Kean, Pellegrini, Rabiot és Rovella távozhat

kean_moise_golorom_barcelona_ellen.jpgA La Gazzetta dello Sport szerint tegnap Rafaela Pimenta Continassába látogatott, hogy egyeztessen két pártfogoltja, Moise Kean és Luca Pellegrini jövőjéről. Az Atléti elleni meccset megelőző összetartásról elkéső, és ezért a kereten kívül ragadt csatár drága kölcsönszerződés keretében futballozik idén még Torinóban, s szezon végén 28 millió euróért lehet kénytelen a Juve visszavásárolni a futballistát az Evertontól. A Juve természetesen szívesen megszabadulna ettől a pénzügyi tehertől, és az OGC Nice merült fel opcióként, azonban ez egyelőre nem több egy lehetőségnél. Luca Pellegrini ügyében azonban a vezetőség már várja az ajánlatokat.

A Tuttosport is távozókról írt, az egyik legegyszerűbb kérdés Nicolò Rovella jövőjét megoldani, mivel a Monza képviselőivel már egyezkedik a klub egy kölcsönszerződés keretében, miközben egyes hangok szerint a Juventus szívesen keretében tartaná a játékost, legalább a bajnokság első félévére. Egy másik lehetséges távozó Arthur Melo, az ő kölcsönével kapcsolatos tárgyalások viszont mellékvágányra kerültek, mivel a játékos bére komoly akadályt jelent. Ennek ellenére a brazil játékos már becsomagolt, és várhatóan távozni fog, ahogy Adrien Rabiot is. A francia középpályás ügyében ma egyeztetés várható a francia játékos anyja és ügynöke, illetve a Manchester United képviselői között. A témát a játékos bére és egyes játéklehetőséggel kapcsolatos garanciák szolgáltatják, mivel a futballista szeretne a világbajnokságra kiutazni a francia kerettel. Nem zárható ki, hogy ez az egyeztetés még elhúzódik, és nem lesz megoldás már a mai napon, viszont jó esély mutatkozik az átigazolásra, amiért a Juventus megközelítőleg 17,5 millió eurót kasszírozhat.

A La Gazzetta dello Sport írt Memphis Depay helyzetéről is, mivel a holland játékosért bejelentkezett a Fabio Paratici és Antonio Conte neve által fémjelzett Tottenham is. A játékos kiemelt figyelmet szentel a Juventusnak, ám a Premier League-be való visszatérés kissé elvonja a figyelmét. A lap szerint nem várható licitháború a két klub között, ám a párbeszéd a játékos és a Juventus között lelassult, és pénzügyi tekintetben vannak még eltérő álláspontok, illetve további jelentkezők is felmerülhetnek. A Barcelona kész elengedni a játékost szinte ingyen, ez jórészt betudható a spanyol liga nyomásgyakorlásának, mivel a liga nem szándékozik jóváhagyni  adott bérkorlát túllépését, ami kellemetlen helyzetet teremt Barcelonában, hiszen a katalán klub nem tudja a szerződtetett játékosait, így például Andreas Christensent és Franck Kessiét regisztrálni. A spanyol helyzet kedvez a Juventusnak, viszont még megegyezésre kell jutni a játékossal, akinek a szerződtetését elősegítheti a komoly külföldi futballisták bérére alkalmazható adókedvezmény. A Juventus hisz ennek a lehetőségnek a megfelelőségében, és kész olyan megoldásokat elfogadni, amelyek mindenkinek az igényeit kielégítik, és a torinói klub mindent meg fog tenni, hogy minél hamarabb megállapodás szülessen.

Még egy gyors hír a végére, Nicolò Schira értesülései szerint a Juventus a ma Torinóba érkező Filip Kostićon kívül még két játékost fog igazolni, s ha hihetünk az eddig napvilágot látott komolyabb és hitelesebb pletykáknak, ez a két játékos Leandro Paredes és Memphis Depay lehet. Az olasz Sky szerint a csatársorba opció lehet még Anthony Martial és Arkadiusz Milik, ha nem sikerülne a holland támadó leigazolása.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1917905837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabueroo 2022.08.11. 13:37:21

Szelsohatved nem nagyon marad

Csak Csucsu 2022.08.11. 13:49:37

@Gabueroo: Ne viccelj itt van a BBC ből csúcsformában Bonucci aki már csk és köré épül a csapat. Mondjuk Di Marianak nincs posztja ebben a felállásban de az kit érdekel

venember83 2022.08.11. 13:50:37

Agresti: Pellegrini az Eintrachthoz kerülhet, kölcsönben, közel a megállapodás.

Pedulla: megvan a megegyezés Pellegrini kölcsöne kapcsán.

Mark Szabo 2022.08.11. 14:21:44

Akkor Depaynak annyi, erre várt hogy bejelentkezzenek érte a Premier League-ből. Ha oda megy, szerintem be fog égni.

Mark Szabo 2022.08.11. 14:26:06

Milenkovic sorsa várhatóan ma eldől.

venember83 2022.08.11. 14:40:14

@Mark Szabo: elvileg nem szerette meg a Premier League-et az ottléte alatt, ezért nem szívesen térne vissza, hacsak nem győzik meg valahogy (pl. sok pénzzel).

Shaky79 2022.08.11. 14:46:52

Hátvédekről nincs hír, hogy jönnének, pedig most az a leggyengébb csapatrészünk, főleg a két széle! Ha oda nem igazolunk, nagyon nagy bajok lesznek a védekezéssel, ráadásul derék mesterünk De Ligtet sem a helyén játszatta és most az új igazolás Bremert sem a helyén játszatja, mert a harmatgyenge Bonuccinak kell a hely! Majd jönnek a kritikák Bremerrel kapcsolatban, hogy itt milyen gyenge, a Juve nem az a szint mint a Torino! Pedig csak annyi a helyzet, hogy ott azon a poszton játszott ahol klasszis teljesítményt tud nyújtani! Így bárkit igazolhatunk, ha nem ott játszik ahol klasszis teljesítményt tud nyújtani akkor csak szenvedni fog, és így a csapat is!!!

MdewC 2022.08.11. 14:53:00

@Shaky79: erre emlékezni mell majd azt gondolom.

venember83 2022.08.11. 14:57:09

@Shaky79: "Pedig csak annyi a helyzet, hogy ott azon a poszton játszott ahol klasszis teljesítményt tud nyújtani! Így bárkit igazolhatunk, ha nem ott játszik ahol klasszis teljesítményt tud nyújtani akkor csak szenvedni fog, és így a csapat is!!!"

Sajnos sokszor a szakvezetés megerőszakolja szegény játékosokat olyan posztokon, amik nem éppen ideálisak számukra. Pl. Rabiot a középpálya bal oldalán.

2022.08.11. 14:58:52

Akkor innentől Depayel nem kell számolni. Vagy jön vmi zs megoldás, vagy senki. A védelem meg a mester szerint rendben van, oda tuti nem jön már senki. Indulhat a szezon.

Mark Szabo 2022.08.11. 15:23:19

@venember83: Hát remélem. Pár hete olvastam hogy onnan várja az ajánlatokat elsősorban.

sleepy8 2022.08.11. 15:31:48

Romano már pár napja írta, hogy a Spurs érdeklődése kamu hír volt, ha jól emlékszem.

venember83 2022.08.11. 15:37:42

@sleepy8: olykor Romano hírei is kamunak bizonyulnak, ő sem tévedhetetlen.

Lanzafame 2022.08.11. 15:41:57

Baby Rabiot-nak 34 évesen is anyuci intézi majd az ügyeit? :)

2022.08.11. 17:23:02

És Rugani mikor távozik végre??

Thuglife! 2022.08.11. 17:32:58

@venember83: Locatelli registában... Persze ezért is kell az 5 kp. mert az a poszt örök.

Mark Szabo 2022.08.11. 17:39:06

Rabiot nem szeretné csökkenteni a bérét, lehet hogy meghiúsul a Manchesteri út!

Mark Szabo 2022.08.11. 17:42:06

Miretti ügynöke a távozást fogja kérni ha még egy közèppályás érkezik.

Mark Szabo 2022.08.11. 17:46:26

@Mark Szabo: Tuttomercatoweb szerint ha nem sikerül Kessie-t regisztrálni a Barcána, akár nálunk is kiköthet! :-D

Rikoo 2022.08.11. 18:26:07

@Mark Szabo: Depay köztudottan utált Angliában élni, egyébként a leghitelesebb spanyol források szerint jelenleg is vannak angol és francia ajánlatai is, az ügynökei/közvetítői viszont mindenképpen a Juventust preferálnák és megegyeztek mindenben.
Szóval az A opció jelenleg valószínűleg Barcelonában maradni, a B opció a Juventus.
A Barcelona álmai csapata.

venember83 2022.08.11. 18:37:57

@Mark Szabo: feltehetően hamarabb megszabadul a Barcelona pár régebbi játékostól, minthogy az újakat elengedje. Mármint ha már leigazolták őket, csak velük képzelik el a következő pár szezont.

Mark Szabo 2022.08.11. 18:45:48

@venember83: Mi tudjuk a legjobban hogy milyen nehéz megszabadulni a fölöslegtől! :-)

Mark Szabo 2022.08.11. 20:00:52

Főleg most, Rabiot és Arthur miatt nem halad a tárgyalás Paredes ügyében

Rikoo 2022.08.11. 20:17:24

@Mark Szabo: Nagy köszönet tényleg, ha be tudnál segíteni, de kérlek csak a hiteles forrásokat kövesd, az összes többi pletykát engedd el.
Szerencsére egyre több hiteles van, így bőven van mit fordítani.

Mark Szabo 2022.08.11. 21:53:37

@Rikoo: Besegíteni? Ha pletyka szerintem akkor sincs semmi baj ezzel, korábban már felmerült hogy ahhoz hogy igazoljunk közèppályára több játèkosnak mennie kell, csak "hiteles" forrásokat olvasok (100% ban ilyen nem létezik szerintem).

Mark Szabo 2022.08.11. 21:55:23

@Rikoo: De ahogy látom, amit legutóbb írtam egyezik, mire gondolsz a nem hitelesnèl?

Mark Szabo 2022.08.11. 22:05:21

@Rikoo: Ha már a pletykáknál és a poènoknál tartunk, állítólag a United felajánlotta nekünk Ronit :-D

Rikoo 2022.08.11. 22:26:52

@Mark Szabo: Az elmúlt 2-3 hétben bőven volt olyan, ami nem volt hiteles. Romano egyébként 100%-ban az, konkrétan még a Brighton hivatalos jelentésével szemben is neki volt igaza Cucurella átigazolásakor.
Nem véletlenül a legtöbb klub és topfocista hivatkozik rá klubváltáskor.
Szinte mindenhova elér a keze és időben megkapja a megfelelő információkat, óriási hálózatot épített ki.

Egyébként van bőven Juventus közeli újságíró: Agresti, Albanese, F. Della Valle, N. Balice, D. Longo

Ők azonnal értesülnek a hírekről a forrásaik által. És nyilván Di Marzio, Schira, Pedullá akiket követni kell. Újságokat inkább ne, tele vannak totál clickbait pletykákkal, ami nekik lehet jó, de nekünk nagyon nem.

Attilio79 2022.08.11. 22:43:20

Udogie Tottenham játékos lett 20-ért? :D
Molináról is lecsúsztunk. :/

Mark Szabo 2022.08.12. 07:10:33

@Rikoo: Értem, akkor ezek szerint olyan forrásokat követek akik szintén ezektől az újságírókhoz köthetőek. Ezt jo tudni azért! Köszönöm

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása