Pogba elfogadta a Juventus ajánlatát

pogba_paul_kesztyuben_mu_melegitoben_cr-rel_hatterben.JPGAz olasz sajtó több, egymással egybecsengő, forrása szerint Paul Pogba elfogadta a Juventus 8 millió eurós bérezést biztosító szerződési ajánlatát, s a jövő hét során aláírhat egykori klubjánál.

A középpályás jelenlegi szerződése lejár a Manchester Unitednél, s az angol klub a napokban hivatalosan is bejelentette a játékos távozását. Számos hírforrás, közük a Sky Sport Italia, a La Gazzetta dello Sport és a Sportitalia egyaránt úgy tudja, hogy Pogba, aki iránt a Paris Saint-Germain, a Real Madrid és a Manchester City is érdeklődött, a Juventust választotta.

A Sky Sport Italia munkatársa, Fabrizio Romano azt is hozzáteszi, hogy a Juventus évi 8 millió eurós bérezést folyósítt majd a középpályásnak, aki három évre kötelezheti el magát, s ez az összeg bónuszok révén még tovább növekedhet.

A Calciomercato szerint a játékos képviselője, Rafaela Pimenta jövő héten Torinóba látogat, hogy a szerződés utolsó egyeztetésre váró részleteinek ügyében tárgyaljon a Juventus vezetőivel. 

A Juventus 2016-ban, akkor világrekordot jelentő 105 millió eurós összegért, értékesítette Pogbát a játékos korábbi klubjának, a Manchester Unitednek, s most második alkalommal is ingyen érkezhet Torinóba.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5417847179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2022.06.02. 21:03:49

Legyen már hivatalos..aztán haladjunk tovább az erősítésekkel!
Minél előbb álljon össze a végleges keret.

JeetTrader 2022.06.02. 21:42:28

Július 1el indul hivatalosan a mercato nem? Addig csak a szabadúszók igazolhatok le, mint Pogba és Di Maria.

Rocky80 2022.06.02. 23:47:26

Kis respekt azért van hogy ekkora fizucsökkentéssel jön. Csak vannak még benne érzelmek irántunk, az meg mindig jó. Kellenek az ilyen "elkötelezett" játékosok. Meglátjuk.

Del Pybala 2022.06.03. 01:09:21

@Rocky80: Senki sem olyan bohoc mint mi h fizessen neki :D

Rocky80 2022.06.03. 02:38:42

@Del Pybala: neked volt már amúgy - valaha -, pozitív megnyilvánulásod a csapattal kapcsolatban?

Gaben Smith 2022.06.03. 06:32:40

@JeetTrader: Barkit leigazolhatsz addig is ,viszont a transzferablak nyitasaig hiaba igazoltad le nem hagyhatja el az aktualis csapatat csak utana.

buci402 2022.06.03. 07:28:12

Hát én bízok benne, hogy beválik. Kár negatívan hozzáállni, de tény, hogy ő meg Di María édeskevés, ha komolyabb célokat akarnánk jövőre kitűzni, mivel kb minden poszton erősödnünk kellene + a kispadunk se túl hosszú.

JeetTrader 2022.06.03. 07:35:39

Előző év végén nagyon rövid volt az átigazolási sorunk. Most jóval hosszabb lesz. Reméljük okos döntések születnek.

Azért 5 év alatt rendesen megszedte magát Pogba. Így megvonhatja a vállát a fizura és dönthet a szívével. Ez tényleg respektet érdemel! Jó lesz ez, érzem! :)

Mark Szabo 2022.06.03. 07:47:51

@Rocky80: + Szerintem is, a fizu csökkentés nagyon ritka a mai világban

Mark Szabo 2022.06.03. 07:49:51

Látom végre mindenki pozitív már vele kapcsolatban. Ez a normális, hisz ez a csapatunk,adni kell neki egy esélyt!

Shyr Kahn 2022.06.03. 08:58:07

8 milla fix megsuvelendo tudvan, hogy mennyivel tobbet kaphatot volna mondjuk a PSG-nel, de - attol fuggetlenul, hogy nem az en penzem - sztem a teljesitmenyetol fuggoen es inkabb 7-rol kellett volna induljon tekintetbe veve az elozo evekben latott seruleseinek a szamat.

Persze ha nem lesz serult lehet meg tobbet is megerdemelne (teljesitmenyetol fuggoen), amit gondolom a bonuszok tartalmaznak majd...

Kasabai 2022.06.03. 10:28:45

Én örülök neki, ha jön. Ingyen, fizucsökkentéssel érkezik, mehetett volna pénzt keresni más csapatokba, de minket akar. Nekem ez szimpi, és nem érzem rizikónak.

Del Pybala 2022.06.03. 11:59:21

Szerintem orul h talalt egy palimadar csapatot aki fizeti mig a gyengelkedon pihen.

bianconeri83 2022.06.03. 12:34:56

@Del Pybala: érdekes módon Dybala esetében vmiért másképp vélekedsz, ha jól rémlik...

Nem kérdés, hogy Pogba olyan, mintha 19-re lapot húznánk. Van benne kockázat, de ha beválik, akkor
-lesz egy klasszis középpályásunk, akinek az adottságai nem megkérdőjelezhetőek
-látszólag ide akart jönni, ami motiváció és elkötelezettség szempontjából nem hátrány (ha nálunk is besül, nem nagyon marad neki hely az elitben)
-lesz ismét egy marketing szempontból erős karakter, aki akár meg tudja mozgatni a szurkolókat, szponzorokat
-"ingyen" jött, azaz maradhat más csapatrészre keret

Del Pybala 2022.06.03. 12:39:41

@bianconeri83: tobb mint dupla annyit volt serult mint Dybala

Sandor Bertalan 2022.06.03. 13:39:59

Remelem nem csak nyaralni jon.. Sok sikert neki

venember83 2022.06.03. 13:43:18

Nicola Balice szerint pár óra, s bejelentik Pogba érkezését.

venember83 2022.06.03. 15:20:25

Nico Schira szerint jövő héten lesz az utolsó egyeztetés Pogba képviselőivel, cél az ügylet lezárása.

Shyr Kahn 2022.06.03. 22:34:57

@venember83: A sajto szerint mar hetek ota a cel az ugylet lezarasa. Kivancsi vagyok hany alkalommal lesz meg egy "utolso" egyeztetes Pogba kepviseloivel. Vegul is meg van ido Julius 1-ig, habar sztem minel hamarabb at kellene tolni a hangsulyt mas jatekosok leigazolasara, mert meg a vegen kimaradunk egy-ket jobb bizniszbol.

Type-R 2022.06.04. 11:14:33

@Del Pybala: szerinted palimadarak vagyunk? Csak mert nem vagyok biztos benne mit gondolsz. (Irónia off)

alexGicamo 2022.06.04. 11:47:41

@Mark Szabo: Én továbbra sem örülök neki, de hát ez van ... Nem én döntöm el .

MDaniel98 2022.06.08. 19:37:22

Nincs ezzel gond szerintem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása