A Juventus idei célja az egyik BL-hely elcsípése, ám jelenleg 4 pont választja el a bianconero együttest az egy meccsel kevesebbet játszó Atalantától, s a kevés szerzett pont egyik oka a bő húsz éve nem látott gyenge góltermelés, hiszen az 1999/2000-es szezonban szerzett utoljára ilyen kevés gólt a…
A bianconero csapat a Napoli ellen egy pontot otthon tartott az év első meccsén, ám a játék nem sok bizalomra adott okot, ami a következő hónapokat illeti. „Azt hiszem, van mit bánnunk a meccs kapcsán, mivel nyerni akartunk. Kár, hogy hátrányba kerültünk, hiszen hazai pályán mindenképpen a győzelem…
Az új esztendő első mérkőzésén a Juventus a rendkívül tartalékos Napoli együttesét fogadta, azonban a torinóiak erejéből mindössze csalódást keltő döntetlenre futotta ma este. "Egymás elleni párharc volt a pozíciókért, és a Napoliból négy kezdőjátékos hiányzott, de legutóbb tőlünk hatan hiányoztak,…