HIVATALOS: Dani Alves a Juventus játékosa!
HIVATALOS: Dani Alves a Juventus játékosa!

dani_alves_vinovoba_tart_jeepben.jpgDani Alves a mai napon sikerrel vette az orvosi vizsgálatokat, majd két évre szóló szerződést írt alá, ezzel pedig hivatalosan is a Juventus játékosa lett.

A brazil jobb oldali védő a Barcelonánál eltöltött nyolc szezont követően csatlakozik a Juventushoz, miután a katalánoknál megnyert, többek között, hat bajnoki címet, illetve háromszor diadalmaskodott a BL-ben.

A jobb szélen Stephan Lichtsteinerhez csatlakozva komoly minőséget és tapasztalatot hoz a ...

A Juventus csatlakozott Pjaca kérői közé
A Juventus csatlakozott Pjaca kérői közé

pjaca.jpgA horvát válogatott Marko Pjaca már felkeltette többek között a Milan figyelmét is, ám úgy tűnik, a Juventus is csatlakozott az érdeklődők táborához. 

Pjaca ügynöke már megerősítette az érdeklődést a rivális milánói egyesület részéről, szerinte ügyfelének megtiszteltetés lenne a vörös-fekete mezt viselni, a  Sky Italia  értesülései szerint azonban a Juventus vezetősége úgy döntött, csatlakozik a játékosért induló harcba.

A 21 éves ...

A Juve elszánt Gabriel Jesus ügyében
A Juve elszánt Gabriel Jesus ügyében

gabriel_jesus_palmeiras_mezben.jpgGabriel Jesus a brazil futball egyik legígéretesebb csillaga, és az olasz Juventus már jó ideje figyeli a tizenkilencedik életévét betöltött támadót.

A futballista jelenleg a Palmeiras keretében futballozik, a 2015-ös U20-as világbajnokságban az U20-as csapat részét képezte, és szakértők szerint kulcsfontosságú játékosa lehet a brazil válogatottnak a 2016-os olimpián, amelyet Rio de Janeiro rendez.

A Juventus már továbbított egy ajánlatot Gabriel Jesus ...

Dani Alves Torinóba érkezett
Dani Alves Torinóba érkezett

dani_alves_torinoban.jpgDani Alves vasárnap megérkezett Torinóba, és hétfőn a szerződése aláírása előtt orvosi vizsgálaton vesz részt.

A brazil futballista tegnap este érkezett az Öreg Hölgy városába, az összegyűlt újságírókat pedig egy „Forza Juve” köszöntéssel üdvözölte.

A játékos szabadon átigazolhatóként érkezik, miután érvényesítette a szerződésében szereplő opciót, amely így egy évvel hamarabb érvényét vesztette.

Dani Alves múlt hónapban ...

A Juve tárgyalhat Sanchezről
A Juve tárgyalhat Sanchezről

sanchez_alexis_ertetlenul_nez_arsenal_mezben_1.jpgAz Udinese korábbi csatárának teljesítménye lenyűgözte a Juventust. Alexis az előző idényben az Arsenal vezére volt a pályán, és jelenleg Chile válogatottját is a címvédés felé vezeti az aktuálisan zajló Copa Américán.

Most, hogy Álvaro Moratát elvesztette a Juventus, az olasz sztárcsapat a hírek szerint kész bankot robbantani Alexis Sanchez játékjogáért. A Barcelona csapatában is megfordult támadó 40 millió euróért írt alá az Ágyúsokhoz, miután ...

Raiola hétfőn találkozik a vezetőséggel Pogba ügyében
Raiola hétfőn találkozik a vezetőséggel Pogba ügyében

Paul Pogba_Juve meccs.jpgPaul Pogba ügynöke hétfőn találkozik a Juventus vezetőségével, hogy prezentálja számukra a Real Madrid és Manchester United ajánlatait. 

A Sky Sport  értesülései szerint Mino Raiola hétfőn Torinóba utazik, hogy találkozzon Beppe Marottával és Fabio Paraticivel. 

Az elmúlt hetekben a Real Madrid és a Manchester United is 120 millió euró körüli ajánlatokat tett Pogbáért, Raiola pedig kíváncsi, a vezetőség részéről eljuthat-e bármelyik is ...

Morata: "Az olasz védelem a világ legjobbja"
Morata: "Az olasz védelem a világ legjobbja"

morata_alvaro_spain.JPGA Juventustól nem rég elbúcsúzó Álvaro Morata a spanyol válogatott soron következő eb-ellenfelének védelmét a világ legjobbjának nevezte, akik ellen szinte lehetetlen gólt szerezni.

"Nagyon nehéz gólt szerezni Olaszországban, hiszen a védekezés nagy mesterei. Spanyolországban körülbelül hét tiszta helyzeted adódik a gólszerzésre, viszont a Serie A-ban csak néhány lehetőséged van a hálóba találni.

Olaszország mindig versenyképes válogatottal ...

A Chelsea 15 milliót ajánl a Juventus védőjéért?
A Chelsea 15 milliót ajánl a Juventus védőjéért?

lichtsteiner_stephan_golorom_fules.jpgA torinói csapat szeretné végleg megvásárolni Juan Cuadrado játékjogát a Chelseatől, az üzlethez pedig Stephan Lichtsteiner lehet a kulcs, akinek a jövője továbbra is bizonytalan a piemonti fővárosban.

A Chelsea új vezetőedzője, Antonio Conte már a Juventusnál is nagy csodálója volt a svájci válogatott védőnek, s a friss pletykák szerint szívesen dolgozna együtt a játékossal Londonban is.

A Gazzetta dello Sport legutóbbi értesülése azt ...

A 'Brexit' a Juventus malmára hajthatja a vizet
A 'Brexit' a Juventus malmára hajthatja a vizet

eriksen_christian_labdaval_spurs_mezben.jpgChristian Eriksen ügynöke elismerte, a csütörtöki történelmi jelentőségű szavazás miatt arra ösztökéli ügyfelét, hagyja el az angol futballt.

A britek döntése, hogy elhagyják az Európai Uniót mind a Roma mind a Juventus javát szolgálhatja, már ami a dán játékos leigazolását illeti a Tottenham Hotspur csapatától.

A tegnapelőtt az Egyesült Királyság lakosai 52%-48% arányban arra szavaztak, nem kívánnak tovább az Európai Unió tagja lenni, ez a ...

Morata: "Örökké Juventino maradok"
Morata: "Örökké Juventino maradok"

morata_alvaro_taps.jpgA spanyon válogatott támadója, Álvaro Morata érzelmes búcsút vett a Juventustól és csapattársaitól, egyben kifejezte, mindig az olasz bajnokcsapat szurkolója marad.

Mint ismeretes a csatár visszatér nevelőklubjához, a Real Madridhoz az Európa-bajnokság befejeztével, hiszen a madridi csapat élt a korábban megkötött szerződésben foglalt visszavásárlási opcióval.

A játékos két fantasztikus évet töltött Torinóban, ez idő alatt pedig nyert két bajnoki ...

A Juventus Batshuayit választotta
A Juventus Batshuayit választotta

batshuayi_michy_loves_elott.jpgA Corriere Dello Sport  információ szerint a Juventus kész akár 30 milliónál is magasabb összeget kifizetni azért, hogy a csapathoz csábítsa az Olympique Marseille támadóját, Michy Batshuayit. 

Az olasz lap ma kiemelten foglalkozott felületén azzal, hogy az olasz bajnok a belga személyében találta meg a megfelelő pótlást Alvaro Morata után, akivel kapcsolatban a Real Madrid aktiválta 30 milliós visszavásárlási záradékát. 

Az Öreg Hölgy vezetősége ...

Dybala: "A Juve egy szinten van a Barcelonával és a Real Madriddal"
Dybala: "A Juve egy szinten van a Barcelonával és a Real Madriddal"

dybala_paulo_golorom_morataval_1.jpgA Juventus ifjú argentin támadója szerint csapata Európa szűk elitjébe tartozik, csakúgy mint az FC Barcelona vagy a Real Madrid, a Juventust pedig pusztán a balszerencse akadályozta meg abban, hogy megnyerje a Bajnokok Ligája serleget a tavalyi szezonban.

A Juventus hazája bajnokságában már évek óta dominál és halmozza a bajnoki címeket, az európai áttörés azonban még várat magára.

Az elmúlt szezonban például egy rendkívül izgalmas meccsen, a ...

Ranieri szeretné Leicesterbe vinni Leminát
Ranieri szeretné Leicesterbe vinni Leminát

lemina_mario_golorom.jpgNagyon úgy tűnik, hogy az idei év egyik legnagyobb sportmeglepetését szolgáltató Leicester City felkészült N'Golo Kanté pótlására, a bajnokcsapat mestere pedig Mario Leminában látja a francia középpályás megfelelő helyettesét. 

le10sport.com  információ szerint Cladio Ranieri elkötelezett abban, hogy Leminát Leicesterbe vigye, mivel már a Marseille-ben eltöltött ideje alatt felfigyelt a képességeire. 

A francia oldal információ szerint a friss angol ...

Maldini: „Pogba akár a 120 millió többszörösét érheti”
Maldini: „Pogba akár a 120 millió többszörösét érheti”

maldini_paolo_tapsol.jpgAz AC Milan legendája, Paolo Maldini úgy véli, hogy a Paul Pogbaért fizetendő 120 millió euró nem is olyan magas ár a Real Madrid számára.

A lapokban mostanság olyan híreket olvasni, miszerint a francia csodagyerek klubváltása csak rekordösszegért valósulhat meg, amennyiben sor kerül erre.

„A játékosok ára aszerint változik, hogy mennyi hajlandó értük fizetni egy adott vásárló.

Amennyiben Paul Pogba 120 millió euróba kerül, meglátjuk, hogy valaki ...

Dybala: "A Juve célja a Bajnokok Ligája trófea"
Dybala: "A Juve célja a Bajnokok Ligája trófea"

dybala_paulo_golorom_csikosban.jpgPaulo Dybala megerősítette, nem lesz ott az Olimpiára készülő argentin keretben, egyúttal elmondta, hogy klubjával, a Juventusszal a Bajnokok Ligája győzelmet célozzák meg a következő idényben.

A fiatal támadó eredetileg szerepelt a Rióba készülő argentin keretben, a Juventus viszont nem adta áldását arra, hogy a játékos társaival tartson az Olimpiára.

"Beszéltem a klubbal, az igazgatókkal és az edzővel is." - kezdte Dybala a helyzet értékelését a Tyc ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1038) elemzés (40) előzetes (917) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10457) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4490) mercato (4341) nyilatkozat (7851) Olasz Kupa (338) összefoglaló (461) pletyka (4377) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (250) Címkefelhő
süti beállítások módosítása