Dani Alves elköszönt a Juventus szurkolóitól, mivel minden valószínűség szerint a Manchester City-hez igazol. A játékos távozásával kapcsolatban leszögezte, nem a pénz motiválja, egyúttal elnézést kért a csapat szurkolóitól, ha olyat tett, mely rosszul érintette őket.
Az Öreg Hölgy átigazolásokért felelős igazgatója, Giuseppe Marotta már korábban megerősítette, hogy a tavaly Barcelonától érkezett brazil játékos szerződése közös felbontásával új tapasztalatok szerzése érdekében távozik a csapattól.
A célállomás szinte biztosan a Manchester City lesz, ahol ismét együtt dolgozhat egykori mesterével, Pep Guardiolával. Dani Alves az Instagram oldalán már el is köszönt a Juventustól.
"Szeretenék köszönetet mondani az összes Juventus szurkolónak, ezért az egy évért, melyben új tapasztalatokkal gazdagodtam. Szeretném megköszönni továbbá a csapattársaimnak is, hogy szívélyesen fogadtak, igazi profiként, mint ők. Végül pedig köszönettel tartozom a klubnak, mely győzött és döntőt is játszott.
Úgy gondolom, a klub és szurkolói iránti tiszteletem megmutatta az elkötelezettségemet. Minden szenvedélyemmel azon voltam, hogy napról napra nagyobbá tegyem ezt a klubot.
Szeretnék bocsánatot kérni a csapat szurkolóitól, amennyiben olyat tettem, melyről úgy gondolják, sértette őket. Ez sosem állt szándékomban, csupán spontán módon közelítek az élet egyes dolgaihoz, amit csak kevesek értenek meg. Ez ugyan azt mutathatja, hogy nem vagyok tökéletes, de a szívem tiszta.
Ma véget ér szakmai kapcsolatunk, azonban lélekben magammal viszem azoknak az emlékét, akik szeretettel és szívvel harcoltak azért, hogy a Juvét nagyszerű csapattá tegyék.
Mindenki tudja, hogy mindig kimondom, amit gondolok és érzek. Most úgy érzem, köszönetet kell mondanom Marotta úrnak, aki megadta számomra ezt a lehetőséget. Egy igazi profi, olyasvalaki a kevesek közül, aki szereti a munkáját.
Nem a pénzért focizom. Azért játszom, mert szeretem ezt a szakmát és azokat akik részesei ennek. Rátok hagyom annak megítélését, hogy mit tettem és miért dolgoztam. Szeretem a focit és a pénz sohasem motivált abban, hogy bárhova is menjek."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
4Evorg 2017.06.28. 07:51:36
pedronegroo 2017.06.28. 08:15:16
2017.06.28. 08:17:00
MickyLau 2017.06.28. 08:27:12
4Evorg 2017.06.28. 08:35:33
delpi0823 2017.06.28. 08:38:06
Alex8610 2017.06.28. 09:22:25
www.youtube.com/watch?v=LYeG_9pS1dA
Köszönjük Dani!
Hiribi27 2017.06.28. 09:40:26
A vègén nem kellett volna az a kèt dolog.
Köszi Dani! Örülök, hogy Juve mezben láttalak.
MickyLau 2017.06.28. 10:01:49
4Evorg 2017.06.28. 10:31:23
Gabuero9 2017.06.28. 10:36:07
MickyLau 2017.06.28. 10:44:52
Andris Farkas 2017.06.28. 11:30:08
Drughi Di Bianconeri 2017.06.28. 12:38:24
Ez,amit az elmúlt hetekben művelt nyilvánosan,teljesen óvodás szint,és elég jellemtelen is.
Bele telt pár hónapba,amíg egyáltalán elfogadtuk, aztán tavasszal én meg is kedveltem,mert a legjobbunk volt kb, olyan teljesítményeket rakott le, olyan fontos meccseken,mint a legjobb éveiben,élmény volt nézni világklasszis játékát,vérprofi ,hajtós mentalitását,igazi vezér volt, ráadásul emberileg is fejlődött,elhagyta azokat a dolgait,ami miatt gyűlöltem a barcaban.
Még a haja is normális volt nálunk.
Aztán gondolom a vesztes BL döntő ezt a hatást váltotta ki belőle,mert azért jött,azért mondott igent,hogy megnyerjük...
Az is lehet,h. már télen felvette a kapcsolatot PEPpel és a tavaszi teljesítmény neki szólt,de ez már lényegtelen.
A játékára,hatására továbbra is örömmel fogok emlékezni,jó volt a világ legjobbját nézni hétről hétre,azthittem még 1 évet tarthat legalább,de ennyi volt és már megint utálom az embert.
Rivendell 2017.06.28. 13:28:19
Mert 1 City-nél kijelenthető,hogy azért megy hogy megnyerje,na ne vicceljünk már:D
Drughi Di Bianconeri 2017.06.28. 13:40:55
'örüljön neki,hogy olyan csapatban játszhatott ami kifektette a régi csapatát' - amiben Ő oroszlánrészt vállalt
Leigazolása után és a közelmúltban is volt 1 elég hosszú nyilatkozata,hogy azért jött hozzánk,mert Marrottáék felvázolták neki az idei terveket, Ő egy győztes típusú játékos,aki azért jött,hogy triplázzunk.
Bejelentése után maga GIGI Buffon hívta fel,hogy azt mondja "Dani,mutasd meg nekünk,hogy kell BL-t nyerni" - ez mindent elmond.
Szvsz. ha megnyertük volna is,Dani megy, régi mesterével 1 a spanyolnál/olasznál jóval keményebb bajnokságban IS megmutathatja,hogy még abszolút top.
Már most is a legtöbb klub-trófeával rendelkező játékos a világon, aki évek múlva történelmi hivatkozási pont lesz,ha meg a PL-t is megnyeri,méginkább.
Nyilván ez motiválja már így,pályafutása végéhez közeledve,hogy mindent megnyerjen,amit csak lehetséges,ahol csak lehetséges.
Ha nem így lenne,elment volna rég Kínába, az USA-ba stb.
Vmeik nap pont beszéltünk a PL vs. BL megítéléséről, az angolok nem csak azért sz@rok a BL-ben,mert inkompetensek/taktikailag elmaradottak, hanem,mert a PL igazából izgalmasabb és jobban mozgatja a szurkolókat,mint a BL,nem beszélve arról,hogy sokkal több pénzt is hoz egy PL 4. hely,mint egy BL döntő...
Szerintem egyébként Conte - bárhogy erősítsen is- nagyon csúnyán le fog szerepelni a BL-ben, szokásához híven, de a PEP vezette City 8 közé elég lazán eljuthat,aztán majd meglátjuk.
Nem hiszem,hogy jövőre BL-t nyerne,vagy akár döntő közelébe jutna a City, de,ha megnyerik a bajnokságot nem is fogja őket érdekelni.