Di María: "Az én hibám, hogy veszítettünk"
Di María: "Az én hibám, hogy veszítettünk"

A Juventus a szezon mélypontjára ért, ahonnan remélhetőleg már csak fölfelé vezet út, hiszen a zebramezesek a Monza otthonába látogatva szenvedtek történelmi vereséget. Az újonc csapat talán remélni sem merte, hogy a klub történelmének első Serie A-s győzelmét éppen a Juventus ellen aratja majd, s…

Monza - Juventus 1:0
Monza - Juventus 1:0

A Juventus szégyenteljes produkcióval zárta az őszi szezon első felvonását, a Monza elleni meccsen véget ért a bajnokságbeli veretlenségi sorozat is. A mérkőzés meghatározó pillanata volt Ángel Di María kiállítása, s ezt követően a Juventus már nem tudott igazán felülkerekedni ellenfelén, s a…

Landucci: „Természetes a szurkolók tiltakozása”
Landucci: „Természetes a szurkolók tiltakozása”

A Juventus a Monza ellen sem tudott három pontot szerezni, az eltiltott Massmiliano Allegri helyett a padon Marco Landucci foglalt helyet, és ő volt kénytelen a sajtónak nyilatkozni a szégyenteljes teljesítmény után. „Jobban kell teljesítenünk, ez bizonyos. A kiállítás befolyásolta a meccset,…

A Monza elleni mérkőzés
A Monza elleni mérkőzés

A Juventus a Benfica elleni 2-1-re elveszített torinói meccs után kötelező győzelemre készül, vasárnap az újonc Monza csapatához látogat. Massimilianio Allegri feje az eredmények mellett számos hiányzó miatt is fájhat, hiszen Federico Chiesa, Paul Pogba, Manuel Locatelli, Adrien Rabiot, Kaio Jorge…

Matri: „Nem látok vezéreket a Juventusnál”
Matri: „Nem látok vezéreket a Juventusnál”

Alessandro Matri a Juventus helyzetéről nyilatkozott a DAZN munkatársának, és nem mondhatni, hogy túl jó véleményt fogalmazott meg a hullámvölgybe került Öreg Hölgyről. „Nem nagyon látom a vezéregyéniségeket a Juventusnál. Chiellini távozása nagyot nyom a latba. Nem látom azt a Cuadradót, akit én…

Allegri: „Jelenleg bármilyen magyarázat hasztalan”
Allegri: „Jelenleg bármilyen magyarázat hasztalan”

Massimiliano Allegri a Monza elleni meccs előtt sajtótájékoztatót tartott, és elmondta, hogy reakciót vár a csapatától. „Reakció mellett nagyon tisztelnünk kell a Monzát. Az otthoni meccseken mindig jól teljesítettek, például a Lecce elleni első pontjuk megszerzésekor. Jó egyéniségek alkotják a…

Allegri: „A minőséget a játékosok adják, nem a taktika”
Allegri: „A minőséget a játékosok adják, nem a taktika”

Massimiliano Allegri a minap a Corriere della Sera munkatársának adott interjút, s természetesen a beszélgetés fő témája a Juventust sújtó sérülések és borzasztó formája volt. „Nagyon sajnálom ezt a helyzetet, és gyakran megkérdezem magamtól, hogy hibáztam-e. Az első válasz, ami beugrik, hogy a…

Monza - Juventus: a várható kezdőcsapatok
Monza - Juventus: a várható kezdőcsapatok

A Salernitana elleni 2:2-es döntetlent, majd a Benfica elleni hazai vereséget követően a Juventus az újonc Monza otthonába látogatva próbálhat lendületet venni vasárnap délután. A Sky Sport Italia várakozásai szerint ezúttal is a hét közben kiválóan védő Mattia Perin áll majd a zebramezesek…

Chiesa hamarosan visszatérhet a pályára
Chiesa hamarosan visszatérhet a pályára

Szerencsére jó hírek is érkeznek Torinóból, az olasz sajtó értesülései szerint jól halad Federico Chiesa felépülése keresztszalag-szakadása után, s így hamarosan visszatérhet a Juventus keretébe. A 24 esztendős játékos még januárban, az AS Roma elleni 4:3-as győzelem során szenvedett súlyos…

Capello: "A Juventusnak időt kell adnia Allegrinek"
Capello: "A Juventusnak időt kell adnia Allegrinek"

A csapat egykor mestere, Fabio Capello is megszólalt a gyengélkedő Juventus kapcsán, azonban úgy véli, a klubnak ki kell tartania Massimiliano Allegri mellett. "Ez nem lehet fizikális probléma, előfordulhat visszaesés 60 perc után, de nem 30 perc után. Úgy gondolom, hogy ez pszichológiai kérdés. A…

Galeone: "A Juventus egy középszerű csapat"
Galeone: "A Juventus egy középszerű csapat"

A Juventus egyelőre nem leli formáját, ezért egyre gyűlnek a felhők Massimiliano Allegri feje fölött. A zebramezesek mesterének mentora, Giovanni Galeone nem sok jót jósol a szurkolóknak, s úgy véli, csodának kellene történnie ahhoz, hogy a csapat továbbjusson a Bajnokok Ligájában és az élmezőnyben…

Del Piero: "Nem könnyű pillanat ez a Juventus számára"
Del Piero: "Nem könnyű pillanat ez a Juventus számára"

A Juventus továbbra is csak szenved, s mivel tegnap este hazai pályán szenvedett vereséget a Benfica együttesétől, gyakorlatilag szinte reménytelen helyzetből várja a folytatást a Bajnokok Ligája csoportkörében. Az ügyben természetesen megszólaltak a klub legendái is, míg Giorgio Chiellini egy "Fino…

Milik: „A Juventusnak változnia kell”
Milik: „A Juventusnak változnia kell”

Arkadiusz Milik a Benfica elleni meccsen korán előnyhöz juttatta az Öreg Hölgyet, ám gólja nem volt elég, hiszen a portugálok még a szünet előtt egyenlítettek, majd a második félidőben meg is nyerték a meccset. „Irányítottuk a meccset az első 25 percben, jól teljesítettünk, és gólt is szereztünk.…

Allegri: „Nincs értelme beszélni, dolgoznunk kell”
Allegri: „Nincs értelme beszélni, dolgoznunk kell”

A Juventus a második csoportmeccsét is elvesztette a BL-ben, szerda este Torinóban a Benfica nyert 2-1-re, így a Juventus elég nehéz helyzetbe került. „A futballt nehéz megmagyarázni, csak annyit lehet mondani, hogy a 2-1 után a meccsnek vége volt, és 3-1 és 4-1-es eredményt kockáztattunk.” -…

A Benfica elleni mérkőzés
A Benfica elleni mérkőzés

A Juventus a Paris Saint-Germain otthonában elszenvedett vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét, így rendkívül fontos, hogy mind a három pontot begyűjtse szerda este, amikor a nagyszerű formában szereplő Benfica együttese látogat az Allianz Stadiumba. Massimilianio Allegrinek számos…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása