HIVATALOS: Dani Alves elhagyta a Juventust
HIVATALOS: Dani Alves elhagyta a Juventust

alves_dani_bucsu.jpgMár napok óta nyílt titok volt, de mára hivatalossá vált, hogy a tavaly nyáron az FC Barcelonától Torinóba érkező Dani Alves elhagyja a Juventust, s minden bizonnyal a Manchester City együttesénél folytatja, ahol ismét együtt dolgozhat majd egykori mesterével, Pep Guardiolával

"A Juventus Football Club megválik Dani Alvestől, miután megállapodás született a játékos szerződésének felbontásáról." - szól a klub honlapjának közleménye.

"Alves két ...

Allegri: "A Napoli szebb focit játszik nálunk"
Allegri: "A Napoli szebb focit játszik nálunk"

Allegri Massimiliano_1.jpgA Juventus edzője, Massimiliano Allegri minden gond nélkül elismerte, hogy a dél-olasz csapat szebb futballt játszik, mint saját gárdája.

A Napoli másodikként, illetve harmadikként végzett az elmúlt két szezonban a Bianconeri mögött, azonban nagyon sok elismerő szót kaptak azért, mert szórakoztató és látványos focit játszanak Maurizio Sarri vezetése alatt.

A Juve ugyan az elmúlt hat évben mindig megnyerte a Scudettót, illetve az elmúlt három esztendőben ...

Aurier is az opciók között
Aurier is az opciók között

aurier_serge_psg.jpgFranciaországi források szerint Serge Aurier távozni kíván a Paris Saint-Germain csapatától, a Juventus pedig érdeklődik a huszonnégy éves jobbhátvéd iránt.

A bianconero csapat mindenképpen erősítésre szorul a védelem jobb oldalán, miután Dani Alves szerződését közös megegyezéssel felbontotta a klub, és így jobbhátvéd posztra csak Stephan Lichtsteiner maradt.

A France Football értesülései szerint az olasz klubvezetők figyelmét felkeltette Serge ...

A Juventus felvette a kapcsolatot a Reallal
A Juventus felvette a kapcsolatot a Reallal

danilo_real_mezben_labdaval.jpgA Juventus megtalálta Dani Alves utódját Danilo személyében, számolt be nemrégiben a Sky Sport Italia, és a Real Madrid kész megválni a brazil futballistától 20 millió euróért.

A mai napon Dani Alves elköszönt a bianconero szurkolóktól , szerződését közös megegyezéssel felbontja a klubbal, és minden valószínűség szerint a Manchester City csapatánál ismét Pep Guardiola kezei között fog sikerekért harcolni.

A Sky Sport Italia  szakírója, Gianluca Di ...

Dani Alves elköszönt
Dani Alves elköszönt

alves_dani_golorom.jpgDani Alves elköszönt a Juventus szurkolóitól, mivel minden valószínűség szerint a Manchester City-hez igazol. A játékos távozásával kapcsolatban leszögezte, nem a pénz motiválja, egyúttal elnézést kért a csapat szurkolóitól, ha olyat tett, mely rosszul érintette őket.

Az Öreg Hölgy átigazolásokért felelős igazgatója, Giuseppe Marotta már korábban megerősítette, hogy a tavaly Barcelonától érkezett brazil játékos szerződése közös felbontásával ...

Trezeguet: "Valamit vissza kellett adnom a Juventusnak"
Trezeguet: "Valamit vissza kellett adnom a Juventusnak"

trezeguet_david_integet.jpgMenni vagy maradni, merült fel a kérdés a napokban is a Juventus néhány játékosában, s a klub történetének egyik legnagyobb legendája, David Trezeguet most felidézte a pillanatot, mikor több csapattárssal együtt úgy döntöttek, hogy a második vonalba is követik szívük Öreg Hölgyét.

"Minden játékosnak döntést kell hoznia a sorsáról, arról, hogy marad vagy elmegy." - mondta Trezegol a  Mediaset Premium munkatársának nyilatkozva.

"A maradás azt jelenti, ...

Bernardeschi minden bizonnyal távozik Firenzéből
Bernardeschi minden bizonnyal távozik Firenzéből

bernardeschi_federico.jpgFederico Bernardeschi nagy valószínűség szerint el fogja hagyni a Fiorentina csapatát, amennyiben a klub eladásra kerül, s célállomásai között előkelő helyen szerepel a Juventus.

A Fiorentina hivatalos honlapján megjelent bejelentés szerint a Della Valle-család kész túladni a klubon az elmúlt évek viharos évei után, melyek a tulajdonosi kör és a szurkolók közötti kapcsolatot is kikezdték.

"Az ACF Fiorentina tulajdonosai bejelentik, hogy a csapat ...

Paredest hidegen hagyja a Zenit ajánlata
Paredest hidegen hagyja a Zenit ajánlata

paredes_leandro_labdaval_as_roma.jpgTöbb forrás szerint az olasz fővárosban az AS Roma és a Zenit képviselői megegyeztek Kostas Manolas és Leandro Paredes ügyében, azonban az kérdésessé vált, hogy az argentin futballista valóban Oroszországba kíván igazolni.

A Republicca.it értesülései szerint a Boca Juniors egykori futballistája nincs meggyőződve arról, hogy helyes lépés az orosz klubhoz igazolás. Miután tavaly nyáron és most januárban is közel került ahhoz, hogy a Juventushoz igazoljon, ...

Alex Sandro átigazolásának a fontossága
Alex Sandro átigazolásának a fontossága

marotta_beppe_mosolyog.jpg„A játékos akarata” kifejezés az elmúlt években többször elhangzott Beppe Marottától, amikor a Juventus elvesztette valamelyik kulcsjátékosát. Mindez talán Arturo Vidallal kezdődött, amikor a chilei el akarta hagyni az Öreg Hölgyet 2015-ben, mivel a Bajnokok Ligája-győzelemért kívánt küzdeni a Bayern München csapatával, majd a dél-amerikait hamarosan Kingsley Coman is követte.

A klub vezérigazgatója ugyanezeket a szavakat ismételte, amikor Paul Pogba és ...

Matuidi újra képbe került
Matuidi újra képbe került

matuidi_blaise_furcsa_mosoly_psg_mezben.jpgA hírek szerint a Paris Saint-Germain el fogja utasítani a Juventus 15 millió eurós kezdő ajánlatát Blaise Matuidiért.

A L’Equipe számolt be arról, hogy a torinói csapat ismét prioritásként kezeli a francia játékos ügyét, miután Steven N’Zonziért túl sokat kér a Sevilla és a játékos bérigénye is túlzónak mutatkozik.

Bár a Calciomercato.com szerint a párizsiaknak elküldött első ajánlat süket fülekre talál majd, a francia csapat elnöke, Nasser ...

A Juventus és a Bayern München kivár Douglas Costa ügyében
A Juventus és a Bayern München kivár Douglas Costa ügyében

douglas_costa_bayern_golorom.jpgHamarosan felgyorsulhatnak az események a Juventus számára az átigazolási piacon, s a Calciomercato állítása szerint a torinói klub már minden részeltre kiterjedően megállapodásra jutott a Bayern Münchennel Douglas Costa ügyében.

A Juventus igazgatója, Giuseppe Marotta ráadásul megállapodásra jutott a brazil játékossal is, így a felek gyakorlatilag bármelyik pillanatban nyélbe üthetik az üzletet. De vajon mi tartja vissza a Juventust attól, hogy a lehető ...

A héten több játékos is távozhat
A héten több játékos is távozhat

lichtsteiner_stephan_parharc_chievo.jpgA hét számos eseményt hozhat a Juventus számára, így tisztázódhat több olyan játékos ügye, aki már nemigen segítheti a klubot magasabb szintű célok eléréséhez.

A La Gazzetta dello Sport cikke szerint az első távozó Dani Alves lesz, akit közös megegyezés alapján enged el a klub, ennek alapjául pedig szolgálhatnak úgy a brazil futballista nem túl hízelgő nyilatkozatai , mint a futballista Pep Guardiolához való visszatérésének lehetősége . Dani Alves ...

A Juve Soarest akarja
A Juve Soarest akarja

cedric-soares-southampton.jpgA The Sun értesülései szerint a Southampton védője, Cedric Soares lehet a Juventus célpontja, hiszen Daniel Alves szinte biztosan a Manchester Cityhez szerződik.

A huszonöt éves játékos az utóbbi két évet a Szenteknél töltötte és a csapat meghatározó tagjává vált, megfelelően pótolva a 2015-ben Liverpoolba távozó Nathaniel Clynet. Soares az idei szezonban harminc mérkőzésen lépett pályára a Southampton színeiben és jó játékával jelentősen ...

Alex Sandro megegyezett a Chelsea-vel?
Alex Sandro megegyezett a Chelsea-vel?

alex_sandro_golorom_1.jpgA Calciomercato értesülései a Chelsea sikerrel zárhatja a rohamot a Juventus játékosáért, Alex Sandróért, aki már megállapodásra is jutott a Premier League bajnokával.

A Juventus elutasította ugyan a Chelsea első, 60 millió eurós ajánlatát, azonban a londoni kékek késznek mutatkoznak emelni a tétet, s akár 70 millió eurót is készek fizetni a zebramezesek klasszisáért.

A hírforrás úgy tudja, hogy az angolok már megállapodásra jutottak a játékossal, aki ...

Allegri: „Több tényezőn úszott el a BL-döntő”
Allegri: „Több tényezőn úszott el a BL-döntő”

allegri_pjacaval_csere_elott.jpgMassimiliano Allegri nemrégiben beszélt a BL-döntőre kiagyalt tervéről, illetve arról, hogy véleménye szerint miért futott bele a Juventus egy elrontott második félidő révén a 4-1-es vereségbe.

„Az elképzelés az volt, hogy a félidőben vezetni fogjuk a meccset, vagy legalábbis hatvan perc környékén előnyben leszünk.” - mondta a mester a Sky Sport Italia munkatársának.

„Amikor két éve legyőztük a Real Madrid csapatát, az nagyon más szezon volt, ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1036) elemzés (40) előzetes (916) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1722) játékosokról (10451) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2544) meccsek (4485) mercato (4339) nyilatkozat (7846) Olasz Kupa (338) összefoglaló (460) pletyka (4375) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (249) Címkefelhő
süti beállítások módosítása