Di María: "Segíteni akarom a csapatot"

di_maria_angel_golorom_spezia_ellen.jpgA Spezia elleni győzelem során Ángel Di María csereként beállva, szép lövéssel szerezte meg a Juventus második találatát, s ezzel beállította a végeredményt, ami három pontot hozott a zebramezesek számára.

"Segíteni akarom a csapatot, akár kezdőként lépek pályára a mérkőzésen, akár csereként állok be. Nagyon örülök, hogy gólt szereztem, mert fel akartam iratkozni a góllövők közé Rabiot passza után is a Nantes ellen." - nyilatkozta a veterán argentin támadó a DAZN riporterének.

"Úgy gondolom, hogy időnként egy kissé fáradtak vagyunk attól, hogy ennyi meccset játszunk, s az olasz labdarúgás általánosságban nagyon nehéz, különösképpen, ha nyitva hagyjuk magunkat a kontratámadások előtt. Próbálunk magabiztosak maradni, s folyamatosan fejlődni."

A csapat csütörtök este a Nantes otthonába látogat, s mivel az idegenben lőtt gólok már nem számítanak a sorozatban, győznie kell, ha tovább akar jutni, s el kívánja kerülni a hosszabbítást.

"Tovább akarunk jutni, jobb eredményt érdemeltünk az első mérkőzésen, s most megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, hogy továbbjussunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8618053538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kukszi 2023.02.20. 05:58:04

Évi 400 millió forintért szerintem itt bárki segítené a klubot és tudna ilyen zseniálisakat nyilatkozni :D

venember83 2023.02.20. 07:20:37

@Kukszi: Ángel Di María közvetlenül hozzájárult 10 gólhoz a Juventusnál játszott 967 perc alatt a '22-23-as szezonban, 4 gól, 6 gólpassz, ezzel kiemelkedik a Juve keretéből, 97 percenként gólt lő vagy gólpasszt ad.

Spider81 2023.02.20. 07:38:44

@venember83: ha nem serult eppen/jatekra alkamas

venember83 2023.02.20. 08:01:32

@Spider81: igen, így van, későn szerződtette őt a Juve. Csak egy 8-9 évvel kellett volna korábban...

delpi0823 2023.02.20. 09:23:31

@venember83: Hat meg igyis a 35eves Di Marian mulik a tamadojatekunk,en boven hosszabbitanek vele meg 1evet.Most mar szerencsere ugy tunik a serulesek is elkerulik.Ha tavozni fog,nagyon nehez lesz potolni.

Kukszi 2023.02.20. 09:58:02

@venember83: én De Sciglora értettem
Ő keres ennyit :D

Gaben Smith 2023.02.20. 10:19:48

Olyan ez a Di Maria-Juventus helyzet mint amikor van egy Ferrari F40-ed hetvegente kiviszed sut a nap villogsz vele egyet nez mindenki szenzacios maga az auto de minden nap nem tudsz vele dolgozni menni…

bobo81 2023.02.20. 10:23:10

Azért érdekes,hogy a 17. Spezia a 2. félidöben egykapuzik 20 percig... a gólörömnél Di Maria és Vlahovic a fülüket mutatják,hogy most legyetek hangosak :D
Megérteném fordított labdabirtoklásnál, szép játéknál, de így szánalmas.
A Spezia kerete kap annyi fizut mint a fent említett két fél isten? :D

Pavel1988 2023.02.20. 12:00:24

@Gaben Smith: A hasonlatod olyan játékosra illene aki nem szerez gólt és gólpasszt sem tud adni csak cselezget(pl. Arthur).
Egyáltalán nem értem miért érzed Di MAriát hasznavehetetlennek.

Gaben Smith 2023.02.20. 12:05:14

@Pavel1988: nem a hasznavehetetlenseget probaltam szemlelteti. Pont azt hogy feszemu a vakok kozott csak mivel idos es serult nem hasznalhatod mindig

Pavel1988 2023.02.20. 12:11:03

Á értem, akkor frappáns:)
AMikor Di Maria helyezkedését, labdás skilljeit nézem és összehasonlítom a többi Juventus játékossal akkor úgy érzem nem is kell tovább keresni az okokat, hogy miért is tart ott ez a csapat ahol.

xXPeiperXx 2023.02.20. 16:58:21

@Pavel1988:

Hány példát soroljak csak az elmúlt időszakból, amikor jött egy nagyon ígéretes játékos és Allegri alatt szépen lassan leépült? Vagy hány olyat mondjak, aki itt totál megbukott Allegri alatt máshol viszont kivirágzott?

Di Maria szerencséje az, hogy nem játszott relatív sokat ebben a csodás rendszerben.

Ott van Vlahovic, megállíthatatlan volt Firenzében, itt eltelt 3 hónap és rotty.

Ott van Zakaria, a fél Bundesliga akarta, hozzánk jött, nagyon jól kezdett, aztán látjuk mi lett a vége.

Ott van Bremer, a liga egyik legjobb védője volt, most nincs egy olyan meccse se amikor ne hibázna.

Ott van Fagioli, a Seria B-ben iszonyat jól játszott, meghívták a válogatottba, aztán derült égből Allegri, egy hiba és máris pad.

Ott van Rabiot, akármennyire is nem szeretem, de el kell ismerni, hogy a francia válogatott oszlopos tagja és jól játszik ott. Itt meg, hááát.

Ott van Kostic, a tavalyi EL top játékosa, a Bundesliga legjobb szélsője, itt eddig egy meccs kivételével nem hozza azt a szintet.

Ott van Chiesa, aki Pirlo alatt a csapat motorja volt. Jött Allegri a nulla fizikai felkészítésének köszönhetően majdnem derékba tört a karrierje.

És még lehetne sorolni.... Jójó tudom kiégnek a nyomás alatt a srácok, mert ugye ez a Juventus és érezni kell a mez súlyát.

Na de, mi a helyzet Bentancur, Kulusevski, Dybala, Zakaria, Rovella, Demiral alkotta fél csapattal? Itt nem voltak jók, máshol pedig bizonyítanak ezt a sort még lehetne folytatni.

Akárhogy is nézem, nekem mindig az edző személye a negatívum, pedig én is nagyon örültem neki amikor visszatért, de most már egyre kínosabb, amit művel a csapattal és a sajtóban.

venember83 2023.02.20. 17:10:31

@xXPeiperXx: szerencsétlen Kosztics kapja bőven az ívet, pedig gólpasszok tekintetében a csapat legjobbja, azt hiszem. S mindezt úgy, hogy nincs rászabott taktika, ami segítené, hogy minél több gólpasszt kiosszon, mindenki kb. önállóan kell megoldja a támadásokat.

xXPeiperXx 2023.02.20. 17:12:28

@venember83: Félreértés ne essék, én nem a játékosokat bántom ők tehetnek erről a legkevésbé.

Allegrinek kellene felismernie a hibáit és változtatni.

steven.h 2023.02.20. 19:42:32

@Pjanista: Egyetértek, főként a Chiesas résszel, plusz annyit hozzátennék, hogy egyelőre én Vlahovic-csal is várnék szezon végéig, hogy ítélkezzünk - idén sokat volt sérült, amiatt, hogy tavaly sérülten játszott - Vlahovic esetében én ezt jobban ráírnám egyelőre Allegri számlájára, mint sem azt, hogy most még nem egy gépállat a Juvéban. Azért látni ilyet más csapatoknál is hogy kell idő, akár egy egész év is, hogy belejöjjön valaki az új csapatában - ilyen volt Tonali is, remélhetőleg Vlahovic-nak is csak kicsit plusz idő kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása