A Maccabi Haifa elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja.jpgA csoportkör első két fordulóját egyaránt vereséggel záró Juventus számára nem maradt több hibalehetőség, amennyiben életben kívánja tartani reményeit a továbbjutásra, kötelező begyűjtenie mind a hat pontot a Maccabi Haifa ellen. A párharc első felvonásaként az izraeli együttes látogat az Allianz Stadiumba.

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik Federico Chiesa és Paul Pogba, s a Bologna elleni győztes bajnoki mérkőzéshez képest mindössze annyi változott, hogy Massimiliano Allegri ezúttal már számolhat Ángel Di María játékával is.

A két csapat mindeddig csupán két alkalommal mérkőzött meg egymással az európai kupák történetében, s a találkozás a Bajnokok Ligája csoportkörének 2009-2010-es kiírásában történt. A Torinóban lejátszott első mérkőzésen a házigazda Juventus Giorgio Chiellini találatával aratott 1:0-ás győzelmet, míg az izraeli visszavágón Mauro Camoranesi gólja kellett a zebramezesek ugyanilyen arányú diadalához. A csoportkör egyik együttes számára sem hozott sok sikert, a csoportgyőztes Bordeaux, valamint a másodikként továbbjutó Bayern München mögött a Juventus harmadikként, a Maccabi Haifa csoportutolsóként, szerzett pont nélkül végzett.

21:00-kor kezdődő mérkőzést egyik hazai adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek, például itt.

A találkozó játékvezetője a svájci Sandro Schärer lesz.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Bremer, Danilo, Alex Sandro, Gatti, Bonucci, Rugani

Középpályások: Locatelli, McKennie, Cuadrado, Kostić, Miretti, Rabiot, Paredes, Fagioli

Támadók: Vlahović, Milik, Kean, Di María, Soulé

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5417947532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barza 2022.10.05. 18:34:01

Már AMC Mikro sem :(

Victory7 2022.10.05. 18:48:39

@Barza: Igen ,mert a sport tv szerint a PSG-nek több szurkolója van itthon mint a Juventusnak :D
A Real-t adni kell a Sport2-őn ,mert az esetfejű tinifiúk sírva fakadnának..... A Sport1-en meg kézilabda.....Bár legalább nem DÁRRRCCCC ,mert attól már kivagyok.....

Leram7 2022.10.05. 19:41:53

Reménykedtem benne, hogy elírás a kézilabda, de hát mind1.

Remélem sok gólt lövünk a biboldóknak és simán nyerünk!

Del Pybala 2022.10.05. 19:42:47

@Barza: nem sok hulye van aki Juve meccset akar nezni

2022.10.05. 19:47:37

Milik meggyógyul? Tudni már a kezdőt?

venember83 2022.10.05. 19:57:04

Kezdő: Szczęsny; Cuadrado, Bremer, Danilo, De Sciglio; McKennie, Paredes, Rabiot; Di Maria, Vlahović, Kostić

NagyonJuve 2022.10.05. 20:00:07

@Del Pybala: nem tudom téged még hogy viselnek el az oldalon!? Ekkora gané trollt még nem láttam!

2022.10.05. 20:00:34

Azért az gáz, hogy egyik adó sem közvetít egy Juve bl meccset...

Barza 2022.10.05. 20:01:20

@Del Pybala: hát akkor én hülye vagyok, te meg nem tudom mit keresel itt

Del Pybala 2022.10.05. 20:03:00

@NagyonJuve: nem tudom téged még hogy viselnek el az oldalon!? Ekkora agyatlan trollt még nem láttam!

ASCE 2022.10.05. 20:09:25

Darts közben azèrt átkapcsolnèk a meccsre de igy hogy semmi se adja... az a baj, hogy megèrtem :/ ide is eljutottunk, a tökèletes èrdektelensèghez..

pott70 2022.10.05. 20:36:28

Hajrá Juve!
Amc micró se?Faszom.Akkor mi?

JuveMI 2022.10.05. 20:42:11

"A Soproni Démon adjon nekem erőt és mindent lebíró akaratot":))
Legfeljebb 3:0... többet nem várok.

giorgio007 2022.10.05. 21:01:31

A közönség még tagadásban van úgy látom :D

Shaky79 2022.10.05. 21:10:09

Megint sikerült összekavarni a védelmet!!! Gatti miért nem játszik Danilo helyett vagy Bremer helyett? Csapágyasra hajtja őket aztán jön a sérülés, ráadásul a védelemben négyből hárman nem ott játszanak ahol szoktak!!! Nem értem...

insieme 2022.10.05. 21:18:43

Next gen. Stb,,nagy tervek
1 olasz a kezdőben.....

Andris Farkas 2022.10.05. 21:21:47

miert felejt el nalunk mindenki focizni

Andris Farkas 2022.10.05. 21:25:03

megint semmi elkepzeles nincs

Shaky79 2022.10.05. 21:29:55

Kezdi átvenni az irányítást a Macabi... egyáltalán nem tudunk letámadni, mindenki arra fut amerre éppen gondolja, semmi csapatmozgás...hihetetlen

insieme 2022.10.05. 21:32:36

@Shaky79: kb 5 percig figyeltem mikor pattan el a labda aMHA
játékostól ,,,,1x sem
No comment

DelPiero2 2022.10.05. 21:34:59

ez a bíró is ellenünk fúj

Rikoo 2022.10.05. 21:37:50

Végre Rabiot! Megérdemelte már.

Shaky79 2022.10.05. 21:38:01

Paredes támadásban nolla, védekezésben dupla nulla...Di Maria már most fársdt, Milikhez egyenlőre nem tud felérni...

Lanzafame 2022.10.05. 21:38:04

Nagyon jól játszik Rabiot

babo0410 2022.10.05. 21:39:02

Nesze Rabiot végre! Elég nehezen ment a gólszerzés. Kissé lassúak vagyunk néhol, és ha elveszítjük a labdát, nem azonnal visszatámadás van, hanem mindenki rohan hátra, hogy a kapunál vegyük el a labdát. Érthetetlen. Remélem nem állunk meg.

Shaky79 2022.10.05. 21:39:50

Eddig Rabiot a Juve legjobbja...ez sokat elárul a csapatról, de legalább vezetünk! Forza Juve!!!

Victory7 2022.10.05. 21:42:55

Na már mutatja Allegri ,hogy lassítani kell a játékot :D

Juvino 2022.10.05. 21:42:57

Dikk a Rabiot!
Nem is emlekszem,h mikor lott golt utoljara. Ideje volt! De szep volt!

babo0410 2022.10.05. 21:43:04

@Shaky79: Szerintem Rabiot egy jó játékos. Viszont eddig Di Maria leigazolása hatalmas flop, és ha nem a saját kapunknál akarnánk visszaszerezni mindig a labdát, hanem lenne letámadás, és gyors visszatámadás, már több góllal mehetnénk. Tetszik is a meccs meg nem is.

Attilio79 2022.10.05. 21:47:21

@babo0410: :D
Miben jó Rabiot? Se védekezni, se támadni nem tud, 134 meccse volt nálunk, ezalatt nem maradandót alkotni.
A világverő Maccabi ellen játszunk éppen.

Belaera 2022.10.05. 21:48:28

Akinek esetleg IP TV-je van,akkor ajánlom a UK:BT Sport Extra 4-es csatornát

Il Principino 2022.10.05. 21:49:11

Egy értelmes stream nincs ami nem akad..
Kényszer Real meccsnézés van,volt fradista Zubkov pazar gólt lőtt azert..

Shaky79 2022.10.05. 21:50:40

@Il Principino: BT Sport 8 Live nekem nem akad

Rikoo 2022.10.05. 21:51:30

@babo0410: Di María sorba osztja ki a kulcspasszokat ezen a meccsen, még a gólpasszt is ő adta. Az is gyönyörű volt.

2022.10.05. 21:51:32

@Attilio79: Kurva jól szűr és rombol.

insieme 2022.10.05. 21:51:51

@Il Principino: sportv.ws
livetv.sx,,,mindig itt nézem

JuveMI 2022.10.05. 21:52:02

Na... a hőn áhított vezetés megvan! Nem briliáns a játékunk, de ha nem állunk teljesen vissza, akkor simán felőröljük ezt a Fradi-szintű csapatot.

Victory7 2022.10.05. 21:52:45

Elég kiegyenlített meccs eddig.Jó lenne még egyet rúgni,mert elég kiegyenlített a meccs eddig . Nehogy a végén kapjunk egyet....

Shaky79 2022.10.05. 21:55:19

@babo0410: Ugyan ezt érzem! Néha szépen, okosan játszunk, néha meg teljesen fogalmatlanul kergetjük a labdát. Rabiot egyre jobb formában van, rengeteget fut, sok labdát szerez, mondjuk volt egy elpassza is hátul, de rúgott is egy gólt. Eddig nálam a Juve legjobbja. Vlahovic két nagy helyzetet elpuskázott, illetve az elsőnél nagyot védett a kapus, ha egyik bemegy sokkal nyugodtabb lennék! Paredes óriási alibi focit játszik, futás kevés, nincsenek kulcspasszai, ettől még Arthur is sokkal jobb volt, Rovelláról nem is beszélve! Ezt azonnal küldeni kell vissza a psg-be, Rovellát meg visszahívni!

2022.10.05. 21:55:22

Kostic többet törhetne be a tizanhatos felé. Mindig megáll és visszahúz vagy visszapasszol. Hatásosabb lenne néha a támadás így.

ZED! 2022.10.05. 21:56:18

Szünetben Allegri: Na minden nagyon jó, nagyon fasza, de siess ezek annyira, mert nem látom ki, hogy védekezik, meg a vezetés is megvan, úgyhogy nyugi-nyugi védjük az eredményt ..

2022.10.05. 21:56:57

@Shaky79: Rabiot sose volt rossz, csak mást vártak el tőle.

James Zabiela 2022.10.05. 21:57:00

@Victory7: Ki hagytad,hogy kiegyenlített a meccs!De amúgy jogos sajnos!

Victory7 2022.10.05. 21:57:31

A Benfica-PSG meg X-re áll ami elég nagy szívás számunkra ha így marad

Victory7 2022.10.05. 21:58:41

@James Zabiela:
Többször is leíetam ,hogy érzékeltessem mennyire kiegyenlített,mert ugye elég kiegyenlített XD

babo0410 2022.10.05. 22:07:21

@Attilio79: És Rabiot góljával vezetünk, és a meccs egyik legjobbja. De idén panasz nem lehet rá.
@Rikoo: De ezen kívül már most fáradt, sokat sérült, és rengeteget fetreng. Az az érzésem ma még lerúgják. Jó legyen igazad, ma egész jól teljesít ehhez képest. Ugyanaz, hogy egyeseknél a gólt jegyző Rabiot ma is nulla, és rosszul játszik.
@Shaky79: Pont ma azt hozza Paredes, amitől féltem. Már a PSG-ben is nagy nulla volt a teljesítménye. Tulajdonképpen kikukáztuk őt, és kb. olyan is a teljesítménye. Én az ő leigazolását nem is értettem. Én is azt mondom helyette Rovella maradhatott volna nyugodtan.

babo0410 2022.10.05. 22:08:24

Vlaho!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Shaky79 2022.10.05. 22:09:32

Így kell kezdeni a második félidőt! Bravo!! Igaz kontrából de ha így megy akkor így kell nyerni!!!

Shaky79 2022.10.05. 22:10:30

Mióta szidtam Di Mariát adott két gólpasszt...szidom tovább :-))))

Il Principino 2022.10.05. 22:10:39

Mariska mekkora passzt adott,szép volt Dusanka :)

Rikoo 2022.10.05. 22:10:41

@babo0410: Nézd meg, hogy megint milyen gólpasszt adott. Nem ilyen egy flop játékos...

Shaky79 2022.10.05. 22:14:53

Már most le kellene hozni pihenni Danilot, Vlahovicot! Hétvégén Milan ellen nagyon kemény lesz!

insieme 2022.10.05. 22:15:06

@Shaky79: egy top csapat ilyenkor gázt ad és golarányt javít
Paredes le Miretti/Fagioli/be

Shaky79 2022.10.05. 22:17:29

@insieme: Igen, ez is igaz, de ezt már így le lehet hozni Gattival, Fagiolival, Mirettivel, Keannel! Pihenjenek a hétvégére akik minden meccsen játszanak! Bremer még semmit sem pihent mióta elkezdődött a szezon, most pihenhetne hétvégére!

DelPiero2 2022.10.05. 22:18:37

@Shaky79: nekem a BT 8 nem ad hangot. Meccs az megy, hang nélkül.

Tony. 2022.10.05. 22:18:40

Ha még lenne 2 Di Maria a közeppályán rendben lenne a csapat.
Ezért tartunk ott ahol mert más nem képes meghuzni ezeket a passzokat.

MdewC 2022.10.05. 22:22:15

@Tony.: meg azért, mert lesérült a barom, Dybala játéka is ezért hiányzott nagyon sokszor.

Kellenek a kulcs játékosok, folyamatosan, nem csak 1,5 havonta.

giorgio007 2022.10.05. 22:23:01

Uramatyám ez a Rabiot

Rikoo 2022.10.05. 22:23:28

Di María kiosztott ma vagy 5 gólpasszt. Ez már a többiek szégyene amit csinálnak.

Shaky79 2022.10.05. 22:24:39

@DelPiero2: Nekem működik rendesen...

Il Principino 2022.10.05. 22:24:54

Maris helyzetbe hoz ma mindenkit van is mit törlesztenie a monzai húzása után.

Del Pybala 2022.10.05. 22:24:59

eza a Haifa borzalmas :D

babo0410 2022.10.05. 22:25:18

@Rikoo: Majd ha jó pár meccset lehúz sérülés nélkül, majd akkor. Látszik rajta, hogy nincs 100%-os állapotban.
@DelPiero2: Nálam teljesen jó.

JuveMI 2022.10.05. 22:29:41

Nem értem miért nem érvényes Valhovic gólja... a keze volt előrébb... vagy belógott a huszonnyócas??

Novice_71 2022.10.05. 22:30:42

@DelPiero2: alapból nálam a hangszóró ikon át van húzva, ahogy bejön a közvetítés, jobb alul, szarul látszik, nézzed meg hátha...

Zolika1015 2022.10.05. 22:32:43

@JuveMI: A feje lógott be, az volt előrébb. Kb. 2,5 cm:)

Novice_71 2022.10.05. 22:34:18

Di Maria szépen köszörüli a Monza elleni csorbáját, nagyon helyes

babo0410 2022.10.05. 22:35:17

Ezt nem hiszem el! Még egy Machabi is gólt lő nekünk? Kell még egy gól!

Shaky79 2022.10.05. 22:35:18

Szcesnyi hova jött ki???

Juventino86 2022.10.05. 22:35:42

Ez a tudatlan lengyel mire jött ki a kapuból? : (

Rikoo 2022.10.05. 22:36:05

Édes Istenem! Minek kell még mindig Szczesnyt erőltetni??

giorgio007 2022.10.05. 22:36:12

A régi Csecst látjuk.

steven.h 2022.10.05. 22:36:38

Lengyel barátunk jött a rokonok elé...megérte visszarakni őt a kapuba...tudom kapom majd a savazást hogy Perin egy bohóc meg stb, de ez van, nyugodtabb vagyok ha ő van a kapuban.

babo0410 2022.10.05. 22:36:41

Megint a meccs vége, Allegri visszaáll, és a végén bukjuk el a 3 pontot? Nagyon bosszantó. Jó lenne lőni még egyet!

Victory7 2022.10.05. 22:37:05

De utálom ezt a lengyel lepkefogót!!!!
Perin maradhatott volna....

Zolika1015 2022.10.05. 22:37:06

Hova jött ki ennyire Csöcsnyi??? Ezt nem értem! 3 védő volt egy támadóra….

Il Principino 2022.10.05. 22:37:40

Lehet izgulni,faszért kell elszórakozni millió helyzetet..

Shaky79 2022.10.05. 22:38:55

Szerintem most nem álltunk vissza! Rengeteg helyzetet kidolgoztunk csak nem rugtuk be a helyzeteket, a kapusunk egyet hibázott és ezt könyörtelenül kihasználták! Én is nyugodtabb vagyok Perinnel a kapuban!

Il Principino 2022.10.05. 22:39:12

@babo0410: te milyen meccset nézel?
Épp hogy nem álltunk vissza hanem mentünk a kövi gólért,erre Tek balfaszkodik ismet

Primo Dimarzio 2022.10.05. 22:39:18

Barom sesnyi... nem volt les amugy?

Rikoo 2022.10.05. 22:39:28

Ezért kell belőni a helyzeteket...lehetne 5-0 is annyi volt, ehelyett itt kell izgulni már megint.

Leram7 2022.10.05. 22:40:47

Nem tudom mi a nagyobb gond, hogy a PSG 1-1-re áll a benficával vagy, hogy már kevés a focizni tudnó játékos és Keanek vannak a pályán.

Attilio79 2022.10.05. 22:41:50

@LacaGLJuve: Jeee, a Maccabi ellen jól szűr, óriási, igaz, az elmúlt 134 meccsen nulla volt a teljesítménye. :D

babo0410 2022.10.05. 22:42:39

Na ma nagyot megy Di Maria és Rabiot is. De tudjuk Rabiot sz.r játékos, hisz ez csak egy Maccabi...

Shaky79 2022.10.05. 22:42:43

Nálam Rabiot a meccs embere a két gólja és a mezőnymunkája miatt is!!!

Il Principino 2022.10.05. 22:43:22

Maris újabb golpassz, Rabbi gyerek az új Khedira :)

Attilio79 2022.10.05. 22:45:10

@babo0410: Rabiot nem azért fos, mert ma 2 gólt lőtt, hanem mert az utóbbi 134 meccsen nem csinált semmit, na, de most még bizonyíthat a Psg és a Benfica ellen, no meg a bajnokságban...

Rikoo 2022.10.05. 22:45:23

Össze kéne számolni, hogy Di María hány gólpasszt oszthatott volna ki ma, ha csak a ziccereket nézzük. Elképesztő meccset játszik.
Rabiot rengeteget fejlődött idén.
Én kiemelném Alex Sandrot is. Meccsek óta jó formában játszik.
A játékosaink kezdenek egyre jobb formában játszani, csapatként kellene fejlődnünk sokat.

Zolika1015 2022.10.05. 22:45:27

Ma végre több jó teljesítmény van a csapatban!!!

Del Pybala 2022.10.05. 22:46:39

ez a makabi a bl legszarabb csapata azert ne dobjatok el az agyatokat

Victory7 2022.10.05. 22:48:02

@Leram7: Igen ha X lesz a másik meccs akkor hiába verjük meg a Benficát idegenben még az is kevés lesz....

Rikoo 2022.10.05. 22:48:12

Tényleg látszódik a változás a csapaton az elmúlt 2 meccs alapján. Mind a kettőt lazán nyerhettük volna 5 góllal, ha nem b@sszuk el a ziccereket.

Attilio79 2022.10.05. 22:50:29

@Rikoo: Remélem a hétvégére a Milan ellen sem felejtenek el játszani... A Maccabi és a Bologna más súlycsoportot képvisel.

juve28adam 2022.10.05. 22:50:53

Hát... Ha ez a Párizs Benfica meccs x marad akkor szerintem nekünk reszeltek

babo0410 2022.10.05. 22:56:01

Szerintem mikor akartunk, jó meccs volt. Ha támadni akarunk, nem rossz ez. Tetszett. Viszont ma a Milan pokoli gyenge. Összesen volt két helyzete, a Chelsea tönkreverte őket. Remélem mi hétvégén magabiztosan, önbizalomtól duzzadva fogjuk megverni az önbizalmát vesztett Milant. Nyerni kell hétvégén is!

Victory7 2022.10.05. 22:56:35

Fasza 1-1 lett 3 forduló után ki is estünk.
Nem tudom volt-e már ilyen a töeténelmünkben.....

Leram7 2022.10.05. 22:57:10

Rabiot 7 szerelés és 2 gól, reméljük tudja tartani a fomrát.

A milanban rengeteg a sérült, jó lenne megverni őket, sőt kötelező.

Sajnos a benfica döntetlent játszott, így valszeg verni kell a PSG-t hazai pályán.

Zolika1015 2022.10.05. 22:57:42

Sztem ez nem volt rossz! Jó volt a hozzáállás és végre volt iram! Végre szaladtunk:)
A másik eredmény nagyon rossz hír.:(
Lehet nem véletlen, szépen kipöckölnek minket…?!

bip bip 2022.10.05. 22:58:15

Kean-t és Szczesnyt a pálya közelébe se szabad engedni...

Shaky79 2022.10.05. 22:58:24

Semmi extra nem történt! Megvertük a Bolognat és a Macabit, papíron sokkal gyengébb csapat mind a kettő, bár nagyon rossz kimondani de ez is fejlődés az elmúlt meccsekhez képest! Hétvégén jön az igazi megméretés, bár a Milant elég jól beárazta ez a gyenge formában lévő Chelsea, mondjuk a Milannak is sok a sérültje! Ha bármit is szeretnénk a bajnokságtól nyernünk kellene, mert eddig a kiscsapatok ellen nagyon sok pontot elhullajtottunk, de semmi esetre sem szabad kikapni!
Mai meccsre visszatérve, megkövetem magam és visszaszívom amit Di Mariara írtam, de remélem ebből a játékból minél több lesz és a nagy csapatok ellen is! Paredes viszont dupla nulla, semmit nem fejlődtünk vele középen, sőt inkább gyengültünk Rovellához képest!
Forza JUVE!!!

Victory7 2022.10.05. 22:59:19

Mostmár lehet tartalékolni a BL meccseken....
Kurva nagy szégyen volt az a torinói vereség a portugálok ellen és ezen el is ment az egész beszarás
Marha nagy öröm lett ez az este.....

babo0410 2022.10.05. 23:00:05

@juve28adam: És miért? Meg kell verni a Benficát, nincs mese, és a PSG ellen is jó játék kell! Szerintem amíg nem biztos a kiesés, ne temessük már a csapatot. Mondjuk itt blogon azt jobban szeretitek. De szerintem nem kell. A mai meccs megmutatta, hogy ez a csapat nem olyan rossz. Van még hová fejlődni, de kezdünk magunkra találni. Többet kellene támadni, és nem lenne rossz. Ha a PSG-t se engedjük focizni, megmutatjuk, hogy mi is tudunk játszani, ha kell, ott se leszünk elveszettek. Őket is zavarba lehet hozni. Benficát meg kell vernünk, ennyi.

Juventino86 2022.10.05. 23:02:14

Rabiot játékát szidják sokan, pedig szerintem a Bologna ellen sem mozgott rosszul. Érdekes, hogy Locatellit sokkal kevesebben szidják, mert ugye olasz, pedig Loca egy igazi dupla nulla. Alibi az egész játékos, tehát nála még Rabiot is sokkal jobb.
Szczesny pedig egészen egyszerűen gyalázat. Nem is értem, hogy mit keres a kapuban, a kapott gólnál a semmire jött ki. Perin lenne egyértelműen az első számú kapus.
A másik meccs döntetlennel zárult, de igazából ez nem sokat változtat. Meg kell próbálni most már minden meccset megnyerni. A mai meccs nem volt rossz, de azért ez az ellenfél elég gyenge volt.
Forza!

Shaky79 2022.10.05. 23:07:51

Sajnos a BL úgy néz ki, hogy elment! Mindenkit meg kellene verni és a Benficanak nem szabad nyernie Párizsban ahhoz, hogy továbbjussunk!!! Hát maradjunk annyiban, hogy ez nem lehetetlen, de nem ez a realitás!!!

JeetTrader 2022.10.05. 23:11:46

Egy ennyire szét esett csapatnak mint mi voltunk a szünet előtt igenis kellenek az ilyen meccsek!
Nem számít h Bologna vagy Maccabi a lényeg a győzelem és h emlékezzünk h tudunk mi jól is játszani! Ehhez az önbizalmat fokozatosan kell felépíteni. Következő szint a Milan idegenben....ők sem fullosak, sőt! De azért otthon ha elkapják a srácok a grabancukat az potenciális game changer lehetne!

Most ha a mag visszalel a győzelem ösvényére és közben Chiesa és Pogba is visszatér simán kaphatunk egy olyan Juventust aminek már lehet örülni és igazán versenyképes!

Jó volt ez, kellett ez! Ezzel a jó lendülettel kell nekimenni a Milannak!

FORZA JUVEEEE!!!

delpi0823 2022.10.05. 23:20:10

@Attilio79: Miert kell ennyire negativnak lenni?Miert nem lehet orulni egy gyozelemnek?plane a jelenlegi formankat tekintve.Ezek a gyozelmek kellenek hogy kilabaljunk ebbol a nagy godorbol.Mindenkinek az lenne a legjobb ha ezt meg idejeben megtudnank tenni,es Allegrivel,es nem azon kene gondolkodni hogy ki legyen az uj edzo es mennyi lovet kell csengetni Maxnak.

DelPiero2 2022.10.05. 23:21:12

@Rikoo: ezért nem szabad szerződést hosszabbítani, a lejáró szerződések csodákat művelnek.

babo0410 2022.10.05. 23:53:46

@Del Pybala: Te egyébként ennek a csapatnak drukkolsz? Mert nem úgy tűnsz.

delpi0823 2022.10.05. 23:59:10

@Victory7: Miert lenne keves ha xelunk a Psgevel az utcso forduloban az mindket csapatnak jo lesz,a Psg csoportelso mi meg 2ikak.

delpi0823 2022.10.06. 00:07:17

@babo0410: Miota Dybala elment nem hiszem.Irtam neki anno en is hogy nekem is fajt Dybala elvesztese de attol meg nem fogok a csapat ellen fordulni.Egyetlen egy jatekos sem lehet nagyobb a klubnal hogy ezt meg tegyem.

JuveMI 2022.10.06. 00:15:55

Nem volt ez olyan rossz... ezt a júdeai csapatot a Fradi is megforgatná, DE most győzni kellett... nagy kár, hogy az arabok döntetlenre adták...
Volt egy kis támadójáték és volt kreativitás... soha rosszabbat! ... mondjuk az, az átszervezés... hát nem mutatott jól.
Max! Kérlek b@sszuk már meg Milant!!!!

Shyr Kahn 2022.10.06. 04:01:59

A DAZN kommentatort lehetett kicsit reszrehajlonak tekinteni, mert a vegen a Maccabi Haifa-t eltette es a Juve-t nem meggyozonek titulalta, de ez utobbi megjegyzessel egyebkent egyet lehet erteni az ellenfel kapufai miatt. Nem sokon mulott ez az eredmeny ellenere es valoban nem voltunk tulzottan meggyozoek, szoval @Del Pybala: -nak igaza van. Nyilvan O is a csapatnak szurkol, de nem szabad elszallni ettol a gyozelemtol es remelem a sracok is a helyen tudjak kezelni, mert egy papiron ilyen gyenge csapatot, otthon meggyozobb jatekkal kellett volna verni.

Attilio79 2022.10.06. 06:45:11

@delpi0823: A helyén kellene kezelni a dolgokat! Nem tudok örülni egy Maccabi elleni győzelemnek, miért? Mert közben kiesésre állunk továbbra is! 4 pont a lemaradásunk, ha az egyiket ütjük a két 7 pontos közül, az még kevés lesz. Reméljük a Maccabi segít és remizik valakivel a kettő közül...
Rabiot megmutathatta volna a Psg vagy a Benfica ellen is az óriási tudományát, amitől most a legtöbben oda lettek. Volt egy jó meccse egy nulla ellenfél ellen, bravó, már megéri az árát, ja, nem.
Ha odaértünk, ahol kell lennünk, akkor örülni fogok, ígérem, de még félúton sem vagyunk!

Lanzafame 2022.10.06. 07:51:03

@delpi0823: 13 évesen még képlékenyek ezek a dolgok sokaknál.

2022.10.06. 08:17:13

Mindegy ki ellen játszik a csapat, a győzelem fontos. Az értelmes emberek alapvető felfogása, hogy semmilyen ellenfelet nem néznek le.
Ami megfigyelhető volt, az az, hogy rengeteg passz hiba volt, de azért mert meg nem értés volt a pályán, mintha nem lenne összeszokva a csapat. Sokszor a játékos mögé, ment, mert az nem oda számította, sokszor meg nem futott be a passz elé. Ez főleg Rabiot, Vlaho, és McKenny passzaira volt érvényes. Ha ezeket megszokják a társak, mert elég előre mutató fejlődés, akkor sokkal jobb Juve lesz itt. Egyébként McKennyt senki nem dícsérte, pedig olyan betörései voltak, megy cselei, sarkazásai, ha neki meglesz az önbizalma, akkor nagyon fájintos kis játékos lesz. Szegény Quadrado nem volt formában, 4-3-3 felállásban meg Parades nem lesz veretős. Locatellit is sajnálom, mert nincs formában, Keannnek meg szurkolok már, mert csóri nagyon fos, hogy fogjuk így eladni. Kosticnak többet kellene befordulnia szélről a 16-os felé vagy akár egészen betörni, mert nagyon kiszámítható a védőknek, hogy úgyis be fogja adni. A Szcesznyi kijövetelt nem láttuk, mert nem volt jó a kamera állása. Megnézném egy full képből, hogy mi történt, addig nem ítélkeznék. Szerintem az Bremer hibája volt

2022.10.06. 08:24:23

És amúgy sokkal magabiztosabbnak látszik a csapat játéka akkor, amikor Rabiot a pályán van. Nézzük meg azt a 4 meccset a Bologna előtt. Szerintem nem klasszis játékos, de mindig az egyik leghajtósabb és a leg agresszívabb is középen. Egyáltalán nem a gólok lövésében van az érdeme, mert akkor Miretti is szar nem?

Padovano 2022.10.06. 08:52:20

@LacaGLJuve: Azt megint Bonucci nézte be, belógott vagy 1,5 méterrel mint a PSG első góljánál.
Hihetetlen, hogy a legrutinosabb védőnk követ el ilyen hibákat!

2022.10.06. 08:59:33

@Padovano: Akkor Bonucci volt, azt hittem Bremer. Nagyon szar volt a kép minősége a streamen

Primo Dimarzio 2022.10.06. 09:30:13

@LacaGLJuve: +1

Rabiot legalább párharcokat nyeri, ami a dolga hát még ha gólt lő az se jó ,mert a maccabinak lövi , baszódna meg azt inkább ne lőtt volna ,mert anyuci fia.
Fazonnak legalább van fizikai jelenléte a kpn nem egy gyerektestű lepkefing ,akit bárki odébb rak.
Varjaknak az is baj , ha végre nyerünk.Nem baj ,botlunk még majd idén ne aggódjatok ,aztán jöhettek károgni.

Primo Dimarzio 2022.10.06. 09:44:36

A nagy dusan "szerb mentalitás" vadállat rombolo 85millás csatár állat egy haifa ellen nem tud összedobni egy mesterhármast 4 zicceréből kihagy hármat, de az nem baj ,mert neki amugyse az a dolga hogy termelje a gólokat meg a mester is mondta neki ,hogy ne tegye.Nem baj legalább a fizetése alacsony és nem egy zsoldos.

delpi0823 2022.10.06. 10:09:40

@Attilio79: Nem fog osszedolni a vilag,ha nem jutunk tovabb a csoportbol azert.A jelen allapotat tekintve a csapatnak minden reszsikernek igen is orulni kell.A ket meccs alapjan igen is latszott a fejlodes a csapaton meg akkor is ha csak a Bologna meg a Maccabi volt az ellenfel,mert azelott az ilyen csapatok ellen se nagyon ment last,monza,salerno,samp 3as.

steven.h 2022.10.06. 10:13:14

@Attilio79: Korrektség kedvéért, a Benfica ellen sérült volt, szóval max majd megmutathatja. Egyébként igen, lehet ekézni Rabiot, de a védő munkájával egyébként soha nem volt gond, csak nyilván azt kevésbé értékeljük, mert közben támadásban nulla volt, de pl a bajnokságban amikor kezdő volt Rabiot, egyetlen egy gólt sem kapott a csapat, ha jól tudom.

@Juventino86: Én is azok közé tartozom akik kevesebbet szidják Locatellit, de ennek az az oka, hogy folyamatosan poszton kívül játszik. A dolgát egyébként mindig teszi, odateszi magát és igen legalább Olasz és nem kell attól tartani hogy csak úgy dobbant. Meg kell találnia a formáját, de ha megnézed, tegnap mikor beállt azért voltak nagyon jó egyérintős játékai. Vissza kell nyernie a formáját és ha visszatér Pogba, meg Paredes is összekapja magát, akkor Locatelli is valószínűleg felszabadultabb lesz és jobb játékot mutat majd, mert ennél több van benne.

Attilio79 2022.10.06. 10:40:38

@delpi0823: Nem fog összedőlni? Anyagilag instabil a csapat, kérdéses, hogy meddig tudják/akarják pumpálni, meghatározó lehet, hogy meddig jutunk, sőt a bajnokság is kérdéses. Szerintem eléggé nyugtalanító a helyzet és nem egy Maccabi vagy Bologna elleni sikerből kell kiindulni. Ugyanakkor lehet vízválasztó, de az ultra örömmámorba még nem úsznék.
Talán ez 13 évesen is lejöhet sokaknál, elég szó esett erről itt a fórumon.

@steven.h: Igen, ott sérült volt, ezért írtam, hogy az eddigi 134 meccse alapján, 7 millióért, lejáró kontraktussal ez lenne a minimum elvárható szintű teljesítmény minden meccsen, a Serie A-ban is.

Primo Dimarzio 2022.10.06. 10:40:56

@steven.h: +1

Azért azt látni kell,hogy Locatelli fizikailag és tudásban is az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező olasz középpályások egyike.Valóban nincs formában , de pl a roma elleni elvett golja sem volt kis lövés , emelett pedig még a nagyanyja is ős juventino.Most látszik ,hogy máshol van kicsit az esze nőjébe van belebuzulva teljesen meg esküvő stb.(mondjuk aki látta azt a bulkeszt megérti) De a keretben lévő olaszoknál még ezzel a szar formával is a legjobb közölük.Engem a kisherceg marcsira emlékeztet.Vigyázni kell rá, hogy elkerüljék a sérülések.

Primo Dimarzio 2022.10.06. 10:59:35

@Attilio79:
Aki egy kicsit is ért a focihoz , az eddig is tisztában volt azzal ,hogy Rabiot jó játékos.Minden képessége meglenne hozzá ,hogy klasszis legyen, csak sajnos mindemellett egy borzasztó rossz természetű hülye elkényeztetett úri gyerek , aki ezüstkanállal a seggében jött e világra.Most szerződésért és válogatott kezdőpozicióért hajt egy picit, ennyi.Január-februárra megint egy enervált szar lesz és baszik majd mindenre.

Attilio79 2022.10.06. 11:15:00

@Rupert28: Sajnálom, ha nem olvastad a kommenteket, mások ellenkezőleg látják jó ideje.

Attilio79 2022.10.06. 11:21:56

@Rupert28: A testi és adottságbeli lehetőségei meglennének, azonban fejben gyenge. Ha összeszedné magát, működhetne, azonban manager anyukától vélhetően távolabb lenne a helye. Az elmúlt időszakban nem jött le, hogy megéri a pénzét (fizetését), nem Juve szintet képvisel,1-2 jó meccs pedig kevés ennek eltüntetéséhez. Nálam biztosan.

Shyr Kahn 2022.10.06. 17:57:21

@Attilio79: Azzal egyetertek, hogy nem szabad orommamorban uszni az utobbi ket merkozes utan, hiszen sajnos a BL-ben nagyon kilatastalan tovabbra is a helyzetunk, mig a bajnoksagban a kozepmezonyben rostokolunk.

Ami viszont Rabiot-t erinti sztem jo kotesu jatekos, akinek mentalisan is helyre kell jonnie. Ha nem jon helyre, el kell adni. Ha helyrejon es hasonlo merkozeseket produkal (nem kell minden merkozesen golt rugnia), akkor nem erdekel mit csinalt az elozo evekben, itt a helye.

Attilio79 2022.10.06. 18:49:31

@Shyr Kahn: Az utóbbival kapcsolatban a probléma, hogy jövő nyáron lejár a szerződése, tehát értékesíteni nem tudjuk, csak hosszabbítás után. 135 meccsen volt kb. 6-8 jó meccse, döntsd el, hogy ez jó szám vagy sem. Egy szürke eminenciás, aki a legjobban fizetett középpályásunk, 7 millió Euros fizetésért szerintem jobb játékos is tudna jönni, de a fiatalokból is lehet szemezgetni helyette.

venember83 2022.10.06. 21:13:46

@Attilio79: "Egy szürke eminenciás, aki a legjobban fizetett középpályásunk"

Ugyan, ne viccelj, kérlek. Még a lábadozóban is van jobban fizetett középpályása a Juventusnak, nem áll a klub éppen olyan borzasztóan rosszul…

Attilio79 2022.10.06. 21:22:57

@venember83: Jaj, tényleg, el is felejtettem a 10esünket, valóban, elnézést.
Vele kapcsolatban meg sokan várják, hogy az eladott mezeiből érkezzen a temérdek kincs. Januárban lehetne rebootolni őt, új szerzeményként, nem?

Shyr Kahn 2022.10.06. 21:24:12

@Attilio79: Alairom, hogy az elozo ket evben nagyon keves volt, amit tole lathattunk, de en csupan annyit jegyeztem meg, hogy ha mostantol az ev vegeig kioszt mondjuk 6 golpasszt es szerez meg 8 golt, akkor sztem hosszabbitani kell vele. Nyilvan nem magasabb fizuert (amit lehet kerni fognak), de ha kepes egy evben 13 golt es 6-7 golpasszt produkalni az akarmelyik klubban egy eleg jo szam egy kozeppalyas szamara.

Amennyiben nem nyujt konstans, jo teljesitmenyt a hatralevo idoszakban, azaz tobbsegeben rossz merkozesei lesznek, akkor mehet amerre lat. Ez sem kerdes.

Attilio79 2022.10.06. 21:45:33

@Shyr Kahn: Akkor ezek szerint, az eddigi teljesítménye nem súlyozott és felejtsük el, úgy gondolod nyisson új lappal, az eddigi megítélését kukázzuk? (Egy-két meccs teljesítménye miatt?)
Rabiot jó korban van, hiányzik az a korosztály jelenleg a csapatból, jó a felépítése is, de mutatnia is kellene, hogy miért kap majdnem dupla fizetést, mint megérdemelne. Ide sokkal jobb teljesítmény kell, ha a mércét lejjebb tesszük, soha nem lesz ütőképes játékos, aki tényleg Juve szintet képvisel. Akkor inkább fiatalítsunk be a középpályára.
Amilyen számokat írtál, amióta itt van, azóta nem teljesítette, elég utópisztikusnak tűnik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása