Christian Eriksen ügynöke elismerte, a csütörtöki történelmi jelentőségű szavazás miatt arra ösztökéli ügyfelét, hagyja el az angol futballt.
A britek döntése, hogy elhagyják az Európai Uniót mind a Roma mind a Juventus javát szolgálhatja, már ami a dán játékos leigazolását illeti a Tottenham Hotspur csapatától.
A tegnapelőtt az Egyesült Királyság lakosai 52%-48% arányban arra szavaztak, nem kívánnak tovább az Európai Unió tagja lenni, ez a döntés pedig számos sportoló karrierjére hatalmas befolyással lehet.
Úgy tűnik Christian Eriksen is ezek között a játékosok között lehet, s a voksolás eredménye arra sarkallhatja a játékost, hogy elhagyja a szigetországot.
A The Sun értesülése szerint jelentkezőkben pedig egyáltalán nincs hiány.
A Serie A-ból a Juventus és a Roma is élénken érdeklődik a futballista iránt, a történteket pedig az ügynök a következőképp kommentálta a La Repubblica hasábjain.
"Úgy gondolom, az emberek alábecsülik ennek a szavazásnak az eredményét. Az igazság viszont az, hogy a Premier Leagueben futballozó játékosok fele azt fogja észrevenni, hogy munkavállalási papírjaik és engedélyeik tulajdonképpen többé nem érnek már semmit. Ebben a helyzetben nem tehetek mást, szeretném, ha ügyfelem továbbállna a Tottenhamtől."
Ha a munkavállalók szabad mozgásának hiányában körülbelül száz játékos helyzeti válik erősen kényessé.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Trieszt120506 2016.06.25. 19:12:53
Watakuki 2016.06.25. 19:38:58
Juvegaspy 2016.06.25. 20:34:34
Grinta 2016.06.25. 20:48:17
Trieszt120506 2016.06.25. 20:56:14
rockitbaby 2016.06.25. 21:13:04
A brexit talán egyetlen pozitív hatása az lesz, hogy csökkenni fog az euró és a font közötti különbség. Már most 6/-kal gyengült a font. Így az árakban nem tudnak annyival többet adni az angolok. De ez miatt már ott játszó futballista nem fog távozni. Csak a jövőbeni igazolásokra lesz érvényes.
Juveboy92 2016.06.25. 22:29:39
rockitbaby 2016.06.26. 06:39:50
The king of alibis 2016.06.26. 08:40:46
Pjanic--Marci--Pogba
------ERiksen------
Még hogy felesleges meg pénzkidobás.
Juvegaspy 2016.06.26. 10:04:11
egyetertek, Eriksen jo lenne!