Capello: „Allegri a maximumot hozza ki a keretből”

capello_fabio_allegri_tarsasagaban_mosolyog.jpegFabio Capello a hétvégi forduló után a La Gazzetta dello Sport munkatársának nyilatkozott, s a szakember megvédte kollégáját a kritikákkal szemben, amelyek a Fiorentina elleni meccsen elért 30%-os labdabirtoklást és a rendkívül védekezésközpontú játékot sérelmezik.

„A Juventus szilárd csapat benyomását keltette, egységes csapatot láthattunk, s egyértelmű volt, hogy a játékosok segítettek egymásnak. A Fiorentina próbálkozott támadásokkal, de nem talált területeket, talán hiányzott elölről egy kiszámíthatatlan játékos.

A Juventus kiválóan védekezett, a legtöbbet hozta ki a játékosok jellemzőiből. A Manchester City imád számos játékossal támadni, de amikor kell, akkor ők is visszahúzódnak és védekeznek, ezt láthattuk az Inter ellen is 25 percen át a BL-döntőben.

Mindenhez megfelelő játékosok kellenek. Daniele Rugani és Federico Gatti nem túl rugalmas játékosok, a tizenhatoson belül nyújtják a legjobbukat, és lényegében meg is nyerték az összes fejpárbajt Gleison Bremer mellett.

Massimiliano Allegrire legyintenek sokan, és számos kritika éri őt, mivel nem követi a trendeket, de a futballban nem csak egy filozófia érvényesül. Én is módosítottam az alkalmazott játékstílust a futballistáim jellemzőinek megfelelően, illetve az adott ország adottságai szerint, mert minden közeg adott futballjellemzőkkel rendelkezik. Mindegyik edző szeretne kilencven percen át támadni, de figyelembe kell venniük az ellenfeleket, illetve a saját csapat jellemzőit.

A meccsek befejezése bekapott gól nélkül egy kvalitás, ami kiindulási alapként szolgál. A különbség az Inter s a Juventus között, hogy a nerazzurro csapat magasabb minőséget képvisel, több gólt tud szerezni. Ezért különböző szinten van a két csapat.

Hakan Çalhanoğlu bárhova el tudja juttatni a labdát, ahogy Federico Dimarco is. Ezen kívül ott van még Henrikh Mkhitaryan, Nicolò Barella, Davide Frattesi, hogy csak párat említsek. Massimiliano Allegrinek viszont csak szokványos középpályásai vannak. Nincs a keretben már egy Miralem Pjanić, Paul Pogba vagy Paulo Dybala. Hiányzik a kreativitás, így csak az ellentámadásokra építhet.”

 A Juventust hírbe hozták Kalvin Phillips és Pierre-Emile Højbjerg megszerzésével, ám a tapasztalt olasz mester szerint a Juventusnak Olaszországban kell keresgélnie erősítés tekintetébe.

„Mindig úgy gondoltam, hogy Kalvin Phillips egy mindenes középpályás, s ugyanezt gondolom Pierre-Emile Højbjergről is. Ugyanakkor Massimiliano Allegri csapatából egy kreatív játékos hiányzik, aki Domenico Berardi. Ha jól mozog a csapat, akkor Domenico Berardi képes tökéletes passzokat adni. A passzai gyorsak és veszélyesek, nem lassúak, így a játékos érkezése hozzáadott értéket jelentene a Juventusnak. Kiváló támadóhármast alkotna Dušan Vlahović és Federico Chiesa oldalán.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4418254499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyr Kahn 2023.11.09. 07:19:48

Berardi-val az ara lehet a problema. Gondolom a vezetoseg is olasz kreativabb kp-t hozna, de ha nincs ra penz, akkor mashol kell keresgelniuk.

venember83 2023.11.09. 07:26:03

@Shyr Kahn: 29 éves, legjobb korban van ahhoz, hogy a Sass eladja. A Juventusnál meg két szerződéssel megoldotta a karrierjét, az Öreg Hölgy meg leírja mínuszként az adott évek alatt a bekerülési költséget, mert eladni már nem fogja tudni 32-33 évesen.

Azért jó látni, hogy az edzői szakmában még megvan a bajtársiasság, s megvédik egymást a régi iskola képviselői. Amúgy biztosan így is gondolják, nem hinném, hogy hazudnának. Csak ma már kicsit más a szemlélet.

delpi0823 2023.11.09. 08:53:40

@venember83: Az a baj ma mar mindenki azthiszi,hogy Guardiola fele footballt kell jatszani meg akkor is ha a csapat jatekosai 2passzt nem tudnak megcsinalni egymas utan.Megprobaljak a sajat 16osuknal kihozni a labdat ahelyett hogy neha belatnak hogy a gol elkerulese erdekeben igenis pi.. .csan kell rugni azt a labdat,ahelyett hogy golpasszt adjunk inkabb az ellenfelnek.Ezt egyszer Nyilasi is megmondta ez nagyon nagy problema hogy mindenki ilyen fajta footballt akar jatszani,csak ez sajnos nem mindenkinek all jol(tokeletes megfogalmazas volt).Ott van De Zerbi Brightonja,ugy nyeli a golokat mint kacsa a nokedlit,de nagyon szep footballt jatszik,hat koszonom szepen en az ilyen szep footballbol inkabb nem kerek........Pirloval is rohadtul idegesito volt mikor o is megprobalta ezt eroltetni,aztan Bentancur meg Kulusevski meg a tobbiek adogattak a golpasszokat az ellenfelnek........

FAF 2023.11.09. 09:07:24

@venember83: Pont erre gondoltam én is, hogy még jóhogy megvédi amikor ő is hasonló beállítottságú.
Capello kerete is biztos csak arra a játékra volt képes ugye?
Az igaz hogy minden bajnokságnak megvannak a saját adottságai. Na de kérem akkor a nemzetközi szereplést engedjük is el mert oda ez a posvány kevés ma már.
Szopkodják itt az Inter keretét bár szerintem ott sincsennek hú de nagy játékosok, de ha vannak is akkor miért nem olyan játékosokat igazoltak itt a három év alatt? Anyagilag ők se állnak jobban, szóval kivitelezhető lett volna. Szegény Allegrinek csak jó munkás játékosai vannak, jah mert ha valakiben van egy kis kreativitás azt ki is öli belőle a védekezés oltárán.

Rikoo 2023.11.09. 09:15:02

Teljesen egyetértek Del Pieroval, Ravanellivel és Capelloval is. Pontosan ugyanazt gondolom, mint amit ők is nyilatkoztak.

FAF 2023.11.09. 09:16:20

@delpi0823: Azért a kettő között van egy egészséges ösvény szerintem. Nem a védekezéssel van a baj hanem hogy nincs értelmes támadás mellette. Meg hogy mindenki ellen képesek vagyunk a szaros 1:0-ra ráülni úgy hogy én azért nem érzem hogy a védelmünk atom biztos lenne. Sok szerncse is kellett a kapott gól nélküli meccseken. Egy kicsit élesebb vagy szerencsésebb az ellenfél és másris más lesz az eredmény.
De ha ezt a kiscsapatos fost akarja játszatni a mester akkor legalább a kontrákat gyakorolják be. Mert kontra csapatként nem szerzünk kontrából gólt.

kidelpiero 2023.11.09. 10:16:37

Erdekes hogy egyre tobb korabban Juventushoz kotheto ember all ki Allegri mellett. Egyetertek veluk en is!

Attilio79 2023.11.09. 10:27:49

Persze, mert jönnek az eredmények a bajnokságban, hatalmas előny, hogy nincsen nemzetközi kupa! Lássunk azért tisztán, tripla terhelés mellet lófütty lenne ez, így virul a mester (és tanítványai feje) és hozzák az eredményeket.

kidelpiero 2023.11.09. 10:44:26

@Attilio79: szerintem nem az eredmenyen van a hangsuly,hanem a keret minosegen es mutatott jatek kozotti kapcsolaton. Erre hivjak fel egyre tobben a figyelmet.

Lanzafame 2023.11.09. 10:44:28

@venember83: @delpi0823: Persze, hogy megvédi Capello Allegrit. Ez a nyilatkozat legalább annyira szól saját magáról, mint a mostani Juventusról.

Capello alatt egy Ferrari volt, amit ő úgy vezetett, mint egy traktort. Azzal a kerettel a feladat a BL-győzelem lett volna. Allegri alatt most éppen egy Alfa Romeo van, melyet ő is traktorként vezet, mivel nem tudja máshogy. Mindkettejük mellett elment egy ponton az európai futball, ilyenkor nem marad más, csak magyarázkodni, hogy az eredmény fontosabb, mint a futball minősége. Nem kell De Zerbi-féle futball, de valamiféle futball legyen már, mert ami most van, az nem nevezhető labdarúgásnak.

Rikoo 2023.11.09. 10:53:44

@kidelpiero: Illetve a játékstíluson is. Capello is beszélt a védőkről és erősen kétlem, hogy Bremer mellé fogunk igazolni még 3 gyors, agresszív védőt, akik még technikásak is jók az összjátékban.
De levetíthetjük ezt a középpályára is, mert ott ugyanilyen problémáink vannak.
Egyszerűen nincsenek olyan játékosaink, akiknek az összjáték az erősségük.
Vagyis van 2, csak mindketten el vannak tiltva...

xXPeiperXx 2023.11.09. 12:24:25

Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Delle Alpi kongott az üressègtől a 2005/06 szezonban, annyira nèzhetetlen volt a focink.

Ahogy említettèk azèrt vèdi Capello Allegrit, mert anno ugyanezt jàtszotta el.

Ha itt lenne európai kupa meccs hètközben nem tudom hol lennènk, de èn most se vagyok elègedett. Hànyinger ez a jàtèknak nevezett valami.

Okè ne legyen De Zerbi fèle jàtèk (bàr a múltkor vezettem le, hogy gólkülönbségben a Brighton jobb mint mi, annak ellenére, hogy "nyelik" a gólokat), de akkor ne sündisznó módjàra 9 emberrel vèdekezzünk màr mindenki ellen....

xXPeiperXx 2023.11.09. 12:38:35

@xXPeiperXx: bocs, nem 2005/06, hanem a 2004/05 volt az abszolút mèlypont. 26429 àtlag nèzőszàm, a Delle Alpiban, ez mèg most kevès lenne a jóval kisebb stadionban.

bianconeri.tripod.com/fans2.html

venember83 2023.11.09. 12:46:09

@xXPeiperXx: az nyilván a stadion hibája volt. Most meg a keret hibája az aktuális helyzet. Meg az igazgatóságé. A sportigazgatóé. És így tovább. És igen, a miénk is, látod, hogy itt a blogon is milyen toxikus hangulatot alakítottunk ki az adott cikkekkel és hozzászólásokkal.

kidelpiero 2023.11.09. 13:07:08

@xXPeiperXx: bocs nem olvastam a legutobbi levezetesedet de hogy jott ki h a 24:20 jobb mint a 17:6? :D

xXPeiperXx 2023.11.09. 13:14:58

@kidelpiero: Úgy, hogy azt az intervallumot vettem amióta De Zerbi az edző a Brightonnál.

Nem tudom màr melyik cikk alatt volt, szerintem egy hónapja lehetett.

Lehet itt kötözködni, de ha csak a stadionok kihasznàltsàgàt nèzem màr akkor egyèrtelmű a vàlasz arra, hogy mi kell a szurkolóknak...

Lehet èlvezni Allegri "focijàt" is, de köszönöm èn inkàbb kihagyom.

kidelpiero 2023.11.09. 13:20:20

@xXPeiperXx: jaja ez izles es egyeni dontes dolga. Minden jot!

delpi0823 2023.11.09. 13:57:41

@Lanzafame: Ez a keret alfa romeo?En nem tudom ti milyen rendezvenyen vagytok,dehogy az internek sokkal jobb kerete van mint nekunk az biztos,de nem csak nekik, megkockaztatom hogy valoszinuleg a Napolinak es a Milannak is.

Wizzurah 2023.11.09. 14:10:30

Az, hogy a Brighton eszi a gólokat, mint kacsa a nokedlit, az azért enyhe túlzás és csak az alapján lehet ilyet mondani, aki nem követi figyelemmel az eseményeket, csak a tabellát és a számokat nézi. Kb. 3-4 meccsük volt úgy gólgazdag, amikor sokat is kaptak, egy meccsen kaptak egy hatost, ami bármelyik csapattal előfordulhat, az megdobta a kapott gólok számát, meg az Everton elleni ötös. Azt leszámítva nem kapnak több gólt, holott a klub még igencsak tapasztalatlan és épp hogy csak most kezdenek bekerülni a köztudatba, hisz pár éve sokan azt sem tudták, hogy létezik ilyen klub. Nagyon fiatal csapatuk van. De az edző stílusa az olasz bajnokságban szerintem sem lenne olyan sikeres.
Nekem a Sociedad stílusa tetszik nagyon, csak ott meg az a baj, hogy még az ő játékosaik is kifulladnak attól a taktikától 65-70 perc után, utána totális kóma, ezt a Juventus fizikálisan bika játékosai 30 percig, ha bírnák.
Ez a cikk nekem arról szól, hogy két idejétmúlt őskövület védi egymást. Ha nem lettek volna nevek és képek, akkor is ki lehetne találni, hogy olaszokról van szó.

Rikoo 2023.11.09. 15:04:28

@xXPeiperXx: Érdekes témát hoztál fel és engem leginkább az lep meg, hogy Lippi időszaka alatt nem volt jóval több néző, mint Conténál és Allegrinél. Pedig a Delle Alpi jóval nagyobb volt.

Andras74 2023.11.09. 15:14:02

@Rikoo: Cannavaroval és Adanival mi a helyzet?
Ők igazi szaktekintélyek.....

venember83 2023.11.09. 15:32:34

@Rikoo: a Delle Alpi nem volt a legvonzóbb létesítmény sajnos.

xXPeiperXx 2023.11.09. 16:59:10

@Wizzurah: Hatalmas plusz. Pontosan így látom, ahogy leírtad és ezt nem látják át sokan itt a blogon.

@Rikoo: Ugye az abszolút mélypont pontosan Lippi alatt volt talán 2001.-ben, akkor 237 néző volt egy Coppa Italia meccsen.

Azért Contét és a Prime Allegrit nem érdemes a régiekhez hasonlítani, Conte iszonyat jól debütált és adott egy fanatizmust a szurkolóknak, akik éheztek erre azután az időszak után. Azokban az idényekben szinte mindig teltház volt.

Plusz a Delle Alpi több mint másfélszer akkora volt mint az Allianz stadion, így egyszerűbb is megtölteni.

Plusz ha megnézed a linket, amit küldtem, akkor azt fogod látni, hogy akkoriban a bérletesek száma esett vissza brutálisan és ha jól tudom a bérletek most se fogytak valami jól. Ahogy mondják minden akciót követ egy reakció, ha nézhetetlen a foci senki se lesz rá kíváncsi.

Mindegy mindenki máshogy látja, én továbbra se kínzom magam ezzel az atom focival és a 30 %-os labdabirtoklásokkal, inkább Írom a diplomamunkám és figyelem a többi bajnokság meccseit. Brighton, Leverkusen, őket érdemes nézni mert szépen eredményesen játszanak.

Gaben Smith 2023.11.09. 17:43:49

Azert aki a Brightont pocskondiazza azt is vizsgalja meg ,hogy a dicso vezerunk ha a PL-ben jatszana a csapataval akkor mar hanyszor futott volna bele a f…szerdobe .
Megkockaztatom a Brighton (7)mogott foglalna helyet a tabellan .
Masreszrol egy jol managelt kiscsapat a Brighton nem is lehet egy lapon emliteni a Juventussal.

FAF 2023.11.09. 18:05:33

@delpi0823: Érdekes hogy mindig más csapatok kerete a jó. Mindig az a játékos jó aki nem nálunk van, amint hozzán kerül egyből rosszak lesznek, lehet fikázni őket. Kinek az igénye szerint alakítják ezt a keretet már 3 éve? Lehet mondani hogy nem ezeket a játékosokat kérte volna de a többi olasz csapatnál se drága játékosokat igazoltak mert pénz sehol sincs. Nem lehet hogy a rendszerrel van a baj? Ha megkapta volna a napolis, grúz gyereket vajon játszana vagy megélne ebben a felfogásban? Szerintem az olasz bajnokságban nincs világverő kerettel rendelkező csapat jelenleg.
Egyébként legyen úgy ahogy mondod 3 csapatnak jobb a kerete. Mi magyarázza hogy a gyengébb kerettel rendelkezők ellen is borzalmas a játék?
Nekem nem szokott bajom lenni az edzőinkkel de amit Allegri művel az a foci megcsúfolás, bajnoki címek ide vagy oda. Ráadásul most 9 millióért csinálja. Na ezt majdhogynem bárki megcsinálja olcsóbban. Meg igazságtalanság, hogy az előző edzőkkel szemben nem volt bizalom hanem elküldték őket egyből. Ő meg élvezi a bizalmat a nagy semmire.

Attilio79 2023.11.09. 18:08:56

A Juventus rekordbajnokként nyugdíjba ment a jelen idényben, nincs nemzetközi kupa, ezért fele terhelés éri a játékosokat, még szép, hogy a bajnoki címért kell menniük!
Ez a keret a nagyszerű Bonucci, de Ligt, de Sciglio, Arthur, Morata nevekkel kiegészülve BL nyolcaddöntőt játszott 2022-ben, micsoda sztárjátékosok, most is hiányoznak, ja, nem!
Tehát nem kell sírni, hogy mennyire Kaká a keret!
Allegri csodajátéka, űrtechnikája pedig messzeföldön híres e világon, ja, ez sem igaz...

Alessandro Dybalinyo 2023.11.09. 18:16:33

Édes Istenem ez a kép majdnem behánytam....... Még cefre hiányzik róla és akkor mondhatnánk, hogy a három ember, aki a legtöbbet ártott a futballnak (számomra).
Nyilván más a megítélés, mert a képen látható uraknak az alkalmatlanság a bűnük cefrének meg a kapzsiság, de nagyon sokat elvettek tőlem és a gyermekeimtől is... Mármint abban a tekintetben, hogy a futball sokkal többet is adhatott volna, ha ők nincsennek. A fiatalabbaknak mondom, hogy Capello Alexszel, Ibrával és Trezequettel a csapatban művelte azt amit most az agyhalott Allegri.... Sőt Alexet sokszor csak a padon jegelte. Na most 4.-nek eszembe jutott moratti is, itt befejezem, mert eret vágok magamon :(

Shyr Kahn 2023.11.09. 18:24:37

@Gaben Smith: Aboszult jogos. Azert egy Brighton-t vezetni teljesen mas, mint egy Juventus-t. Ossze sem vetheto a nyomas es minosegi eszkozok/jatekosok kozotti kulonbseg.

@FAF: Egyet kell, hogy ertsek. Sajnos minden ember memoriaja rovid tavu. Allegri harmadik eve itt es az elozo ketto nagyon gyenge volt. Teljesen mindegy milyen korulmenyek kozott, mert mar akkor sem ment a csapatnak, amikor meg nem uldozott bennunket az UEFA es az FIGC.
Persze orulunk, ha vegre sikerul egyenesbe jonni, de vegyuk eszre, hogy joval kisebb a terheles iden es ez eleg kedvezo a csapatnak.

Lanzafame 2023.11.09. 19:16:24

@delpi0823: ha Capello Juventusa Ferrari volt, akkor igen, ez egy Alfa Romeo.

Érdekes, még kisebb csapatok edzői is képesek futballozni valami terv mentén, de Allegritől és ettől a kerettől ez már extra elvárás. Úgy beszéltek néhányan erről a keretről, mintha valami megyei 2-es falusi csapaté lenne.

delpi0823 2023.11.09. 19:32:22

@Lanzafame:Te mirol beszelsz mar ne haragudj?Kisebb csapatok is tudnak konkret terv alapjan is footbalozni?Kire gondolsz itt konkretan ami eredmennyel is parosul?Mert azt nagyon hajlamosak vagytok elfelejteni .................

SuperTrezi 2023.11.09. 20:29:00

@venember83: Kalap Úrról velünk kapcsolatban nekem mindig 3 mérkőzés ugrik be, a Juventus történetének legvállalhatatlanabb mérkőzései közt méltán kap helyet mindegyik mint a gyáva és elképzeléstelen futball mintaképei. Akik nézték akkoriban a csapatot, gondolom szintén nem feledik a Liverpool, az Arsenal és a Bréma ellen BL-visszavágókat. Pedig az egy kegyetlenül erős Juventus volt. Szóval annyira nem csodálom, hogy Capellónak tetszik ez az "Allegri-sztájl".

Lanzafame 2023.11.09. 20:36:54

@delpi0823: nem haragszom én, lefordítom ezt is szívesen.

Arra céloztam, hogy pl. a Palladino-féle Monzán, a Motta-féle Bolognán vagy az Italiano által vezetett Fiorentinán látszik, hogy az edzőnek van egy elképzelése, van egy saját játékstílusa, amit átad a futballistáinak, tudatosan készíti fel a játékosait. Néha nyernek, néha nem, de látszik, hogy van egy gondolat, ami köré építi a támadójátékot. De nem kell messzire menni, a legjobb példa a Rossi-féle magyar válogatott: a szarból is várat épít, mert a közepes képességű játékosoknak mankókat, kidolgozott sémákat, tehát egy játékot ad és azt a végtelenségig begyakoroltatja. Így ha egy sánta ember áll be egy alapember helyére, akkor is működik a rendszer. Ehhez nem kellenek világklasszisok, csak egy másféle szemléletű edző.

Allegrinél én semmi tudatosságot nem látok. Védekezzünk 5 emberrel, ívelgessünk majd lesz valami alapon, és legyünk jók a pontrúgásokban. Körülbelül ennyi elképzelést látok. De győzz meg, ha nem így van.

venember83 2023.11.09. 20:43:22

@Lanzafame: "Védekezzünk 5 emberrel"

Több az. Rugani is azt mondta, hogy a középpályások és a csatárok is besegítettek a Fior ellen: "Védekezés tekintetében nagyszerűen teljesítettünk, és ezt a középpályásoknak és a csatároknak is köszönhetjük, akik feláldozták magukat a tizenhatoson belül."

Lanzafame 2023.11.09. 20:46:02

@venember83: igaz, 5 védőre gondoltam.

delpi0823 2023.11.09. 23:38:05

@Wizzurah: Egy meccsen kaptak egy 6ost ami barmelyik csapattal elofordulhat...........Hat nem tudom te mit szolnal ha egy meccsen kapnank egy 6ost,ha ez nalad normalis akkor ott eleg nagy gondok vannak.Mi a Juventus vagyunk nem a Brighton,itt azert eredmenyeket is kell produkalni..........

delpi0823 2023.11.09. 23:42:55

@Lanzafame: Akkor meg egyszer elmondom utoljara,nekunk eredmenyt kell produkalni,a 4ben kell vegeznunk az az alap,itt nem eleg hogy neha nyerunk,neha nem..........A Milan,Fiorentina,Lazio,Atalanta 4es ellen gyujtottunk 10pontot 4-0as golkulonbseggel,es ti itt fanyalogtok a jatek minosege miatt............

Wizzurah 2023.11.09. 23:46:12

@delpi0823: Senki sem írta, hogy normális, hanem hogy előfordul. Nem szólnék semmit, mert én csak egy szurkoló vagyok, nem annak a csapatnak az alkalmazottja, aki kapna egy hatost. De nyilván nem tetszene szurkolóként, valószínüleg a Brightonnál sem tetszene senkinek, szóval nem igazán értem, hogy ezzel mit akartál.
A Brighton kétségtelenül nem a Juventus, semmilyen tekintetben sem, bár előbbinél igencsak jobban menedzselik a csapatot úgy fest, mint financiálisan, mint szakmailag. Saját véleményem persze, hogy a Juventus a pl-ben nem érne el uefa kupás helyezést. De ez eléggé fantázia eleve.
A 9 zsinórban elért bajnoki cím után jelenleg ott tartunk, hogy semmilyen nemzetközi kupában sem indul a csapat, évek óta a top 4 is elegendő cél, szóval hogy eredményeket is kell produkálni, az bennem megkérdőjeleződik, ill. hát kinek mi az eredmény, egy Juventusnak, hisz mi a Juventus vagyunk ez az eredmény? Akkor oké. A hattól amúgy nincs olyan messze a 4, amit nem is olyan rég kapott a Juventus egy Sassuolo ellen. :) De még lehetne sorolni sok arcpirító eredményt, szóval. De kinek mi.

delpi0823 2023.11.09. 23:55:42

@Wizzurah: A korulmenyeket ismered sztem nem kell ecsetelni hogy miert nem indul a csapat europai kupaban,ami nem Allegri es nem a csapat hibaja,szoval ez eleg gyenge erveles volt.......

Wizzurah 2023.11.10. 00:02:10

@delpi0823: Persze, hogy ismerem, a rendszeres törvénysértések, csalások eredménye, ami ugyanúgy a klub, a Juventus menedzseléséhez tartozik. Tehát nem indulnak sehol sem, csak a hazai bajnokságban. A pályán elért harmadik hely nyilvánvalóan nagyszerű eredmény, ezt hallhattuk tényleg csak néhányszor a sztáredzőtől is, kár, hogy mindezért cserébe kimagasló a sztáredző bére is és a csapaté is. Fenntartható helyzet. Neked gyenge érvelés, másnak nem. Micsoda faramuci egy helyzet.

delpi0823 2023.11.10. 00:55:29

@Wizzurah: Allegrinek es a csapatnak mi koze van a menedzseleshez?A palyan a 3ik helyet szereztek meg ez a valosag,ha tetszik neked ha nem.Nagyon szar erzes lehet neked hogy eredmenyes a csapat,mert arad beloled a gyulolet a csapat fele.........Ugy itelkezel a csapatrol mint valami interes fereg,de valoszinu az is lehetsz,mert normalis Juventus erzelmu szurkolo,igy biztosan nem nyilvanul meg a sajat csapatarol........

Attilio79 2023.11.10. 01:14:39

@delpi0823: Neked az nem tetszik, hogy kritizáljuk a mutatott játékot és ezen felül az eredményesség mindig egy hajszálon múlik, (lásd Verona meccs). Pedig a Verona hazai pályán nem az Inter és nincsen nemzetközi terhelés se.
A Juventus szurkolójaként én azt várom el, hogy a 80 millás csatárunkat kiszolgálják a többiek és a túlfizetett mesternek ne kelljen egy a támadások vezetéséhez értő szakembert mellé kinevezni, mert az gáz, minden szempontból.
Egy szóval én örülök, hogy eredményes most a csapat, de kezeljük a helyén a nagy Allegrit és a teljesítményt.

Wizzurah 2023.11.10. 01:32:58

@delpi0823: Igen, sejtettem, hogy előkerül a primitívség. Nem írtam, hogy Allegrinek és a csapatnak mi köze van a menedzseléshez, de a Juventusnak van, mivel így együtt a Juventus. Nincs olyan, hogy ha. A helyzet az, hogy nem indulhat a csapat sehol sem, ha tetszik neked, ha nem. Ezt az elején még jóként híresztelte a sztáredző, most már viszont rájött nagyon okosan, mert magyarázkodni azt tud, hogy igazából hátrány. A jelenlegi csapat nagy része egy kabaré, úgy is állok hozzá, gyűlölet nincs bennem, hisz semmilyen negatív hatással nincsenek az életemre és nem ismerem őket. Te ugyanúgy ítélkezel, de cserébe egy alpári tanulatlan paraszt benyomását is kelted, pedig szerintem nem feltétlen vagy az. Bár a sintéreseket én sem kedvelem, azért, mert valaki más csapatnak szurkol, akár a legnagyobb ellenfélnek is, még nem nevezem őket féregnek.
A stílus maga az ember, köszönöm, hogy levizsgáztál belőle.

Gaben Smith 2023.11.10. 10:21:20

Azert elkeserito ,hogy ha valaki megkerdojelezi a jelenlegi teljesitmenyt (teljesen jogosan) majd kifejti ,hogy miert gondolja igy az uzenetvaltas vege altalaban az ,hogy azok szerint akik velemenye alapjan itt minden a legnagyobb rendben zajlik elkuldik az illetot miszerint o nem igazi szurkolo es vagy egy ostoba.
Hozzateszem azt nem tudjak megindokolni miert zajlik itt minden rendben altalaban a mas se tudna jobban es a keret szar kozott vacilalnak mint ellenvelemeny.

delpi0823 2023.11.10. 11:02:57

@Attilio79: A 80 millios csatarunk konkretan egy labdat nem tud atvenni,errol is biztos Allegri tehet.......Arrol nem is beszelve hogy most mar allandoan valami serulessel bajlodik,hol a hata faj,hol izomserules,hol csipoje,hol eppen a fulet huzta meg,allandoan van valami........Chiesa detto, jatszik ket meccset utana pihennie kell 3at........Megis kivel akarsz te itt tamado footballt jatszatni?Egy darab kreativ kozeppalyasunk sincsen,konkretan ebben teljes mertekben igaza volt Capellonak.Valaki irta nekem hogy Capello csapata egy Ferrari volt(ami tenyleg igaz), ez a mostani meg egy Alfa romeo,hat ez nekem ne haragudjatok meg inkabb hasonlit egy trabantra mintsem egy Alfa romeora.Melyik jatekosunk ferne be egy europai top csapatban mondjuk egy Citybe,Bayernba,vagy egy Realba mondjuk?senki ez a szomoru valosag.Meg a Milannak is vannak klasszisai Maignan,Theo Hernandez,Leao.Internek Barella,Lautaro Martinez,Marchus Thuram de meg Chalhanoglu is egy nagyon jo kozeppalyas,na nekunk meg ilyen jatekosaink nincsennek,ti meg ezt nem fogjatok fel...........Iden nyaron hogy erositettunk?igazoltunk egy Weaht..........Ezzel a kerettel 11fordulo utan ott vagyunk az Inter mogott 2ponttal lemaradva igenis ez egy nagyon jo eredmeny.

xXPeiperXx 2023.11.10. 11:51:14

@delpi0823: Öregem, ezzel a kommenttel beszaladtàl abba a bizonyos erdőbe tàtott szàjjal... Na kezdjük...

A 80 milliós csatàrunk, nevèn Dusan Vlahovic, akièrt belementünk egy elèg komoly licitbe furcsamód azóta teljesít rosszul ès azóta ilyen sèrülèkeny, hogy Allegri teljesen àtnevelte ... Fura nem?

Na de Dusannàl maradva, ha felmèsz egy Arsenal oldalra mèg a mai napig tèma az ő ès Miretti leigazolàsa. Tessèk kettő ember aki befèrne egy európai nagy csapatba. De vàrj tovàbb megyek, Vlahovic Realba igazolàsa sem lehetetlen.

Chiesa pont a nyàron volt a tàvozàs küszöbén, a kèrők a Liverpool ès a Newcastle United volt. Ne feledkezzünk meg Keanről sem, az ő neve is felmerült jópàr PL ès Ligue One csapatnàl. Illing Junior, a mi kis kedvencünk, róla is cikkez a sajtó. Koràbban olvasható volt az Aston Villa, a West Ham United ès a Brighton.

Na de menjünk tovább, ügye a lengyel dohànyos kapusunkat is környèkezte a Bayer München, ahogyan Gleison Bremert is, aki egyèbirànt a Real Madridnàl is felmerült.

Kenan Yildiz, na ő a Fenerbache ès a Galatasaray èrdeklődèsèt keltette fel.

Kapàsból felsoroltam egy fèl csapatot, akik megàllnàk a helyüket màs erősebb ligàban szereplő csapatnàl.

Úgyhogy, ne gyere ezzel a dumàval, hogy mert màsnak erősebb a kerete. Egy Atalantanak, egy Fiorentinanak, egy Sassuolonak nincs erősebb kerete. Ès mondok mèg valamit, Allegri első èràja alatt sem vagyok biztos benne, hogy nekünk volt a legjobb keretünk, mègis nyertünk ès azt mondom akkor mèg volt valami kreativitás a csapatban.

Plusz kèrlek, ne sèrtegesd a blogtàrsaidat. Mindenkinek van véleménye, tegnap èn is leírtam az enyèmet, nem egyeztünk ès èn a részemről lezàrtam, nem sèrtegettem senkit. Lègyszíves, Te se tedd.

Köszönöm.

delpi0823 2023.11.10. 12:38:24

@Gaben Smith: Jol menedzselt kis csapat 460millios kerettel.........A mienk 421 millio jelenleg........

delpi0823 2023.11.10. 13:00:59

@xXPeiperXx: De akkor az hogy van hogy megse vitte el senki a 80millios csatarunkat?Mert az hogy pletykaszinten felmerulsz valakinel vagy at is igazolsz az ket kulonbozo dolog szerintem.De tovabbmegyek,meg a Chelsenek se kellett ugyse hogy mindenaron szabadulni akartak Lukakutol.En nagyon ellene voltam meg akkor ennek a cserenek, mert en is adni akartam Dusannak meg egy szezont,de most mar latom hogy valoszinu jobban jartunk volna a belgaval,mert erdekes modon o hasonlo mentalitasu edzo kezei alatt mint Allegri tudja rugdosni a golokat.Meg a szomoru valosag az ha o fent van a palyan,mintha a kutba dobnank a labdat amikor neki passzolunk,Kean es a 8millios Milik is sokkal jobban megtudja tartani a lasztit mint Vlaho,azert mindent nem lehet Allegri szamlajara irni barmennyire is sokan szeretnek ezt.A tavalyi szezon katasztrofa volt minden szempontbol,akkor joggal merulhetett fel Allegri menesztese,bar a korulmenyek azert valljuk be nem voltak idealisak azt is hozza kell tenni.A mostani szezonban sztem latszik a fejlodes a csapaton,vedekezes tekinteteben mindenfelekeppen,tamadasban nagyon sok tenni valo van meg az biztos,de most mar van legalabb egy alap amire lehet epitkezni,es ami a legjobban segiti a csapat fejlodeset azok a gyozelmek,ez az en velemenyem.Igen,es igazad volt a sertegetessel kapcsolatban,ezuton is szeretnek elnezest kerni ha valakit megsertettem vagy megbantottam.

delpi0823 2023.11.10. 13:06:33

@Wizzurah: Elnezest kerek,nem akartam ilyen hangnemben irni. Tiszteletben tartom a velemenyed.Maskepp latjuk a dolgokat,nincs is ezzel semmi gond.

xXPeiperXx 2023.11.10. 13:08:43

@delpi0823: Na fejlődünk, nem vagy te egy rossz ember. :)

Allegri hàrom èv alatt annyit tudott felmutatni, hogy màr nem kapunk gólokat feleslegesen. De az esetek nagy részében csakis a szerencsènek köszönhetjük, hogy nyertünk.

Èn úgy gondolom ez nem fejlődès ès sajnos a statisztikák, amik a jàtèk kèpèt hűen leírjàk nem hazudnak. Sajnos bunker focit jàtszunk mindenki ellen. Egy rangadón eltudom fogadni, de a Verona ès tàrsai ellen nem.

Èn kivàrom a szezon vègèt, addig csak összefoglalók szintjèn követem a csapatom. Ha nyàron is Allegri marad az edző, akkor be kell làtni, hogy dilettàns idiótàk vezetik a klubot. :)

Wizzurah 2023.11.10. 13:22:21

@delpi0823: Máshogy, én elfogadom a te véleményed is és én is elnézést kérek, azokért, amit írtam rólad, ahogy reagáltam rád. Hidd el, Juventus szurkoló vagyok, régóta :) A sintért nem kedvelem, de nem tagadhatom, hogy szép és jelenleg szebb játékot játszanak, mint mi sajnos. Az eredmények és a tabellán mutatott helyezésnek én is örülök természetesen, de a játék nézhetetlen számomra. Szeretem az olasz stílust, de ez már valami nagyon brutális nekem. Én nem szeretem, amikor azt mondogatják, hogy ez a keret ennyire képes, stb. úgy, hogy közben a fizetések itt messze a legnagyobbak. Nem szeretem, hogy rabruhásoknak hívnak minket, erre adja a klub alá a lovat azzal, hogy tényleg törvényt sért és csal... Biztos vagyok benne, hogy mások is, de nálunk derült ki, minket büntettek.... A csapat bl helyet ért el igen, szerencsével, amitől nem esek hasra, de akkor se lettünk harmadikak, mert akik menedzselik a klubot, miattuk nem és ők ugyanúgy a klub részét képezik, sőt...

Ha bárkit sért és sérteni fog az, ahogy vélekedek a csapatról sajnálom és előre elnézést kérek. Az eredményeknek természetesen örülök. De engem nagyon elkeserít a mutatott játék, nem tudom egyszerűen lenyelni és muszáj hangot adnom neki, mert egyszerűen nem tudok többet tenni. Akinek nem tetszik úgyis átgörget a hozzászólásaimon. Túl sok rossz dolog történik a klub háza táján mostanában.

Attilio79 2023.11.10. 14:34:00

@delpi0823: Továbbra is: Ez a csapat kiegészülve pár hasonló lókötővel BL nyolcaddöntőt játszott!
Ezzel a kerettel, fele terheléssel kötelező (lenne) a bajnoki cím, hiszen a nagy csapatok nemzetközi terhelésen vannak, azaz több meccs, nagyobb sérülés veszély stb.
A Genoa, Bologna, Verona stb. csapatok kerete pedig gyengébb vagy nem?
A 80 millás csatárunk eddig csak fekete-fehérben nem tudta átvenni a labdát? Miért lett 80 milla, rosszabb középpályával a háta mögött?

Lanzafame 2023.11.10. 14:34:10

@delpi0823: hagyjuk ezt a hangnemet, nem méltó senkihez, a bloghoz sem.

Jól kikristályosodik, hogy most éppen mi a nagy vita a szurkolók között. Mindenki a legjobbat akarja a klubnak. Az én megértésem az volt év elején, hogy Allegri dolga beépíteni a tehetséges fiatalokat, csapatot építeni, hosszabb távra kialakítani egy gerincet és mindössze annyi az elvárás, hogy a legjobb 4 meglegyen, ami nem nagy kérés, főleg egy ilyen relatíve gyenge Serie A-ban.

Ezek után, amikor azt látom, hogy dagonyázunk a szarban-húgyban, rögbizünk, vágjuk a fát szarabb csapatok ellen, akkor úgy érzem, hogy elpazarolja ezt a kivételes helyzetet és évet, rövid távon gondolkodik.

Attilio79 2023.11.10. 14:37:43

@Lanzafame: Pontosan, már rég benn kellene lennie pár meccsre a fiataloknak, de még a Piacenza ellen is védenénk az egy gólos előnyt. Nem Juventushoz méltó!
Merjetek kicsik lenni! :D

venember83 2023.11.10. 17:24:45

@Lanzafame: "hagyjuk ezt a hangnemet, nem méltó senkihez, a bloghoz sem."

Nem kifejezetten delpi0823-nak szánom, de sajnos gyakori a nem megfelelő hangnem, de nem csak itt, hanem szinte mindenhol, a legtöbb felületen a közösségi média térnyerésével. Nagyon polarizált a társadalom, egyik vagy másik pólust képviselik, nincs átmenet, aztán összecsapást követően és a "párbeszéd" eldurvulása után lehet toxikus hangulatra panaszkodni.

Wizzurah 2023.11.10. 17:36:49

Megoldottuk, mindketten bocsánatot kértünk egymástól, megbeszéltük. Más véleményen vagyunk ,de egy csapatnak szurkolunk, mindenki feszült, van ilyen. Ez a fórum azért messze kultúráltabb, mint sok másik.

Gaben Smith 2023.11.10. 19:02:48

@delpi0823: az a transfermarkt. Nem hinnem hogy ez tekintheto hivatkozasi pontnak. Az angol vagy ott jatszo egyeb jatekosok kozel ketszer annyit ernek mint egy olasz vagy olasz ligaban jatszo.
Masreszrol par kommentel fentebb pont emiatt szidtal le valakit,mert jelen allitasod a juventus fole helyezi a Brightont.

delpi0823 2023.11.10. 20:54:38

@Wizzurah: +++Az Inter sztem is jo footballt jatszik es kezdenek europai szinten is meghatarozoak lenni el kell ismerni,de sokkal jobb keretuk is van mint nekunk sztem,es Marrotta szemelyeben van egy nagyon remek szakemberuk is.Igen,a fizetesek nagyon magasak nalunk teljes mertekben egyetertek ezzel,de most ezen probalnak valtoztatni Guintoliek es a megfelelo mederbe probaljak terelni a klubbot,ez azert latszik sztem.Orulok hogy megtudtuk beszelni a dolgokat,es elfogadtad a bocsanatkeresemet, koszonom.Forza Juve!

delpi0823 2023.11.10. 20:59:58

@Gaben Smith: Mint klub termeszetesen a Juventus nagyobb mint a Brighton ez nem is lehet kerdes,de sajnos anyagi helyzetet tekintve az olasz klubbok nagyon tavol allnak a premierleague klubbokhoz kepest ez a szomoru valosag.Az hogy ezen hogyan lehetne valtoztatni,nem tudom,valoszinu sehogy sem most mar,mivel abba a ligaba omlik a penz,az olaszba meg finoman szolva se.Nem hiaba akarta Agnelli ezt a szuperligat,az egy megoldas lehetett volna...........

Wizzurah 2023.11.11. 00:49:41

@delpi0823:
Nos látod, most megint nem fogunk egyet érteni lehet :) Ami nem baj, de meglepő módon, most a Juventust szeretném megvédeni. Az inter kerete jelenleg 563,35 millió eurót ér, a Juventus kerete 421,60 millió eurót, de úgy, hogy 3 év alatt, tehát mióta Allegri az edző, brutális mértékben csökkent a klub értéke, 33%-kal, úgy, hogy igazából nem nagyon igazoltunk. Weah jött és Facundo González bagóért. Szóval összeségében nagy mozgások nem voltak hogy most adott szezonban rohadtul bevásároltunk, vagy eladtunk volna, szimplán a lejtmenet miatt csökkent az érték, míg az internél a jó forma miatt emelkedett. Inzaghi ugyanolyan begyöpösödött olasz edző, aki egy taktikát ismer és azt erőlteti, nem használ fiatalokat, nem szeret rotálni. Jobbak jelenleg, de én náluk sem látok semmi koncepciót, hisz konkrétan el vannak adósodva, mindig csak foltozgatnak lukakat és ugyan Marotta ott van, az is történik, amihez ő ért. Ingyen vagy nagyon olcsón venni öreg játékosokat, lehet nincs így, de szerintem az ő klubjuk még idősebb és még annyira se tudnak fiatalokat játszatni és beépíteni, mint a Juve, ami azért ku*va nagy szó :)
Csináltak nagyon jó üzleket (Onana), de csináltak nagy baromságot is, ilyen, amikor hagyták elmenni ingyen Skriniart.
Miért jobbak? Martinez formáját simán tudná hozni Vlahovic, mert nah... 80 millióért nem vesz senki sem szart véletlen sem, még a Juve sem. Brutális a srác, valami itt nem oké, nem felejtett el focizni... Kean szerintem feltud érni az ő Thuram szintjükre, Milik simán hozta Dzeko szintjét, aki már nincs ott. A középpályák szerintem kiegyenlítettek, a kapusunk jobb,a védelmünk jobb, ez a Bremer kis híján náluk kötött ki... Jóval kevesebb volt és mennyivel jobb, mint a kis pöcs holland, akitől végre (és a brutális fizetésétől) megszabadultunk. Frattesi nagy fogás, de nálunk meg itt van erre Cambiaso és Fagioli. Most ne a posztokat nézzük, a játékosokat, fiatalokat, tehetségeket. A mi next genünk sokal jobb. Nekik se rossz, de ők is elb@sszák a tehetségeiket (pl. Casadei).
Valahogy mégis jobban vannak összerakva igen. De szerintem rohadtul nem jobb a keretük. Egy szint legrosszabb esetben is. Egyszerűen náluk jól megy a szekér most valamitől, nálunk meg nem és ha valami rossz, az vonza magával a többi rosszat, értsd a sok büntetés, csalás, sérülések, dopping, sportfogadás, minden. Minden fos a szánkba jön pár hónapon belül. Lóf@szt jobb az inter kerete :) Csak ők támadó taktikát is csinálnak. Felfutások, passzok, kiugratások, távolról lövések, stb. Ügyesek, szerencséjük is van...

Attilio79 2023.11.11. 08:14:55

@Wizzurah: +1, kb. mindennel, az Intert Február-Márciusban nézzük vissza.

Az uefa uralja a piacot, míg az angoloknál duplát ér valaki, itt a felét sem, ezt az egyenlőtlenséget az uefán belül vagy az uefa megbontásával, lehetne eltűntetni, erre kevés az esély!
Évek óta billen a mérleg a PL felé, sajnálatos.

delpi0823 2023.11.11. 11:42:34

@Wizzurah: Hat Lautaro azert mar evek ota bizonyitja hogy klasszis csatar,meg Dusan tulajdonkeppen miota megerkezett hozzank egy katasztrofa sajnos,de remeljuk neked lesz igazad es valoban el tudja erni Lautaro szintjet mert az lenne a legjobb a klubnak,csak erre jelenleg nem sok eselyt latok.Mondjuk valoszinu az igazsag akkor derulne ki ha Vlaho eligazolna egy sokkal tamadobb felfogasu csapatba,es meglatnank hogy ott hogy termelne a golokat.Mert ebben a rendszerben nem konnyu a csatarok elete az biztos.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása