Allegri: „Új szezon kezdődik a Juventusnak”

allegri_massimiliano_sajto_11.jpgMassimiliano Allegri szerint új szezon veszi kezdetét október másodikán a Juventus számára, és a csapatnak nem a problémákra, hanem a megoldásokra kell koncentrálnia.

„Holnap új szezon kezdődik. Nem felejthetjük el, hogy az első hónap rosszul sikerült, mivel a számok nem hazudnak, kilenc meccset játszottunk, három meccset elveszítettünk, négyen pedig döntetlent értünk el. Tisztában kell lennünk a pillanattal, amin keresztülmegyünk.

Holnap egy olyan Bologna ellen lépünk pályára, amely nem érdemelt vereséget az Empoli ellen. Próbáljuk visszatéríteni a Juventust győztes utakra kemény munkával és szenvedéllyel. Mindannyiunk pozíciója megkérdőjelezhető. Vannak pillanatok, amikor a dolgok jól mennek, máskor pedig nem, de késznek kell lenned, hogy visszaállítsd a dolgokat a helyes útra.

Bőven van időnk felállni, úgy a Serie A-ban, mint a Bajnokok Ligájában. Szerencsére a futballban mindig van lehetőség újrakezdeni.

Az elmúlt kétben volt lehetőségünk ötleteket megosztani, megérthettük a problémákat, és megpróbáltunk megoldásokat keresni. A gond az, hogy az emberek hajlamosak a problémákat előtérbe helyezni, ehelyett viszont a megoldásokra kell koncentrálnunk. Az egyik legfontosabb dolog, hogy jobban kell kezelnünk a váratlan eseményeket, amilyen előfordult a Salernitana és a Roma ellen.

Nem ez az első kemény időszak, amit átélek. A fontos dolog az, hogy sikerre éhesek legyünk, keressük a kihívást, amit megnyerhetünk.

Leonardo Bonucci csak három meccset játszott, fáradt volt, és ezért pihentetni akartam a Monza ellen. Bár ő a kapitány, Leonardo Bonucci 35 éves, és háromnaponta meccseink vanak. Ugyanez igaz Danilo és Juan Cuadrado esetén, nehéz stabil kezdőcsapatot meghatározni ilyen menetrenddel.

A kéthetes edzés lehetővé tette, hogy felépüljön Alex Sandro, Manuel Locatelli és Adrien Rabiot úgy fizikailag, mint mentálisan, így játékra készek. Ami a többieket illeti, Federico Chiesa labdás edzéseket jövő héten kezdhet, Paul Pogba még nem kezdte meg a futóedzéseket, ezért meglátjuk, hogy miképpen haladunk azokkal az edzésekkel, szóval sok víz lefolyik még a híd alatt, mielőtt ő visszatérhetne.

Arkadiusz Milik és Dušan Vlahović képes együtt játszani, megpróbáljuk a legjobbat kihozni mindkettőjükből.”

Több szurkoló és egykori játékos is kritizálta Massimiliano Allegrit, amiért kevés lehetőséget ad Manuel Locatellinek.

„Manuel Locatelli kiváló szezont futott tavaly, ezúttal nem sikerült a legjobban a rajt, de a válogatott szünet segítségére volt. Szerintem a kvalitása miatt ő az egyik jövőbeli oszlopa a Juventusnak, úgy a pályán, mint a pályán kívül.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6017944656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilio79 2022.10.01. 20:03:29

Ez mind szép, lássuk a pályán is az akaratot. Lássuk, mire képes az új rajt után a csapat.
A hangzatos projekt nevek "új rajt, next gen" mind szép, hangzatosan csengő elnevezések, azonban a mögöttes tartalomnak mindkét esetben régóta "üzemelnie" kellene.
Attól, hogy projekteknek hangzatos neveket adunk, az még nem biztos, hogy életre is kel. Ahhoz rátermettség, kitartás, azonos felfogás és némi szerencse is kellene.

supertrezi 2022.10.01. 21:04:24

"Holnap egy olyan Bologna ellen lépünk pályára, amely nem érdemelt vereséget az Empoli ellen."
Ezt úgy mondja a Mester, mintha az mondaná: "Holnap egy olyan Manchester City ellen lépünk pályára, amely nem érdemelt vereséget a Liverpool ellen." :)

Győzelmek kellenek, főnök, és jó játék. Nem ez a szar, amit majd' másfél éve látunk.
Nem is értem az ilyen felfogást a Juventus kispadján. Ha engem leültetnének egy ilyen világhírű - és ma is jelentős - klub kispadjára, a minimum elvárásom lenne a játékosaimtól, hogy szervezetten, lelkesen, kombinatívan, nagy iramban játszanak, és a lehető legtöbb ellenfelet semmisítsék meg, hogy utána a sajtótájékoztatón dagadhasson a mellem a büszkeségtől; ehelyett mi pancsizunk a pocsolyában. Pedig ehhez a játékhoz nem kell a játékosoknak a fülükön pörgetni a lasztit, és különösebb lángelméknek se kell lenniük.

Gaben Smith 2022.10.01. 21:32:03

Ugyanaz a bullshit duma .
Sokan hajlamosak engedékenyebbek lenni mivel volt két hét szünet így az átélt szörnyűségek is halványodtak.Aki azonban azt gondolja , hogy a szünet bármit meg fog változtatni az óriásit téved. Tovább fut a vezetőség rossz döntés sorozata és egyre mélyíti a válságot. Allegri addig fog maradni amíg a teljes szezon kuka lesz és azután már a vezetőségben is fejeknek kell hullania. Ez üzleti vállalkozás meg ha részben családi is nem futhat ennyi szezont rossz döntések mentén .

Shyr Kahn 2022.10.01. 22:38:01

@Gaben Smith: Sztem Allegri igen kozel all a kirugashoz. Ezt nyilvan nem fogja lenyilatkozni, bar a "Mindannyiunk pozíciója megkérdőjelezhető." mondat valamelyest a beismerese ennek a tenynek. Isten adjon erot neki, hogy megforditsa, amit most latunk!

JuveMI 2022.10.02. 00:15:47

PL.: De Zerbi kis híján győzött az Anfielden a bemutatkozó meccsén, egy fos kerettel... mi meg éppen a "félelmetes" Bolognát "tiszteljük" a napi bulvárszar-szöveg keretében!
Álljon már meg a menet!
Max! Ha nem tudsz offenzív futballt felmutatni, akkor takarodj a bús picsába... és hozzunk végre egy EU-konform Mistert!
u.i.: Név továbbra is mindegy... az edzői hitvallás a lényeg!

Wizzurah 2022.10.02. 01:52:10

Azert az a Brighton nem rendelkezik olyan fos kerettel, ahogy meg de zerbi munkassaganak se tudnam be az x-et. Az elso fel oraban jol jatszottak, de ket golos elonyt leadtak es makkal mentettek pontot egy hullamvolgyben levo pool ellen. Nekem is szimpatikus de zerbi, de azert ne lassunk mindent rozsaszinben miatta.

venember83 2022.10.02. 06:59:50

@Gaben Smith: "Allegri addig fog maradni amíg a teljes szezon kuka lesz"

Ugyan, a futball mindig ad lehetőséget az újrakezdésre.

alexGicamo 2022.10.02. 08:06:05

Ez az utolsó utáni esélyed , Max ! Ha elk@rod , arra van az jtó ! Szörnyű hiba colt visszahívni, Andrea !
Téged is föl kéne képelni úgy rendesen !
Azt mondják, végy egy jó kapust, az már fél siker ! Nos , ez igaz . Ez pipa > Perin .
Nekünk most égetően szükségünk lenne egy olyan edzőre , aki él - hal a támadófociért, forr a lelke , friss a futballfilozófiája és olyan Al Pacino - stílusban tudja tartani a lelket, s motiválni a játékosokat ! Minden héten háború ! ;-)

JuveMI 2022.10.02. 08:10:00

@Wizzurah: Vajon a jelenlegi Juve képes lenne 3-at lőni Liverpoolban??
De Zerbi esete csak egy "példabeszéd" volt részemről... egy olyan edző, aki képes győztes felfogásban pályára küldeni (alig ismert) csapatát a vilgág egyik legerősebb támadó-gépezete ellen...
Ilyen felfogást várnék el a Juventus mindenkori edzőjétől is!

Gaben Smith 2022.10.02. 09:29:15

@Wizzurah: nézd meg a góljuk előtti
labdajaratasukat. Nekünk egész évben nem volt meg hasonló sem , olyan sem ami nem végződött góllal . Nincs is semmilyen kombinátív játékunk , ja de kb játékunk sincs! Jó volt egy a két hét szünet legalább nem idegesítettem magam ezen .

venember83 2022.10.02. 10:08:43

@JuveMI: mi értelme 3-at lőni, ha közben 3-at kap a csapat? Ugyanúgy egy pontot ér a 3-3, mint a 0-0. Ez is csak Allegrit igazolja.

JuveMI 2022.10.02. 10:31:43

@venember83: Érzem a mondandódban rejtező iróniát...
A pool nem éppen egy Monza vagy Bologna. Például párizsban milyen jó lett volna egy 3:3, sz@ros egy ponttal... sőt ha az Anfielden 4:3-ra szívunk a BL 4 között... bosszantana, viszont sokkal pozitívabb lenne a jövőképem.

venember83 2022.10.02. 12:22:58

@JuveMI: hát, ha szórakozni akarsz, akkor állítólag a cirkuszban a helyed, ha pedig pozitív jövőkép, akkor talán érdemes a megfelelő jóshoz fáradni, ő hátha segíthet. A Juventus meccseit egyik esetben sem javaslom, ha a fenti két dolog bármennyire is fontos számodra.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása