McKennie iránt a Leeds is érdeklődik

mckennie_weston_golorom_1.jpgGianluca Di Marzio mai cikke szerint a Premier League újabb klubja próbálkozik Weston McKennie leigazolásával. Az Aston Villa érdeklődését követően most a Leeds vette fel a kapcsolatot a Juventusszal az amerikai játékos ügyében. A felek között megvolt az első párbeszéd, és a beszélgetés folytatódik egy kölcsönösen elfogadható opció azonosításáig.

A Leeds amerikai tulajdonossal és edzővel rendelkezik, Jesse Marsch ráadásul számos amerikai játékost tudhat keretében, így a Leeds játékosa Tyler Adams és Brenden Aaronson. Egyelőre a Leeds próbálkozik, míg a Juventus szeretne minél jobb feltételeket kialkudni.

Luca Marchetti értesülései szerint a Leeds konkrétumokon alapuló lehetőség, de még nem lehet tudni, milyen ajánlatot továbbít az angol klub a Juventusnak.

Giovanni Albanese szerint az Arsenal is figyeli Weston McKennie helyzetét, és hamarosan felgyorsulhatnak a tárgyalások a klubbal és a játékos ügynökével. A Juventus kész tárgyalni, 20-25 millió euróért plusz bónuszokért távozhat a játékos.

Nico Schira hasonló értesüléseket osztott meg, és a Leeds az ajánlaton dolgozik. Az olasz újságíró azt is megerősítette, hogy a Bournemouth közeledését az elmúlt napokban a játékos utasította el.

Fabrizio Romano szerint a tárgyalás a Leeds és a Juventus között az átigazolás feltételeinél tart, miközben az angol klub a játékossal a szerződés személyes aspektusait egyezteti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5218033522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2023.01.24. 21:22:24

Mind1 ki de valaki vigye már el innen ezt a fekáliát!
Ilyen évek után még van pofája válogatni, nem elég neki a PL.

Rikoo 2023.01.24. 22:49:02

@Leram7: Nem tudom miért minden harmadik kommented rasszista, de legalább tartsd tiszteletben a blogrendet.

Egyébként gondold már magad az ő helyébe. Láthatóan szeret ennél a klubnál játszani, jó a fizetése és a társaságot is szereti illetve a csapat is őt. Miért akarna PL kiesés ellen menekülő klubokhoz igazolni?
Folyamatosan kezdő a Juventusnál, gyakorlatilag kulcsjátékos.

Itt esetleg az Arsenal jöhet tényleg szóba vagy ez az amerikai projekt.

Leram7 2023.01.24. 23:29:48

@Rikoo: Hol volt rasszizmus? McKennie esetében nem a bőrszínére, hanem a játékára értettem, de túl irodalmi volt a megfogalmazásom a szar helyett. Nem volt itt N betűs szó és a szinonimái sem. Jobban örülök neki, ha európai játékosokat látok a csapatban, de pl kifejezetten kedvelem Cuadradot, Danilot vagy kedveltem Dybalát, Dani Alvest is, a régi Pogbát meg szerintem mindenki szerette.

Én nem szeretem már McKennie játékát és remélem hamarosan elmegy innen, Paredessel együtt. Sőt tovább megyek, ha Locetelli nem javul fel neki is mennie kell.

Miért akarna innen elmenni McKennie? Hát ez az, hogy nem akar. A Kérdés, hogy a klub miért akarja őt eladni? És miért áron alul és kevesebbért, mint amennyiért vettük? Mert nem teljesít az elvártak szerint már régóta. Amikor még Pirlonál bemutatkozott, sokan azt hitték, hogy óriási igazolás volt.

Azért játszik, mert sok a sérült és Zakaria, Rovella kölcsön lett adva. Egyébként szerintem nagyon nem illik ide, borzalmas meccsei vannak, egy PL középcsapat, pl a leeds united tökéletes a számára és szerintem a PL sokkal inkább fog neki feküdni, de értelmes csapatba nem fog kelleni. Bár Arthur liverpool kölcsönvétel óta hiszek a csodákban.

Rikoo 2023.01.25. 00:05:24

@Leram7: Így már korrektebb. Hamarosan kiderülnek az összegek, mert Di Marzio szerint beleegyezett Weston az amerikai projektbe, úgyhogy ha az Arsenal nem lép közbe, akkor a Leedshez igazol majd.

"Kérdés, hogy a klub miért akarja őt eladni?"
Mivel csak így tudunk igazolni télen és szeretnénk a szélre valakit. De Sciglio hasznavehetetlen, Cuadradonak pedig utolsó féléve és már így is csapágyasra lett járatva.

2023.01.25. 01:13:41

@Leram7: semmi rasszizmus nem volt ebben.
Egyébként tavaly meg tavalyelőtt felfelé lógott ki McKenny, ma már inkább lefelé. Én mindig is csipáztam, mert hajtós és nem reklamál, de sajnos, vagy inkább hála Istennek, annyit már legalább javult a keret, hogy lefelé lóg ki. Azt nem értem, hogy Artete az Arsenalban milyen szerepet lát neki, oda box to box középpályás kéne, Kenynek meg csak a jó felfutásai érnek valamit.
Tartsuk meg a 25 milliót és Fagioli/Miretti akár Soule vegye át a helyét.

2023.01.25. 01:15:57

@Rikoo: Hehe, Juannak ki kell bírnia még ezt a fél évet:)
Egy jó bal szélsőre nagyobb szükségünk lenne, mert Kosticot ott látni rémálom, Sandro meg méginkább

alexGicamo 2023.01.25. 03:50:15

Menjen csak ! Hajrá !

venember83 2023.01.25. 05:04:34

@Rikoo: "Mivel csak így tudunk igazolni télen és szeretnénk a szélre valakit."

Most, vagyis pár órája cáfolta Di Marzio, a Juve nem igazol senkit télen, McK távozása esetén sem. Amúgy tegnap/tegnapelőtt többen arról számoltak be, hogy Fresnedáról is lecsúszott a Juve, a játékos Angliába (talán az Arsenalhoz?) igazol. Őt rebesgették Cuad helyére.

Gaben Smith 2023.01.25. 09:18:36

@venember83: mar elnezest de ekkora taplokat ! A szelsovedo es kozephatved poszton tatong egy akkora fekete lyuk (pl A.S. ami elnyeli az egesz csapatot stadionostol ,de nem kell igazolni… tenyleg adjak el a fenebe a juvet mert lathatoan egyaltalan nem ertenek ehhez a jatekhoz.

delpi0823 2023.01.25. 09:32:41

@Leram7: Mondjuk lehet hogy nem jobbszelen kene jatszatni,nem igazan az az eredeti posztja.Figyeld meg elmegy mashova ott meg tuti jo lesz.........

delpi0823 2023.01.25. 09:36:03

@Gaben Smith: Te most komolyan az atigazolasokon aggodsz?eloszor usszuk meg ezeket a szaros bunteteseket.En nem is csodalkozom hogy nem igazolunk senkit,mikor meg azt se tudjuk mi lesz a vegleges buntetes.

venember83 2023.01.25. 09:42:03

@delpi0823: a Sky szerint a bérmanőver kapcsán már most héten lezárhatja a vizsgálatot a szövetségi ügyész.

Del Pybala 2023.01.25. 11:18:01

@Rikoo: csal a retardalt allegrinel lehet egy ilyen szar kulcsjatekos

Pavel1988 2023.01.25. 11:50:30

Romano szerint Mckennie megegyezett a Leedsel, már csak a két klubnak kell egyezségre jutnia.

Leram7 2023.01.25. 12:50:11

@delpi0823: Igazad van, de amikor a saját posztján játszott sem volt jó, sőt inkább hátrány volt.
Viszont szerintem is a PL-ben a fizikuma miatt jó lesz.

Pavel1988 2023.01.25. 13:23:00

@Leram7: Szerintem nem a Pl a kulcs, hanem az, hogy kis-középcsapathoz kerül. 2023-ban nem játszhat top4-re hajtó csapatban olyan játékos aki ennyire rossz labdával.
Labda nélküli játéka rendben van, ott sem lefelé sem fölfelé nem lóg majd ki.
A Juve meg összeteheti a két kezét ha újabb olyan játékost ad el piaci áron(vagy afelett) aki egyszerűen nem vált be.

delpi0823 2023.01.25. 13:39:58

@venember83: Hat az nagyon jo lenne,legalabb tudjuk hanyadan allunk.Ami ugymond pozitivum az ugyben hogy legalabb eleg gyorsan iteletet hoznak.En megmondom oszinten azthittem majd elhuzzak majus vegeig kb.

delpi0823 2023.01.25. 13:45:02

@Leram7: Hat volt olyan amikor a sajat posztjan jatszott,boven jobb volt,mint a most tulsztarol Rabiot........A leggolerzekenyebb kozeppalyasunk volt ami eleg szomoru a kozeppalyara nezve.......Remelem a franciatol is megszabadulunk es nem hosszabbitunk vele evi 10millioert.Meg a 7millas fizut se erdemli nemhogy a 10et.Menjen mashova anyucival mas csapatot boldogitani.

Leram7 2023.01.25. 14:11:38

@Pavel1988: Én is így látom, teljesen igazad van a labdakezelése borzalom.
Ami nekem még csalódás, hogy a testi erejét is rosszul használja. Tömzsi izomalkata van, de nem tud "rendet rakni" a kp-n.

@delpi0823: igaz, de azért Rabiot minőségben messze fölötte van. Ha rabiot 3,5 évét nézzük, akkor ő is csalódás. Locatelli idei 0 gólja és gólpassza meg pláne.

Talán a bajnokság hátralévő részében egy Fagioli, Pogba, Rabiot kp meg tudja mutatni.

venember83 2023.01.25. 14:20:25

@Leram7: "Én is így látom, teljesen igazad van a labdakezelése borzalom."

A csapatban valahogy kb. mindenkinek borzasztó a labdakezelése, teljesen érthetetlen.

Rikoo 2023.01.25. 15:00:13

@venember83: Di Maríatól nem nagyon látsz rossz labdakezelést. De mondhatnánk Chiesát és Fagiolit is.

Leram7 2023.01.25. 15:38:32

@venember83: Való igaz. Pl csatársorban Kean labdakezelése is gyatra.

venember83 2023.01.25. 16:58:37

@Rikoo: azért fogalmaztam úgy, hogy kb. mindenki. Ahogy Fagioli fogalmazott, ő teljesen más kategóriát képvisel a Juve aktuális átlagához képest.

JuveMI 2023.01.26. 00:08:12

Mehet... a Leeds-ben méltó helyére kerülhet... én visszahoznám Rovellát a szezon hátralévő részére
Természetesen csúnyán túlárazva... könyvelési trükkökkel fűszerezve:))))
u.i.: FIGC/UEFA.... b.zi az mind!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása