Zakaria: "Én Denis Zakaria maradok"

zakaria_denis_golorom_vlahoviccsal.jpgA januárban a Borussia Mönchengladbachtól érkező Denis Zakaria már első pályára lépése alkalmával góllal mutatkozott be a torinói szurkolóknak, s ugyan azóta sérülés hátráltatta, az Inter elleni rangadó alkalmával újra bevetésre kész.

"Tökéletes este volt. Azért jöttem, hogy bebizonyítsam, mire vagyok képes, ez a gól pedig segített bemutatkoznom. Most azonban nem fogok lazítani, sokat kell még tennem." - mondta Zakaria a DAZN riporterének nyilatkozva.

"A Juventus-Inter egy fontos mérkőzés, függetlenül a tabellától. Nem szükséges elmagyarázni a jelentőségét, tudom, hogy nagy mérkőzés az olasz futballban. Tudjuk, hogy milyen fontos számunkra és a szurkolóink számára.

Jobban érzem magamat, sokat dolgoztam. Frusztráló volt, mert azért jöttem ide, hogy játsszak. Senki sem szereti a sérüléseket, különösképpen azt követően, hogy csatlakozik egy új klubhoz. Öt Németországban töltött év után fontos volt új kalandba kezdeni. Mikor értesültem a lehetőségről, hogy csatlakozhatok a Juventushoz, nem gondolkodtam rajta. Ez egy hatalmas lehetőség.

Nagy figyelmet fordítanak a taktikára és a védekezésre. Az az érzésem, hogy a fiatal játékosok jobban odateszik magukat, ami kedvemre való és igazán pozitív. Nem tudom, hogy a bajnokság illik-e az adottságaimhoz, egy sokoldalú középpályás vagyok, aki képes alkalmazkodni minden játékstílushoz. Jó teljesítményt nyújtottam Németországban, s azt gondolom, képes leszek ugyanerre Olaszországban is.

Izgalmas, hogy nagy játékosokhoz hasonlítanak, de ahogyan azt mindig mondtam, én Denis Zakaria vagyok. Minden tiszteletem mellett más játékosok felé, megvan a saját stílusom. Vannak különleges jellemzőim, nem hiszem, hogy Pogba vagy Vieira volnék. Sok hasonlóság van, de én Zakaria maradok."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr917794617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeriGjuve 2022.04.01. 08:26:03

Nem lehetne,hogy a sok taktika és védekezés mellett,fordítsunk tíz percet kapuralövésekre is? :)
Mert a támadójátékkal kapcsolatban az az érzésem,mintha csak valamiféle rögtönzött,a támadókra bízott feladat lenne,amit ösztönből úgyis megoldanak valahogy.
De ez ritkán sikerül.Valahogy el is kéne jutni az ellenfél kapujáig és erre is kéne figyelmet fordítani.

delpi0823 2022.04.01. 08:49:58

@FeriGjuve: Az utobbi idoben azert mar eljutottunk joparszor,inkabb a helyzetkihasznalassal voltak gondjaink.

alexGicamo 2022.04.01. 09:10:30

@FeriGjuve: A támadójátékunk egy szóval ? Esetleges . Szerintem, ezt a jelzőt kerested !

FeriGjuve 2022.04.01. 11:01:58

@delpi0823: Igen,amikor Dibcsi èppen jó színben volt ès ott van a világ egyik jelenlegi legjobb befejezője,de ez így magában nem elèg,ezt láthattuk.
Főleg akkor,ha ez a kevés helyzet is kimarad.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása