kirakóst raknak elé. Magamból kiindulva, én erre marha gyorsan ráunnék.

KennethJames 2018.03.17. 15:50:02

@Paris Hamilton: Neymar vagy MBappe közül az egyik biztos padozna. Thiago motta örülne

epaska 2018.03.18. 00:12:35

Areola
DS Silva Marquinhos Darmian
Khedira Verratti
Rabiot Neymar Mandzukic
Cavani

Spider81 2018.03.18. 05:24:19

@epaska: :D es 100 millio az ex juves jatekosokert a mi kasszankba :D

alexGicamo 2018.03.18. 09:14:51

Válassza a PSG Zidane -t . Ő már zsinórban 2x megnyerte az áhított címet + ráadásul még francia is !

babo0410 2018.03.18. 09:35:51

Addig, amíg nevek vannak a PSG-ben csak, és nem csapat, akárkit odavihetnek. Allegri megbukott a Milannál, mert nem volt csapatuk. Meg fog bukni ott is, mert az igazolásoknál csak a neveket nézik, azt nem, hogy együtt milyen csapatot alkotnak. Amíg a hírek arról szólnak, hogy Neymar követel magának mindent, hogy klikkek vannak, addig ott lósz@rt fognak nyerni, nem BL-t. Még a szerencséjük az, hogy a francia bajnokság mezőnyéből ennyire kilógnak, és még ezer sebbel is tönkrevernek mindenkit. Viszont a BL-ben már sokkal erősebb a mezőny. Oda olyan csapat kell, akik kiállnak egymásért, akik szívüket-lelküket teszik ki a pályán a csapatért, a társakért, az edzőért.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása