A Stuttgart elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgA Juventus kedd este újra pályára lép a Bajnokok Ligájában, s az RB Leipzig elleni idegenbeli győzelmet követően ismét egy német ellenféllel néz majd szembe, hiszen a VfB Stuttgart látogat a zebramezesek otthonába.

A stuttgartiak a Real Madrid elleni idegenbeli vereséggel kezdték szereplésüket a sorozatban, majd a második fordulóban hazai pályán harcoltak ki 1:1-es döntetlent, s így pontot szereztek a Sparta Praha elleni találkozón, ezzel a kiesőzónában állva várják a Juventus elleni összecsapást.

A sérülés miatt hiányzó Gleison Bremer, Arkadiusz Milik, Nico González, Weston McKennie és Teun Koopmeiners mellett Thiago Motta nem számíthat Michele Di Gregorio játékára sem, aki az RB Lepizig ellen mérkőzésen kapott piros lapja miatti eltiltását tölti majd.

21:00-kor kezdődő mérkőzést a SPORT1 közvetíti majd élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Perin, Pinsoglio, Daffara.

Védők: Gatti, Danilo, Kalulu, Cambiaso, Cabal, Savona, Rouhi.

Középpályások: Locatelli, McKennie, Thuram, Fagioli, Douglas Luiz.

Csatárok: Conceição, Vlahović, Yıldız, Adžić, Weah, Mbangula.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7618712572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2024.10.22. 22:55:34

@kidelpiero: Akkor ezt megbeszéltük. Jó éjszakát.

Megérdemelte a Stuttgart, ma az egész csapat nagyon enervált volt, nem tudott felpörögni senki, igy nem lehet kimenni a pályára senki ellen, nemhogy a bl-ben. Még annak fényében sem tudom elfogadni a mutatott játékot, mert kikapni ki lehet, hogy a sintér meccs jön.

babo0410 2024.10.22. 22:57:15

Azért látszik, hogy van hova fejlődni, Real 2-0-ról 5-2-re verte a Dortmundot. Mi meg egy Stuttgarttal nem bírunk sajnos. És következő meccseken Aston Villa és City jönnek! Na ott ilyen játékkal nagyon kikapunk.

Mark Szabo 2024.10.22. 22:57:24

Mikor Weah bejott Conceicao helyett sejtettem h nem lesz gól.

Shyr Kahn 2024.10.22. 22:57:59

@Mark Szabo: Weah eleg jol jatszott. A legveszelyesebb tamadasaink az O beadasaibol szulettek.

Direct_01 2024.10.22. 22:58:05

Ez ma egy szánalmas teljesítmény! Gratulálhatunk a VFB-nek! Megmutatták mi is a foci!

Rikoo 2024.10.22. 22:58:55

Teljesen megérdemelt Stuttgart győzelem, ég és föld volt a 2 csapat ma. Perinnek hála megúszta a csapat 1 kapott góllal, a gólkülönbség miatt még fontos lehet, mert nehéz a sorsolás és valahogy legalább a 24 közé közé be kellene jutni.
A Stuttgart volt a 4. kalapos ellenfél hazai pályán...

Mark Szabo 2024.10.22. 22:59:06

@Shyr Kahn: Igen, max ennyit tud. A portugál meg is tudja csinálni 1 az 1-ben. Talán az egyetlen emberünk aki képes erre.

Direct_01 2024.10.22. 22:59:12

Hazai pályán ilyen teljesítményt nyújtani?! Nevetséges és egyben fájdalmas is..

kidelpiero 2024.10.22. 22:59:42

Vlahot is el kell most mar tenyleg felejteni, Adzicon latszik h o focista. Ez a keret sajna nem bir el egy bordasfalat kozepcsatar poziban

Rikster91 2024.10.22. 23:00:00

Ez egy hízelgő eredmény a számunkra. Ha sima 0-3 az is megérdemelt lett volna.
Ez az előrejáték nem igazán akar fejlődni semerre sem.

babo0410 2024.10.22. 23:00:14

És Sparta Prague-gal meg X-elt a Stuttgart. Mi meg úgy játszottunk, mintha nem is tudom kik lennénk. Kár érte. Össze kell kapni magunkat. Danilot örökre elfelejteni! Vlahonak több pihenő kell. De ma a kp miatt esélye sem volt.

Mark Szabo 2024.10.22. 23:01:50

Évek óta az a játékunk hogy kiadjuk szélre és lesz valami. Kreatív játékosok kellenek. Ha pedig 1 csatárral játszunk annak jó csatárnak kell lennie.

MdewC 2024.10.22. 23:02:18

Kurva nagy szégyen és amennyire tele vagyunk sérültekkel, plusz amilyen szarul játszunk, kurva nagy a baj.

Bremer pótolhatatlan, támadó focink pedig nincs.

Ez a szezon lehet elment az előző BL meccsen. Kurva Openda.

Danilo pedig egy rakás szar akárki akármit mond. Ember hátrány nélkül ki lehetett volna húzni.

Bravo.

JuveMI 2024.10.22. 23:02:25

Motta ezt jól elb@sztad!
- mit akartál Daniloval?
- Koop hiányában Yildiz miért nem középen játszott?
- minek tanítod ezt a hátrapasszolós sz@rt?

Apuleius 2024.10.22. 23:02:40

Ez leírhatatlanul gyenge volt.

Attilio79 2024.10.22. 23:02:51

Az nem segíti a csapatot, hogy minden meccsen kipotyognak játékosok sérülés miatt.
Ez a mai nem volt veretes, a kiállításért kár volt.
Nagyon hiányzik egy variációs lehetőség elöl Koop-al, Gonzalezzel. Kíváncsi leszek, hogyan bírjuk ki januárig.

Mark Szabo 2024.10.22. 23:03:57

Pont ezért kéne megnezni Pogbát. Hátra passzolni Arthur is tud.

kidelpiero 2024.10.22. 23:04:09

@babo0410: ugy erzed a faradtsag miatt nem lehet vele osszejatszani? :D :D

babo0410 2024.10.22. 23:04:28

@kidelpiero: Pont akkor szidod Vlahot, mikor a kp extra nulla volt, és szinte labdát se kapott? Ráadásul megint egyedül maradt elől, és simán kivették a játékból. A kp ma extra nulla volt.
Ma Motta nagyon elmeccselte magát, de legalább a cserék valamit segítettek, bár sokkal jobbak nem lettünk. Ez ma nagyon szégyellnivaló volt!

danimester1 2024.10.22. 23:05:11

Gyenge támadójáték,semmi elképzelés.Lehet hivatkozni a sérültekre,Vlahovicra,de ez nem igaz.Vlahovic labdát nem kap,hátra passzolgatunk,lassúak vagyunk a játék minden részében,nem lövünk távolról.Tény hogy Koop és Bremer hiányoznak,utóbbi inkább,de a holland sem mutatta meg eddig mit tud.Mint ahogy Thuram sem,sőt egyelőre elég gyenge,Yildiz szintén.Fiatal a csapat,kell még erősíteni a védelmen,és kell még csatár is.Türelemre van még szükség,idő kell hogy összeérjenek,stb.,de én nem látom mit akarunk játszani elöl.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:06:53

@Mark Szabo: Ne erts felre. Conceicao-nak is megvannak az elonyos oldalai es rendkivul ugyes jatekosnak tartom, de osszessegeben Cambiaso es Weah azok a szelsok, akik igazan be is tudnak adni labdat. Conceicao inkabb becselez es onnan rarug, vagy beblobboli a labdat. Weah a betoreseinek nagy szazalekat sikeresen meg is nyeri (ha mas nem, hat szogletre, vagy bedobasra). Egy-egy cselt mindig dinamikusan letolt esa sebessegevel gyoz. Conceicao 1v1-ben jo es az allo helyzetbol, gyors ritmus es iranyvaltasokban, de mivel rendszerint duplaztak ezen a merkozesen (keszultek ra), nem volt es nem lett volna egyszeru dolga a masodik felidoben sem. Teljesen egyetertek a lehozatalaval.

Teljesen jo volt a Weah csere. Nem ezen ment a merkozes.

En ugy gondolom, hogy egy jobb fajta Koopmeiners-el elobb lettunk volna. Sajnos Koop sincs meg a top formaban, de remelem nem lesz kerdes a kezdetese, ha a bordaja rendbejon.

A vedelmunkben eddig Savona-t dicsertem, de most sajnos gyenge merkozest hozott. Danilo a tapasztalatahoz merten hatalmas hibat vetett. HA valamit kifogasolnek, akkor az Gatti hianya volt. Siman kezdetni kellett volna.

Thuram is gyengecske volt. Ennyi atlagos/gyenge telejesitmenyt nem birtunk el, de nem Weah-t kell szamon kerni, akinek szerintem legalabb 3-4 golhelyzetet koszonhettunk az utolso 20-30 percben.

Direct_01 2024.10.22. 23:06:56

Egy veszélyes lővése nem volt a csapatnak, ha tudja Motta hogy Vlahovicot leszedi 3 fű szál a pályáról, legaláb ösztönözze a játékosait a távolabbi lővésekre! Nem kell a tili-toli, 3 egymásutáni jó passzunk nem volt előre fele. Hol vannak a régi Locatelli bombák?

kidelpiero 2024.10.22. 23:07:17

@babo0410: lattad Adzicot abban a 20 percben? Kerte a labdat, kenyszeritozni probalt, osszejatszott Yildizzel, visszajott ha kellett felpalyan tulra h resze legyen a jateknak

Mark Szabo 2024.10.22. 23:07:31

@Shyr Kahn: Az egész játékunk arról szól hogy beadjuk. Ez a baj.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:09:34

@kidelpiero: Adzic tapasztalatlan. Egyetlen fejpajbart sem nyert meg, pedig volt neki 4-5 is. A passzai is felenkek voltak. Azert ne hasonlitsuk meg Vlaho-hoz. Vlaho letett mar valamit az asztalra, Adzic meg ados megmutatni magat.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:11:11

@Mark Szabo: Pogba-val egyetertek. Ha kicsit is megorzott valamit a kreativitasabol, akkor lehetne vele szamolni. Mondjuk kerdeses, hogy lehetne-e meg nevezni a BL-re.

Attilio79 2024.10.22. 23:13:19

Azt úgy azért itt hagyom, hogy a BL-nek extrának kellene lennie ebben az idényben nekünk.
Építkezős csapat vagyunk, tapasztalat nélkül. (Tele sérültekkel, Inter elleni meccsel) Nem túl könnyű most a helyzetünk.
Az Inter ellen kíváncsi leszek, hogy ki lesz a kezdő 11.

babo0410 2024.10.22. 23:13:34

@kidelpiero: Miért Vlaho nem jött vissza? De hát ő teljesen más típus. Neki az a jó, ha a csapat elől van. Amúgy Weah ugyanúgy egyszer nem lőtt kapura. Pedig mikor ő bejött, a Stuttgart már fáradt volt, és több helyzetünk volt.

Calcioregista 2024.10.22. 23:13:43

Szerintem ma Motta messze nem volt a helyzet magaslatán. A kezdőcsapat összeállítása is furcsa volt. Thuram és McKennie sem tudja a játékot szervezni, be kellett hozni Locatelli-t, hogy valaki mélységből felvegye a labdát és elossza. Az előbbi két játékos csak gürizni tud, játékot építeni egyikük sem. Alig volt nálunk a játékszer az első félidőben. Savona szerepeltetése örömteli, mert jó, hogy fiatalok lehetőséget kapnak, de neki nagy falat még a Bajnokok Ligája. Hiba volt itt a kezdőbe jelölni.

Aztán sokan írtátok, hogy Conceicao lehozatala is érdekes, nem vele volt probléma. Úgy irtó nehéz a szélen játszani, ha mögötte valaki bizonytalan.

A végén pedig nem értettem a kis svéd becserélését. Thuram-nak sok haszna nincs a támadásépítésben, de védekezni és ütközni tud. Egy ilyen verőembert leszedni a véghajrában és helyette hozni valakit, aki teljesen zöldfülű még furcsa. Fagioli-t kellett volna leszedni, Ő már a 75. perctől folyamatos tempókésésben volt. Teljesen elkészült.
Szóval ez a csere is magyarázatra szorul. Hosszabbításban nem szeded le a védekező középpályásod egy rutintalan fiatalra.

Túl azon, hogy Danilo egy paródia, szerintem Motta most vakon volt.

kidelpiero 2024.10.22. 23:15:23

@babo0410: ja, csak neki nem pihenore hanem akkor egy masik csapatra van szuksege. Sztem az win-win szitu lenne

Andras74 2024.10.22. 23:15:27

4. hely a bajnokságban bravúr lenne. Ha még egy védő kiesik, kuka a szezon.

A támadójátékunk meg még rosszabb, mint az előző években.

Minőségi ételt minőségi alapanyagokból lehet főzni. Tavaly is mondtam, h egy edzőváltás nem lesz elég

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:16:10

@Mark Szabo: A kozepen valo eroltetes nem megy. Ott total lelassulunk es otlettelenek vagyunk. Nezd meg, hogy az ellenfelek kompaktak es kozepre tomorulnek ellenunk (meg ugy altalaban). Kikenyszeritik a labdat a szeleinkre. A szelsok befele mozgasa/betorese sem megy (lasd Yildiz teljesitmenyet az elozo nehany merkozesen... egyetlen betorese sem sikerult igazan jol). Az egyetlen hatekony dolog, ami tobbszor eredmenyezett golszerzesi lehetoseget, hogy vagy Cambiaso, vagy Weah beadja a labdat (esetleg Conceicao ugyesen megver 2-3 embert es csodalatos modon betolja a labdat a haloba).

Ennek rendkivul egyszeru az oka. A szelekre kihuzva a labdat, 1-23 vedot elviszel oda es a beadassal felszabadulhat kozepen a hely.

A gond az otlettelenseg kozepen. Erre kellene egy jo Koop.... es Nico Gonzalez utso 1-2 meccse eleg biztato volt szinten. Kellenek az opciok.

SuperTrezi 2024.10.22. 23:16:33

Hát én nem tudom, mit akartunk ezen a meccsen, de ez valami minősíthetetlen "teljesítmény" volt. Perin isten volt a kutyák között. Ha ez 0-5, egy szót se szólhattunk volna. Teljesen alárendelt szerepben voltunk egész mérkőzésen. Nagy pofánbaszás volt ez a meccs.

Rikoo 2024.10.22. 23:18:19

Az is megér egy misét, hogy miért egész meccsen a Stuttgart ultráit lehetett hallani. A hosszabbításban meg a stadion egy harmada elindult hazafelé...
A hazai pálya néha olyan mintha teher lenne a játékosok vállán. Kicsit ilyen luxi közeg jár a Juventus meccsekre Torinóban, akik inkább fütyülik a saját játékosaikat, mert nem tetszik nekik amit látnak a székükből.
Vlahovic cseréjénél lehetett hallani megint a fütyülést.
7 hazai meccsen 1 gólt lőtt ebben a szezonban, 4 idegenbeli meccsen pedig 6 gólt szerzett.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:19:23

@Calcioregista: "Thuram és McKennie sem tudja a játékot szervezni, be kellett hozni Locatelli-t, hogy valaki mélységből felvegye a labdát és elossza." - sajnos igen., de a szervezo Fagioli lett volna addig is. Sajnos Fagioli-nak ez egy gyengusz merkozese volt siznten.

"Thuram-nak sok haszna nincs a támadásépítésben, de védekezni és ütközni tud. Egy ilyen verőembert leszedni a véghajrában és helyette hozni valakit, aki teljesen zöldfülű még furcsa. Fagioli-t kellett volna leszedni, Ő már a 75. perctől folyamatos tempókésésben volt. Teljesen elkészült.
Szóval ez a csere is magyarázatra szorul. Hosszabbításban nem szeded le a védekező középpályásod egy rutintalan fiatalra." - ez jogos. Adom. Habar sztem Thuram gyengen teljesitett, de valoban volt neki sulya kozepen.

delpi0823 2024.10.22. 23:19:26

@kidelpiero: Hat nem akarom megvedeni Vlahovicot,dehogy ezutan a meccs utan is ot talalod meg az eleg szanalmas.A meccskepet azert lattad gondolom.Hazai palyan a hatunkat verte a halo.Eleve ez a kezdo is szanalmas volt amit felrakott Motta.Az ilyen Savona felek a verona meg cagliari fele csapatok ellen elmennek meg csak csak,de a blben az latszik hogy edeskevesek.Daniloval lattuk eddig is hogy muzsikalt a vedelem,o is kb a verona szintu csapatok ellen jo.Mondjuk Perinen kivul korulbelul mindenki szanalmas teljesitmenyt nyujtott.Meg Cambiasot az ilyen szintu csapatok ellen nem szabad pihentetni.

Shaky79 2024.10.22. 23:20:16

Semmi különös nem történt! Sajnos ma mindenki gyenge volt, igazából csak Perint tudnám kiemelni.
Danilo szánalmasan lassú, gyenge, rosszul helyezkedik, a játékba nem lehet bevonni. Már tavaly sem értettem mit keres itt de azt betudtam az előző edzőnek. Amikor Gatti volt a jobb oldali belső védő, Kalulu meg a baloldali semmi gond nem volt! Magabiztosak voltak, erőt mutattak hátul, jó passzaik voltak felfelé! Ezt most Motta elb@sz@rintott@ rendesen. Igazából fiatal a csapat nagyon, sok a sérült, sok új játékos, teljesen új játékrendszer, játékfelfogás, nagyon a szezon elején tartunk még! Ebből is tanulni, fejlődni kell! Forza Juve!

epaska 2024.10.22. 23:20:21

Hősies küzdelem volt, de így sem sikerült kibekkelni a Manchester City ellen.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:20:25

@Rikoo: Igen. Ezen en is gondolkodtam. Idegenben mintha jobban elne a csapat, ami nagyon fura.

Rikoo 2024.10.22. 23:21:14

@Rikoo: 7 meccsen 8 gólt lőtt eddig a csapat hazai pályán, 4 meccsen pedig 9 gólt idegenben. Érdekes adatok.

Andras74 2024.10.22. 23:21:45

@Rikoo: nem védem a szurkolókat, ugyanakkor lássuk azt is, h nem sok okuk volt lelkesedni.

Ez a Juve egy erős középcsapat. Nem szabad ennél többet ígérni.

Motta pedig - ezen a szinten - kezdő. Ezzel az erővel maradhatott volna akár Pirlo is.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:22:34

@Rikoo: Es elgondolkodtatoak. Ennek forditva kellene lennie.

Attilio79 2024.10.22. 23:22:39

@Andras74: 8 meccs alatt hány kulcsjátékosunk dőlt ki?

Andras74 2024.10.22. 23:24:13

@Attilio79: Allegri meg volt találva, mert sok a sérült. Lehet, egész más oka van?

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:24:52

@Andras74: "nem védem a szurkolókat, ugyanakkor lássuk azt is, h nem sok okuk volt lelkesedni" - a bajnoksagban veretlenul egy tizit kapva, viszonylag tetszetos jatekot jatszva, szerintem lett volna okuk lelkesedni.

Attilio79 2024.10.22. 23:25:44

@Andras74: Na, már megint Allegri...
Pedig egyszerű kérdést tettem fel, sajnálom.

Calcioregista 2024.10.22. 23:26:12

@Shyr Kahn: Jogos. Fagioli- val nekem amúgy az a bajom, hogy nemzetközi szinten lassúnak tűnik illetve kétségeim vannak, mennyire bír végig kilencven percet alibi nélkül. Egyértelmű, hogy technikás játékos és megvan bőven ezen a szinten a játékintelligenciája, de az olasz válogatottban is rendre elfogy. Teszi-veszi a labdát, de a gyorsasági állóképessége annyira nem reménykeltő. Én őt inkább egy ilyen kiegészítő embernek gondolnám egy Bajnokok Ligáját komolyan gondoló csapatban.

Andras74 2024.10.22. 23:26:49

@Shyr Kahn: a mai játékunkon? Pedig a fritzek nem álltak vissza bekkelni.

Mindegy, ez van. Menni kell tovább, aztán majd valami lesz.

Rikoo 2024.10.22. 23:26:53

@Calcioregista: Mondjuk Locatelli pont az a játékos, aki abszolút nem tud játékot építeni. Ezért sem hívják be a válogatottba már.
Fagioli alkalmas egyedül erre a posztra a mostani keretből.
Sajnos, viszont ő és McKennie is kisebb sérüléssel bajlódnak, Gatti pl. ezért sem játszott ma.

delpi0823 2024.10.22. 23:28:07

@Rikoo: Ezzel nem ertek teljesen egyet,volt szerencsem megtekinteni a Cagliari meccset eloben,es a szurkolassal nem volt semmi gond.Hat a mai teljesitmeny azert sztem ertheto hogy kicsapja a biztositekot a szurkoloknal,es ez igy is van rendben.Ez a mai teljesitmeny hazai palyan szanalom volt.

Andras74 2024.10.22. 23:29:22

@Attilio79: Conte óta mindig ennyi sérültünk van. Lehet, h világrekord.

Arra próbáltam rávilágítani, hogy mindegy, ki az edző, ha valamiért nem működik a hátország.

Kár, h csak Allegrit tudtad elolvasni

Rikoo 2024.10.22. 23:29:54

@Andras74: @Shyr Kahn: Agnellinek nem kellett volna az ultrákat kitiltania. Ez már a következménye az évekkel ezelőtti döntéseknek. Oké, hogy azonnal elkelnek a bérletek és a jegyek a meccsekre, de láthatjuk vagyis inkább hallhatjuk, hogy milyen hangulat van a stadionban...

Andras74 2024.10.22. 23:31:21

@Rikoo: igen, ez is egy probléma, a sok közül.

nortu30 2024.10.22. 23:32:05

Most néztem az összefoglalót, arcpirító, főleg az a nagy semmi, amit játékban letettünk a pályán. Ráadásul otthon, egy Stuttgart ellen. Nem tudom hová tegyem ezt a csapatot, az biztos, hogy az élvonal látótávolságon kívül.

Rikoo 2024.10.22. 23:33:39

@delpi0823: Én COVID óta, csak 1 meccsen voltam, de megközelítőleg sem éreztem azt a hangulatot, mint a 10-es években.
Mindenesetre az olasz szurkolók folyamatosan panaszkodnak a stadionban lévő hangulat miatt, gondolom nem lehet véletlen. Sajnálom, hogy pont a Cagliari elleni meccsen nem nyertünk. Biztosan nagyobb élmény lett volna egy győzelem.

Attilio79 2024.10.22. 23:35:05

@Andras74: Lehet, hogy csak gondoltál rá kismacska, mert egy egyszerű kérdésre sem tudtál válaszolni Allegri nélkül.

Shaky79 2024.10.22. 23:35:29

Szánalmasak azok akik már most temetik a Juvét! Inkább menjetek drukkoljatok a volt kedvenc edzőtöknek! Ennyi sérülttel, új játékosokkal, tele fiatallal mit vártok!?? A bl- ben 2 győzelem 1 vereség, bajnokságban 1 gólt kaptunk és nincs vereségünk! Ennyi rossz indulatú, sz@r embert, hihetetlen!

Rikoo 2024.10.22. 23:40:28

@Shyr Kahn: Igen, csak erre már mindenki fel is van készülve. Nem véletlen az, hogy ennyire veszélytelenek a támadási kísérletek minden meccsen.

Leram7 2024.10.22. 23:40:51

Egy kis energia hiányzik nekem Mottából és a csapatból is.
Egy amolyan Conte, Ferguson féle energia, tűz.

A másik, hogy nagyon szűk a keret és sok játékos nincsen formában.
Yildiz, Vlaho, Thuram, Danilo teljesítménye bőven tudásuk alatt van.

@Shyr Kahn: Weah nem rossz játékos, de ő nem fogja tudni ennek a csapatnak a támadó játékát megoldani. Ahhoz ő nagyon kevés és középszerű player.

Calcioregista 2024.10.22. 23:42:14

@Rikoo: Ezzel nem értek egyet, mert a mai labdarúgásban a játék építése már a védelemnél kezdődik, sőt a kapusoknál is már csak azok rúgnak labdába, akik lábbal ügyesek.
Locatelli rendszeresen visszalép a védővonalba és onnan forgatja ki a labdákat. Nincsenek látványos kulcspasszai, de a védelmi vonal és a középpálya között mozog közvetlen passzopciókat nyújtva a társainak. Rengetegszer fel is veszi a labdát. Ezen kívül ütközni tud és a klasszikus védekező középpályás szerepét is betölti.
Szerintem az őt ért támadások abból fakadnak, hogy sokan tévesen regista-nak gondolják, és elvárják tőle azokat a mélységi felpasszokat vagy kulcspasszokat, ami a poszt jellemzője volt régebben. Locatelli nem ez a játékosprofil, de rengeteget forgatja ki a labdákat.
Én speciel kedvelem a tagot.

kidelpiero 2024.10.22. 23:50:59

@delpi0823: jaaa most nyilvan nem rajta ment el a meccs. Danilo+Motta kettos a felelos az teny. De egy Yildiz Thuram Mckennie Fagioli Conceicao kp-hoz rohadtul nem egy Vlahovic fele oszlop kell... Ilyen ket szelsotol nyilvan nem fog kapni labdakat, a kp kozepetol max Fagiolitol esetleg. Igy viszont full emberhatrany. Ez pedig luxus egy ilyen Stuttgart ellen. Ha mar Motta ennyire egy dimenzios akkor legalabb probalja meg korannam Adzicot behozni...

Il Principino 2024.10.22. 23:55:07

Hol a faszban volt a Leipzig elleni csapatmentalitas???
Gyakorlatilag ezzel a vereséggel kidobtuk a kukába azt a bravúrt.
Sinter ellen is szópóroller lesz,aztán jöhet a szokásos lejtmenet..
Nincs 1 igazi vezér a csapatban, qrva idegesítő Mottától hogy hétről hétre más a csk.,ilyet sem láttam még!

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:55:22

@Rikoo: Nem olyan borzasztoan bonyolult a dolog. Kozepen betomorited a vedelmet, majd kipasszolod a szelre es onnan beadsz, amivel kihuzod oket es igy kozepen helyet teremthetsz a lenduletbol erkezo jatekosoknak. A gond az, hogy erre siman felkeszultek mar sokan (nincsenek varatlan befutasaink) es, hogy nincs kidolgozott lyukra futas a kozepen valo adogatasoknal.
Egy Dybala fele jatekos hianyzik kozeprol, egy fantasista, de ugye Vlaho neveben fel lett aldozva. Ha lenne egy Dybala szintu kreativ trequartista-nk, akkor lenne kreativitas kozepen. Sajnos nincs ilyen jatekosunk es gyanitom Koop sem fogja tudni betomni ezt a rest. Bar remenykedem, hogy ennel csupan jobb lehet majd. Ezert is lenne jo Pogba-t legalabb kiproblani, ha mar a fizujabol is leadna, mert ha valamiben kimagasloan jo volt, akkor az a kreativitas a kp elso harmadaban. Pontosan ez hianyzik, mint alternativa a szeleken valo meghuzas mellett.

@Leram7: Pontosan ez az. Weah nem kozepszeru jatekos, vagy ha igen, akkor miert magasodott ki megint a tamadasok vezetesenel? Nem mondom, hogy vilagklasszis, de nelkule rendszerint joval kevesbe vagyunk hatekonyak a helyzetek kialakitasaban.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:56:09

@Calcioregista: Fagioli technikailag kepzett es okos jatekos. Sajnos kicsit stagnal/visszaesik mostansag a teljesitmenye.

Shyr Kahn 2024.10.22. 23:57:47

@Il Principino: "Nincs 1 igazi vezér a csapatban" - sajnos ez teljesen igaz.

Pilsnerurquell 2024.10.22. 23:58:00

Nem néztem a meccset "sajnos" nem voltam itthon, csak az írásaitok alapján próbálom összerakni.

Hát az jött ki hogy nem tudom hogy meg e merjem nézni az Inter elleni meccset...kell e nekem ez már megint...

Ne jöjjön nekem senki azzal h új csapat így meg úgy meg hogy idő...Lószarnak se kell már ez a duma(màr elnézést). Profi labdarugók elit szintü felkészìtéssel. A Stuttgarnak talán nem ugyanolyan gömböjű a zsuga v lejtett a pálya v mi a f#szom?

A Lazio ellen láttam már hogy gondok vannak amikor úgy ünnepelték Mottáék az öngólt mintha BL-t nyertek volna...

Valami nagyon nem oké a csapatnál...De ezt mondtam a Lazio meccs után is hogy márpedig most jön egy Stuttgart meg egy Inter.

Egyesekre sztem túl nagy ez a mez és ebbe Mottát is bele értem...

Ideges vagyok és szomorú...Forza Juve!:(

kidelpiero 2024.10.22. 23:59:26

@Shaky79: hazai palyan 1-10 a kaput eltalalo lovesek szama a Bundesliga 10. ellen, bocs h ezt latva nem elveztem a gatyamba... Ez egy Juve forum, nem egy Hellas Verona vagy Bologna forum. A legsikeresebb es leggazdagabb olasz csapattal szemben hagy legyen mar elvaras h otthon verjen el egy nemet kozepcsapatot...

kidelpiero 2024.10.23. 00:03:29

@Shyr Kahn: van, Yildiznek hivjak, de mi kirakjuk szelre szenvedni....

Utolag belegondolva Del Piero is milyen karriert futhatott volna be Zambrotta posztjan... Sajnalhatja h nem jatszhatott ilyen eles szemu edzo alatt... (Capellot leszamitva)

JuveMI 2024.10.23. 00:11:11

@kidelpiero: Így van! Yildiz egy nagyon jó trequartista... lehetne.

Rikoo 2024.10.23. 00:25:59

@Calcioregista: Nekem sincs vele problémám, csak egy erős csapat kezdőjében szerintem neki semmi keresnivalója. A labdakihozatalok szempontjából Fagioli és Cambiaso együtt kulcsfontosságú.
Locatelli szerintem is egy védekező középpályás, viszont a játékra gyakorolt pozitív hatását én nem igazán látom.

Rikoo 2024.10.23. 00:29:26

@Shyr Kahn: Én télen mindenképpen igazolnék egy balszélsőt. Yildiz nem az, Mbangula pedig teljesen súlytalan. Lehetne Fagioli és Koopmeiners a 2 belső középpályás és Yildiz játszhatna ismét a csatár mögött, az új igazolás pedig a balszélen.

Shaky79 2024.10.23. 00:52:33

@kidelpiero: Persze, ne élvezz a gatyádba, inkább máshova rakd! Ez nem a bologna, meg nem a verona, de a körülményeket is figyelembe kell venni és nem mantrázni a f@szságokat!
Sérültek: Koop, Milik, Nico, Bremer, Gatti, Luiz
Kis túlzással ezeknek a játékosoknak mind a kezdőben lenne a helyük! Nagyon fiatalok játszanak helyettük, akik sajnos nem tudnak igazán konstans teljesítményt nyújtani meccsről meccsre! Egész szezonban ez az első vereségünk, persze, szar, hogy kikaptunk de azért ne tegyünk már úgy mintha itt lenne a világvége, és szar az egész úgy ahogy van. Ez a meccs olyan volt amilyen, de az elmúlt 3 évben láttam ilyet nem egy Stuttgart ellen (akik majdnem megverték a Realt is idegenben, csak ott is kihagytak mindent), hanem, Monzak, meg Salernitanak ellen! Igen ez az első vereségünk, biztos volt, hogy előbb utóbb ez is meg lesz, szarvérzés de ettől még nem lett ez az új projekt kuka!
Menni kell tovább, a legjobb javítási lehetőség most jön a sintér ellen! Szóval, ne temessétek a csapatot 11 meccs után a már leírt körülmények között, türelem, nap végén számolják a tyúkot!

Pilsnerurquell 2024.10.23. 01:18:41

Hát megnéztem egy hosszabb összefoglalót....

Támadásban nem volt egy szinten a 2 csapat... Sajnálom Perint..

Az Inter ellen azért felszívják majd magukat a srácok, kérdés az mire lesz elég.
Ha valahogy ott nyer a csapat az nagy lökést adhat.
Bár semmi bíztatót nem látok sajnos..

Shyr Kahn 2024.10.23. 01:48:22

@Rikoo: Ez igy jol hangzik. Oztanam, de a kerdes, hogy ki lenne a balszelso, mert hogy a vedelem is legalabb annyira egeto kerdes es igy kolteni kellene ket poziciora.
En kiprobalnam Pogba-t kozepen igazolas nelkul es akkor talan lenne egy kreativ alternativank. Ha nem, akkor Yildiz mehetne kozepre es Mbangula, bar nem ez igy nem lenne az igazi, de kihuzhato az elso ev igy.
Pogbara sajnos marciusig varni kellene, de a vedelembe egetobb szukseg egy jo ember, mert Gatti es Kalulu keves (Danilo-t kedvelem, mint embert, de tenyleg nem megy neki sajnos).

Mondjuk Balogh Botond nem lenne rossz oda. Fiatal, magyar es eleg okosan jatszik. En latom benne az X-t.
Vagy Rugani vissza, hiszen csak kolcsonben szerepel.

Wizzurah 2024.10.23. 04:24:07

@Shaky79: Csodálom és egyben becsülöm is benned, hogy ilyen kitartóan próbálsz épeszü kommunikációt lefolytatni azokkal, akik október vége előtt már temetnek mindent és mindenkit és minden szar. A kritika jogos, de itt nem erről van szó és bizonyos fórumozóknál nem ez az első eset. Szóval respekt, én kénytelen vagyok ignorálni, nem akarom elkapni az agyfasz kórt.

Pilsnerurquell 2024.10.23. 06:06:48

@Shaky79: Türelem az van de meddig? Nem írt f#szságokat. Nehogy már még ő kérjen elnézést mert a 10emberrel játszó Lazio saját magát veri meg idegenben aztán a Stuttgart lefocizza a csapatot szintén idegenben.

Már a Lipcse ellen is csak azért lett meg a 3pont mer azok elb#sztak 2meccsre való helyzetet.

Volt már néhány meccs ami után az ember azt gondolná tanulságként szolgált, de a pályán ebből semmi nem látszik.

És csak finoman szeretném jelezni hogy más csapatnak is nem rég kezdődött a szezon.
Nem kell mosdatni a csapatot mert ez eddig gyászkenet, és főként nem kell beleállni a másikba mert van elvárása a csapat felé(jogosan).

venember83 2024.10.23. 06:11:22

@Rikoo: "Agnellinek nem kellett volna az ultrákat kitiltania."

Nagyvonalúan megfeledkezel arról, hogy pont egyes ultracsoportosulások tevékenysége miatt tiltották el anno Agnellit. Nyilvánvaló, hogy utána a klubnak cselekednie kellett.

Pilsnerurquell 2024.10.23. 07:15:46

Az igazolások terén pedig : Semmi gond a mostaniakkal sem. Máshol van a probléma. Nem az fog itt számítani hogy xy-t leigazolja a klub xy pozicióba. A gond az ha a Juventus képtelen Juventusként funkcionálni. Ennél fogva ha a názáreti Jézust igazolják le, az is csak egy flop lesz.

Kár ezen agyalni hova és ki lenne a megfelelő ameddig egy Bundesliga 10-edik helyezett mattolja a csapatot. Máshol van a probléma.

Conte jobb lett volna ide az az érzésem de adok még időt Mottának hátha kitalál valamit mert ez nem lesz jobb ha nem tárják fel a probléma valódi természetét.

kidelpiero 2024.10.23. 08:15:26

@Wizzurah: azert fel evre Allegri menesztese utan meg be tudtad az oreget fuzni egy vereseghez a tenyeket teljesen mellozo kommentedben. Elhiszem h hianyzik de lassan el kene mar ot felejteni es a jelen idok problemajara kene fokuszalni. Van belole sajnos...

Andras74 2024.10.23. 08:43:37

@Shaky79: a Juvénál nem edző kérdés van, és nem edző kérdés volt.
Koncepció helyett ötletelés folyik. Amíg így van, az atyaúristen is lehetne az edző.
A támadójáték teljes csődje a keret hibája, nem az aktuális edzőé.

Shaky79 2024.10.23. 09:00:30

@Pilsnerurquell: Gondolom ti azt hittétek 3 év antifoci után, hogy itt varázsütésre minden megváltozik és úgy fogunk játszani mint a Real, meg ManCity! Elfelejtettétek nagyon gyorsan, honnan indultunk a szezon elején! A legtöbb igazolásunk sajnos későn érkezett, azok nagy része sérült most, a legjobb belső védőnk megsérült és Gatti is, tehát az eredetileg két belső védőnek szánt emberünket kell helyettesíteni! Nagyon fiatal a csapat, teljesen új játékfelfogást kell elsajátítani mindenkinek (na ez láthatóan Danilónak nagyon nem megy)! Tegnap szerintem is gyenge meccset játszottunk, de ezzel együtt én nem temetem az egészet és szerintem nem szar az egész mint ahogy itt jó páran állítják! Fejlődni kell folyamatosan, de ne tegyünk úgy mintha mi már a Real lennénk és mindenkit gólokkal kellene megverni! Bajnokságban 1 gólt kaptunk 3. vagyunk, a bl-ben meg van két győzelmünk meg egy vereségünk ahogy mondjuk a Bayernnek is meg a Realnak is van veresége! Lehet követelni a csapattól dolgokat, de nem az a realitás most, hogy mi bárkit le tudunk győzni! Faggiolo rengeteget kihagyott és nagyon fiatal, Yildiz szintén nagyon fiatal, Savona sem veteran, és kit tud Motta becserélni előre Adzic, Mbangula, hát ők aztán a megtestesült tapasztalat! Ésszel kell követelőzni, figyelembe venni a körülményeket és nem fröcsögni! Szerintem!

kidelpiero 2024.10.23. 09:04:12

@Andras74: ne viccelj mar, hogyne lett volna edzo kerdes. A gyengebb meccsek ellenere is latszik mar ennyi meccs utan is a fejlodes.. Ezt nem lehet Mottatol elvenni, nyilvan hibazik o is, es egyelore ugy latom megvannak a korlatai. Viszont sztem mind a keretfrissites mind az edzo valtas jogos volt

kidelpiero 2024.10.23. 09:14:27

@Shaky79: @Rikoo forumtars mar tavasszal felhivta a figyelmet, h gyokeres valtozas nem varhato mert Motta jatekaban is mindenek felett all a stabil vedekezes. Sajnos eddig igaza lett.Ezt a reszet helyre is rakta. Pipa
Viszont alapvetoen, akik tavaly kritikaval eltek, sztem ok sem a vedelmet kritizaltak, hanem az elore jatekot. Ott felfogasbeli kulonbseg jelentos van. Ez fokent a vezetes birtokaban latszik nagyon, de minosegbeli elorelepes annyira nem szamottevo. Raadasul a pontrugasok tekinteteben vissza is leptunk.

Szval itt a varazsutesszeru valtozas azert nem tortent meg, mert Motta reszerol sem elvaras. Hidd el ha egy Bielsa ult volna a padra, mostanra mar jatszanank az 5:3- kat es 2:4-es meccseket felvaltva. Kompany Bayernjet is meg lehet nezni, mar most sokkal sokkal tamadobb felfogasu. Pedig neki sem volt jelentosen tobb ideje

dringo 2024.10.23. 09:21:57

@Pilsnerurquell: Egyetértek! És felhívnám a figyelmet arra, hogy a begyöpösödött, változtatni képtelen Conte már meccsek óta 4 védővel játszik a Napolival és vezeti a Serie A tabelláját! Szerintem is ő jobb választás lett volna nekünk, de időt kell adni Mottának.

A gondolataim a meccsről:

- Andrea Cambiasot nem lehet kihagyni a kezdőből, eszméletlen fontos játékos, de neki is pihennie kell. Mivel az Inter ellen játszunk hétvégén megértem, hogy nem játszott.

- Mondok egy népszerűtlen dolgot is! Számomra Locatelli is kihagyhatatlan a csapatból! Addig legalábbis mindenképpen, amíg a védekezés a csapat elsőszámú erőssége. Nélküle átjáróház volt tegnap is a csapat, ő adott egy stabilitást amikor beállt! Sajnos Thuram eddig a felkészülési meccseken kívül semmit nem mutatott, ami miatt őt kellene választani Locatellivel szemben. Nálam Koopmeiners, Locatelli és Fagioli lenne az alap középpálya, ha mindenki egészséges!

- Savonát továbbra is csak gyenge csapatok ellen szabad játszatni, hogy gyűjtse a játékperceket. A BL NEM az ő terepe! Minden ellenfelünk rá fog játszani, mert ő hibázni is fog!

kidelpiero 2024.10.23. 09:55:51

@dringo: Locatelli am egy jo vedekezo kozeppalyas. Csak nem tudom h ez a keret tudja e ellensulyozni valahogy azt a minuszt amit a tamadojatekban okoz...

juve2121 2024.10.23. 10:40:13

@Shyr Kahn:
Egyet értek, magam sem tudtam volna szebben leírni!
Itt mindenki akkor sztár, hogy Pogbat leszarják! Pont ő az a típus aki vezér lehetne, és egyben különbség is!
És hagyjuk már a múltat, nagy hibát követünk el, ha nem adunk neki esélyt!
Remélem Giuntoli átértékeli!

Shaky79 2024.10.23. 16:00:35

@kidelpiero: Teljesen másról beszélünk...tényleg a bayernhez hasonlítod a mostani Juvét? Remélem csak viccből írogatod ezeket! Tök mindegy ki mit írt tavasszal, nagyon sokat léptünk előre játékban, rengeteget! Kisebb olasz csapatok ellen ez már látszott is, hogy ők parkolják be a buszt és nem mi, eddig ez nem így volt. Azért vertünk a bl- ben egy PSV-t simán, egy Lipcsét emberhátrányban, most meg a sok sérült miatt, főleg a meghatározó játékosok sérülései miatt 10 meccs után megvan az első vereségünk! Tragédia!!! Ja neeemmm

Shaky79 2024.10.23. 16:04:26

@Andras74: Szerintem edző kérdés volt, már nincs! Az új koncepció megvalósításához meg idő kell, főleg úgy hogy a meghatározó játékosok sérültek! A fiatalok közül meg aki meghatározó lehetne, még a válogatottban is játszik folyamatosan, pihenés nélkül! Nem egyszerű így, de a türelem rózsát terem!

kidelpiero 2024.10.23. 16:42:58

@Shaky79: sztem nem ertetted meg a kommentemet. A Bayern mint pelda nem a minoseg miatt lett felhozva, hanem arra h ott az uj edzo egy full tamado felfogassal allt az uj kihivashoz. Motta nem ilyen. Kvazi a kinzo Juve meccsek problemaja sztem vele sem lesz megoldva. Az eredmenyessegeben viszont tovabbra is bizok

Shyr Kahn 2024.10.23. 18:59:05

@juve2121: Remeljuk ujra lesz ertekelve es nincs meg lezarva a dolog. Rugani elkuldese is hiba volt, bar megertettem, hogy penzt akartunk latni valaki(k)bol.

@kidelpiero: "h ott az uj edzo egy full tamado felfogassal allt az uj kihivashoz. Motta nem ilyen. Kvazi a kinzo Juve meccsek problemaja sztem vele sem lesz megoldva." - lattad a Bologna merkozeseit februartol kezdve? En igen. A tamadojatek is fog majd jonni. A Bologna-nal is feltavon kezdett el igazan jol mukodni a dolog.

Ami a merkozesen vetett hibakat illeti, valaki irta, hogy Conceicao lehozatala nagy hiba volt. A vedekezo oldalrol nem neztuk meg a dolgot es bar Savona rosszul jatszott, de ket embere volt, mert Conceicao nem jott hatra tamogatni (ez mondjuk Motta miatt is volt ugye, aki rosszul hatarozta meg a jatekot).
A masik nagy hiba az volt, hogy a Stuttgart relative magasan kezdte a tamadasainkat az epiteset es mi nem tamadtunk le kello vehemenciaval (sokszor sehogy sem).
Ilyen esetekre nem jo Conceicao sajnos. Talan idovel O is tobbet tud majd a vedekezeshez adni, de a Stuttgart ellen ez nem latszott.

Shaky79 2024.10.23. 20:04:01

@kidelpiero: nézd meg a bayern játékosállományát, pénzügyi lehetőségeit, hány új játékos van a keretben, mennyi a régi!!! Ha ez megvan, akkor hány sérültjük van, és azok meghatározóak vagy nem a csapat játékára?!
Szerintem te is rájössz, hogy miért játszik a bayern támadó focit mi meg kezdünk egy teljesen új játékfelfogást egyenlőre megérteni!!!
Amúgy a labdabirtoklásunk, letámadásunk eddig nagyszerűen működött, amíg nem jöttek a meghatározó játékosok sérülései, pedig nagyon az elején tartunk a csapatépítésnek! Nézd vissza a statisztikákat, talán csak a psv volt aki többet birtokolta a labdát, aztán nézd vissza az előző 3 év statisztikáit, hát pont fordítva volt ugyanez, szóval nagyon sokat léptünk előre, mert ez nem csak úgy magától jön, ezt meg kell tanítani a játékosoknak! Sok játékosunk eddig sutának tűnt pl: Gatti, most megbaz egyik legjobb hátul, és úgy játszik mint egy tanár, tavaly meg le volt sajnálva, ez nem a véletlen műve! Nem akarom ismételni magam, nekem teljesen egyértelmű, hogy semmilyen nagy gond nincs, ez csak átmeneti kisiklás! Ez az én véleményem!

kidelpiero 2024.10.23. 23:54:13

@Shaky79: ertem amit irsz es tiszteletben is tartom a velemenyedet. Rajtad viszont nem erzem h meg szeretned erteni amit irok, vagy h erdekelne a velemenyem. Ez igy viszont nem egy beszelgetes, szval reszemrol zarhatjuk ezt a temat

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása