Mikor fiatal vagy, s ott találod magad az öltözőben a profik között, akik kicsiként tekintenek rád, tanácsokat adnak, s megosztják veled, milyen lesz az élet labdarúgóként. Elsőként ekkor ötvöződött a labdarúgás szórakoztató oldala a valósággal, hogy a játék munkává is válhat.

Sráckoromban nagyon jól éreztem magam, s ez az, amire ma is bátorítom a fiatalokat, mert a szórakozás alapvető fontosságú. Aztán vannak fordulópontok: az első számomra akkor jött, amikor 17 éves voltam. Életem történetét vicces módon ugyanaz az út keresztezte, amelyre apám lépett, aki még Franciaországban dolgozott. Nagyon szerencsés voltam, mert a családom mindig támogatott, minden álmommal, mellettem maradva egy nehéz életkorban, amikor az ember könnyen elveszítheti a fókuszt.

1997-ben tértem vissza Franciaországba, s Buenos Airesből az utam a Monacói Hercegségbe vezetett. Európa számomra meghatározó volt: hatalmas profizmust és a részletekre való odafigyelést tanultam, s itt léptem be a professzionális futball világába. Belépő, amely néhány hónappal később a nemzeti csapatba vezetett. Akkoriban nem lehetett két útlevelem, így a francia állampolgárságot választottam. Megnyertem az U17-es Európa-bajnokságot, a döntőben Spanyolországot legyőzve. Játszottam az ifjúsági világbajnokságon is Malajziában, s mivel jól bejáratott út vezetett az U17-es és a felnőtt csapat között, végül megjött a behívó a felnőtt csapatba...

1998 februárjában játszottam a nyitómérkőzésen a Stade de France-ban, amikor legyőztük Spanyolországot. Majd jött a világbajnokság, s 20 évesen világbajnok lettem.

Milyen volt számomra ilyen fiatalon a válogatottban játszani? Különleges pillanat volt: a nemzeti csapatot újjá kellett építeni, s ennek a tornának a kalandja hihetetlen volt, nem csak a labdarúgás szempontjából, hanem azért is, mert a győzelem nagy hatással volt társadalmi kérdésekre is, mint a rasszizmus, ami erősen érezhető volt Franciaországban. Megéltem ezt a hihetetlen kalandot, s két hónapot kizárólag a csapattársaimmal töltöttem, szinte minden más kapcsolat nélkül. Ez igazán segített fókuszáltnak maradni, hogy ne ragadjanak el az érzelmek, s hihetetlen győzelemre vezette a csapatunkat.

Fejlődésem következő lépése még mindig a nemzeti csapattal történt: a világbajnokság után folytatnunk kellett, mert két évvel később az Európa-bajnokságért küzdöttünk. Ekkor is győztünk, de azért is nagyon jól emlékszem erre az időszakra, mert néhány héttel a torna vége előtt aláírtam a szerződésemet a Juventusszal. A nemzeti csapatban két játékos is volt, akik jól ismerték a Juvét: Didier Deschamps és Zinédine Zidane. Volt néhány ajánlatom, de amikor meghallottam, hogy a zebramezesek engem akarnak, nem voltak kétségeim. Még fiatal voltam, de nem féltem csatlakozni ehhez a történelmi klubhoz, ahol számos francia játékos tündökölt az évek során.

Egy új fejezet a Juvéval, egy teljesen új világ, egy környezet tele bajnokokkal, s egy bajnokság, a Serie A, ahová akkoriban a világ összes nagy játékosa vágyott. Egy bajnokság, ahol sokat lehetett és lehet tanulni, különösképpen egy olyan srác számára, amilyen akkoriban voltam. Nehéz volt az elején, egy európa-bajnoki döntőről érkeztem, amelyet Olaszország elveszített. Azonban ahogy a történetem alakult, tíz évig maradtam, sok gólt szereztem és sokat nyertem, s három aranylabdással játszottam, ami nem túl gyakran történik meg. Itt a Juvénál az ösztöneimet és a tehetségemet használtam, de mellette sokat dolgoztam, egy ilyen klubnál gyorsan megtanultam, mi a szerepem. Megtanultam, hogy egyfelől megértsem a csapattársaimat, másfelől minden nap, minden mérkőzéssel fejlődtem, összemérve magamat a nagy bajnokokkal, akik akkor a Serie A-ban játszottak.