Allegri: "Még jobban elszakadtunk az üldözőinktől"

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_18.jpgA naptári év utolsó mérkőzésén a Juventus az AS Roma csapatát fogadta, s az összecsapásnak az is különösen nagy tétet adott, hogy az éllovas Inter erejéből mindössze 1:1-es döntetlenre futotta a Genoa ellen, így egy esetleges győzelemmel Massimiliano Allegri csapata két pontra megközelíthette a milánóiakat. Adrien Rabiot találatának köszönhetően a zebramezesek sikerrel jártak, s begyűjtötték a három pontot, így izgalmas versenyfutást ígérő pozícióból várhatják az új esztendőt.

"Jó mérkőzés volt, mert a Roma ellen játszani soha sem egyszerű, különösképpen, ha José Mourinho ül az ellenfél kispadján. Az első félidőben kockázatot vállaltunk, amikor Paulo Dybala a tizenhatoson belülre került a labdával, de szilárdak maradtunk. A szünet után betaláltunk, s szerezhettünk volna egy második gólt is. Fontos volt a győzelem, hogy még jobban elszakadjunk a mögöttünk álló csapatoktól. Mikor eljön január 7-e, meglátjuk, hogy mennyi pontot gyűjtöttünk a szezon első felében." - értékelte a Roma elleni győzelmet a Juventus mestere, Massimiliano Allegri.

"Pillanatnyilag úgy gondolom, hogy fizikálisan jó formában vagyunk, az elmúlt három nap az edzéseken is jó volt, s ma voltak lenyűgöző passzjátékaink. Egy kicsit túl gyakran adtuk el a labdát, s ezen dolgoznunk kell, de mindenekelőtt az átlós passzokon és azon, hogyan hozzuk ki a labdát hátulról.

A legfontosabb dolog, hogy miután a Frosinone és a Genoa ellen rögtön gólt kaptunk, miután megszereztük a vezetést, a csapat ismét tartani kezdett a kapott góltól. Amikor tartasz attól, hogy gólt kapsz, elkezdesz jobban összpontosítani a védekezés során.

Vlahović legutóbbi néhány meccse jó volt, s ma este ez egy újabb fejlődés volt, mert fizikálisan jobb formában van. Csak még erősebb lehet, képes egyedül vagy egy második csatár mellett játszani. Yıldız kevésbé csatár, mint Chiesa, sokkal inkább a hosszú passzokra, s kevésbé a kontratámadásokra épít. 

Nem kommentálom Acerbi kijelentéseit, az Inter pillanatnyilag két ponttal előttünk áll, s kivételes szezonjuk van 45 ponttal. Próbálunk elöl maradni, a közelükben, tudván, hogy más út áll előttünk. Nézzék csak meg a két keret átlagéletkorát, nálunk számos fiatal játékos van, akik csak most kezdik az útjukat. Elégedettek vagyunk azzal, amit nyújtunk, anélkül, hogy másokat figyelnénk.

Az egyetlen módja, hogy javítsunk a kereten, az az edzéseken elvégzett munka. Fiatal tehetségeink vannak, akik gyorsan fejlődnek, s remélem, hogy Joseph Nonge lesz a következő, akit az első csapatnál láthatunk majd. Őt egy kicsit helyre kell hozni, de kétségkívül tudja, hogyan kell futballozni."

Zárásul Allegrit arról kérdezték, hogy a három lehetőség közül melyik következhet be 2024-ben: a Juventus nyeri a scudettót, Allegri a torinóiak kispadjáén kezdi az új szezont vagy a zebramezesek visszatérnek a Bajnokok Ligájába?

"A Juve visszatér a Bajnokok Ligájába. Valójában ez egy nagyon fontos győzelem volt, mert a Romát és a többi, bennünket üldöző csapatot még jobban magunk mögé szorítottuk, így megerősítettük az előnyünket, és matematikailag közelebb kerültünk ahhoz, hogy kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3618291869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása