Vlahović gólátlaga nagyot esett
Vlahović gólátlaga nagyot esett

A Juventus csatára, Dušan Vlahović a torinói érkezése óta csupán 199 percenként talál be, így jelentősen visszaesett ebben a tekintetben a parádés kezdés ellenére. Az Öreg Hölgy 80 millió euró körüli összegért szerződtette januárban a fiatal szerb csatárt, aki kiválóan is mutatkozott be úgy a…

Rabiot: „Csak a gól hiányzott”
Rabiot: „Csak a gól hiányzott”

A Juventus kikapott az Inter ellen, a meccsen kiválóan teljesítő Adrien Rabiot szerint pedig csak a gól hiányzott a csapatától, hiszen a hazai együttes lényegesen többször találta el az ellenfél kapuját, és labdabirtoklásban is jobban teljesített, mint a Torinóba látogató bajnoki címvédő. A…

Juventus - Inter 0:1
Juventus - Inter 0:1

A Juventus a válogatott szünet után közvetlenül fogadta az Inter csapatát egy, mindkét csapat számára igencsak nagy presztízzsel bíró meccsen, amely végül a Juventus veretlenségi sorozatának a végét hozta. A mérkőzésen számos helyzetet kidolgozó hazai csapat egy megismételt büntető révén kapott ki…

Allegri: „Mi építkezünk, az Inter pedig a scudettóért harcol”
Allegri: „Mi építkezünk, az Inter pedig a scudettóért harcol”

A Juventus hazai pályán kikapott 1-0-ra az Intertől egy bizonyos szempontokból eseménydús meccsen, melyen a bíró is fontos szerepet játszott, a mérkőzést követően viszont Massimiliano Allegri a bírói döntésekről és a vitás helyzetekről nem kívánt beszélni. „Inkább ne mondjunk ki most olyan…

Az Inter elleni mérkőzés
Az Inter elleni mérkőzés

Az olasz válogatott számára csúfos kudarcot hozó válogatott szünet után a Juventus egy rangadóval tér vissza a bajnoki küzdelembe, mivel a címét megvédeni igyekvő Inter látogat az Allianz Stadiumba. A zebramezesek célja idén a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyek egyikének megszerzése maradt,…

A plusvalenza vizsgálat lehetséges következményei a Juve számára
A plusvalenza vizsgálat lehetséges következményei a Juve számára

A nyomozási fázis lezárulását követően az ügyészség tizenegy klubot érintő ügyiratot továbbított a bíróságnak az elkönyvelt és feltehetően fiktív tőkenyereségek ügyében. A vizsgálat szerint a klubok egyes játékosok esetén tudatosan felfújt játékosértékeket regisztráltak. A Sky Sport értesülései…

McKennie: „Áprilisban már minimum edzeni akarok a csapattal”
McKennie: „Áprilisban már minimum edzeni akarok a csapattal”

A Juventus idei éve sok mindenről szól, így például a megújuláson és a Massimiliano Allegri futballjához való visszatérésen túl a komoly sérülésekről. A Juventus idén hosszú hónapokra elvesztette Federico Chiesát és Kaio Jorgét, de február 22-én Weston McKennie is komoly lábfejsérülést szenvedett a…

Allegri: "Összhangban vagyok a klub tervével"
Allegri: "Összhangban vagyok a klub tervével"

A Juventus vasárnap este az Inter elleni rangadóval folytatja a küzdelmét a bajnoki tabella első négy helyének valamelyikéért, míg a vendég milánóiak számára sorsdöntőnek is bizonyulhat az összecsapás. "Nem könnyű megmondani, hogy ki a Derby d’Italia esélyese. Kitartóan követjük a saját utunkat, s…

Juventus - Inter: a várható kezdőcsapatok
Juventus - Inter: a várható kezdőcsapatok

A Salernitana elleni bajnoki győzelmet, majd a a válogatott szünetet követően a Juventus egy igazi rangadóval folytatja szereplését az olasz bajnokságban, hiszen vasárnap este a címvédő Inter csapata látogat majd Torinóba. Sky Sport Italia előrejelzései szerint a Juventus kapuját Wojciech Szczęsny…

Zaniolóért a Juve nem fog kiadni 60 millió eurót
Zaniolóért a Juve nem fog kiadni 60 millió eurót

Nicolò Zaniolo fővárosi jövője kapcsán komoly kérdések merülnek fel, és egyes lapok szerint a Juventus sem elkötelezett mindenáron az olasz játékos leigazolása mellett. A 22 éves futballista egyáltalán nem fut kiemelkedő szezont idén Jose Mourinho csapatában, hiszen például a játékos nem volt a…

Brady: „Pogba nem kell, mert nem a csapatot szolgálja”
Brady: „Pogba nem kell, mert nem a csapatot szolgálja”

A válogatott szünet után az Inter látogat a Juventushoz, s a mindkét fél számára fontos meccs izgalmasnak ígérkezik, ráadásul ez lehet Paulo Dybala utolsó Derby d'Italiája, bianconero mezben mindenképpen. A Juventus egykori játékosát, Liam Bradyt arról kérdezték, hogy egy esetleges büntetőnél vajon…

Zakaria: "Én Denis Zakaria maradok"
Zakaria: "Én Denis Zakaria maradok"

A januárban a Borussia Mönchengladbachtól érkező Denis Zakaria már első pályára lépése alkalmával góllal mutatkozott be a torinói szurkolóknak, s ugyan azóta sérülés hátráltatta, az Inter elleni rangadó alkalmával újra bevetésre kész. "Tökéletes este volt. Azért jöttem, hogy bebizonyítsam, mire…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10474) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4351) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4386) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása