Zoff: „A BL-hely a cél, de a Juvénál mindig nyerni kell valamit”

zoff_dino_kanapen_nyilatkozik.jpgDino Zoff a Tuttomercatoweb munkatársának beszélt a Juventus helyzetéről, és az egykori hálóőr szerint egyelőre a klub jó úton jár.

„Úgy gondolom, hogy a Juventus a meghatározott célkitűzéseknek megfelelően halad, a számok legalábbis ezt mutatják jelenleg. A Juventus potenciálja egyértelműen meghatározó, különösen a támadó részleg tekintetében, és szerintem a klub jó pozícióban várja a következő fordulókat. Úgy gondolom, hogy végső soron a Juve BL-helyekért fog küzdeni, de talán a bajnoki címért is harcban lesz.

Előny az európai kupamérkőzések hiánya? Nem gondolnám, mivel a nagy csapatok kupákat nyernek, míg a bajnokságok lényegében ismétlődnek évről évre. A megfelelő edzéssel pedig mindkét színtéren jól lehet teljesíteni. Ha csak a bajnokságban szerepel egy klub, akkor abszolút elvárás a jó szereplés, nagyobb a felelősség adott célkitűzés vonatkozásában. Ha az ember nem ér el eredményt, az kemény pofon.

Reális cél a bajnoki cím? Fogalmazzunk úgy, hogy a Juventusnak elsősorban az első négy hely valamelyikének a megszerzésére kell törekednie, a többi majd később eldől. Vannak jelentős klubok, amelyeknél minden évben kötelező valamilyen trófea begyűjtése, s a Juventus ilyen klub.

A jövő oszlopa a Juventusnál? A Juventusnál számos ilyen oszlopot látok, de a szerződéshosszabbítások kérdése a klub feladatkörébe tartozik. A csapatnak erős emberekre van szüksége, a Juventusnál sok a jó játékos, és nem csak egy játékost látok, aki képes lenne meccsek eldöntésére, aki a különbséget jelentené. Összességében szerintem jó kaliberű játékosokból áll a keret.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9018250361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarcoT 2023.11.04. 09:30:39

Imádtam amikor ő állt a kapuban. Előtte pedig Gentile, Scirea, meg Cabrini. De most szerintem túl optimista.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása