Az Udinese elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus az Udinese elleni mérkőzéssel zárta az előző szezont, s most ismét ez az együttes lesz az ellenfél az új szezon nyitó fordulójában. 

Massimiliano Allegri keretében természetesen ott lesz a nyáron Torinóba igazoló Timothy Weah, valamint a kölcsönből visszatérő Weston McKennie is, s a szezon során minden bizonnyal több fiatal tehetségnek is lehetősége lesz a bizonyításra.

Nicolò Fagioli, Fabio Miretti, Samuel Iling-Junior és Matías Soulé már tavaly is megcsillanthatta tehetségét, ám mellettük most a kölcsönből visszatérő Andrea Cambiaso és Hans Nicolussi Caviglia, illetve a még fiatalabb generációt képviselve Dean Huijsen és Kean Yildiz is bemutatkozhat az első csapat mérkőzésén.

Az előző szezont sérülése miatt lényegében teljes egészében kihagyó Paul Pogba csapattársaival együtt készülhet a találkozóra, de valószínűleg csak csereként léphet pályára. Kaio Jorge és Moise Kean kisebb sérülés miatt marad távol, míg a keretből száműzött csapatkapitány, Leonardo Bonucci még a kispadon sem foglalhat helyet.

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a Sport 1 közvetíti élőben.

A Juventus 25 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: Bremer, Gatti, Danilo, Alex Sandro, Huijsen, Rugani, Cambiaso

Középpályások: Locatelli, Pogba, Kostić, McKennie, Miretti, Fagioli, Weah, Rabiot, Nicolussi C.

Támadók: Chiesa, Vlahović, Milik, Yildiz, Iling-Junior, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9818197163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2023.08.20. 18:57:17

Meglátjuk milyen éhes lesz a társaság. Én egy haraposabb Juvet várok magabiztos 2 gólos győzelemmel ;)

venember83 2023.08.20. 19:31:10

Terv szerinti 0-1, szezoneleji szenvedős, esetleges játékkal.

Péter Krasznai 2023.08.20. 19:38:23

Sziasztok!
Valaki tudna dobni egy linket a meccshez
please ?!
Előre is köszönöm

Juvebest 2023.08.20. 19:42:33

Kíváncsian várom az esti meccset remélem nem a töketlen focit látom viszont tavalyról. Nekünk viszonylag ugyanaz maradt a keretünk az Udineseben volt jövés-menés. Nyerjünk de most jó játékkal

Leram7 2023.08.20. 19:56:50

Vártam már a meccset, régen volt tétmeccsünk.

Rossz előjelek, rossz mercato, de mégis magabiztos sikert várok.

Miért nem Gatti kezd Sandro helyett?
Mit keres Miretti a kezdőben?

4-3-3 vagy 3-5-2 a felállás?

Hajrá, hajrá!

alexGicamo 2023.08.20. 20:25:48

Hajrá, Fiúk !
Mindent bele !
Jó lenne egy győzelemmel kezdeni a szezont !

venember83 2023.08.20. 20:28:35

@Leram7: nagy pénzben 3-5-2-re fogadok.

venember83 2023.08.20. 20:31:09

Hivatalos kezdő: Szczesny, Danilo, Bremer, Alex Sandro, Weah, Miretti, Locatelli, Rabiot, Cambiaso, Chiesa, Vlahovic.

JuveMI 2023.08.20. 20:41:30

Hajrá Juve! Edzőtől függetlenül tiszta szívből szurkolok a csapatnak... gyerünk, mutassuk meg cefrének és a 'fügéknek', hogy nem menekülnek tőlünk!

Victory7 2023.08.20. 20:43:13

20 éve vagyok ennek a csapatnak a szurkolója,de még soha nem történt velem ilyen ,mint ebben az évben. Az előző szezon végét már nagyon vártam,most a szezon kezdést meg nagyon nem....

Rocky80 2023.08.20. 20:48:42

@Victory7: hát ez tényleg a legalja... De majd bemelegszel!

Több gólos sikert várok!

danimester1 2023.08.20. 20:51:00

Megkezdjük mi is!Remélem lesz némi változás a játékban!ERRE CHIESA!!!!GYERÜNK ÍGY TOVÁBB!!!

2023.08.20. 20:51:50

Ezt akarjátok eladni????
Micsoda szép gól

Rocky80 2023.08.20. 20:52:28

Ez milyen jól esett, b*sszam meg a szájukat!!!

JuveMI 2023.08.20. 20:53:55

Egész szezonban ezt a stílust szeretném látni!!!!

Isuka888 2023.08.20. 20:54:21

Szupi, na csak így tovább

Zsltrk977 2023.08.20. 20:55:03

A mercato egy rakás sz@r volt. Mondjuk ez megy 5 éve a C. Ronaldo ügylet óta, játékos igazolás terén, semmi normális koncepció. Idén jött egy Weah, aki majd jól beleszürkül Foxi Maxi defenzív semmilyen játékába. Ezen kívül senki...
Kölcsönadunk vagy eladunk szinte mindenkit akit fiatal tehetség, más csapatoknál beépítik őket felnőtt csapatba. Itt meg esetleg kényszerből játszanak a sérülések meg eltiltások miatt. Sok jót nem várok ettől a szezontól. Örülhetünk ha bekerülünk valahogy a 4-be. Bár ehhez a többi csapat is kell hogy botladozzanak.
Gintonic is hiába jött az van amit a nagyhatalmú Foxi Maxi akar. Viszont amíg ő itt van addig semmi jóra ne számítson senki. Azért Forza Juve per sempre!

Rocky80 2023.08.20. 20:55:04

Tetszik hogy vannak széleink végre!

Rocky80 2023.08.20. 20:56:32

@Zsltrk977: de jó, hogy bemásoltad ezt ide is! Csak elkéstél vele, nem? A gól előtt kellett volna...

Ethan Hunt 2023.08.20. 20:58:58

Olyan játékot produkál eddig az Udinese, hogy kizárólag rajtunk áll, hogy góllal nyerjük meg ezt a meccset, ha fenntartjuk ezt a nyomást rajtuk...

Ezen a meccsen csak a magabiztos győzelem elfogadható...

Ethan Hunt 2023.08.20. 20:59:40

*hány góllal nyerjük

2023.08.20. 20:59:50

Megvan az 1-0, lefújhatják a meccset. :D

Del Pybala 2023.08.20. 21:04:13

Locatelli talan a legszarabb kozeppalyas aki valaha jatszott a Juveban...a vilagon semmit se csinal csak fogja az ellenfelet mikor nalunk van a labda

Ethan Hunt 2023.08.20. 21:06:49

Miretti mi az úristennek kezd el cselezgetni meg cipelni a labdát, amikor leadhatná valaki olyannak is, aki képes rá...

danimester1 2023.08.20. 21:09:15

Vlaho is betalált,jó lesz ez,és remélem marad is ilyen.

Del Pybala 2023.08.20. 21:09:43

hat en duhos lennek ha ezt ellenunk fujjak be

JuveMI 2023.08.20. 21:10:04

Istenkirályság ez a szezonkezdés! Könyörgöm maradjon ez egész évben... és b@sszunk meg mindenkit!

MdewC 2023.08.20. 21:10:47

Kell lőni még egyet mert ez nem ért.

Vlaho!!!

Ethan Hunt 2023.08.20. 21:13:51

@danimester1: Dehogynem, már a sokadik cselét húzta, lövés vagy passz helyett. Amikor meg a labdát ott volt a balján Chiesa, mégsem passzolt neki...

JuveMI 2023.08.20. 21:20:40

Na b@sszameg! Vlahot lerúgta egy 'fehér agysebész'?? F@sz@ lenne ez így a 0. kilométerben!

Wizzurah 2023.08.20. 21:34:15

Ez a Cambiasso túl jó, Maxi kérlek intézkedj.

juve28adam 2023.08.20. 21:37:33

Ez a Cambiaso gyerek rendes jó banyek. Illene leépítenie őt is Allegrinek.

danimester1 2023.08.20. 21:38:46

Ez már méltó a JUVENTUS névhez!!Végre valaki be tudja adni a labdát!

MdewC 2023.08.20. 21:40:03

Perfekt időben 0-3!

Rocky80 2023.08.20. 21:42:31

@Del Pybala: Ilyenkor mi van amúgy? "Szenvedésre fel"?

JuveMI 2023.08.20. 21:43:08

Maximilian! Na ez (eddig) vegytiszta futball volt Apukám! Olyan, amilyenért szívesen leülök meccset nézni! Csak így tovább!
u.i.: Ez a Weah gyerek fasza kis játékos (apját utáltam:)... Cambiaso szintén.

alexGicamo 2023.08.20. 21:46:04

Drága kenyér !
Még a végén győzni fogunk ... Hát nem ehhez vagyunk hozzászokva mostanság ! :-D

Rocky80 2023.08.20. 21:46:04

Nem akarok elkiabálni semmit, de boldog vagyok! Allegri, az Allegri. Én már csak egy sört kérek! :D

A viccet félretéve próbálok a realitások talaján maradni - magammal ellentétben -, de ez eddig egy nagyon szép vasárnap este!

Tudjátok amúgy mi a vicc?! Megraktam, hogy a Juve rúgja a legtöbbet a fordulóban 13x-ért; rúgott a Fior idegenben négyet, na mondom, ez gatya... Erre van sansz! :D

Leram7 2023.08.20. 21:46:42

Mióta elkezdődött a PL 2 hete elég sok meccset megnéztem és az iram a PL-hez képest nagyon gyenge olaszban sajnos. Ettől függetlenül ez egy álomkezdés!

Az nem derül ki, hogy ennyire jók vagyunk vagy a udine fogott ki szörnyű napot, esetleg mind2.

Cambiaso csodálatos.
Chiesa éhes.
Vlaho jó mezőnymunkát végez.

Weah nekem viszont idegen a csapatban.
Remélem jön Iling, Yildiz, Huijsen is.

5-0 rá kell menni.

Rocky80 2023.08.20. 21:48:52

@JuveMI: elájulok, mennyit számít hogy van szélünk... Ezt a Cambiasot ma láttam először, de már megszerettem!

@alexGicamo: nem értem, miért kételkedsz a csapatodban... :D

Na most már kussolok, mert ha nem megy majd, sok savat kapok... :-/ :D

Rocky80 2023.08.20. 21:50:13

@Leram7: Weah eddig nekem is kevés.

west30 2023.08.20. 21:50:45

@Leram7: Az iram valoban nagyobb ott,de elkepeszto pokfoci megy sok meccsen teljesen esz nelkul.Nem mondom,hogy nem jobb bajnoksag,vagy hogy a serie a talan nem a leggyengebb minosegben miota kovetem,de az angol foci rettentoen tul van ertekelve.

alexGicamo 2023.08.20. 21:57:26

@Rocky80: Cambiaso eddig tényleg annyit ér, mint a víz a sivatagban ! Csak így tovább !
Fagio - t is nagyon szeretem és nagyon szurkolok neki is !
Hogy miért kételkedem a csapatomban ?
Maximus és a tavalyi játék miatt .

Ethan Hunt 2023.08.20. 21:57:42

@Rocky80: "ájulok, mennyit számít hogy van szélünk... Ezt a Cambiasot ma láttam először, de már megszerettem!"

Biztos, hogy csak ezen múlik ez?

Mert az tény, hogy Cambiaso nagy kedvvel játszik és nagyon biztató, amit csinál eddig, de azért úgy Kostic is jobban tudott beadni, amikor nem a védője blokkoló lába mellett, felett kellett beadásokat produkálnia, zéró szabad területtel, hanem teljesen zavartalanul, mint Cambiaso tehette, mert most végre nem felállt védelem ellen kell hadakoznunk...

Egyébként szurkolok a szelvényednek, mert szeretem az ilyen bevállalós tippeket... :)

Juventino86 2023.08.20. 21:57:53

Ez eddig egész jó volt. Cambiaso elég jól nyomta, reméljük, hogy ezt tudja tartani. Miretti helyett Fagioli indokolt. Weah kicsit bizonytalan volt, de nem értem, hogy McK mit keres a csapatban, főleg Weah posztján? Mindegy, a lényeg, hogy ez eddig elég jó, ezt a meccset be kell húzni. Forza!

NagyonJuve 2023.08.20. 21:58:42

Mielőtt mindenki beleélvez a gatyájába legyünk csak óvatosak. 3 éve mindég jó az első meccsünk aztán szépen lassan jönnek a döntetlenek...

2023.08.20. 21:59:25

Sajnos a közepünk még mindig gyenge.

Ethan Hunt 2023.08.20. 22:00:43

@west30: Teljesen egyetértek! Brutálisan túlértékelt bajnokság! A két magyar miatt tegnap megnéztem a Liverpool-Bournemouth meccset, de az égvilágon semmi különöset nem produkált egyik csapat sem. Ez a Liverpool sem lesz harcban a bajnoki címért sajnos, az is biztos...

Rocky80 2023.08.20. 22:04:10

@alexGicamo: Fagio nekem konkrétan a kedvencem!
Amúgy hol van már a tavalyi hó... :D

@Ethan Hunt: ja, persze hogy nem, őt csak egy pozitív karakterként hoztam fel, meg a széleket is fejlődésként, nem kizárólagos okként. :-)

Még két gól kell és jobb vagyunk a Fiornál ugye, 4 gólnál és egálnál nem tudom mi van... :-/

Rocky80 2023.08.20. 22:05:00

@NagyonJuve: sajnos már késő, már gatyát cseréltem...

Rocky80 2023.08.20. 22:06:02

Tudjátok mi kell még a mixemhez? Locatelli sárga! Szurkoljuk be légyszi! :D

alexGicamo 2023.08.20. 22:09:03

@Rocky80: Nem tudnék egy játékost választani a jelenlegi keretből, ezért nekem Chiesa ÉS Fagio a kedvenceim . :-)

Ethan Hunt 2023.08.20. 22:13:24

Chiesa néha elég érdekes dolgokat csinál...

Ethan Hunt 2023.08.20. 22:14:22

Yildiz bejöhetne Chiesa helyett...

Attilio79 2023.08.20. 22:14:49

Írtó gyenge ez az udinei csapat, elképzelés nulla, az első félidőt nem láttam, a két akciógól az udinei hibákból érkezett, a 11es meg egy mókás rárúgásból.
A második félidőben nem sietünk el semmit.
Az első 10 meccsen kiderül mit is tud a csapatunk.

danimester1 2023.08.20. 22:19:56

Elfogyott a lendület vagy belealudtak a vezetésbe?Nagyon visszaestek...

Shaky79 2023.08.20. 22:26:13

Ha az udine lett volna olyan szerencsés mint mi az első félidőben a góloknál, már kiegyenlített volna, második félidő borzalmasan gyenge eddig.

Ethan Hunt 2023.08.20. 22:26:14

Baszki ennek a Samardzicnak van rendesen kakaó a lövéseiben... :-O

Wizzurah 2023.08.20. 22:28:29

Mielőtt még piedesztárra emelnénk Allegrit, azért volt egy 11-es, egy tényleg szép gól, Chiesa gólja is szép volt, de szerencsés is, mert szerintem amúgy nem úgy akarta és lecsúszott neki kicsit.
Ettől függetlenül sokkal jobban játszott a csapat, mint én vártam, de azért igazi játék, látványos foci ugyanúgy nem volt, ugyanúgy beszorultunk huzamosabb ideig, ami komoly csapatok ellen már nem lesz elég és ez a mai Udinese saját magához képest is rettenetes formában van és napot fogott ki.
Szóval ne igyunk előre a medve bőrére, kezdtünk már így szezont utána meg szenvedés volt. Allegri nem változott, én ugyanúgy szenvedést várok majd és edzőváltást remélek annak ellenére is, hogy ő most elégedett a kerettel és a pályán bajnokok ligájás helyezést értünk el. Ez utóbbit azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, mert sokan elfelejtik.
Kétségem sem fér ahhoz, hogy az új játékosok, akik ma jól játszottak bele lesznek szürkítve a csapatba.

Rocky80 2023.08.20. 22:29:38

@danimester1: én nem mondom, hogy 0-3-nál feszüljenek meg, de na... Egy hetük van, hogy kipihenjék magukat, tessék megnyomni!

danimester1 2023.08.20. 22:39:38

@Rocky80: erről van szó!Aztán lehet a kp.-s védekezést gyakoroljuk!???

Shaky79 2023.08.20. 22:46:54

Első félidőből csak a gólokat láttam, másodikban meg focizni sem akarunk! Ugyanaz a nézhetetlen fos mint az első allegri éra utolsó két éve, és az elmúlt 2 év...borzalmasan gyenge! Itt jön elő De Zerbi nyilatkozata, hogy csak az eredményre játszani az ilyen nézhetetlen focit eredményez.

Bianka Néró 2023.08.20. 22:47:47

Első meccs sokat nem kell tőle várni. Fontos a jó kezdés, nehogy mindjárt az elején be ragadjunk. Tavaly egy éra elég csúnyán lezárult. Új a főni, a keret sztem nem rossz, nincs kupa. Egy 3 nyuszit idegenben nem kell magyarázni. Forza Juve!

alexGicamo 2023.08.20. 22:48:38

@Rocky80: A kívánságod teljesült ! ;-)

venember83 2023.08.20. 22:48:49

Vlaho Pogba mezt lobogtat a kispadon. Jó lenne már őket is együtt látni a pályán.

Attilio79 2023.08.20. 22:50:09

@alexGicamo: Locatelli sárgalapja koronázta meg az estét. :)

Rocky80 2023.08.20. 22:51:23

A 2. félidő nagyon nem tetszik.

Megint ez a kényelmes - hátrapasszos - semmit nem akarunk a meccstől hozzáállás, ezzel a világból ki tudnak kergetni!

Legszívesebben megkérdezném ezeket a fiatal gyerekeket, hogy ti nem akartok menni előre, támadni, akarni valamit, gólt szerezni, bármit?!? Hogy megismerjenek benneteket, hogy mutassatok valamit magatokból a szurkolóknak, a világnak?!?...

Nekem ez a félidő egyes lett sajnos, a kezdeti örömöm meg elpárolgott... Ez egy tipikus Juve betegség, számtalanszor láthattuk már tavaly is. A beleülés, a kényelmesség, a rossz értelemben vett elégedettség. :-(

alexGicamo 2023.08.20. 22:51:41

@venember83: Igen . Ez érdekes momentum volt !

Leram7 2023.08.20. 22:51:55

@Ethan Hunt: Majd jövő héttől nézheted már a saudi ligát is a spíleren...

Parádés első félidő.
Unalmas, focigyilkos, nézhetetlen 2. félidő.

Az eredményt és a gólszerzőket is bárki aláírta volna előzetesen.

Vasárnap Bologna hazai pályán, ugyan ilyen eredményt várok el.

Samardzic jó, hogy nem lett inter játékos, el kéne hozni.

alexGicamo 2023.08.20. 22:52:45

@Attilio79: Örülök, hogy örülsz !

Lanzafame 2023.08.20. 22:52:45

Az első félidő nagyon rendben volt, letámadtunk, nyomtunk, mentünk, ahogy kell a gólokért. Most elegánsan hagyjuk, milyen hitvány volt az ellenfél. A másodikban való leeresztést a 3 gólos előny miatt el lehet fogadni. Az nem volt OK eddig, hogy 1-0 után behúztuk a kéziféket, mert az sovány előny, de 2-0 után felőlem már elég csak ölni a játékot.

Sandro helyett jó lenne Gattit használni, a balszélen megvagyunk, Kosztics mehet ahová akar.

Attilio79 2023.08.20. 22:54:36

Egyébként az udineiek mióta játszanak együtt? Elég kevés pontos passz vagy ütempasszt tudtak adni egymásnak, gyakorlatilag elképzelés nélkül ment a játékuk, talán Samardzic és Beto volt aktív, de írtó kevesek voltak a második félidőben.

Attilio79 2023.08.20. 22:55:33

@alexGicamo: Persze, hogy örülök, sok gólos tétmeccset nyertünk, ilyenre régen volt példa!

Ethan Hunt 2023.08.20. 22:57:40

@Rocky80: Szerintem Allegri rendeli el ezeket, még jó, hogy ezúttal nem 1 gólos vezetés után történt ez...

Az a borzasztó amúgy, hogy ezt az Udinesét 4-5 góllal verhettük volna, ha fenntartjuk rajtuk az első félidei nyomást, így meg a lesgólunkat kivéve, csak nekik volt gólszerzési helyzetük a 2.félidőben...
Ha 3 szerzett gólig nem állunk vissza, akkor tőlem mehet a dolog, de attól félek, semmi sem változott, csak most szerencsésebbek voltunk és jól kihasználtuk a helyzeteinket...

alexGicamo 2023.08.20. 22:59:47

@Attilio79: Naná, hogy én is örülök ! Loca sárga lapjának már kevésbé ...

Attilio79 2023.08.20. 23:01:23

@alexGicamo: Loca, Rabiot, McK csak visszafelé húzzák a szekeret, jobb, ha gyűjtögetik a lapokat. :D

Ethan Hunt 2023.08.20. 23:09:44

@Leram7: "Majd jövő héttől nézheted már a saudi ligát is a spíleren..."

Meghagyom neked, hátha szusszannál egy kicsit a hatalmas iramú PL-meccsek között...

alexGicamo 2023.08.20. 23:11:32

@Attilio79: Ja ... Hát igen ! Minden csak nézőpont kérdése ! ;-)

MdewC 2023.08.20. 23:15:10

Nyugtával a napot, de fontos idegenbeli győzelem, 0-3, senki nem sérült meg.

Volt egy 4. gól is, csak les lett.

Nem kell kapkodni, fogunk jobban is, meg pechesebben is játszani, kezdésnek ez tökéletes.

Egyelőre nem kell ennél több, gratula a csapatnak, minimum így kell tovább folytatni. Hosszú még a szezon.

Juve!

JeetTrader 2023.08.20. 23:15:58

Legyetek már pozitívak! Mi van veletek? Volt egy jó első félidő amikor megszereztük a vezetést és tök jól játszottunk. Ha ezt így nyomjuk felőlem a második félidőt teljes egészében minden játékossal a kapuban is letölthetjük.

De most komolyan. Jók a szeleink is. Most egy újabb hét és felszivhatjak magukat a srácok és lehet ismételni.
Ez a szezon még így elég jó is lehet. Remélem a következő meccs is ilyen lesz!

Végre! Forza Juve!

Ethan Hunt 2023.08.20. 23:22:43

@JeetTrader: Egyetértek, de azokkal is, akik azt mondják, hogy ez az Udinese nem az a csapat volt, amelyikből érdemes bármit is leszűrni! Az, hogy sok góllal lehet őket ma ütni, az látszott 5 perc után is, szerencsére éltünk a lehetőségeinkkel és nem álltunk vissza túl korán, de majd akkor higgyük el, hogy megváltoztunk, ha a következő 4-5 meccsen is ilyen felfogással lépünk pályára és nem veszünk vissza akkor sem, ha nem sikerül közé rakni 3 gólt egy félidő alatt, csak egyet...

DelPiero2 2023.08.20. 23:35:47

@JuveMI: Érdekes hogy ilyenkor apuka aki nagyon sikeres volt egy csapatban, hogy nem beszéli rá a fiát ugyanarra a csapatra?

JuveMI 2023.08.20. 23:58:04

@DelPiero2: Áhh... zebrák között nőtt fel:))

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása