Allegri: „A minőséget a játékosok adják, nem a taktika”

allegri_massimiliano_asztalnal_pohar_borral.JPGMassimiliano Allegri a minap a Corriere della Sera munkatársának adott interjút, s természetesen a beszélgetés fő témája a Juventust sújtó sérülések és borzasztó formája volt.

„Nagyon sajnálom ezt a helyzetet, és gyakran megkérdezem magamtól, hogy hibáztam-e. Az első válasz, ami beugrik, hogy a Juventust eltérően képzeltük el. Középen Rabiot-Paredes-Pogba hármassal, és első cserének Manuel Locatelli. A széleken Ángel Di María és Federico Chiesa, középen pedig Dušan Vlahović.

A jelenlegi Juve virtuális csapat. Tudtuk, hogy hiányzik az a játékos, aki kreatív megmozdulásokra képes az ellenfél kapujától harminc méteren belül, de ezért szerződtettük Paul Pogbát és Ángel Di Maríát. Ezen kívül pedig dolgozunk Fabio Miretti fejlődésén, aki a legmegfelelőbb az adott szerepkörre. De ő nem Paul Pogba. Ő csak 19 éves. Vannak gondjaink a széleken való támadással. Már nem kérhetem olyan játékosoktól a teljes szél bejátszását, akik egész életüket végigfutották. Ha azt kérem Juan Cuadradótól, hogy a szélen támadjon, ezt nagyon jól megteszi, de nem kérhetem arra, hogy folyamatosan két szerepkör feladatait lássa el.

Valami hiányzik a csapatnál, túl korán leállunk. Ez az én feladatom, ezen dolgozunk minden egyes nap. Azonban számos hiba technikai jellegű.

Federico Chiesa és Paul Pogba játékára januártól számíthatunk, aztán meglátjuk, hogy adott pillanatban mi lehetséges. Ők nem gépek.

Idén voltak objektív nehézségek, ezt tudom, de ismétlem, a jelenlegi Juventus az virtuális csapat. Elégedett vagyok a játékospiaci műveletekkel, tetszett, amit elértünk. De a játékosok nincsenek meg a pályán. Próbáljunk meg elvenni öt kezdőt az Inter vagy Milan csapatából.

A minap érdeklődéssel néztem a beszélgetést a Sky csatornán Carlo Ancelottival. Azt mondta, hogy az első két vesztes meccs után azt kérte a csapattól, hogy húzódjon hátrébb húsz méterrel, s várja a Sahtart. A Realról van szó, igaz? 5-0-ra nyertek.

A PSG vesztésre állt 1-0-ra Izraelben, aztán gólt szerzett Messi, Mbappé és Neymar, nem akárki. A minőség mindig a játékosokban van, nem a taktikában. Egy jó edzőnek elsősorban a játékosokra kell gondolnia. Most a fél csapatom hiányzik. Pontosan a fele. 

A Benfica elleni meccs után megálltam, hogy beszéljek Rui Costával. Azt mondta, hogy a futball manapság tetejére fordult, ha egy játékos egy jót passzol, már fenomén. Ha negyvenméteres passzt csinál, dupla fenomén. De a futballban természetesnek kell lennie a jó passznak, tudni, hogyan kell beindítani a társat. 

Ma az emberek rendszeresnek tekintik a kivételest. Ez nem lehetséges. Imádom a játékosaim minőségét, kikerestem őket, és őket akartam. Nincsenek előre meghatározott taktikáim, a játékot a kvalitásaik szerint alakítom. Ettől nem leszek fenomén, ez a munkám. A játékost részletek építik fel, ezt mindig figyelembe kell venni. 

Például nem egy mód van a labda megállítására. Kettő létezik. Ha hátul vesszük le a labdát, akkor az védekező labdaszerzés, de ha ezt elöl sikerül végrehajtani, akkor ebből támadás indulhat. Ez a valódi, alkalmazott futball. Mint a passzolás, nem elégséges odaadni a labdát a büntetőterületen a csapattársnak, adott időzítéssel kell passzolni, figyelembe véve a kapura fordulást, ellenkező esetben nem fog kapura lőni, mivel előbb kapu felé kell fordulnia.

Ma a játékosok nem gondolkodnak, hanem parancsot teljesítenek. Ők nem értelmezik a helyzeteket. Ez a legegyszerűbb megoldás. Azonban a futball az egyéni képzelőerők összessége. A Benfica ellen pályára lépő Ángel Di María pár perc alatt kapu elé varázsolta a labdát harminc méterről. 

Mondhatom, hogy ez játékból adódott? Nem, ez Di María volt. Ezek a játékosok állnak a rendelkezésemre, ha mindenki elérhető, akkor erősek vagyunk. Ma még nem tudom, milyen csapatot küldök fel a Monza ellen, de a meccset meg kell nyernünk. Viszont van két másik, amelyik sérült, és már nincsenek cseréim. Várom a válogatott szünetet, hogy legalább visszatérjen három játékos.

Gleison Bremer nagyon erős játékos. Sokat vártam Arkadiusz Miliktől, és sokat is segít. Tudják, miért? Mert Arkadiusz Milik amúgy is jó futballt játszik, ő hibázik a legkevesebbszer. Tudja, hogyan kell mozogni. Ma nagyon hiányzik Adrien Rabiot, sokan beszélnek róla, pedig meccsenként van 13-14 jó megmozdulása, és mindig van súlya a pályán. Térjünk vissza az előző gondolathoz, Adrien Rabiot megfelelő technikával és fizikummal rendelkezik.

A BL-továbbjutás? Nyernünk kell Lisszabonban, verni kell kétszer a Haifát, és meglátjuk, hogy ez elég vagy sem. A bajnokságban az Inter a legerősebb, bár hiányzik a csapatnak Ivan Perišić. Sokat erősödtek a középpályán Mkhitaryan és Asllani érkezésével, aki jó futballista. 

A Milan két kivételes és nagyon modern játékossal rendelkezik, Theo Hernandez és Leao. Visszatérünk a fizikai jellemzők fontosságára. A világon senki nem tud úgy ugrani, mint Leao, az ő erejével és könnyedségével. Amikor mindenki elérhető, mi is nagyon erősek vagyunk. De erről még ismét beszélhetünk, remélhetőleg hamarosan.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2617933487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2022.09.17. 12:20:58

Kenan Yildiz tegnap a felnőttekkel edzett. Vajon lehetőséget is kaphat, vagy csak a szokásos, csapat szempontjából nullhozamos mézesmadzag?

ZED! 2022.09.17. 12:28:23

Mondja a sok semmit, erre kíváncsi vagyok, hogy mi fog kijönni belőle...

Thuglife! 2022.09.17. 12:32:06

Más edzők még a lesajnált NB1 bajnokának edzője is azt mondja nincs A vagy B csapat.KERET van.
Ha elég csak sztárokat felpakolni, nem értem az edző szerepét.akkor ugyanmindegy ki is az edző.De még a galaktikusok sem verték végig a világot sőt...ez az amikor már az ember összehord mindent hogy segítsen magán.Az 5. -évben volt Ronaldója.A legnagyobb sztár aki létezik,mégsem tudta használni.Pirlo évében mikor vacsorázott Agnellivel azt mondta neki adja el Ronaldót.de persze tavaly volt képe azzal menteni magát hogy Ronaldo későn ment el nem bírták időben pótolni.miközben felkészülhetett volna rá igazolással(ha már felhatalmazták)hogy előbb vagy utóbb elmegy.legyen az nyár közepe vagy az utolsó nap,ő már a háttérben tudta hogy visszahozzák.A két év alatt sajnos teljesen kiveszett belőle az a képesség hogy valami váratlant húzzon vagy belenyúljon a meccseken.Arra jött rá a két év alatt hogy kellenek a sztárok.nem baj ha mankóval,de kellenek.

Gaben Smith 2022.09.17. 12:32:54

Ez a nyilatkozat megint egy alternatív valóság . Ha elolvasom azt mondom Maxi te csak áldozat vagy a körülmények áldozata. Persze amikor látom a mérkőzéseket tudom ez csak ures marketing.
Kérdezem én ha csak a játékosok minősége dönt akkor neki mi szerepe van egy csapat élen? Miért kap 8 millát ?
Mi a hozzáadott értéke?
Végül pedig lefordítva azt mondja , szarok a játékosaim egy két kivételtől eltekintve.Ez lehet kontraproduktív is hiszen az önbecsülésbe nem jó bele taposni. Akar egy edzobuktatast is el tudom képzelni , hiszen Ő menti magát és a játékosokra hárítja a felelősséget.

Gaben Smith 2022.09.17. 12:50:35

@Thuglife!: egy picit árnyalnám a gondolatod végén leírtakat.
Nem veszett ki belőle semmi Ő mindig is ez lehetett. Egy mikro manager aki egy jó keretet apró változtatásokkal képes jobbá tenni. Ehhez magas minőségű játékosok és összeszokottság kell.
Megkockáztatom Allegrit Conte tette naggyá ,illetve a Juve keretet úgy hagyta hátra , hogy pont azok a készségkészletek megvoltak amiket Max nem tud leoktatni. Gondolok itt Conte végletekig leoktatott előre meghatározott játék rendszerére.
Hiszen ez a képesség Allegrinek hiányzik ezt látjuk most ,mert ugye keretet kellene építenie, nem megy neki.
Ami alátámasztja meg a fenti gondolatomat az , hogy át kell futunk az 5 szezonjan. Az első három parádés hiszen a mag nagyjából ugyanaz maradt egy két jobb játékost kellett beilleszteni ,viszont a meglévők rendelkeztek azon tudással amit Conte átadott nekik csak finom hangolni kellett.
Ezután következett két kevésbé jó év , ugye mar eléggé kicserélődött a keret már nem volt elég a mikromanageles ténylegesen bele kellett volna nyúlni a játékrendszerbe. Tudjuk a véget …nézhet étlen foci majd edzőmenesztés.
Marotta pl abban zseniális , hogy nem neveket vásárol hanem tudja épp kire van szükség. Zseniális volt , ahogy megérezte Conte hagyatékát Allegri nagyszerűen tudja tovább vinni.
Viszont amilyen zseniális volt Beppe olyan amatőrök a megmaradt döntéshozók.
Ez megint alátámasztható azzal , hogy neveket igazolnak nem egységes kollektivat építenek. Edzőt igazolnak de nem vizsgálják meg az edző stílusjegyeit es a játékoskeret sajátosságait.
Összegezve a jelenlegi feladatra teljesen alkalmatlan Allegri erről ugyan tehet Ő is hiszen látszik rajta , hogy kapálódzik, de nem érti mi történik , viszont leginkább a vezetőség tehet róla , hogy harmadszor is rosszul választ edzőt.

Del Pybala 2022.09.17. 13:23:51

ki kell baszni ezt a barmot minel elobb...

2022.09.17. 13:32:50

Ezzel a szerencsétlen Rabiotval még a végén hosszabbítani fogunk, ha marad Allegri...

Juventina7 2022.09.17. 13:39:46

@venember83: valóban, úgy látszik még hamarabb megtörténhet az, amit korábban vízionáltam. :) A srác nagyon jó alap, lelkesen követem, viszont remélem nem lesz rossz hatással a fejlődésére, hogy pont akkor kerül az első csapat közelébe, mikor az leginkább mélyponton van.

alexGicamo 2022.09.17. 14:05:39

@Gaben Smith: Ezt hibátlanul levezetted ! Egyetértek !

JeetTrader 2022.09.17. 14:20:10

Számomra az a beszédes h azt mondja még nem tudja kik fognak játszani és nincsenek előre meghatározott taktikái.

Egyetlen vezetőtől sem akarnám ezt hallani! Ezzel meg is válaszolja h ad hoc döntéseket hoz. Így nem csoda ha sokszor nem találják a helyüket a játékosok.

Azt ugyanakkor elismerem h a játékosoknak is gondolkozni kell de az edzőnek meg keretet kellene szabnia ha totális futballt akar játszatni ha nem.

Del Pybala 2022.09.17. 14:27:03

Allegri: “I missed all the rumours ‘Allegri close to being fired’. One bad game and it’s ‘Allegri’s job in danger’ on the press. Funny!”

Del Pybala 2022.09.17. 14:29:25

Egyetlen biztato dolog az interjuban h Locat o is csak cserenek latja...latja h egy rakas szar...ez mar vmi

m.martin91 2022.09.17. 14:45:50

Allegrinek nyilvánvalóan van igaza is, elsősorban a sérülteket illetően, ha másban nem is. Minden csapatot megviselne, ha egyszerre több kulcsjátékosát is nélkülöznie kellene. Ugyanakkor ez nem váratlan esemény, előre ki lehetett számítani. Chiesa eleve sérült volt, Pogba és Di Maria sérülékeny játékosok, ahogyan Paredes is, ott is csak idő kérdése, mikor tűnik el először. Egyértelműen frusztrálja Allegrit, hogy ilyen problémákkal kell szembesülnie, de a sérülések hozzátartoznak a játékhoz. Eléggé beszédesnek érzem azt a kijelentését, amikor a középpálya összetételéről nyilatkozik, főleg Locatelli esetében. A nagy igazolás, megváltóként kezelt olasz középszerű játékos Allegri szemében is cserejátékossá minősült, s ha mindenki egészséges volna, inkább a lejáró szerződésű Khedira-utód Rabiot-t kezdetné az általa kívánt registával, és a celebbel együtt. Ezek elég kemény szavak nekem. Én sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a végén hosszabbítunk a franciával, már ha Allegri marad az edző. A taktikát illetően viszont tulajdonképpen beismerte, hogy az égegyadta világon semmilyen játék nincs a fejében, a játékosok minőségétől reméli a jó eredményeket, magyarán szólva ő maga semmit nem tud hozzátenni a csapat játékához. Ez egy edzőtől egészen elképesztő beismerés, és én még sohasem olvastam hasonlót senkitől sem. Felmerül a kérdés, hogy ezek alapján mire kapja az igen magas fizetését, és legfőképp az, hogy mi történt az előző érában, miért volt jó az a Juventus, miért nyert öt bajnoki címet zsinórban, és hogyan tudott két BL-döntőt játszani, továbbfejlesztve a Conte által lerakott alapokat. Rejtélyes az egész történet, és maga Allegri is, hogy ki is ő valójában, és milyen szintű edző. Ami még főleg a taktikai részéből adódóan felmerült bennem, hogy már érthetőnek tűnik, miért húzódott Kostic leigazolása. Allegri 4-3-3-as felállást képzelt el ennek a csapatna, ahol a szerbnek tulajdonképpen nincsen igazi pozíciója. Valószínűleg a sérülések, és az ad hoc jellegű felállásnak köszönhető Kostic megszerzése, hiszen normál esetben nem lett volna szükség a játékára ebben a formációban. Leigazoltuk, mert valakit hozni kellett, aztán lesz, ami lesz, majd csak találunk neki helyet a pályán. Tipikus Juventus igazolás. Ezen kívül, úgy tűnik, Allegri is látja, hogy a szélső védőink már alkalmatlanok a feladatuk ellátására, és mindkét oldalon fiatalabb játékosokba kéne fektetni. Az az érdekes, hogy ezeket a problémákat már megoldhattuk volna korábban is, de még ezen a nyáron is, de a hozzáértés hiánya miatt nem sikerült. Ezért a kialakult helyzetért felelős Allegri, a vezetőség, Nedveddel, Agnellivel az élen. Allegri elveszített valamit a két év kihagyás következtében, a vezetők viszont egy lépést sem tudtak fejlődni, inkább csak visszafelé.

Thuglife! 2022.09.17. 15:00:33

@Gaben Smith: az utóbbi 3 project zsákutca volt.amiből az utóbbi 2 eleve halva született ötlet.Ezekért Agnellit kellene elővenni.

A jelenlegi egy virtuális Juventus...így aztán lehet motiválni azokat a játékosokat akik januárig pótolják a sztárokat.

venember83 2022.09.17. 15:02:55

@m.martin91: "Ez egy edzőtől egészen elképesztő beismerés, és én még sohasem olvastam hasonlót senkitől sem."

Pedig ez az ars poeticája, ebben hisz, a futball művészet. Szerinte a Pool is biztos csak egy lesajnált iparos csapat, utasítást követő játékosokkal. Érdekes dolgok ezek.

Ha viszont nem tud semmit hozzátenni, akkor milyen alapon ő a legjobban, vagy egyik legjobban fizetett edzője a ligának? Mert az elnök pajtija? Na mindegy. Mennek tovább a mindennapok, Allegrivel, nézhetetlen ÉS eredménytelen Juventusszal. A Monza elleni meccs eredményétől függetlenül.

DelPiero2 2022.09.17. 15:07:06

@Gaben Smith: Azért árnyalja a képet, hogy Conte BL szinten semmit nem tudott teljesíteni. Nem védem Allegrit, de Conte BL eredményei nem jobbak mint Allegrié, illetve Conte Juvéja nem igazán tudott BL szinten jól teljesíteni.

Thuglife! 2022.09.17. 15:16:39

@m.martin91: valahol igazságtalannak érzem most a szélső védők lehúzását hiszen tudta hová érkezett.

JeetTrader 2022.09.17. 15:37:03

@DelPiero2: nem érdemes a BLre rafeszülni. Nagy mák kell hozzá ES egy kifogástalan játékos állomány.
Ott kezdődik h egy edző mit tud hozzátenni ha több ligában is megméretteti magát. Conte bizonyított ezen a teren. Én inkább őt hívtam volna vissza ha már szeretjük a felmelegített káposztát...persze nem kért egymásból Conte és Agnelli.

Attilio79 2022.09.17. 15:41:36

Több dolgot is kérdeztem volna a Mistertől ezután.
Az egyik, ha Cuadradot nem akarja futtatni, akkor miért nem játszik Cuad elől, mögötte Danilo? Cuad elfáradt, mert szétfuttatta.
A játékosainak fingjuk sincsen, hogy egy kontra vezetésénél ki és merre fusson, ad hoc megoldások vannak, amit nem tudnak végig vinni, az ellenfél 16osánál mindig elakadnak. Van, amit lehetne gyakorolni, ez az.
A felfejlődés sincsen összerakva. A gyors labdától való szabadulást is gondolom Allegri kéri, ha nem észre kellene vennie és használnia a kedvenc szavát: Calma.
Ebből kiderült, hogy Allegri nem beszél a játékosaival egy meccs után, nem elemzik ki az adott játékos problémáit.
Rabiotval nem a testfelépítése a probléma, ő fejben kevés.
Az szépen hangzik, hogy kellő időben kell passzolni a kapu előtt, de odáig nem jut el a csapat. Előbb vannak problémák a támadás vezetésével.
Továbbra is úgy vélem, hogy Allegri kevés ehhez a csapathoz, ezekhez a felmerülő problémákhoz.
Ja, a kreatív Dybalát elküldte, most nincs krativitás a csapatban és ezt hozza fel, nem túl okos hozzáállás...

Rikoo 2022.09.17. 15:43:20

@Gaben Smith: "Az első három parádés hiszen a mag nagyjából ugyanaz maradt egy két jobb játékost kellett beilleszteni ,viszont a meglévők rendelkeztek azon tudással amit Conte átadott nekik csak finom hangolni kellett."

Ez egyedül az első szezonra lehet érvényes, mert utána 12 új játékost kellett beillesztenie. Szenvedtünk is hónapokig, de azt a csapatot már ő építette.

DelPiero2 2022.09.17. 15:45:37

Conte a többi ligabeli csapataival sem ért el sokat a BL-ben. Allegri pl. a Milan-nal is verte meg az akkor nem semmi Barca-t. Allegri MNS-es Barca verése (oda vissza alapon kieséses rendszerben) plusz 2 BL döntő azért nem a mák műve.
Előbb váltanám le Agnellit, attól függetlenül hogy ez Conte-nak is kedvező lehetne.
Valahol Conte és Allegri tulajdonságok együtt kellenének ennek a csapatnak.

JeetTrader 2022.09.17. 15:48:07

@venember83: sztem van azért egy stop loss a vezetoségen belül is. Azért ha Monzaban most kikapnank akkor hirtelen tuti meleg lenne a pite.

Ez egy igen jó kérdés. Én Allegri helyében ezt azért nem mertem volna mondani. Felmerül a kérdés h akkor mi a frászt csinál? Nem tudja egy nappal előre ki kép pályára, nincs fix taktikája és a játékosoknak kell megoldani mindent?
Sztem simán van esélye h kipenderitik ha folytatódik ez a széria. Még ha az is a base case h nem fogják anyagi megfontolásból. Majd leultetnek egy no name vkit amíg nem szabadul fel akit igazából szeretnének.

Rikoo 2022.09.17. 15:53:55

@Juventina7: Így legalább adódik lehetőség előtte, ha nem lenne ennyi sérültünk, akkor lehet hogy a felnőtt keret közelébe sem került volna.

Rikoo 2022.09.17. 16:00:45

@Thuglife!: Úgy néz ki nem tudtunk egy nyár alatt igazolni vagy 10 játékost. Alapból van még nem 1 poszt, ahol változtatni kellene.
A védelemben egyedül Bremer pozíciója kellene, hogy biztos legyen.

JeetTrader 2022.09.17. 16:28:57

@venember83: Kean helyére simán felhoznam.
De amúgy Sulé se sok lehetőséget kap...

Thuglife! 2022.09.17. 17:51:44

@Rikoo: Allegri itt volt már mikor Cuadradóval és De Sciglioval hosszabbítottunk,igaz?most meg kiderül hogy a teljes szél bejátszását kérné de a jelenlegiek alkalmatlanok.
Sokadik ellentmondás.nyilván Sandro utolsó évével nem lehetett mit kezdeni.és a kölcsönadott fiatalok tudnának futni de ők se elég jók az űrfocihoz.
Vigye csak végig ezt a szezont és még legyen két mercatója.lassan kicserélődik a teljes garnitúra akivel az 5. évben elfáradt a kapcsolat.a gombhoz varrják a kabátot.ilyen is csak nálunk fordulhat elő.

Shaky79 2022.09.17. 18:17:36

"Imádom a játékosaim minőségét, kikerestem őket, és őket akartam. Nincsenek előre meghatározott taktikáim, a játékot a kvalitásaik szerint alakítom. Ettől nem leszek fenomén, ez a munkám. A játékost részletek építik fel, ezt mindig figyelembe kell venni."
Ez a teljes beismerése annak, hogy fogalmatlan a csapatépítéshez, a csapatjáték kialakításához, ennél egyértelműbben nem lehet kimondani azt, hogy neki az a taktikája, hogy felrakjuk a jó játékosokat a pályára, ők meg majd megoldják! Ha nincsenek jó játékosok akkor meg szarok leszünk!!! Elképesztő, hogy ilyet mer mondani, ekkora fizetéssel, hozzáadott értéke a csapathoz már nem is nulla, hanem mínusz!!!!

"Vannak gondjaink a széleken való támadással. Már nem kérhetem olyan játékosoktól a teljes szél bejátszását, akik egész életüket végigfutották. Ha azt kérem Juan Cuadradótól, hogy a szélen támadjon, ezt nagyon jól megteszi, de nem kérhetem arra, hogy folyamatosan két szerepkör feladatait lássa el."
Ő nyilatkozta azt, hogy nem kell ide több szélső védő, ezon voltam a legjobban kiakadva! Most meg ezt nyilatkozza! Eddig sem volt nálam nagyon sok hitele, de most azt a nagyon keveset is elvesztette!!! Jobbra és balra is minőségi szélső védőket kellett volna igazolni, akik meg tudják bontani az ellenfél védelmét Te fogalmatlan, ehelyett De Sciglioval hosszabbítunk, megtartjuk az évek óta borzalmas formában lévő Alex Sandrot!!! Bárki bármit mond, ennek a Juvénak a legnagyobb kerékkötője Allegri meg aki ilyen szerződéssel visszahozta ide!!!

venember83 2022.09.17. 19:15:23

@Attilio79: "Ja, a kreatív Dybalát elküldte, most nincs krativitás a csapatban és ezt hozza fel, nem túl okos hozzáállás..."

Dybalát a klub küldte el. Allegri ebben sem hibás. Természetesen. Csak jól kell látni a dolgokat, ennyi az egész. Allegri szemszögéből. Neki évi sokmillió oka van arra, hogy adott szempontból figyelje és elemezze az eseményeket. Az már a mi hibánk/bajunk, hogy mi nem tudjuk/akarjuk az ő szemszögét alkalmazni.

Attilio79 2022.09.17. 20:54:27

@venember83: A klub küldte el és Allegri foggal-körömmel ragaszkodott hozzá és máig nem tudta magát túltenni a hiányán a jelek szerint. :D
"Pont te mondod, Paolo?"
Mindenki hibázott, aki nincs itt, azon már késő elverni a port. Allegri most nem tehet úgy, mint Paratici, CR vagy Dybala. ;)

Shyr Kahn 2022.09.18. 05:21:18

@Gaben Smith: Ezt irom mar regota en is. Conte oroksege tokeletes volt Maxinak, no de amikor egy gyengulo, motivalatlanabb csapatot kellene ujjaepiteni... az teljesen mas teszta.

@DelPiero2: Conte nem volt es lehet most sem lesz jo a BL-ben, de fanatizalasban es csapatepitesben a vilagon az egyik, ha nem a legjobb edzo. Allegri pedig ebben volt jo: egy motivalt csapatot iranyitva nagyszeruen tud finomhangolni. Conte eseteben lasd a Chelsea, Inter, Tottenham trio teljesitmenyet a keze alatt. Kvazi mindehol felrazza a jatekosokat es kihozza beloluk a maximumot.

Kerdezd meg: mi kell nekunk elobb? Serie A, vagy BL? A vezetoseg talan tul moho, hogy (be)lassa, hogy megint kell egy csapatepito mester... nem finomhangolasra van szuksegunk, hanem olyan valakire, aki fel tudja razni ezt a lathatoan motivalatlansaggal kuzdo tarsasagot.

Conte vizhordokkal picsazta el Allegri joval erosebb keretu Milan-jat. Nekunk pontosan egy olyan edzore lenne szuksegunk, aki hasonlot tudna a mostani (serulesekkel teli) nem kituno kerettel muvelni.

FeriGjuve 2022.09.18. 08:52:14

@Gaben Smith: Remekül kielemezted a jelenlegi problémát,tényekkel rávilágítva az okokra.
Miközben olvastam,csak bólogatva helyeseltem.
Sajnos Allegri nem fog itt sem csapatot építeni,de még csúnya 1-0 győzelmeket sem képes hozni.
Mondhatjuk,hogy ebben a nehéz helyzetben és acélosnak nem éppen mondható kerettel,kiderülni látszanak a valós edzői képességei.

FeriGjuve 2022.09.18. 08:58:41

@Attilio79: Dybalát nem Allegri kūldte el.

Zizou_empereur 2022.09.18. 09:47:44

A BL-t illetően van igazság abban amit mond. A jelenleg rendelkezésre álló gárdával a BL-hez semmi közünk sincs. Jól látszott, hogy amikor bejött Di Maria a Benfica ellen 2 perc alatt többet tett a támadáshoz mint bárki az egész csapatan.
DE könyörgöm! Annyi minőség bőven van még most is a csapatban, hogy egy Sampdorián Salernitánán simán túllépjünk! De láttuk mit kaptunk. Nézhetetlen játék, erőlködés, bunkerfoci.
Ezen kívül botrányos a csapat erőnléti állapota, ez is Allegri felelősége.
Jól mutatja, hogy mire számíthatunk Allegritől, hogy nála a "minőségi" csapat középpályása Rabiot. Az ember aki egy kazal pénzt keres, és 3-at lő kapura egy szezonban, és nála középszerűbb játékost alig lehet elképzelni.

Attilio79 2022.09.18. 10:44:28

@FeriGjuve: Nem ragaszkodott hozzá! Ha ragaszkodott volna, elhiszed, hogy marad? Ez nem a pénz kérdés volt.

sleepy8 2022.09.18. 12:33:00

@Zizou_empereur: Az a baj, hogy ezeket kivetithetitek Allegrire, de az a szomorú igazság, hogy hozhatnal ide akárkit, akkor is Rabiot lesz a keret egyik legjobb kozeppalyasa. De edző kérdés van.. Gyerekek vegyétek már ki a bilibol a kezeteket, ez egy fos csapat.

@Shyr Kahn: Ja, aztán a fos Allegri meg Conte 10 euros csapatával döntőig ment a 100 eurós étteremben (2x).

@Shaky79: 'felrakjuk a jó játékosokat a pályára, ők meg majd megoldják! Ha nincsenek jó játékosok akkor meg szarok leszünk!!!"
Elkepeszto? Miért mit gondolsz mashol hogy megy? :D A pool is egy rakas fos volt Kloppal, amíg nem vettek egy csapatot. A city konkrétan ahogy Pep elkezd valami taktikat kitalalni, ki is zug a Bl-bol. :D Ancelotti épp a világ csúcsán ül az Allegri fele focival, a Lipcse ellen is konkrétan 70 percig nem csináltak semmit, bekkeltek, majd fociztak 20 percet, csak ott vannak egyéniségek akik eldontik, amikről itt a Mister is beszél.

venember83 2022.09.18. 12:45:33

@sleepy8: "Elkepeszto? Miért mit gondolsz mashol hogy megy? :D A pool is egy rakas fos volt Kloppal, amíg nem vettek egy csapatot. A city konkrétan ahogy Pep elkezd valami taktikat kitalalni, ki is zug a Bl-bol. :D Ancelotti épp a világ csúcsán ül az Allegri fele focival, a Lipcse ellen is konkrétan 70 percig nem csináltak semmit, bekkeltek, majd fociztak 20 percet, csak ott vannak egyéniségek akik eldontik, amikről itt a Mister is beszél."

De így milyen létjogosultsága van a sztárgázsinak? Ennyi erővel Pirlo is ülhetne a padon. Kb. 1,8 millió euróért. Nem 8-9 millió nettóért. Miközben a vezetőség mindent megtesz, hogy csökkentse a bérkeretet (több tízmillióval sikerült is).

venember83 2022.09.18. 12:47:47

@Zamboni nem egy tészta: szar, nívótlan bajnokság, ne foglalkozz vele. Csak futnak, mint a bolondok, ész nélkül. Katonák, akik csak utasításokat teljesítenek. Undorító, alávaló dolog. Nem is futball, hisz a futball művészet, nem sablonok és matematika.

sleepy8 2022.09.18. 12:54:35

@venember83: Semmi. Valószínűleg az előző éra eredményeinek szól, meg egy kis bánat pénz, amiért azt hitték anno hogy majd a nagy Sarri. :D

Egyébként nyilvan számít az edzo, de nem gondolnám hogy az edzo határoz meg egy csapatot. Azt a keret minősége határozza meg, hogy milyen játékra képes egy adott csapat. Peldaul anno abban emelkedett ki Allegri a többi edzo közül, hogy kiválóan olvasta a meccseket, jól tudott belenyulni akár taktikailag akár cserekkel. Az hogy most ez nincs, valóban annak tudható be, hogy Allegrinek kiment a fejebol a szakma? Nem annak pl, hogy nem hogy pad nincs, de még értelmes kezdo se?

sleepy8 2022.09.18. 13:00:28

@Zamboni nem egy tészta: @venember83: Kihasznált egy vedelemi hibat, a golpasszát meg hagyjuk már. :D Son vezette utána vagy 40 métert, aztan 16rol bebaszta mint lo a lonak.
Megjegyzem a spurs játéka tényleg a felala rohangalasra hajaz a legjobban.

venember83 2022.09.18. 13:52:08

@sleepy8: kérlek, ne nevezd szakmának. A futball művészet. Még a végén beleolvas ebbe a beszélgetésbe, s vérig sértődik.

A "nem jó a keret" párbeszédbe pedig nem szeretnék belemenni, mert most nyáron bőven változott a keret, a mester nyílt bevonásával és jóváhagyásával, szóval ha ez sem jó, arról már ő is tehet picit. Ja, meg a(z amúgy teljesen váratlan és Juventusra egyáltalán nem jellemző) sérülések.

sleepy8 2022.09.18. 14:10:06

@venember83: Hát pedig lenne mibe belemenni, mert ebben is elég durva a vélemény különbség. Szerintem kis tulzassal semmit se valtozott a keret. De amit változott is, azt se látjuk, mert épp sérült. A pályán annyi változás van jelenleg, hogy lett regista, a minősége még nekem kérdéses, de legalább már van. Nem tartom rossznak az Argentint, de azt gondolom egy Juveba neki a leggyengebbnek kéne lennie a középső harmasbol, nem a legjobbnak...

Tehát azért Én feltennem az egymillióst; Hol erősödött egyértelműen a keret, Pogban kívül szerinted? Mert a latottak alapjan.. hát talán sehol. Ja de, a 70 millas csoda helyett, hoztak egy (mezonyben) hasznosabb csatart 1 misiert. :D

venember83 2022.09.18. 14:29:16

@sleepy8: Dybala helyett kapta Miliket, bal szélre kapta a Frankfurtban kimagasló Kosticot, kapta az olasz bajnokság egyik legjobb védőjét a mester stílusához kevésbé passzoló holland helyett, maradt De Sciglio a mester számára, érkezett a hőn áhított parádés regista, s akkor kihagytam a sérülések miatt bevethetetlen szerződés nélküliket.

Ezért mondom, hogy a mester szája íze szerint alakult a keret registával, szélsőkkel, áldozatkész támadóval, megfelelőbb középhátvéddel. Olasz mezőnyben azért nem jellemző, hogy ennyire az adott mester alá igazoljanak, inkább a kapott alapanyagokból kell főznie a szakembereknek.

Zizou_empereur 2022.09.18. 15:14:03

@sleepy8:
Ha reagálsz, akkor legalább olvasd el mit írtam.
Azt írtam, hogy ezzel a kerettel semmi keresnivalónk a BL-ben, azt hiszem ezzel egyet is értünk.
Viszont azt gondolom, annyira azért még sérülésekkel sem rossza keretünk, hogy ezt a gyalázatot lássuk amit a Salernitana és a Sampdoria ellen virított a csapat.
Ez bizony az edző felelőssége.
Szerintem az erőnléttel is gondok vannak, ez is az edző sara.
Szerintem az is az ő sara, hogy olyan játékunk van, hogy a 80 milliós csatárunk 40 méterre birkózik a kaputól három védővel a hátán. Ebben a rendszerben Mbappé sem tudna játszani.
Alllegrit én is kedveltem, örültem, hogy visszajött. De ez borzasztó amit most látunk.

sleepy8 2022.09.18. 15:54:27

@Zizou_empereur: Elolvastam, nem értünk egyet. Szerintem ez a csapat kb ez a szint, mint amit pl ma is produkalnak. Mivel jobb Mck, Desijo, Miretti, Danilo, Kostic vagy Gatti, mint bárki a Monzabol? Semmivel, ez a szint a keretunk nagy resze. Vlaho meg attól hogy 80 misi, kozel sem egy Higuain (eddig). Mezonyben konkrétan használhatatlan szegeny ember.

@venember83: Továbbra se tudom honnan ezek a betonbiztos infok, hogy ez mind Allegri kerese. A hírek alapján Paredes akit szeretett volna, Pogba-Mariska duo azért jött mert ingyen voltak (Marotta alatt ezeket hivtak itt a blogon ZS megoldasnak), Bremer-Ligt csererol is megkerdeznem a Mistert mit szólt hozzá(de ezzel sztem is jól járunk hosszútávon), Milik helyett pedig a hírek szerint Depayt favorizalta volna. Kostic meg ja kimelekedett egy El szintű csapatban, mióta itt van hány olyan beadása volt, hogy belerugta az elott két meterrel álló vedobe? :D (Allegri kéri tőle, nyilvan)

Zizou_empereur 2022.09.18. 18:19:22

@sleepy8:
"... Szerintem ez a csapat kb ez a szint, mint amit pl ma is produkalnak..."
Nehogy megmagyarázd hogy ezzel a kerettel nem lehet legyőzni a Samp Salernitana Monza hármast.
Ne viccelj már.
Ez a keret teljesen versenyképtelen, ez igaz, én magam is 3 éve mondom, hogy nincs középpályánk, de ebben a keretben ennél a nézhetetlen szarnál sokkal több van. Sajnos Allegri tűnik a leggyengébb láncszemnek, de a management is közel ilyen harmatos.

FAF 2022.09.18. 19:23:52

@Rikoo: Ez egyedül az első szezonra lehet érvényes, mert utána 12 új játékost kellett beillesztenie. Szenvedtünk is hónapokig, de azt a csapatot már ő építette.

Csak éppenséggel akkor nem igazán volt ellenfél a bajnokságban. Mostanra megerősödtek és több versenytárs is van. Ha akkor is legalább ilyen erősek lettek volna az ellenfelek akkor se tudott volna feltámadni és nyerni.

ACE12 2022.09.18. 23:03:16

Perszehogy a sztárokra támaszkodsz és beszéled ki magad ha nincs játékrendszered baxod...micsoda ótvar filozófia ez te? Nézd meg az Ajaxot vagy Dortmundot vagy Lipcsét vagy akárkit. Egyikbe sincs világsztár és nézd milyen trendi focit játszanak. Most árultad el magad hogy az egyének minőségére alapozol, mert keveset tudsz a modern fociról...Nem haladsz a korral maxi, ezek a srácok nem bírnak futni kondi 0 ezért is vannak a sérülések, úgyhogy ne magyarázkodj...

ACE12 2022.09.18. 23:06:49

@venember83: te tudatlan...a Pool?? Klopp maga mondta mikor megjott, hogy azzal dolgozok amim van nem erősített senkivel, és egy éven belül csapatot csinált...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása