Hernanes: "Nem zavarnak a kritikák"
Hernanes: "Nem zavarnak a kritikák"

hernanes_golorom_carpi.jpgA Juventus brazil középályása vállat von az őt és csapatát ért kritikák hallatán, ugyanis szerinte a számok magukért beszélnek.

A dél-amerikai játékos érkezése óta heves szurkolói kritikák célpontja. Azonban nem csak Hernanes, hanem az utóbbi időben maga a csapat is számos negítv visszhangot kapott a mutatott játék kapcsán.

"Boldog vagyok, ha játszhatok és annak is örülök, hogy az edző dícsérő szavakkal illet." - kezdte Hernanes a Sky nak adott ...

Lichtsteiner vissza akar kerülni a BL-listára
Lichtsteiner vissza akar kerülni a BL-listára

lichtsteiner_stephan_uj_mezben_1.jpgStephan Lichtsteiner reméli, hogy februárban már ismét rajta lesz a Juventus BL-nevezési listáján.

A svájci futballista fontos része volt a Juventus újjászületésének az elmúlt öt év során, azonban Daniel Alves és Juan Cuadrado nyári érkezését követően a klub szakmai vezetői úgy döntöttek, hogy az őszi BL-fordulókban nem számítanak a futballistára.

„Most azon vagyok, hogy jól teljesítsek a Juventus csapatával.” - nyilatkozta Stephan Lichtsteiner az ...

Pirlo: "A Juve tökéletes volt számomra"
Pirlo: "A Juve tökéletes volt számomra"

Pirlo Andrea_szabadrúgás.jpgAndrea Pirlo friss nyilatkozatában elmagyarázta, annak idéjen miért döntött úgy, hogy a Milant elhagyva a Juventushoz szerződik.

A veterán olasz középpályás egyúttal azt is elárulta, hogy van egy kis tüske benne, amiért sosem próbálta ki magát a Barcelona vagy a Real Madrid színeiben.

A játékmester 2011 nyarán hagyta el a Rossonerit és ingyen a szegődött a Zebrákhoz, ahol kulcsszerepe volt abban, hogy a torinói csapat visszaült Olaszország trónjára és ...

A Genoától érkezne erősítés a középpályára?
A Genoától érkezne erősítés a középpályára?

rincon_tomas_genoa_mezben_labdaval.jpgFriss értesülések szerint a Juventus igazgatója, Beppe Marotta érdeklődik a Genoa középpályáját erősítő Tomás Rincón iránt.

A venezuelai futballista 2014 óta tagja a griffmadarak névvel is illetett klubnak, és a La Repubblica  szerint készen áll arra, hogy hamarosan Torinóba költözzön.

A bianconero együttes a hírek szerint cserealapnak Hernanes vagy Rolando Mandragora játékjogát kínálná a 28 éves játékosért, és jelenleg valószínűbbnek tűnik egy ...

Raiola: "A Juventus mindenáron Donnarummát akarja"
Raiola: "A Juventus mindenáron Donnarummát akarja"

buffon_gigi_donnarummaval.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus határozott lépésre szánta el magát az AC Milan kapustehetsége, Gianluigi Donnarumma ügyében, mert az ifjú hálóőrben a veterán Gigi Buffon méltó örökösét vélik felfedezni.

A Juventus klasszisa január végén tölti be harminckilencedik életévét, s korábbi nyilatkozatai szerint a 2018-as világbajnokság után alighanem befejezi aktív pályafutását.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a AC Milan ...

Tolisso is a kiszemeltek között
Tolisso is a kiszemeltek között

tolisso_lyon.jpgA Juventus továbbra is lázasan keresi a megfelelő jelöltet a meggyengült középpálya megerősítésére, ám Witsel, Matuidi, Fabregas vagy De Rossi mellett újabban felmerült a Lyonban szereplő Corentin Tolisso neve is. 

A France Football  értesülései szerint a 22 éves játékos a Olympique Lyonnais elleni párharcok óta nagyon előkelő helyen szerepel Marotta kívánságlistáján, ezáltal minden esély megvan arra, hogy már januárban megpróbálja a csapathoz ...

Oscart akarják az olasz nagyágyúk
Oscart akarják az olasz nagyágyúk

oscar_chelsea_yokohama.jpgAz Inter is beszáll a Juventus vetélytársának a Chelsea csapatát erősítő, ám mellőzött Oscar ügyében, akit az olaszok már januárban megszereznének, erről számolt be az Evening Standard cikke.

A bianconero csapat és Massimiliano Allegri nyilvánvalóan nagy becsben tartja a brazil középpályást, és minden bizonnyal a középpályának jót is tenne a játékos által képviselt kreativitás.

A futballista nemigen találja már helyét a Stamford Bridge gyepén, ...

Chiellini: "Nagyszerű kezdés"
Chiellini: "Nagyszerű kezdés"

chiellini_giorgio_golorom.JPGGiorgio Chiellini, a Juve kegyelmet nem ismerő védője elárulta, elképzelni sem tudott volna jobb szezonkezdetet.

A Bianconeri a bajnokság tizenkét fordulójából tíz meccset megnyert, ugyanakkor a csapat játékát sok kritika érte.

"A bajnokság első helyén állunk és elérhető közelségben van a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, egy szóval, nem tudunk jobb szezonkezdetet elképzelni." - kezdte pozitív szavait a védő a JTV munkatársainak.

"Persze azzal ...

Marotta: "A Juventus történelme olasz bajnokokról és tehetségekről szól"
Marotta: "A Juventus történelme olasz bajnokokról és tehetségekről szól"

marotta_beppe_ev_menedzsere.jpgA Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta tegnap megkapta az "Év sportmenedzsere" díjat a 2016-os esztendőben végzett munkájáért, s az elismerés nyomán a klub céljairól beszélt.

"A Juventus arra törekszik, hogy a pályán kitűzött célok elérése mellett pénzügyi stabilitást is teremtsen. Rajtunk áll, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk az összes sorozatban. A mi felelősségünk, hogy mindig száz százalékot ...

Capello: „A Juventusnak nincs ellenfele”
Capello: „A Juventusnak nincs ellenfele”

capello_fabio_feher_ingben.jpgFabio Capello véleménye nem osztja Massimiliano Allegri aggodalmát, és véleménye szerint a bajnoki cím miatt kár aggódni.

A bianconero csapat számos kritikát kap a játékstílusa miatt, és egyesek szerint a játék Capello 2004-2006-os csapatát idézi.

„Az én Juventusom jó futballt játszott, és jó versenytársakkal kellett megküzdenünk.” - emlékezett vissza a tréner a La Gazzetta dello Sport interjújában.

„Az aktuális Juventusnak nincs ellenfele. A ...

A Juve harcban van Dahoudért
A Juve harcban van Dahoudért

dahoud_mahmoud_bl.jpgSokáig a Liverpool tűnt az egyértelmű befutónak Mahmoud Dahoud ügyében, ám most a német Bild  információi alapján úgy tűnik, hogy a Juventus és a Borussia Dortmund csapatai is nagyon komolyan gondolják a német középpályás leigazolását. 

Az említett forrás szerint Torinóból egy 30 milliós ajánlattal keresték meg a Borussia Mönchengladbach csapatát, a Liverpool 26 millió fontot áldozna a játékosra, míg a német rivális 15 millió eurót plusz Nuri ...

A Juve 15 milliót kínálna Goretzkáért?
A Juve 15 milliót kínálna Goretzkáért?

leon_groetzka.jpgÚgy tűnik nem Axel Witsel az egyetlen olyan középpályás, aki felkeltette a Juventus érdeklődését.

A Tuttosport mai kiadása szerint ugyanis a Bianconerit lenyűgözte a Schalke 04 német válogatott játékosa Leon Goretzka, így lépéseket is hajlandóak tenni a futballista megszerzéséért.

A 21 éves középpályás már kétszer lehetőséget kapott a felnőtt csapatban, s az ezüstérmet szerző olimpiai válogatottban is játszott 28 percet.

Adam Woods, a ...

Allegri: "A hatodik bajnoki cím zsinórban nem magától értetődő"
Allegri: "A hatodik bajnoki cím zsinórban nem magától értetődő"

allegri_massimiliano_arc.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri a Tuttosport -nak adott hosszabb interjút, amely során szó esett a történelmi, hatodik bajnoki címről, a  jelenlegi szezonról, valamint a zebracsíkos csapat taktikai felállásáról és játékáról is.

"Ez egy olyan év számunkra, amikor a lelkesedésünknek ki kell tartania a végéig." - mondta Allegri a Tuttosport munkatársának nyilatkozva. "Amikor a pályára lépek, a hatos számnak kell az eszemben járnia. Nem a formációnak, ...

Kean aláírja szerződését januárban
Kean aláírja szerződését januárban

kean_moise_labdaval_olben.jpgA Manchester City és az Arsenal nyilvánvaló érdeklődése közepette a Juventus kész szerződéssel magához kötni a mindössze tizenhat éves csatártehetségét, Moise Keant.

A technikai képességei és felépítése miatt a játékost az új Mario Balotellinek is tekintik, további közös pont pedig a két játékos ügynöke, aki nem más, mint a mostanában számtalanszor címlapra került Mino Raiola.

A csatár Olaszországban született elefántcsontparti szülőktől, ...

Marotta: „Raiola sikerdíja természetes”
Marotta: „Raiola sikerdíja természetes”

marotta_beppe_sajto.jpgA Juventus igazgatója, Beppe Marotta véleménye szerint nem kimagasló az a sok millió, amit Mino Raiola keresett Paul Pogba átigazolásával, hiszen az ügynökök már közvetítők is ilyen tárgyalások során.

A klubvezető pár héttel ezelőtt megjelent nyilatkozata szerint a játékosügynök 25 millió eurót keresett a nyár talán legfelkapottabb átigazolásán, amelynek keretében Paul Pogba 105 + 5 millió euróért visszatért a Manchester Unitedhez.

„Olyan ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1918) bajnokság (3640) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1017) elemzés (40) előzetes (913) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1714) játékosokról (10420) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2528) meccsek (4469) mercato (4324) nyilatkozat (7820) Olasz Kupa (338) összefoglaló (457) pletyka (4350) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (103) történelem (53) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (320) video (247) Címkefelhő
süti beállítások módosítása