A Monza elleni mérkőzés

serie_a_calcio.jpgA Juventus a Benfica elleni 2-1-re elveszített torinói meccs után kötelező győzelemre készül, vasárnap az újonc Monza csapatához látogat.

Massimilianio Allegri feje az eredmények mellett számos hiányzó miatt is fájhat, hiszen Federico Chiesa, Paul Pogba, Manuel Locatelli, Adrien Rabiot, Kaio Jorge és Marley Aké mellett ezúttal sem bevethető Alex Sandro, míg Juan Cuadrado és Arkadiusz Milik a Salernitana elleni meccsen kapott piros lap miatt nem léphet pályára.

A júliusban még kiemelkedő célokat megfogalmazó Juventus jelenleg igencsak rossz helyzetben találja magát a tabellán, hiszen mindössze tíz pontot szerzett hat meccsen, két győzelmet és négy döntetlent tud felmutatni az Öreg Hölgy, míg a Monza bizonyosan elszántan fog harcolni hazai pályán az edzőváltás után, mivel a tabella alsó részében egyelőre igen kiegyensúlyozott az állás így a bajnokság elején.

15:00-kor kezdődő mérkőzést egyik hazai adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek, például itt.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Gatti, Bonucci, Rugani, Barbieri

Középpályások: McKennie, Kostić, Miretti, Paredes, Fagioli, Barrenechea

Támadók: Vlahović, Kean, Di María, Soulé, Iling-Junior

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3517933621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleepy8 2022.09.18. 17:51:21

@Del Pybala: Komoly érvek, mondjuk tőled mit vár az ember. :D

Mtg007 2022.09.18. 17:56:27

@sleepy8: Ez is lehetne egy indok, csak az a gond hogy sokszor látszik hogy ezek a játékosok tudnak többet is. Masik hogy aki innel elmegy az sokkal jobb teljesítményt nyújt.

Kukszi 2022.09.18. 17:57:45

@m.martin91: de szép is lenne ha Allegri magától állna fel és egy eurót nem fogadna el, és talán a becsülete is megmaradna.

sleepy8 2022.09.18. 17:58:06

@Thuglife!: Az a legszebb, élvezem is kicsit bevallom, hogy amikor Marottat védtem foggal körömmel, akkor is ekkorak voltak az arcok :D (azért remélem, hogy most meg kell majd kovetem magam)

Wizzurah 2022.09.18. 17:58:51

fino alla fine :D
Jó az edző na. Van annyi vér a sztáredző pucájában hogy önként lemond majd valamikor? Nem hinném. Arról hallottam, hogy valahogy letudja saját magát sz*pni az ember, látom a juventusnál ez mesterfokon megy már.
Amúgy azóta van ez a full 0 játék meg kész csőd a klubnál, de minden szinten, mutatott játék, extra sok sérülés, szar edző, szar játékosok, szar menedzsment, rekord veszteségek, mióta a gyönyörű és igazi karaktert adó logót lecserélték egy modern full gagyi fos szar brand építős J betűre.

Attilio79 2022.09.18. 18:01:23

@sleepy8: Ez a csapat Allegri kéréseit (is?) tartalmazza, az nem lehet kifogás, hogy Pogba és Chiesa sérült, a Monza, Salernitana ellen semmiképpen sem.
Rabiot anyukája szoknyáján nevelkedett, mentálisan roncs, 7 millió a bére, nem gondolom, hogy a megtartása ellen lenne Allegri. Ez óriási hiba.
Az, hogy Vlahovicban mekkora potenciál volt/van ki van emelve, Allegri által is. Ezt a potenciált sikerült eltüntetni, rosszul alkalmazná Allegri? Nincs kiszolgálója? Castrovilli, Saponara jobb nevek lennének a középpályán?
Cuadradot szépen lassan kiszipolyozta a Mister, nincs alternatívája a csapatban (DS nem az), minimum Udogie vagy Molina kellett volna a szélekre, utóbbi 20 milla volt.
Ha a széleken akarunk támadásokat vezetni minimum dupla mennyiségű játékos kellett volna, ezért ki lehet a felelős? McK a jobb oldali alternatíva...
Allegri éppen annyira hibás, mint Paratici, Nedved, Arriva, Cherubini!
Agnelli pedig visszatérhetne a csapat újjáépítéséhez, amivel érkezett a Juventushoz vagy kérjen cserét Elkanntól.

Rocky80 2022.09.18. 18:02:39

@sleepy8: egyetértek, nem Allegri a fő hibás itt, még a mai meccs után is ezt mondom.

Az a baj, hogy mondhatunk bármit, most kifogásnak és magyarázkodásnak tűnik. Ezért inkább nem is mondok.

venember83 2022.09.18. 18:04:39

@m.martin91: tőled nem vártam ilyen valóságtól elrugaszkodott, álomvilágba illő kijelentéseket. Hova lett a realista éned?

DelPiero2 2022.09.18. 18:05:00

@m.martin91: jól hangzik, de az sem járja, hogy megkötünk egy szerződést, elvárás van a klub részéről hogy tartsd be, meg pl. nem igazolhatsz el csakúgy más csapathoz, aztán gondol egyet a klub és menj el, és ne akard a jogosan járó pénzt (Higu, Sarri) elvárás volt még Matuidi felé is hogy ne akarja az összes hátralévőt, és Ő nem is akarta. Azért hagyja ott a pénzt, mert Paraciti féle igazolásokat ki tudjon fizetni a klub, akik szintén nem akartak otthagyni pénzt? (Ramsey, akár Rabiot)
Meg hagy ne soroljuk korábbi ikonjainkkal való bánásmódot.
Lehet hogy pl. Matuidi még ma is többet mutatna. Cancelo-t is ki kellett dobnia a szuper vezetésnek.
Kíváncsi lennék Paraciti mily pénzekért végezte ezt a sikeres munkát, ill. a mostani igazgatók. Szerintem ADP is tudott volna játszani még vagy 4 évet ilyen szinten.

sleepy8 2022.09.18. 18:09:55

@Attilio79: Papa, onnantól felesleges 20 millas balbunkokrol beszélgetni (akit iden el se engedtek volna), amikor Depay fizujara se volt kessunk. Miről beszélgetünk? Vagy komolyan bárki azt gondolja, hogy ha lett volna 70 misi SMS-ra akkor is Pogbat valasztjuk? Gyerekek nyissatok már ki a szemeteket, hat Bremert is azert tudtuk kifizetni, mert elment Ligt. Amugy meg jottek kölcsön+opcioval meg ingyen a ZS tervek.

Galbandi 2022.09.18. 18:10:16

@m.martin91: Allegri nem fog lemondani magától. Neki ez a szerződés kb. a nyugdíja, ebből fog megélni a hátralevő életében, mivel ha most ilyen nagyot buktázik a Juvéval, komoly szerződést ő már nem fog kapni szerintem.

Shaky79 2022.09.18. 18:13:35

@sleepy8: Védhetetlen amit írsz!
1. Ez nem az a keret akivel Sarri vagy Pirlo dolgozott együtt
2. A játékosok akik ide jönnek érdekes módon mentálisan és fizikálisan is erősek, jól is játszanak csapataikban.
3. Idejönnek, eltelik 1-2 hónap és formán kívűl játszik mindenki, össze-vissza futkároznak, minden meccsen de még meccsen belül is más-más poszton kell játszaniuk, hogyan tudnának így bl és top bajnokságban jól teljesíteni, teljesítményük legjavát nyújtani, lehetetlen
3. Aki innen elmegy, szinte kivirul, mentálisan és fizikálisan is rendbe jön, talán mert ott játszatják mindig ahol a legjobbját tudja nyújtani, talán ha mindig ugyanott játszik és azt tudja tökéletesíteni, fejleszteni amiben a legjobb
4. Allegrinek mindig az univerzális játékosik boltak a favoritok, akik hátvédet, középpályást de még talán csatárt is tudnak játszani, jobb oldalt és baloldalt is egyaránt. Ilyen játékos van most nálunk, legalábbis Alegri gondolja hogy Ők ilyenek Danilo, De Sciglio, Alex Sandro, Cuadrado, Mc Kennie!!! Ez egy megye 3-ban ok, de ilyen szinten nem lehet top formában játszani, főleg ha nincs egy határozott erős csapatjáték, játékstílus!
5. Ha fociztál tudnod kell (bár azt nem tudom milyen szinten), hogy így senki sem tud jól játszani, legalábbis egy gyenge átlagot tud hozni, de kimagaslót semmiképp sem, itt az eredménye ennek a felfogásnak
6. Antifocival a mai modern foci ellen senkinek nincs esélye és ezzel a játékfelfogással ami neki van a legtöbb Juve drukkert is őrületbe kergeti nemhogy újjakat szerezzen, márpedig a foci a drukkerekétt van nem az edzőkért, az edzők meg a csapatért van nem a saját maga hülyeségeiért!
Ha lenne egy pici önkritikája, ami nincs, akkor lemondana önként és a lóvéról is, de biztosan nem fog!!! Ráadásul Agnelli nagy barátja, vagy párban mennek szerintem vagy sehogy!!!

Shaky79 2022.09.18. 18:16:28

@Rocky80: Azt mondtad nyerünk!!!??? Ezek után szerintem se mondj semmit!!! De védjétek csak a kóklert nyugodtan!!! Hihetetlen!!!

BigChris 2022.09.18. 18:17:38

Azért az mindent elmond szerintem, hogy miután lelépett először a Juvétól, 2 évig a faszát verte és a kutyának sem kellett. Egy klubbal sem tárgyalt, hogy elhelyezkedjen.
Pedig több klubnál is volt edzőkérdés bőven.

Thuglife! 2022.09.18. 18:20:11

@Rocky80: nem is érdemes most meccs utáni indulatból reagálni.én is kihagyom a fölényeskedést,nem továbbfűzve a meccs előtt beszélteket.
Akinek van jó megosztani való videója tegye meg bátran...nem számítok semmi komoly bejelentésre,de elnéznék megint egy Pável bebaszós videót :D

Juvino 2022.09.18. 18:21:18

@Shaky79: ez miatt kell Agnellinek elsonek lepmie, es kiraknia a haverjat, m ha nem teszi, unokateso ide v oda, de ő is konnyen repulhet.

Attilio79 2022.09.18. 18:21:47

@sleepy8: Mindenki látta a selejtet tavaly, erre hosszabbítottunk DS-el, majd kihúztuk a látszólagos méregfogat Ramsey személyében, aztán maradt, Rabiot, McK, Arthur, Sandro, akiket végig mondtunk tavaly, hogy bukó lesz.
Ezek nem kiegészítő játékosok jelenleg és csak Rabiot béréből nézhetnénk Rovellát, Mirettit és Fagiolit összesen. Ilyen teljesítményt hoznak ők is a világverő Monza ellen.
Egyébként nem balbunkóról beszéltem, hsnem Allegri taktikájáról, a szélen vezetett támadásról.
Középen pedig nincs olyan, akitől bármilyen ellenfél összefosná magát. Dybala, Pogba, Chiesa nagyon hiányzik, de nem a Monza ellen...

Rocky80 2022.09.18. 18:27:27

@Thuglife!: ezt most tényleg jól tesszük / teszed, az ideg szétvág és épp' összeveszek a fél baráti körömmel. Kicsit lenyugszom és utána mehet a csörte! :D

sleepy8 2022.09.18. 18:29:18

@Shaky79:
1. Igaz, ez még szarabb keret papiron.
2. Értem, tehat Kostic pl azért rúg bele minden labdat az előtte alloba, mert azt kéri tőle az edző. Megjegyzem szerintem ilyen jatekost évek óta nem igazoltunk. (Mamrint olyat aki bármilyen szempontból toppon van)
3. Nem értünk egyet, pl elég sok Spurs meccset látok, és attól mert a rendszer miatt jobbak a számaik, Benta meg Kulu is ugyanolyan sötét mint az éjszaka.
4. Jaja, az univerzális jatekosokat szereti, akik nem csak egy dologra jok a palyan? Huha, micsoda szencsegtores. Nyílvan amíg ez a mostani keretbe Mck, régen meg Vidal/Marchisio volt, addig nincs mirol beszelni. Hat nem is egy szint a kulonbseg.
5. Nekem nem a poszton múlt, hogy oda teszem-e magam egy meccsen vagy nem. Ha balbunko voltam is nyerni akartam mindennel jobban, meg ha balszelso voltam akkor is. Biztos nem lattal volna soha kullogni, mint ezeket a bohocokat. (Tisztelt a kivételnek; Fede, kár hogy Allegrinek Ő sincs :D)
6. Real Madrid-Carlo Ancelotti.

Rocky80 2022.09.18. 18:31:40

@Shaky79: nem ez dönti el, hogy szavahihető vagyok-e, azt hiszem. ;-) Én csak abban bíztam amit szerettem volna. Ettől még az vagyok aki meg tud nektek világítani egy másik nézőpontot is. Nem árt nektek sem!

Amúgy meg kérek mindenkit hogy kóklernél erősebb jelző ne legyen rá! Köszönöm. Adjuk meg a tiszteletet.

Mondjuk ez Landucci meccse volt! Allegrivel nyertünk volna! :D

sleepy8 2022.09.18. 18:34:36

@Attilio79: Arról is Allegri tehet hogy senkinek nem kellenel a selejt játékosaink. Értem. Én továbbra is tartom magam a véleményemhez; ez a csapat Pogba meg Chiesa szintű játékosok nélkül, Monza/Samp szintű csapat. Meg ugye ma Milik se volt, tehat várható volt hogy golt se rugunk. :D

Rocky80 2022.09.18. 18:35:45

@sleepy8: basszus, de adom a gondolataidat! De jó hogy itt vagy! Sajnos mennem kell melózni ezért itt nem tudom odatenni magam, de ugyanezt tolom Viberen meg egyebeken a meccs vége óta! :D

Wizzurah 2022.09.18. 18:36:37

Szerintem a mostani keretünk erősebb, mint amivel Sarri és Pirlo dolgozhatott, de ahány ember, annyi vélemény.

Mtg007 2022.09.18. 18:36:39

@Shaky79: Azthiszem ez a végszó is lehetne mára. Tökéletesen leírtad!

Shaky79 2022.09.18. 18:36:40

@sleepy8: Egy szavamat sem értettél meg, vagy ezért vagy azért, szerintem Te politikus lehetsz...

Zizou_empereur 2022.09.18. 18:44:03

Allegri szerintem már elvesztette az öltözőt is. Senki sem hisz már benne a játékosok közül. Ha megvárjuk míg Pogba játszik, addigra elmegy a BL.

Mtg007 2022.09.18. 18:46:04

Aranyos amúgy még ez az Allegri védelem, de már elfogyott a humorérzékem sajnos...ha nem Allegri a hibás akkor a vezetőség aki őt idehozta? Vagy a játékosok akiket ő kért? Az utolsónak is jobb a kerete? Érdekes egyszer jól játszunk pörgünk máskor serie C szint. Nincs folytonosság, észrevehetően nincs rendben a játékosok erőnlétje. Aki jött jobban játszott az előző csapatánál aki megy jobban játszik a következő csapatánál. Bírónő kérem... :-D Mindegy én elengedem mára. Azthiszem magasra tettem a lécet

Attilio79 2022.09.18. 18:49:19

@sleepy8: Nem, arról tehet, hogy a lejáró szerződésű Rabiot, ahogy nem kellett a MU-ban, egyből mélyen a keblére ölelte és egyenes út vitte a kezdőbe.
De ez ma nem fenyegetett minket a sereghajtó ellen, további jó szórakozást!

Thuglife! 2022.09.18. 18:51:23

@sleepy8: talán hogy fociztál és azt mondtad szemed is van hozzá arra lennék leginkább kíváncsi hogy azok a játékosok akikkel 15 hónapja dolgozik együtt miért képtelenek felépíteni egy támadást?nem kéne már visszaköszönnie valaminek amit edzésen gyakorolnak?hány akciogolunk is van? Egy?láttál már valamit 7 forduló elteltével amire rá lehet fogni hogy igen...ezt edzésen gyakorolják!
És mivel top bajnokság csapatáról beszélünk nem az utcán fogdosnak össze embereket és nem is a nézőtérről.aki eddig eljutott az tud futni labdát kezelni passzolni top szinten,tehát taktikailag terhelhető.nem kell 4 Pirlónak lenni a középpályán hogy lássunk végre valami edzésmunkát igazoló támadást egy 9 milliós edző kottájából.

Mtg007 2022.09.18. 18:55:07

@Thuglife!: Megint egy tökéletes érv. Nem a legjobb a keretünk, de nem létezik hogy egy èpkèzláb támadást nem tudunk vezetni

sleepy8 2022.09.18. 18:57:59

@Thuglife!: Mint fentebb is leirtam, nem gondolom hogy az edzonek kell megtanitani a jatekosokat pontosan passzolni, labdat kezelni. Nehéz úgy támadást építeni, ha minden masodik (elore)passz ellenfélhez megy. Ha meg valami csoda folytan emberhez, az illetőtol olyan messzire pattan hogy az ellenfel lecsap rá. Én csak annyit mondok, hogy nem hinnem hogy ez változni fog Allegri távozásaval.

Rocky80 2022.09.18. 18:58:54

@Attilio79: mivel még ő is jobb mint a többi. Inkább ez a meleg, nem?...

Amúgy srácok, azt hiszem @sleepy8: is egyetért velem, hogy:

Bárkivel hajlandóak vagyunk konstruktív vitába bonyolódni mint pár, a szeretett csapatunkért aggódó szurkoló, ha:

- nincs fölényeskedés, még ha azt is hiszi az egyik fél a jelenlegi szitu meg eredmények alapján, hogy tökéletesen igaza van, mert nincs ilyen, ez egy komplex szitu;

- normális a hangnem;

- mindig az lebegjen a szemünk előtt hogy mindkét fél a legjobbat akarja a csapatnak;

- meg kíváncsiak vagyunk, hogy mit nem ért a másik ami számunkra annyira egyértelmű. :D

Lényeg a lényeg hogy mindketten próbáljuk meghallgatni és értelmezni a másik álláspontját is, az se baj, ha nem értünk egyet vele.

Köszönöm.

sleepy8 2022.09.18. 18:59:05

@Shaky79: Hamar elfogytak az érvek, de azért Én vagyok politikus. :D

Attilio79 2022.09.18. 18:59:54

@sleepy8: Egyebek iránt arra kiforgatva válaszoltál, hogy ő tehet róla, hogy nem vitték el a játékosainkat, (Nyilván nem)
Viszont nagyvonalúan átugrottál pár felvetést, focista létedre, akkor értheted, hogy mi folyik a pályán Allegri keze alatt, nekem 8+ (BL) meccsen mindig ugyanaz jött le, fogalmuk sincsen a játékosoknak mozgásokról, feladatkörökről. Allegri több poszton is játszat játékost, akár 90 percen belül, azt ne mondd, hogy ez normális dolog.

Attilio79 2022.09.18. 19:03:13

@Rocky80: Nem jobb Rabiot, csak többet keres! Rabiot húzott váratlant? Lőtt gólt, adott assistot? Volt 4 meccse a 9-ből, ha ő a legjobb, ki a legrosszabb, ja, tudom, Rovella...

sleepy8 2022.09.18. 19:03:36

@Attilio79: Faszi, most full őszintén, ha valasztani kell hogy Mckennie vagy Rabiot, Te nem utobbit kezdetned?

Alessandro Dybalinyo 2022.09.18. 19:04:10

allegrit ki kell baszni ez nem kérdés!!! Sajnos magától nem fog lépni ez az ocsmány sz@rdarab! Sajnos ki kell fizetni minden centet neki és ha ehhez még hozzászámolom a kiöregedett középszerű zsoldosokat akiket ez a kókler kért, sajnos hosszú évekig nyögni fogjuk a kártevő hagyatékát :(
Nem tudom, hogy egyébként direkt csinálja-e.... ilyen szerződést nem lett volna szabad kötni senkivel nem, hogy ezzel a komolytalan kóklerrel... :(

Attilio79 2022.09.18. 19:07:15

@sleepy8: De nem ez a kérdés! Rabiot jövőre lelép, vele nem fogunk építkezni, vannak fiatalok, elég kézenfekvő, hogy lenyomom az u23-ba, mert nem fogadta el a MU 8 milliós ajánlatát, míg itt 7et kap. Vélhetően megdumálták, hogy jövőre ingyen...
Ez nem csapat érdek, nem csapat építés ami zajlik....

sleepy8 2022.09.18. 19:10:12

@Attilio79: Amikor Chiello, Barza, Vidal, Pogba, Marci, Khedira, Matuidi, Tevez, Higuain szintű playerek voltak a csapatba miért nem futkarozott mindenki össze-vissza? Miért tudta mindenki mi a dolga? Akkor is szerette varialni a posztokat, meg a felallast is meccs kozbe, senkit nem zavart, max az ellenfelet össze. Nem lehet hogy akkor mégis a jatekosokkal van probléma?

Iden meg tavaly ráadásul nem is direkt csinalja, hanem mert annyi a serult hogy a kezdot is kenyszernol varialni kell állandóan. (Az orvosi/erőnléti stábot már rég elkuldtem volna)

Rocky80 2022.09.18. 19:12:13

@Thuglife!: amúgy megdöbbentő tényleg Kenny produkciója pl., de mondhattam volna mást is: egy normális, egyszerű passz nem megy, egy labdaátvétel nem megy, és még sorolhatnám. Felesleges is "haladóbb" dolgokról beszélni mint támadásépítés pl., ameddig ezek sem mennek.
Hogy mi az oka? Nem tudom. Valami mentális ok lesz, itt mindenki lebutul vagy nem tudom. Lehet elkényelmesedik hogy már itt van. Vagy motivációját veszti. Ezekre tudok gondolni. @sleepy8: szerinted amúgy mi lehet?

Most egy kurva nagy bombát dobok le és nem teljesen lesz igazam, meg nem teljes a párhuzam, de remélem értitek a lényeget: idejött a világ egyik legjobbja Ronaldo és kiközösítette szinte a csapat és lebénult mellette mindenki és még ennyire sem mertek passzolni egymásnak, pedig itt volt és megmutatta hogy egy valóban világklasszis hogy dolgozik és hogy gondolkozik! Összenyomta őket a jelenléte! Akkor? Ez egy mentálisan magabiztos csapat? A Realos társait miért nem nyomta össze? Kroos, Modric, Benzema, sorolhatnám? Utána meg persze hogy egyedül akart megoldani mindent. Ha bakegerek vannak mellette (most ne nézzük a negatív hatásait, az is igaz, de nem ez a lényeg).

Meg Sarri megjegyzése is: ez a keret edzhetetlen. Ez is véletlen? Valami ilyen irányba kellene keresgélni és fejlődni. Meg igazolni.

Attilio79 2022.09.18. 19:17:58

@sleepy8: De a játékosokkal is probléma van, ez nem kétséges! Viszont Allegri kész játékosokkal tud dolgozni, ami most rohadtul nem kell. Ide jelenleg motiváló és az utolsó magyarázatig szolgáló edző kell, aki leül és elmagyarázza a feladatot, kibontja, hogy mi az elvárása és miért. A keret fele fiatal és tapasztalatlan, (ahogyan általában a fiatalok), azonban ennél jóval több van mindben. A csapat másik fele túl van a 30-on, megint máshogyan kell hozzájuk idomulni. A kettő között pedig nagy az űr. 25 és 30+ között elég kevés játékos van, ezt nem érti Allegri...

Rocky80 2022.09.18. 19:19:19

Erről beszélt a meccs előtti interjúban is amúgy: a játékosokon van mindig a hangsúly, mindegy a felállás, ők töltik meg tartalommal (csak ott nem tudtam reagálni).
Ott van példának a Real: Zidane mást játszatott mint Carlo, mégis ezzel is nyertek Modricék meg azzal is. Miért? Mert világklasszisok.
Amíg egy passzt nem tudnak kivitelezni, addig Allegri próbálgathatja a finomságait, nem fog menni. Nincsenek olyan szinten.
És itt jön képbe Marrotta: arra is figyelt hogy intelligens is legyen a játékos! Talán Tévez a kivétel. De ő meg akkora ösztönös zseni volt hogy azóta sírok... :D

Rocky80 2022.09.18. 19:21:33

@Attilio79: tessék, ezt viszont adom kicsit: tényleg ezeknek talán el kéne magyarázni egyszerűen hogy jobbra fuss fiam... Csak hát ugye ez már angol foci. Lásd: Kulu! Bocsánat, ezt nem hagyhattam ki! :D

Attilio79 2022.09.18. 19:22:19

@Rocky80: Vidal sem volt agysebész, de Pogba sem a sámánjaival. Nem általánosítható, Marrottának jó a szeme, még, ha kancsal is...

Attilio79 2022.09.18. 19:23:50

@Rocky80: Leegyszerüsítve, igen egyetértünk a Kulussal!

Thuglife! 2022.09.18. 19:31:54

@Rocky80: de ahhoz hogy csapatba kerüljön valaki,edzésen jól kell teljesítenie.legalábbis normális helyeken így megy.Akkor edzésen meg tud passzolni Keni?vagy tényleg ennyire nincs kit berakni?valaki edzésen nem tud passzolni mégis kezdeted?aztán meccsen szar de jövő héten ugyanúgy kezd?
Tudod hogy képes vagyok mindent Allegrire visszavezetni de az ilyen mondatok hogy "Miretti jó játékos de nem egy Pogba."meg ez egy virtuális Juventus várjuk vissza a sérülteket"ezek a mondatok mennyire motiválják a kezdő játékosokat.(egyébként éppen ezt kérdezi a riporter Landouccitol a köv. posztban.

Mtg007 2022.09.18. 19:49:11

@Rocky80: Megmondom őszintén nem értem a bombádat. De tényleg örülök hogy van aki a másik oldalon van mert különben unalmas lenne a fórum! :-)

Jozeph Pelikahn 2022.09.18. 20:02:04

Amíg Allegri van, kérem a keretet ebben a formában kiírni:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Gatti, Bonucci, Rugani, Barbieri, McKennie, Kostić, Miretti, Paredes, Fagioli, Barrenechea

Nem támadók: Vlahović, Kean, Di María, Soulé, Iling-Junior

DonMatteoo 2022.09.18. 20:09:34

@Del Pybala: Gyorsan le is serult Dybala, meglatjuk meddig esett ki.

Del Pybala 2022.09.18. 20:35:03

@DonMatteoo: mar most tobb golt hozott ossze mint dimaria fog a szezon alatt :D

Mtg007 2022.09.18. 20:40:00

@Del Pybala: Dybalat Di Máriahoz hasonlítani olyan mint egy Suzukit egy Ferrarihoz. :-)

Rikoo 2022.09.18. 20:55:11

Na állítólag Montero vagy Carrera átveheti a csapatot átmenetileg.

venember83 2022.09.18. 20:58:07

@Rikoo: szegény Maxit olyan meccs után menesztik, amikor padon sem volt? Ej, ennél jobb kifogás nincs is.

juve28adam 2022.09.18. 20:58:49

@Rikoo: Carrera? Conte eltiltása alatt nem vette ő már át ideiglenesen a csapatot korábban? Csak mert vele egészen jól mutattunk ha jól emlékszem.

Shaky79 2022.09.18. 20:59:20

@sleepy8:
Nem fogytak el az érvek, csak ha nézünk valamit és teljesen mást látunk akkor nem biztos, hogy van értelme próbálkozni megértetni az álláspontodat a másikkal, de mégegyszer megpróbálom a lehetetlent.

"1. Igaz, ez még szarabb keret papiron."

Miért lenne szarabb, kik azok akik akkor voltak most meg nincsenek és annyira jók voltak? Ronaldot ne mondd mert az Allegrinek nem kellett, és szerintem félig meddig miatta tartunk itt!

"2. Értem, tehat Kostic pl azért rúg bele minden labdat az előtte alloba, mert azt kéri tőle az edző. Megjegyzem szerintem ilyen jatekost évek óta nem igazoltunk. (Mamrint olyat aki bármilyen szempontból toppon van)"

Kosticot emeled ki, de kiemelhetted volna Vlahovicot, Di Mariat! Tavaly egy európa ligát megnyert játékosról beszélsz aki gólpassz király VOLT!!! Biztosan elfelejtett beadni ugye? Nem lehet, hogy arról van szó, hogy ott tudatos csapatmozgások voltak, ahol megcsinálták neki a helyet, hogy pontosan oda tudjon beadni ahova tudatosan érkezik a csatár? Ez csapatjáték nem egyéni!!! Ha nincsenek meg a mozgások akkor hiába tudsz jól beadni, nem jön ki a lépés, bár Allegri szerint nem kell csapatjáték, mindenki oldja meg a helyén a posztját és kész!
Pár igazolásunk a közelmúltból: Vlahovic, Bremer, Di Maria, Paredes, Kostic, Zakaria, Milik Talán Paredes kivételével mindegyik top formában érkezett ide, de Paredest viszont Allegri akarta nagyon és Rovellát meg elengedte. Ma láthattuk, melyik játékos volt a jobb!!!

"3. Nem értünk egyet, pl elég sok Spurs meccset látok, és attól mert a rendszer miatt jobbak a számaik, Benta meg Kulu is ugyanolyan sötét mint az éjszaka."

Szinte minden meccsen játszanak, gólokat lőnek (még Bentancur is) és gólpasszokat adnak, ha neked ez a sötétség akkor nem tudom milyen a fény! Ja és kiemelted a "rendszer miatt", aha tehát ott van rendszer itt meg nincs! Te írtad nem én!

"4. Jaja, az univerzális jatekosokat szereti, akik nem csak egy dologra jok a palyan? Huha, micsoda szencsegtores. Nyílvan amíg ez a mostani keretbe Mck, régen meg Vidal/Marchisio volt, addig nincs mirol beszelni. Hat nem is egy szint a kulonbseg."

Ha van egy két univerzélis játékosod akiket be tudsz cserélni a pályára az nagyon jó, de ha ilyenekkel tömöd tele a csapatodat és ráadásul még minden meccsen máshol is játszatod őket, hogyan várod el, hogy adott poszton világklasszis teljesítményt nyújtson? Lehetetlen, egy átlagot fog hozni amit látunk, hogy mire elég! MCK amikor ide került a Leverkusenből a legagilisebb, leggyorsabb, legtöbbet futó középpályásunk volt mint anno Vidal, de amíg Vidal középső középpályán játszott végíg és fel tudta magát építeni, mert tudta, hogy neki ott kell helytállnia, addig MCK a középpálya minden posztján játszott már, sőt ma már jobb bekként is, lehet hogy minőségben is elmarad Vidaltól, de mivel nem adottak ugyanazok a feltételek ezért ezt nehéz megmondani, de őt hibáztatni a legkönnyebb!

"5. Nekem nem a poszton múlt, hogy oda teszem-e magam egy meccsen vagy nem. Ha balbunko voltam is nyerni akartam mindennel jobban, meg ha balszelso voltam akkor is. Biztos nem lattal volna soha kullogni, mint ezeket a bohocokat. (Tisztelt a kivételnek; Fede, kár hogy Allegrinek Ő sincs :D)"

Nem szeretnélek ledegradálni, de valószínű nem a bl-ben és nem egy top ligában játszottál, vagyis teljesen más kávéház. Egy kicsit hihetetlen számomra, hogy magadat hasonlítod Juve játékosokhoz. Szerinted nem akarnak nyerni, nem akarnak futni? Szerintem nem tudják, hogy mit vár tőlük az edző, nincsen tudatos labdakihozatal, nincsenek tudatos mozgások, nincsen tudatos csapatjáték. Adhoc jelleggel játszunk az fentebb említett okok miatt is, és még sorolhatnám de maradjunk annyiban, hogy ezeket az edzőnek kell begyakoroltatni és nem a pályán a játékosoknak kitalálni, legalábbis a modern fociban! Lehet, hogy 10 évvel ezelőtt elment, hogy pár klasszis megoldotta a dolgokat csak fel kellett őket rakni a pályára, de aki a mai fociban is azt gondolja, hogy ez elég, az szemfényvesztő!

"6. Real Madrid-Carlo Ancelotti."

Ezt nem is értem!!!
Szerinted Real Madrid-Carlo Ancelotti = Antifoci????? Mert ha így gondolod akkor kiégtem!

Tudom, hogy sok a sérült és ha visszajönnek a sérült játékosok, itt igazából kettőre gondolok Chiesa és Pogba akkor minőségben javulni fogunk!!! De mi a garancia arra, hogy formába lendülnek hamar, nekik is kell pihenni majd, és akkor félnünk kell a Honvédtól is stbstbstb. Gondolkodjunk reálisan, ezt a csapatot Allegri nem tudja felépíteni, ha marad nagyon nagy bukás lesz szerintem ez a szezon! Ja, és remélem nem lesz igazam, mert mindig és örökké Forza JUVE!!!!

FAF 2022.09.18. 21:02:44

Azt mondják az Allegri védők, hogy a rendelkezésre álló keretünk a Monzaéval egyenlő. Legyen így, de akkor meg maguk ellen beszélnek mert ha azonos a keret akkor az edző adja a különbséget :-) Azaz a 9 millás sztáredző csak döntetlenre meg vereségre képes ugyanolyan kerettel a nála lényegesen kevesebbet kereső, kezdő edzők ellen.

Ne vicceljünk már, hogy ráfogjuk a sérültekre ezeket a teljesítményeket. Ez komolyabb csapatok ellen még elmegy de erre hivatkozni egy Sampdoria, Salernitana és Monza elleni meccsen több mint nevetséges.

Apuleius 2022.09.18. 21:03:02

De Zerbi mindenesetre biztosan nem váltja Allegrit, mert hivatalosan is bejelentették a Brightonnál.

Rocky80 2022.09.18. 21:24:25

@Mtg007: mármint azt nem érted hogy miért bomba, vagy azt hogy miért példálóztam vele?

sleepy8 2022.09.18. 21:30:50

@Shaky79: Nincs már kedvem pontokba szedve reagálni, mert sok ertelme valóban nincs, ebben egyetértünk. Csak egy ket szösszenet; Sarri kpja: Sami, Pjanic, Matuidi. Pirlonak volt egy akkor talán a legjobb formaban jatszo Chiesaja, meg Én se szerettem Roncit, miatta (is) tarunk itt, de rugott kb 25ot. McK majd mas edzonel, meg ha a "posztján" jatszik megtanul labdatkezelni meg helyezledni. Legyen így. Benta meg Kulu itt is sokat jatszott, csak nem jól. Szerintem a Spursbe se játszanak jól, amikor látom Őket. Ha neked attól toppon van valaki Juventus szinten, hogy parádézott az el-be, akkor abban sem értünk egyet mi a "szint". Valho mondjuk igaz ezt alairom, de hat nem ártana ha tudna előre passzolni a kp, mert Ő nem fogja maganak megcsinalni mint Higu vagy Carlitos. Bremer meg nekem eddig boven hozza amit a Toroban, csak ez mar nem a Toro. Meg veletlen se veszem sertésnek, nem nekem cink hogy felnott profi futballistak nem tudjak mit kell csinálni ha egy sorral előbb/hátrébb játszanak. Egy Valverdet megkerdeznek azért, hogy Ő is megzavarodik-e, mikor hol jobb bekk, hol középső kp, hol szelso tamado. Ahogy Camavinga/Tchouameni korú taknyoknak is teljesen mindegy melyik poszton jatszanak a 3 kpbol. Vagy egy Alabat is nagyon megzavar amikor egyszer bekk maskor belső védő. Modren labdarugasrol beszeltek, hogy Allegri lemaradt, erre azzal is bajotok van ha neki univerzális játékos kell. Azért a mai modern fociban sem ördögtől való hogy egy player több poszton tud játszani. Nálunk meg vannak akik a sajatjukon se. Azt félve kérdeze meg, mert ugye kiegtel :D De hány Real meccs alapján egtel ki? Csak mert, de igen, ez a fuballjuk; 70 perc semmi, 20 perc foci. Ahogy habfeher barátaim szoktak mondani; "70 perc farazstas, aztan a dofes" :D

Viszont vegszonak egyet kell hogy értsék; Ezt a csapatot Allegri nem fogja felepiteni. Annyiban különbözünk, hogy szerontem mas se :D

Rocky80 2022.09.18. 21:32:21

@FAF: barokkos túlzás volt, de a lényeg azt hittem érthető. Amúgy nem ilyen egyszerű ez, hogy csak az edzők jelentik a különbséget, nyilván vannak más szempontok is. Pl az, hogy olyan szinten lent vagyunk mentálisan meg önbizalmat tekintve hogy ez is számít. Kapunk egy gólt és tele a gatya. Pl.

sleepy8 2022.09.18. 21:34:50

@Rocky80: Mentalisan akkora para van, hogy már a jatekos kijaroban tele a gatya, de lehet nekik mar 0-24be folyamatosan ha a focira gondolnak.

Shaky79 2022.09.18. 21:40:02

@sleepy8: Nem sikerült, sebaj...

venember83 2022.09.18. 21:41:12

@sleepy8: "Viszont vegszonak egyet kell hogy értsék; Ezt a csapatot Allegri nem fogja felepiteni. Annyiban különbözünk, hogy szerontem mas se"

Mit tekintünk felépítésnek? BL-hely megszerzése vagy scudetto?

sleepy8 2022.09.18. 21:41:57

@venember83: Én nagyon örülnék a 4. helynek.

sleepy8 2022.09.18. 21:43:25

@venember83: Bocsi a duplaert, de szerintem edzőtol függetlenül, nincs is több ebben a keretben.

Shaky79 2022.09.18. 21:45:04

A játékosok mentális felkészítéséért, a csapatért, a taktikáért, az eredményekért ki felel, mert szerintem az edző! Ha nincs játék, beszariak a játékosok, a csapat a kieső jelöltek ellen is így brillírozik mint ma, szerintem azaz edző felelőssége! Biztos, egy Samp, Salernitana, Monza csapataiban jobban készítík fel a minőségi/világklasszis focistákat mint a Juvénál!

epaska 2022.09.18. 21:50:45

@sleepy8: Ez nekem is megfordult már a fejemben. De azért bízok benne, hogy ennél lényegesen többet tudnak, mint amit az elmúlt 3 meccsen láthattunk.

Rocky80 2022.09.18. 22:00:13

@Thuglife!: nem, ott sem tud, csak nincs más. Nézd meg felül hogy kik voltak középpályásként nevezve! Pár cikkel ezelőtt nyilatkozta Allegri hogy az elképzelt alap középpálya Rabiot - Paredes - Pogba, és az első számú csere Locatelli. Ehhez képest Kenny kb a sokadik lehet a sorban, mégis stabil kezdő kell hogy legyen azóta hogy felépült. Ez tökéletesen jelzi az állapotokat
Aztán ez a középpálya kellene hogy szórja a gólpasszokat Vlahonak, aki alapból Marcsival és Chiesaval lenne megtámogatva. Ebből Marcsi most épült fel és nem százas erőnlétileg, ráadásul új srác és most kiszóratta magát pár meccsre megint.

Miretti mondat meg nem tudom hogy mennyire pontosan van fordítva, valószínűleg úgy értette hogy egy fiatal játékos még, nem lehet összehasonlítani egy rutinosabbal. A többiekre vonatkozó rész meg inkább fel kéne tüzelje őket, hogy mi ilyen szarok vagyunk?!? Meg elgondolkodtató hogy ha így nyilatkoznak rólam, többet kellene edzek... Még ha kicsit valóban furán is veheti ki magát.
Mondjuk egy olyan mentális állapotban lévő csapatnak akit Ronaldo érkezése is demotivált, annak valóban megugorhatatlan egy ilyen nyilatkozat. :D

Galbandi 2022.09.18. 22:02:01

Délután azon gondolkoztam, hogy ha ez edzőbuktatás volt, akkor ki vagy kik lehetnek azok, akiknek olyan súlya van a csapaton belül, hogy a többiek hallgatnak rájuk? De tényleg? Ki irányítja ezt a csapatot a pályán? Ki volt az, aki ma ráb...tt az asztalra az öltözőben és ráordított a többiekre, hogy 'Na álljon meg a menet, emberek!'? Az látszik, hogy a csapat romokban hever és valószínűleg Allegri ezt már nem is fogja tudni összerakni, de ki kell mondanunk, hogy azzal, hogy lecseréljük az edzőt, nem oldódik meg a probléma. Ahogy nem oldódott meg akkor se, amikor elzavarták Sarrit (aki edzhetetlennek nevezte a csapatot), vagy éppen Pirlot.

Én sajnos azt látom, hogy koncepció nélkül, rosszul lettek összeválogatva a játékosok és ugyanezt láttam a nagy nyári igazolás-cunamit követően is. Dybala el lett küldve, mondván, hogy túl sok fizetést kér ahhoz képest, amennyit letesz az asztalra. Én is egyetértettem ezzel, mert egy olyan játékos, aki a komoly tétmeccsek felén nem bevethető és folyamatosan ingadozik a formája ráadásul évek sora is kevés volt ahhoz, hogy vezérré váljon, nem érdemli meg, hogy nyolc számjegyű fizetést kapjon. Erre leigazoljuk Pogbát, aki azon kívül, hogy a hozzáállását és a személyiségét tekintve igencsak problémás játékos, még ráadásul ugyanolyan üveglábú is, mint Dybala. Erre még bónuszként érkezett Di Maria is, aki amellett, hogy szintén sérülékeny, deklaráltan ki szeretne szállni az európai bolhacirkuszból, már csak a VB motiválja, utána húzna haza. De mi leigazoljuk, mert majd megszeret itt és meggyőzzük még egy évről. Csak azt tudnám, mi a büdös franccal fogjuk tudni motiválni a VB után, mikor teszem azt tavasszal élet-halál harcot vívunk majd a negyedik helyért. Paredes meg a harminckettedik tök ugyanolyan középső középpályásunk, pont olyan, akiktől évek óta szabadulni akarunk, mást egyelőre nem is tudok róla elmondani. Egyedül Milik az, aki egyértelműen segítségünkre lesz, Bremer még nagy kérdőjel, aztán asszem ennyi. A meglévő játékosaink pedig egy-két kivételtől eltekintve abszolút középszerűek, többségükben kockázatkerülők, olyanok, akik még egy világos taktika mellett is igényelnék egy igazi vezér jelenlétét a pályán és azon kívül, mert jelen pillanatban edzőstül mindenestül úgy nézünk ki, mint a sakkszakkör, akik eltévesztették a házszámot és a megyei verseny helyett véletlenül a helyi késdobálóba tévedtek be.

Szóval ebben benne van Allegri keze is, mert Paredest ő kérte, de a vezetőség szerepét se lehet figyelmen kívül hagyni, a keret kialakítása elsősorban az ő feladatuk. Véleményem szerint Allegri leváltása nem oldja meg a problémát, mert a válság jelenleg sokkal mélyebb ennél, ez olyan lenne , mintha lőtt sebet sebtapasszal gyógyítanánk.

Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de ezt ki kellett írnom magamból...

2022.09.18. 22:25:23

@Rocky80: Az én legnagyobb problémám jelenleg nem is az eredmények, hanem, hogy mindenki visszafelé fejlődik. Amikor érkezett Allegri elmondta, hogy az egyik legfontosabb feladata az értékteremtés lesz. 1,5 év alatt milyen értéket teremtett? McKennie Pirlo alatt nem volt rossz, voltak hírek, hogy PL csapatok vitték volna 30 millió körül, de mi kivásároltuk. Ma pedig szerintem már 10-15 millióért is eladnánk, olyan konstans szar teljesítményt nyújt hónapok óta. Aztán ott van Vlahovic, aki ma olyan csatárteljesítményt nyújtott, amire kb. Matri utolsó évei óta nem volt példa a Juventusnál. Pedig Vlahovic is jól kezdett nálunk, minden meccsen veszélyes volt a kapura, lehetett használni összjátéknál, erre eljutottunk oda, hogy egy labdát nem tud lekezelni már. Mennyit ér most Vlahovic? 30-40 milliót? Nem hiszem, hogy fizetne érte bárki is többet, pedig télen még nem mi voltunk az egyetlenek, akik vitték volna a Fiortól. És van még példa: Locatelli, aki szintén jól kezdett, aztán először beleszürkült a csapatba, és most eljutottunk oda, hogy minden meccsen amikor játszik lefelé lóg ki. Talán egyedül Rabiot az, aki jobban teljesít Allegrinél, mint az előző edzőknél, de ez nagyon kevés. A mercato alatt láthattuk, hogy mennyire szar pénzügyi helyzetben vagyunk, de Ligt eladásából lett fedezve az összes érkező. Most már viszont szinte eladni sem tudunk senkit, mert azok a játékosok is teljesen leépültek, akikért egyébként nagy volt az érdeklődés korábban...

Shaky79 2022.09.18. 22:32:56

Ha nézitek a Milan-Napoli meccset, ott világklasszisok szaladgálnak, ááá dehogy, mégis focit látunk, felépített támadásokat, gólokat, ritmusváltásokat, ha hátrányba kerülnek tudnak ujjítani!!! Mennyivel nívósabb bármelyik csapat középpályája mint a mienké, egyiké sem! Lobotka, Bennacer, Angissa, Salenmakhers, Krunic, meg Kravsthskelia szaladgálnak! Feléről azt sem tudom, hogy kicsoda!!! Lehet ekézni a játékosokat, de ennek a teljesítménynek a legnagyobb százalékban szerintem az edzőnk a felelőse!!!

Type-R 2022.09.18. 23:10:42

Nem vagyok Maxi ellen általában, de ezt a teljesítményt Pirloval, fiatalokat beépítve, friss szemlélettel is hoztuk volna töredék áron.

Rocky80 2022.09.18. 23:53:05

@Galbandi: ne viccelj, tök jó hogy ilyen részletesen írtál és tele van értékes gondolatokkal, ráadásul javarészt egyet is értek. Tehát még értékesebb! :D

A viccet félretéve, Allegri tavaly felmérte szerintem a szitut és idősebb, tapasztaltabb játékosokat is kért vezérnek és hangadónak is, csak hát sajnos sem Pogba, sem Marcsi nem tudja betölteni ezt a szerepet a sérüléseikből kifolyólag.

Pogba egyébként kétesélyes valóban, szerintem ugyanúgy elsülhet jól is az ittléte, viszont Di Mariának is lehet akkora hozzáadott értéke az általad leírtaktól függetlenül, hogy pozitív hatással lehet ránk akkor is ha csak rövid ideig van itt. Csak más - más okokból ugye. Paredes meg még pár srác igazi értéke nem derült még ki szerintem.

Amúgy Allegri is meg tudná oldani szerintem, csak csőstül jön a baj ilyenkor a bírók és az eredmények miatt is. A leváltása szerintem sem oldana meg semmit, itt a mentális állapotunkat kell stabilizálni, illetve a győzelmeket fixálni. Könnyűnek hangzik... Jól jön a szünet amúgy.

Rocky80 2022.09.18. 23:59:05

@Type-R: az eddigieket talán valóban. Viszont még nincs vége a szezonnak.

Amúgy meg nem lehet megítélni rendesen az eddigi eredményeinket, annyi hátráltató tényezőnk van: sérülések, bírók, pirosak, újonnan érkezettek, mentális állapotok... Persze ezek is kifogásoknak tűnnek ilyenkor, de tények.

Type-R 2022.09.19. 00:17:47

@Rocky80: teljesen igaz, hogy még nincs vége a szezonnak. viszont ha a nézők mellett a játékosoknak is tele a hőcipője a dolgok alakulásával, akkor félek, hamarosan vége a lesz az érdemi szezonnak mentális okokból kifolyólag.

Rocky80 2022.09.19. 00:34:27

@Pjanista: szintén érdekes téma, nem is értem amúgy hogy lehet ez a klub ennyire egy mentális fekete lyuk ami mindenkit beszippant. Ilyet még életemben nem láttam egy klubnál sem.

Szerintem hiányoznak amúgy azok a világklasszisok akik nyerő mentalitásúak is egyben, esetleg vezéregyéniségek is. Amikor voltak ilyenek, Allegri BL döntőig is vitt minket. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni szerintem a játékosok személyiségére is, ahogy Marrotta idejében történt.

Amúgy Vlahovicot egyrészt elszeparálják szinte minden meccsen mert tudják hogy ha ő nem lő gólt akkor szinte senki; másrészt faragják egész meccsen, harmadrészt egyáltalán nem kap használható labdákat ha esetleg néha-néha kiszabadul. Nem romlott ő, csak nem látszik ezek miatt hogy milyen jó.

Rocky80 2022.09.19. 00:36:35

@Type-R: a játékosok inkább találjanak magukra meg edzenek többet. Főleg ennyi pénzért.

Type-R 2022.09.19. 01:23:09

@Rocky80: ismét igazad van, de pusztán attól a ténytől, hogy túl vannak fizetve (éppen a semmiért), nem játszanak majd jobba.

MdewC 2022.09.19. 02:02:52

@Rocky80: ennek a szezonnak? Rég vége. Senki ne áltassa magát.

Menthetetlen.

Most a 4. hellyel jön nekem vki, az meg kit érdekel? Mert engem ugyan nem.

Kurva nagy csalódás, szégyellem magam helyettük.

Rocky80 2022.09.19. 06:55:48

@MdewC: csinált már Allegri egy olyan tavaszt egy menthetetlen szezonból hogy nem mertem pislogni nehogy lemaradjak valamiről.

venember83 2022.09.19. 07:14:37

Fabiana Della Valle (GdS): Utolsó perces meglepetésekkel nem számolva, a klub nem kívánja kiértékelni az edző helyzetét a novemberi szünet előtt, amikor is nyilvánvaló lesz, hogy a BL-ben sikerült-e továbbjutni, illetve hogy komoly veszélyben van-e a jövő évi BL-szereplés. Azonban úgy tűnik, hogy soha nem volt ekkora távolság a felek között, és emiatt inkább feszültség észlelhető a megoldás keresését célzó együttműködés helyett. A keret bátortalan, és egyértelműen identitását keresi. A mester összezavarodottnak tűnik, a klub pedig aggályokat kezd megfogalmazni a mester irányítását illetően.

Nicolò Schira: Massimiliano Allegrinek nincs szándékában lemondani. A kirúgása pedig felérne egy vérfürdővel a klub számára. Massimiliano Allegri marad a Juventus élén.

2022.09.19. 07:39:45

@Rocky80: "nem is értem amúgy hogy lehet ez a klub ennyire egy mentális fekete lyuk ami mindenkit beszippant."

Attól tartok, hogy ez nem a klub, hanem az edző. Még Pirlo alatt is voltak nagyon jó egyéni teljesítmények (Chiesa, Morata, Danilo, Kenny), pedig csapatként abban a szezonban volt a legnagyobb káosz a pályán. Allegrinél konkrétan senki nem fejlődött, egyedül Mirettinek nő az értéke, de ez is csak annyiban Allegri érdeme, hogy felhozta az ificsapatból... Attól félek, hogy ebben a mocsárban az ő fejlődése is meg fog rekedni, legalábbis az utóbbi 1,5 évben semmi nem mutat arra, hogy Allegri alatt egy játékos képes lenne a fejlődésre.

2022.09.19. 07:42:45

@venember83: Ezeket kiegészítve:

Sky: A Juventusnak nem áll szándékában edzőt váltani, és a vezetőség meg van győződve arról, hogy Allegri képes megfordítani a jelenlegi helyzetet.

venember83 2022.09.19. 09:13:38

@Pjanista: ha jól számoltam, 12 meccs van a novemberi szünetig. Ha mégse tudna irányt/tendenciát váltani a mester, akkor felér egy pénz- és sportügyi öngyilkossággal a megtartása a vb-ig.

Thuglife! 2022.09.19. 09:26:30

@Rocky80: ha még emlékszel a párbeszédre...
"Ennek a középpályának kellene szornia a golpasszokat Vlahovicnak"nem nem Kenninek Mirettinek és Paredesnek kellene gólpasszt adnia Vlahonak hanem De Sciglionak,Cuadradonak-akikkel hosszabbítottak de Allegri alkalmatlannak tartja őket a szélek bejátszására.Danilonak Sandronak,Kosticnak Di Marianak.Ha már állandóan a Real Madriddal példálózol,nem tudom miért.Ha nekünk nem telik klasszisokra,annál inkább látható játékrendszert kellene kialakítani.elvileg egy 9Milliós edzőnek több kottája kellene hogy legyen mint a zöldfülű Palladinonak.

Thuglife! 2022.09.19. 09:37:26

@venember83: ez az anyagi része a veszteség-oldalnak.de a játékosok és az ügynökeik sem hülyék.Ha a fiatal Ambiciózus játékosoknak nem tudunk szakmai perspektívát nyújtani pl Vlaho,Chiesa,akkor nemcsak elveszítjük a jelenlegi értékeinket de igazolni sem tudunk hasonló kalibereket mert nem akarnak idejönni.Csak olyanok akiket elég pénzzel idecsalni .És lejárt szerződésű zsoldos mindig lesz. Persze a 4. Helyek eléréséhez elég lehet a zsoldos hadsereg is.A szerethetőség már más kérdés.

insieme 2022.09.19. 13:15:13

@Rocky80: igen,én is adom, csak most már szűkös az idő,,ki tudja mennyi pontot veszítünk addig?
Másutt már írtam, Klopp is kapott időt, bizalmat,,az elején ő sem lett rögtön megváltó. Most pedig látjuk mit ért el.

venember83 2022.09.19. 13:18:49

@Rocky80: én végigpisloghattam azt a tavaszt. Melyik szezonra gondolsz?

venember83 2022.09.20. 05:31:46

@steven.h: köszönöm, csodálatos időszak volt ez (is).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása