A Juventus Batshuayit választotta

batshuayi_michy_loves_elott.jpgA Corriere Dello Sport információ szerint a Juventus kész akár 30 milliónál is magasabb összeget kifizetni azért, hogy a csapathoz csábítsa az Olympique Marseille támadóját, Michy Batshuayit. 

Az olasz lap ma kiemelten foglalkozott felületén azzal, hogy az olasz bajnok a belga személyében találta meg a megfelelő pótlást Alvaro Morata után, akivel kapcsolatban a Real Madrid aktiválta 30 milliós visszavásárlási záradékát. 

Az Öreg Hölgy vezetősége hosszasan mérlegelte, ki lenne a legmegfelelőbb opció a jelenlegi piaci körülmények között a csapat számára, és arra jutott, hogy Batshuayi lesz az elsődleges választás.

Allegri és Marotta úgy látják, a 22 éves játékos ideális partnere lesz Paulo Dybalának, kora miatt pedig hosszútávon megéri a befektetést. 

Mivel a Juventus kiváló kapcsolatot ápol a Marseille csapatával, így úgy tűnik, 35 millió körül létrejöhet az üzlet, holott az előzetes hírek szerint a franciák minimum 38 millió eurót szeretnének kapni a játékosért.

A támadó jelenleg a kontinenstorna harcait vívja Belgium válogatottjával, minek felnőtt csapatában eddig 5 alkalommal lépett pályára, ezeken pedig 2 gólt jegyzett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr668838708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2016.06.25. 15:26:27

Könyörgöm csak sikerüljön elhozni ezt a vaddisznót!!! :)

Leram7 2016.06.25. 15:27:35

20M + Isla maradjon ott és jó üzlet. Kicsit sokallom a 35-öt a belgáért.

Talán Milik lenne még jó, szerintem ő 15.ért kb hozható.

Zsöné 2016.06.25. 15:30:54

@Leram7: Így van. Islat mindenképp be kell vonni az üzletbe.
Szerintem 25 + Isla és deal.

Trieszt120506 2016.06.25. 15:32:35

Random néger befejező csatár, csak a random néger befejező csatárok árának duplájáért.

rockitbaby 2016.06.25. 15:52:15

@Trieszt120506: Ez talán Lukaku és Benteke esetében igaz is lenne, de szerintem ő még rendben van. Én még a 35 milli+Isla ajánlattal is kiegyeznék, mert nekünk kell castár, de Isla nem, kettő az egyben jl járnánk.

juve28adam 2016.06.25. 16:06:18

Remélem sikerül leigazolni.

MdewC 2016.06.25. 16:10:10

@Trieszt120506: Hidd el, Ő azért elég jó és fiatal is. Ennyiért nehéz a mai piaci viszonyok között jó embert találni. El kell hozni, mert egy vaddisznó a csávó. :D

Nekem nagyon adná. 30 + Isla és csókolom.

Rivendell 2016.06.25. 17:49:04

Bentekénél tuti jobb,akivel még szóba hoztak minket:D

2016.06.25. 18:13:13

@Rivendell: Bentekenel meg Matri is jobb talan.

Cannavaro 2016.06.25. 18:15:50

Azért ő nem teljesen cölöp befejező, sokkal inkább drogbára hajaz... A piacon ő a leg ígéretesebb el is hozható támadó, én nagyon támogatom!!!

humorpalanta 2016.06.25. 18:28:57

Hagyjuk már. Egy 22 éves, teljesen bizonytalan jövővel rendelkező még semmit nem bizonyított valaki, akiért minimum 30, de valószínűleg 35-40 millát fogunk fizetni. Teljesen értelmetlen.
Ahelyett, hogy egy kis befektetéssel elhoznánk Sánchezt, akivel garantáltan BL-esélyes lenne a csapat...

RuidaRobert 2016.06.25. 18:38:11

Én nem gondolom, hogy rá lenne szükségünk.

m.martin91 2016.06.25. 18:53:36

Remek választás, minél előbb le kell szervezni!

patrik1112 2016.06.25. 18:56:27

@humorpalanta: gondolom tavaly Dybalarol is ezt mondtad :D

Tony. 2016.06.25. 19:23:23

Oszt 35 milláért lesz egy 3. számú támadó, aki jövőre elmegy a Bayernbe, mert nem kapott elég lehetőséget?

Watakuki 2016.06.25. 19:34:44

@humorpalanta: az a "kis" befektetés nagyjából plusz 30-35 millió lenne, ami nekünk egyáltalán nem ideális. A belga esetében a kora is előny, hisz ha nem is válik be, angol csapatok vakon kifizetnek érte akkor is 20-25 milliót. Azt remélem nem kell ecsetelnem, mi történik, ha ne adj isten beválik.
Egyébként ez alapján a logikával ( fiatal, nemzetközileg nem bizonyított ) elég hamar megbuknánk a piacon.

m.martin91 2016.06.25. 19:57:00

@Tony.: Baromi kíváncsi lennék rá, hogy te kit igazolnál arra a 3. számú támadó posztra?

Juveboy92 2016.06.25. 20:07:34

@m.martin91: lehozhatná amúgy Sky is mert Milik mellett ő a másik akit nagyon elviselnék...ez az eligazolna Bayernbe dolog meg ott bukik h 2 év múlva Dybala Batshuayi Zaza lesznek olyan jók hogy már Mandzukicra se legyen ALLEGRINEK szüksége taktikai szempontból is elég érett játékosok lesznek, plusz még Berardi érkezik és máris létszám felettivé válik a horvát, mondjuk nekem már mostis főleg amit az EBn művel kevés...

Trieszt120506 2016.06.25. 20:09:29

@m.martin91: A ticónak szokása egy év után továbbadni a be nem vált játékosaikat. Ott van Vietto, tavaly Dybalával emlegették egy lapon, hasonló stílust képvisel. Akkor meglenne az optimális két "cölöp" - két futóbolond labdazsonglőr arány. 20-ért vették, ennyiért szerintem el is engednék. Van potenciál a srácban.

Tony. 2016.06.25. 20:19:16

@m.martin91: Valakit, aki nem kerül 35 millióba. Ilyen alapon kifizethettük volna a plusz 20-at Morataért is, már ha volt ilyen opció.

Ennyi pénzért kulcsjátékost veszek a kezdőbe.

m.martin91 2016.06.25. 20:21:03

@Tony.: Kérlek, sorold a kulcsjátékosokat ennyi pénzért. Moratánál sosem állt a plusz 20 millió, ezt csak a Juventus képzelte így. Jóval nagyobb összeget remél a Real, amennyiben értékesítik egyáltalán.

Tony. 2016.06.25. 20:36:57

@m.martin91: Nincs értelme, mert ennyire szorosan nem kötődik ehhez a témához, de mintha pár hete vettünk volna valami bosnyák srácot pl.

A lényeg, hogy arra a posztra nem vennék ennyiért játékost.

MdewC 2016.06.25. 20:40:13

Márpedig most 3 csatárunk van. Cuadra szénája is kifelé áll. Ha komolyan gondoljuk a BL-t, akkor megfelelő emberek kellenek, a belga pedig az. Befektetésnek sem utolsó. Ennél olcsóbban minőséget nem lehet találni.
Nagy igazolás lenne.

m.martin91 2016.06.25. 20:40:15

@Tony.: Én elég jól ismerem a piacot, és olyan csatárt, aki már letette a névjegyét valamilyen szinten, de fiatal, és van benne perspektíva, nem kapsz ennél olcsóbban. Mondhatnám úgy is, hogy ez a Batshuayi gyerek a lehető legjobb megoldás, amit a Juventus találhat. Pjanic-nak semmi köze ehhez, hisz kivásárlási árral rendelkezett, ráadásul nem is csatár.

patrik1112 2016.06.25. 20:43:11

@Tony.: az is csak a kivasarlasi ara miatt volt, ha az nincs o is minimum 50m.( persze ez nem tul eros erv, de teny) Mas a poszt is, csatar posztra viszont kezdo szintu jatekost ketlem hogy talalnal 30alatt, sot inkabb 40 alatt.

The king of alibis 2016.06.26. 08:42:26

@Tony.: XD. Mandzukicot bármikor kiszorítja.

Cannavaro 2016.06.26. 09:45:15

Senki nem tud jobb opciót, hiába kárognak, ezen KÁR is vitázni.. :D
Azért az a gól, gólpassz mennyiség, és én megnéztem a góljai nagyrészét, 30Millát röhögve ér, a mai árak mellett, és konkrétan kis fizetéssel, ilyen szintet/potenciált +2 bolygóról se találna senki, mondom SENKI! ;)
De ha igen, ne tereljünk!!! Neveket kérek!!!!!!! ;)
FORZA JUVE! :)

RuidaRobert 2016.06.26. 10:04:30

@juve1986: Egy kicsit azért erősnek érzem ezt a kijelentést.

RuidaRobert 2016.06.26. 10:44:54

@juve1986: Gondolom te is statisztikákból, videókból indulsz ki, akár csak én.

A whoscored szerint:

- erősségei: befejezés
- gyengesége: fejpárbaj, labdamegtartás, leshelyzetek, védekezés

Szerintem semmi szükség egy ilyen játékosra. Mandzukic + Zaza tökéletes az olyan feladatokra, amit a belgától várhatnánk. Mozgékony csatárra van szükségünk, aki Dybala helyét is át tudja venni, illetve mellette is bevethető.

"Ilyen potenciált +2 bolygóról se találna senki." Dybala tavaly kb ennyiért jött (32+bónuszok) és nem lehet egy lapon említeni.

Cannavaro 2016.06.26. 11:51:24

@RuidaRobert: Én nem abból indulok ki amit egy ilyen oldal ír, hanem abból hogy mennyire eredményes, gól/gólpassz, és milyen minőségűek, ahogy mondtad videók alapján a góljai! Ez alapján jelen pillanatban Ő a legjobb opció ár/érték arányban!
Tavaly volt egy Dybala a piacon, idén viszont nincs, ilyen tipusú, ilyen árban, ilyen potenciállal(Amit a szemem mond, nem a whoscored)
Így, továbbra sem tudok veled egyet érteni! :)De nem is kell, amit mondtam(ha igaz amit írnak) Marotta-ék is látják, és tudják, és ha sikerül meg is vesszük! Nagyon remélem!

Trieszt120506 2016.06.26. 12:28:53

Ehhez képest a Sky legfrissebb hírei szerint, nem igazán vagyunk érdekeltek a leigazolásában, és a mai Gazzetta is azt írja, hogy eszünk ágában nincs 30 milliót kiadni érte. Gabriel Jesus az első számú célpontunk.

Bízom Marottában, hogy nem 10-es IQ-val rendelkező ugráló ****-ért fog bankot robbantani. Ezt hagyjuk meg az angoloknak. Ennyi erővel hozhatjuk Bakambut, Musát, Niangot, Brehamiót vagy tetszőleges rohamnéger csatárt.

Hozzuk inkább jézust vagy Viettót, inkább ilyen típusú játékosokra lenne szükség.

RuidaRobert 2016.06.26. 12:57:46

@juve1986: @Trieszt120506: Morata és jó eséllyel Cuadrado elvesztésével sokkal nagyobb szükség lesz egy mozgékony támadóra (aki esetleg a szélen is be tud szállni), mint a belgára, aki szerintem nem sokkal tud többet Zazánál, aki láthatóan jól beilleszkedett a csapatba, a szurkolók is szeretik és nem utolsó sorban olasz.

Én nem lennék szomorú, ha Gabriel Jesus érkezne, vagy legalább valami hasonló típusú játékos. Jobb lábas (ami nem lényegtelen, tekintve, hogy Zaza és Dybala is szinte csak ballal vállalja el, ha pedig Berardi jön jövőre, aki ő is a bal lábasak táborát fogja erősíteni) és fel tudja vállalni az 1-1 cseleket, ebből sok szabadrúgás jöhet össze, eddig ezt Cuadrado szállította...

Juveboy92 2016.06.26. 13:23:55

@Trieszt120506: az a baj h a Sky szerint nem vagyunk érdekeltek, aztán átváltasz La Gazettaba ami megint csak egy röhejes oldal és az ő Gabriel Jesusos nyílvánvaló kamu cikkét példálozod...egyébként Gabriel Jesus 40m-ért jóval nagyobb lutri mint a legalàbb már franciáknál bizonyító "rohamnéger"...ráadásul a régi tendenciával (Ronaldo,Dinho, Adriano és társaival) ellentétben a mostani brazil "szupertehetségeknewronaldonewKakánewRonaldinhok" 1-2 év múlva mennek a süllyesztőbe ... ami Viettot illeti nem véletlen h végig padozza a szezont , az Atletico játéka azért eléggé hajaz a miénkre és jelzésértékű hogy Vietto ha ott kevés akkor ittis...nagy eséllyel az a baj h míg előre játékba hoz egy erős átlagost addig mikor vissza kell zárni Griezmannal Torressel és társaival ellentétben ő hasznavehetetlen , ami nàlunk is súlyos hiba

Rikoo 2016.06.26. 13:32:39

@Juveboy92: én egyáltalán nem hasonlítanám a többi brazilhoz. Ennek a srácnak a hozzáállása példaértékű. Nem egy cselgép, sokkal inkább azok a tulajdonságai kiemelkedőek amire szükségünk van. Belőle igazi klasszis lehet rövid időn belül is. Egyértelműen őt tartom a legjobb lehetőségnek most.

Trieszt120506 2016.06.26. 13:40:30

@Juveboy92: ez nem igazán meggyőző érv, hármójuk közül egyedül Batshuayiról írják, hogy rosszul védekezik, Jesusnál pont előnyként emlegetik.

itt van a tavalyi szezonjának összes gólja:
www.youtube.com/watch?v=4dnLyLATF1o

Tipikus befejező, minek nekünk egy harmadik is, 35 millióért?

RuidaRobert 2016.06.26. 13:46:45

@Trieszt120506: Ezt nem értem én se. És még csak abban sem vagyok biztos, hogy jobb képességű, mint Zaza.

m.martin91 2016.06.26. 13:54:24

Óriási esélyünk van Gabriel Jesus-ra, hiszen a fél világ érdeklődik iránta, és ő a Barcába akar menni. Maradjunk már a földön.

west30 2016.06.26. 14:21:25

@m.martin91: Ugyan mar,ilyen aprosagok mikor allitottak meg Marottat,legyen egy kis hited :)

alexGicamo 2016.06.26. 14:21:31

@humorpalanta: Én is inkább Alexist választanám,mert ő tapasztaltabb és szerintem jobb is . Tudom,ez amolyan kinek a pap,kinek a papné - dolog ...

humorpalanta 2016.06.26. 14:31:03

@Watakuki: Kizárólag befejező csatár. Értéke 15 millió euró. Egy dologra képes, kapu elé érkezni. Ezt nálunk nem fogja tudni kamatoztatni mikor mindenki behúzódik a kapuja elé. Lehet engem hülyének nézni, de ez a srác tipikusan angol/spanyol/francia bajnokságba való ahol csak futni kell meg ráb@szni a labdát a kapura. Ennyi.

Juveboy92 2016.06.26. 14:43:31

@Rikoo: ettől még a tény az tény marad , hogy a La Gazetta hozta le a hírt és nem a Sky v Di Marzio ...énis néztem Jesust valóban nagyon jó ...mondjuk a jelenlegi Kingsley Coman hasonló skillekkel rendelkezik mint Jesus és ő itt Olaszországba megbukott...én aláírom hogy Gabriel Jesus nagy játékos lehet mert minden megvan benne hogy azzá váljon , de ahogy @m.martin91 is írta a Barcába vágyik , ami nem véletlen ...és nem hinném hogy csak azért mert a Barca mekkora csapat hanem egy Barcába jobban kibontakoztathatja az erényeit, míg Olaszországba ez nagyobb kihívás lenne ...ugyanez történik most Comannál is ...ettől függetlenül ha jönne esetleg akkor remélem rámcáfol és ittis berobban, de jelenleg kevés esélyt látok rá, hiszen 40 ért nagy lutri(tudom Dybala is az volt de ez mégse ugyanaz) , ráadásul az ügynöke szerint érdeklődtünk iránta mi IS, meg a Bayernen kívül több más klub is, de konkrét megkeresés a klub felé tőlünk biztos nem volt

west30 2016.06.26. 15:12:25

@Juveboy92: Szerintem Jesus es Coman egyaltalan nem hasonlitanak,persze ettol meg siman megbukhatna Olaszorszagban.

Rikoo 2016.06.26. 16:03:19

@Juveboy92: sztem semmi köze egymáshoz a két játékosnak. Egyedül annyi, hogy Robbanékonyak mindketten. Coman csak a pálya szélén tud játszani. Jesus pedig leginkább középen játszik. Coman totális 0 a kapu előtt, Gabriel Jesus pedig ott érzi a legjobban magát. Ami mellette szólhat az olasz Ligában is, hogy remekül helyezkedik illetve jó az összjátékokban. Ha képes lenne megcsinálni azt amit a Palmeirasban, hogy a védők közötti szűk résekben elkéri a labdát vagy helyzetbe kerül akkor nagyon is kiemelkedő játékos lenne nálunk is. A mentalitása és hozzáállása a játékhoz pedig nem egy tipikus brazil mentalitás és ez nagyon szimpatikus.
Az tény, hogy lenyilatkozta, hogy szeretne Barcelonaban játszani, de ez nem meglepő az elmúlt 10 év ikonikus csapatáról beszélünk.
Gazzetta vagy nem én remélem igaz a hír. Lehet akár Tuttosport is csak legyen realitása.:)

MDaniel98 2016.06.26. 16:05:37

Ügyes játékos, kedvelem is, de én 25 milliónál egy centtel sem fizetnék érte többet, azért az elég nagy túlzás, hogy 38 millió €-t kérnek érte, amikor egy teljes szezonja volt, a középcsapattá változó Marsiellében.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása