Khedira: "A Juventus túllépett a kezdeti nehézségeken"
Khedira: "A Juventus túllépett a kezdeti nehézségeken"

khedira_sami_sajtotajekoztato.jpgA Juventus nyári igazolása, a hosszú sérülésből visszatérő Sami Khedira úgy véli, hogy az olasz bajnokságban krónikus gyengélkedést mutató, azonban a Bajnokok Ligájában mindeddig hibátlan teljesítményt nyújtó zebramezes csapat hamarosan rátalál majd a megfelelő ritmusra.

"Nem tudom, hogy miért szenvedünk az olasz bajnokságban, miközben nagyon jó teljesítményt nyújtunk a Bajnokok Ligájában, időnként nagyszerű játékkal, s bízunk benne, hogy ez holnap ...

Allegri: „El kell kerülnünk a bonyodalmakat”
Allegri: „El kell kerülnünk a bonyodalmakat”

Massimiliano Allegri szerint a Borussia Mönchengladbach elleni ma esti BL-mérkőzés csak abban az esetben lehet döntő fontosságú, ha sikerül a Juventusnak begyűjteni a három pontot.

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_2.jpgA találkozó a megszokott időben kezdődik, és lehetőséget nyújt a Juventus számára, hogy sorozatban harmadjára arasson győzelmet az idei kiírásban.

„Azt elmondhatom, hogy Andrea Barzagli, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci játszani fog. Így lehet terjeszteni a híreket, ...

Juventus-Chelsea megegyezés Cuadrado ügyében
Juventus-Chelsea megegyezés Cuadrado ügyében

cuadrado_juan_cselez.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a Chelsea-vel a londoniak tulajdonában álló, azonban a szezont kölcsönben Torinóban töltő kolumbiai szélső, Juan Cuadrado ügyében, aki a korábbi híreknél alacsonyabb áron, mintegy 22 millió  € fejében válthat klubot.

A kolumbiai válogatott játékos nyáron tért vissza Olaszországba, azt követően, hogy mindössze hat hónapig szerepelt a Premier League-ben, s ott nem sikerült meggyőző ...

Pogba az Aranylabda-esélyesek között
Pogba az Aranylabda-esélyesek között

Pogba Paul_Golden Boy.jpgA FIFA és a France Football minden évben kihirdeti a szerintük az esztendő során legjobban teljesítő játékost, aki megkapja tőlük az Aranylabdát. A nívós díjra az idén esélyes játékosok 23 fős szűkített listájára a Juventus középpályása, Paul Pogba is felkerült, mellette a tavasszal még a Bianconeri mezét viselő, a nyáron a Bayern Münchenhez szerződő Arturo Vidal is az esélyesek között van.

A fiatal francia a Serie A-ban jelenleg futballozó ...

A Juventus ismét Franciaországból igazolna
A Juventus ismét Franciaországból igazolna

silva_bernardo_monaco.jpgA Juventus minden kétséget kizárólag beszállt a Monaco irányítójának, Bernardo Silvának a leigazolásáért zajló harcba.

A portugál sztárt a Chelsea és a Manchester City gárdája is figyeli, állítja a talkSport.  A szakmai körökben magasan jegyzett fiatal tehetség az U21-es Európa bajnokság egyik legragyogóbb csillaga volt, akinek (is) köszönhetően a portugál válogatott döntőig menetelt a kontinenstornán. 

A Juventus nemrég fokozta az érdeklődést ...

Prandelli: „Túl óvatos volt Mancini és Allegri”
Prandelli: „Túl óvatos volt Mancini és Allegri”

Prandelli Cesare_tapsol.jpgAz egykori olasz szövetségi kapitány, Cesare Prandelli véleménye szerint a Juventus és az Inter is félelemmel közelítette meg a vasárnapi Derby d’Italiát.

A két csapat 0-0-s döntetlent ért el a minap, és bár a nemrégiben Fiorentinát is irányító tréner szerint mindkét fél versenyben lesz a bajnoki címért, a problémák láthatók mindkét félnél.

„Még a legnagyobbak is ismerik a félelmet.” - írta Cesare Prandelli a Calciomercato által közölt ...

Pogba: „Nem értem a kritikákat”
Pogba: „Nem értem a kritikákat”

pogba_paul_10_hatulnezet.jpgPaul Pogba értetlenül áll a negatív kritika előtt, és véleménye szerint a szakemberek csak akkor találják meg őt, amikor a Juventusnak nem sikerül győznie.

Talán kijelenthető, hogy a középpályás ebben az évben a tízes mez átvételét követően nemigen nyújt olyan teljesítményt, amellyel elkápráztatta a szurkolókat az előző években.

A futballista az Inter elleni idegenbeli 0-0 után nyilatkozott a sajtónak, és véleménye szerint a csapat inkább egy ...

Buffon játéka kérdéses a Borussia Mönchengladbach ellen
Buffon játéka kérdéses a Borussia Mönchengladbach ellen

buffon_gigi_bl_orom.jpgAz Inter elleni, csalódást keltő rangadón a Juventus egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa a veterán Gigi Buffon volt, aki a mérkőzés lefújását követően úgy látta, történt előrelépés csapata játékában.

"Van némi előrelépés." - nyilatkozta a Juventus csapatkapitánya a Rai Sport -nak. " Ma este láttam fejlődést, s szeretnénk minél előbb újra meghatározóvá válni.

Néhány fontos játékos visszatért a sérülésből, s lassacskán ...

Marchisio: „Győzni akartunk, de a döntetlen is jó eredmény”
Marchisio: „Győzni akartunk, de a döntetlen is jó eredmény”

marchisio_claudio_szuperkupaval.jpgClaudio Marchisio véleménye szerint a gól nélkül záruló Derby d'Italia jó eredményt hozott a bianconero klub számára, és hisz a címvédésben.

„Győzni akartunk, mivel tudjuk, hogy utol kell érnünk a tabella éllovasait, azonban az Inter elleni döntetlen idegenben jó eredmény.”  - idézi Claudio Marchisio szavait a Mediaset Premium .

„Hiszünk abban, hogy visszatérhetünk a scudettóért folytatott harcba, mivel mi vagyunk a Juventus, és csak a szezon ...

Allegri: „A Juve harcba száll a bajnoki címért”
Allegri: „A Juve harcba száll a bajnoki címért”

allegri_massimiliano_nyilatkozik_1.jpgA Juventus idegenben 0-0-ra volt képes az Inter ellen a legutóbbi Derby d'Italián, és percekkel a meccset követően Massimiliano Allegri beszélt a sajtónak a mérkőzésről.

„Azt nem tudom, hogy megnyerjük-e a scudettót, de azt bizonyosan állíthatom, hogy mi is versenyben leszünk érte. Ez biztos.

Nem szeretném, ha a csapat túlságosan ideges lenne a jelenlegi helyzet miatt, mivel még hosszú az út.

A célunk az, hogy március elejére versenyben legyünk, aztán ...

Marotta: „Komoly ajánlatokat utasítottunk el”
Marotta: „Komoly ajánlatokat utasítottunk el”

marotta_beppe_sajtotajekoztato.jpgGiuseppe Marotta a Derby d'Italia előtt arról beszélt, hogy klubja számos ajánlatot elutasított Paul Pogba ügyében, és ezek jelentős kluboktól érkeztek.

„Hivatalos ajánlatok érkeztek Paul Pogba ügyében top kluboktól, azonban mi azonnal el is utasítottuk ezeket.” - mondta az igazgató a Mediaset Premium munkatársának.

„Ebben az évben nagyobb felelősséget helyezünk a játékos vállára, így még számos meccs áll rendelkezésére, hogy javuljon.”

Paul ...

Az Inter elleni keret
Az Inter elleni keret

Serie A logo.jpgA szezont történelmi botladozással kezdő Juventus mindeddig hibátlan nemzetközi színtéren, s a Bologna elleni hazai győzelemmel talán helyrebillen a világ rendje, s a zebramezesek az olasz bajnokságban is elkezdik szállítani a győzelmeket.

Vasárnap este igazi rangadó vár a csapatra, hiszen a sorozatos győzelmekkel rajtoló, majd a Fiorentinától kiadós verést elszenvedő, majd a következő fordulóban döntetlent játszó Inter otthonában kellene jelezni, a Juventus ...

Rossi: "Ez a Juventus utolsó esélye"
Rossi: "Ez a Juventus utolsó esélye"

paolo-rossi.jpgPaolo Rossi, a Juventus korábbi csatára szerint a mai Derby d'Italia a Bianconeri utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a Scudettóért folyó harcban. Emellett úgy gondolja, hogy leginkább a Napoli és a Fiorentina között dőlhet el a bajnoki cím...

Az 1987-ben visszavonult, 59 éves világbajnok olasz a  Corriere dello Sport nak adott interjút, amelyben kiemelte, hogy szerinte a "Zebrák" mai milánói látogatása kulcsfontosságú az idei olasz pontvadászat alakulásában.

...
Kondogbia az Inter sikerének a kulcsa a Juventus ellen?
Kondogbia az Inter sikerének a kulcsa a Juventus ellen?

Következzen érdekességként egy cikk, ami az ősi ellenfél szemszögéből nézi a rangadó előzményeit. ( Sunzi: "Ismerd meg ellenségeid, jobban mint barátaid!")

inter-vs-juve-kondogbia-vs-pogba-perang-saudara-di-derby-ditalia-830x415.jpg

"Az Internek nagy szüksége lesz egy remek formában játszó Geoffrey Kondogbiara vasárnap a Juventus ellen."

A szöglet után a labda a 16-os vonalán kívülre került, Maicon a jobb térdével lekezelte a labdát, amit átemelt a kirohanó Amaurin, majd még egy jobb térdes emelés után védhetetlenül Gigi ...

550 millió ember követheti a vasárnapi derbit
550 millió ember követheti a vasárnapi derbit

Inter-Juve.jpgMa este várhatóan 79 154 ember tekintheti meg a helyszínen a Derby d'Italiát a Stadio Giuseppe Meazza nézőteréről, amely mérkőzés rendkívül fontos lehet a szezont jól kezdő, ám azóta a formáját nemigen találó házigazda Inter és a szezont pocsékul kezdő Juventus számára.

Az Inter csapata arra buzdította a szurkolókat, hogy klub iránti elkötelezettségüknek adjanak hangot a közösségi médiában is, és #InterFans és #Inter hashtaggel megjelölt képeket ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3655) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1046) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (147) hírek (1728) játékosokról (10519) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2556) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4510) mercato (4388) nyilatkozat (7883) Olasz Kupa (338) összefoglaló (467) pletyka (4415) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (345) video (257) Címkefelhő
süti beállítások módosítása