Bernardeschivel sem hosszabbít a Juventus

bernardeschi_federico_golorom_cagliari.jpgA Juventus keretére komoly átalakítás vár, s az új igazolások mellett a klub vezetősége szeretne megválni azoktól a játékosoktól, akik az elmúlt időszakban nem igazolták, hogy helyük lehet a jövő szezon csapatában.

Ennek szellemében a klub nem kínált új szerződést Paulo Dybalának, azonban a Football Italia szerint egy másik játékos is követhet az argentint, mivel a Juventus nem kínál új szerződést Federico Bernardeschinek sem, aki így ingyen távozik Torinóból.

Az olasz válogatott játékos bízott benne, hogy a klub meghosszabbítja június 30-án lejáró szerződését, azonban a vezetőség arról tájékoztatta, hogy nem szánnak szerepet neki a jövő szezonban. A hírforrás úgy tudja, hogy a hosszú tárgyalások végén a felek közös megegyezéssel jutottak arra az álláspontra, hogy jobb, ha útjaik elválnak.

Bernardeschi a Fiorentina 10-eseként robbant be a köztudatba, majd 2017-ben mintegy 40 millió euro fejében igazolt a Juventushoz, melynek mezében három bajnoki címet és két Olasz Kupa-elsőséget ünnepelhetett. A játékos mutatott teljesítménye azonban messze elmaradt a várakozásoktól, s összesen 182 alkalommal lépett pályára a zebracsíkos mezben, ezalatt 12 találatot jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6017835553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2022.05.19. 19:29:20

Na rá tényleg illik, hogy középszer. Ettől függetlenül kedvelem.

Andris Farkas 2022.05.19. 19:31:30

Az elmúlt 4 év egyik legnagyobb csalódása, kár érte.

delpi0823 2022.05.19. 19:39:38

@Del Pybala: Ugyanannyit fizettunk erte mint Dybalaert kb..........12gol........

Leram7 2022.05.19. 19:46:36

Berna egy jó játékos, de valóban nem igazolta azt, hogy a kezdőbe való.

Ami mellete szól, hogy nem hatalmas a fizetése, tűri a padozást és a mezőnyben a teljesítménye sem tragédia és a legjobb korban van. Arthur félék sokkal rosszabbak nála.

182 meccsen 12 gól édeskevés egy ilyen képességű játékostól ,főleg úgy, hogy az olasz válogatottban sokkal jobb volt.

Így, hogy Dybala, Berna és valószínű Morata és Kean is távozik ezt azt jelenti, hogy érkezik Raspadori és még egy támadó. Máskülönben ki fog támadni?

Az is fájó Berna és Dybala távozásával, hogy egyikért se látunk pénzt.
Honnan lesz pénz igazolni, mert most kb. 7-10 embert kéne venni.

MdewC 2022.05.19. 19:49:29

@delpi0823: jhujjj.

Ha van flop, akkor sajnos Berna az.

Nagyon tetszik, hogy próbálunk megszabadulni az ilyen játékosoktól.

kovta23 2022.05.19. 19:53:29

@Leram7: Nem tudjuk hogy mennyi pénz áll rendelkezésre,ami valószínű hogy először az ingyen igazolásokat huzza be a vezetőség.(Pogba, Mariska,Perisic??). Aztán kiderül kit sikerül eladni,kidobni. Fizetési keret szabadult fel az utóbbi időben az biztos. Én nagyon örülnék ha megtartanánk pár fiatalt. De tényleg kell 6-7 igazolás

letepem 2022.05.19. 19:53:47

@MdewC: nem Berna a legnagyobb fék a keretben szerintem, ha játszik több mont 3 meccset egyhuzamban hozza bármelyik kp-unk szintjét sőt. Sajnálom a srácot, mert tud ő ha akar és tudom, tudom, tudom Athletico elleni küzdelme miatt nem fogják itt tartani, de én azóta is mellette állok. Kevesebbért is tartottak meg, igazoltak le játékosokat...

JeetTrader 2022.05.19. 19:55:14

@Leram7: nem kell ide venni! Itt van Miretti jön Fagioli, Rovella és itt van még Sulé is. Ő lesz az új Dybala akit majd Di Mária képez ki!

Raspadorinak viszont örülnék. Ügyes és hajtós kis srác nagy hasznát vennénk azoknak akik képesek védőket lekötni a cselezesukkel/mozgasukkal. Ő ilyen lehetne...

Ugyanakkor meg télen senki sem hitte a pénzhiány kellős közepén h Vlahovic megszerezhető. És lám, lőn lé...lehet most is lesz...

JeetTrader 2022.05.19. 20:03:18

Kár amúgy Bernaert is. Nem sikerült neki nálunk, pedig nagy potenciál volt benne...

Attilio79 2022.05.19. 20:06:06

Berna jó kiegészítő ember lehetne, de a fizetése magas. Amennyiben jobban be tudjuk forgatni, nem kár érte.

MdewC 2022.05.19. 20:11:42

@letepem: hát lehet nekem magasak az elvárásaim :) de sztem nincs helye a csapatban. Ilyen szintű játékosoknak a keret közelében sem szabadna lennie, hát még 3-4 éve is csak vízhordó lehetett volna. Vagy az se. Max edző partner az edzésen.

Eb-n a tiziket szépen belőtte, grat neki, de nálunk egy tripla nulla.

Az első lépés, hogy tőle és a hasonló játékosoktól megszabadulunk. Nagyon szurkolok ennek. :)

Padoin hasznosabb kiegészítő volt…

Del Pybala 2022.05.19. 20:33:56

Ez a selejt meg a serie b be sem valo :D:D vegre kidobjuk...

Jozeph Pelikahn 2022.05.19. 20:39:15

Nagyon jó képességű, tehetséges játékosnak tartom, akinél még mindig nem tudom megállapítani, hogy mi mehetett ennyire félre.

Del Pybala 2022.05.19. 20:51:29

@Jozeph Pelikahn: jó képességű, tehetséges :D:D:D:D

Attilio79 2022.05.19. 21:01:30

A 16/17-es szezont, majd az azt követőt sem tudta megközelíteni sajnos. Azért kíváncsi leszek, hogy mit alkot egy másik klubnál. Most jó korban van még.

Type-R 2022.05.19. 21:15:02

Korábban kidobtam volna mint macskát ******, de az utóbbi időben láttam értelmét a maradásnak megfelelően kis összeg mellett. Nem ő a legnagyobb fék, ahogyan már írták.

Rikster91 2022.05.19. 21:23:15

Két-három éve semmi keresnivalója a Juve-ban, végre eljött ennek is az ideje. Mikor idejött nagyon örültem neki, de ő valahol egy nagyra fújt lufi, ami az itt töltött 5 éve alatt szépen fokozatosan leeresztett.

2022.05.19. 21:27:02

Bernához én is nagyobb reményeket fűztem, amikor idejött. Az első éve még jó is volt, aztán valamikor utána elfelejtett focizni. Azóta azt a napot várom, amikor a többi hulladékkal együtt távozik. Ő max cserének jó, szezononként pár meccs erejéig. Mindenesetre örülök a vezetőség döntésének.

Leram7 2022.05.19. 21:39:33

@JeetTrader: Arról szóltak a hírek, hogy Allegri érett játékosokat kért. Egyébként én örülnék, ha Fagioli és a többiek maradnának.

@kovta23: szerintem nincsen elég pénz. Legalább 6 kezdő pozícióra kéne igazolni és az 5 csere miatt még a padra is kellenek klasszisok. Egy jó juveban A Danilo féle játékosok nem kiemelkedőt alkotnak, hanem kiegészítő emberek. A brazil védekezésben jó, de támadásban szinte semmit nem csinál és ez még sok playerről elmondható.

Juventino86 2022.05.19. 21:56:36

Teljesen egyértelmű. Már korábban mennie kellett volna, de nyilván nem volt rá vevő, ami érthető is. Berna, Morata és Kean mennek, úgy néz ki.

Nem gondolom viszont, hogy Raspadori megfelelő igazolás lenne. Nem rossz játékos, de neki sincs igazán posztja. 4-2-3-1-ben még játszhatna a center mögött, de akkor nem lesz stabil a csapat. A 4-3-3 felé kellene elmozdulni. Di María és Perisic megfelelő lenne. Ide most tapasztalt játékosok kellenek, nem feltörekvő olasz sztárok. Elég csak megnézni Locatellit. A Sassban egész jól játszott, nálunk meg az igazi középszer.

Vecchia 2022.05.19. 22:37:35

@Juventino86: Ilyen erővel Vlahovic is középszer. Kevesebb helyzete van, mint a Fiorban volt, kevesebb gólt is lőtt, és a testi-technikai adottságait sem használta ki annyira. Pedig ott sokkal kiemelkedőbb volt, mint Locatelli a Sassuoloban.
Szerintem ezeket a srácokat nem ez alapján a szezon alapján kell megítélni, hanem 2-3 év múlva. Ez a szezon szinte minden szempontból elcseszett volt. A széteső, szar keret minden hiányossága most jött ki. Allegri, rá ne jellemző módon, nem talált egy stabil kezdőt, hanem gyakran változtatott. (Az első Juvés időszakában is voltak ilyenek, de csak egy-egy nagyobb/váratlanabb pofon után, amikor szerkezetet váltott, és azt tolta, amíg működött.) Most úgy néz ki, a vezetőség egy évekre stabil keretet (csapatot/magot) akar kialakítani. Ha ebben focizik például Locatelli 2-3 évet, és ugyanúgy visszaeső tendenciát mutat, mint például Bernardeschi, akkor jogos lesz azt mondani, hogy igazi középszer. Én most ezzel a kijelentéssel még várnék.

Vecchia 2022.05.19. 22:41:35

@Leram7: Allegrinél miért kellene, hogy támadjon bárki? Higuaínnál meg tudta csinálni, hogy egy 36 gólos csatárból faragott egy 15-20 gólost. Vlahovicnál nem érti, miért mérges, amikor nem rúg gólt, és lecseréli. Miretti esetében meglepődik, hogy tud előre passzolni. Locatellit, akinek a Sassuoloban (ha jól melékszem) az egész Serie A-ban a legtöbb előre passza volt a ellenfél térfelén, a lehető legtávolabb játszatja az ellenfél térfelétől.
Szóval? :D

Shyr Kahn 2022.05.19. 23:34:36

Egyetertek nehanyatokkal: nem O a legnagyobb fek es kisebb fizuert megtarthato lett volna.

@Leram7: Pontosan ez az. Ha ki van dobva ket jatekos, akiert penzt sem latunk, akkor nyilvan kell penz ahhoz, hogy naluk jobb szinvonalt hozzunk.

Gondolom a vezetosegnek van terve ingyen jatekosokra, vagy penze, mert hogy a fiatalok csupan lehetosegrol szolnak (amibe veket kell fektetni legjobb esetben) az biztos.

En tuti nem allnek ki 3-4 fiatallal, kulonben mehet a levesbe a kovetkezo szezon is. Gondolom Allegri sem gondolkozik igy. 1-1 fiatal bebeepitese rendben van, de kellenek tapasztalt jatekosok.

Pogba, Jorginho, Di Maria viszont mar inkabb korosak... SMS meg nagyon draga.

Sok sikert Ari papaeknak! Remelem sikerul valamit alkotniuk, mert a mostani helyzet nem eppen a legjobb.

Jozeph Pelikahn 2022.05.19. 23:46:43

Én már csak annyit remélek, hogy egymással kompatibilis játékosokat sikerül összehozni a nyáron!
Túl sokszor nem is csapat képét mutattuk, én ilyen sokszor szétesett Juventust, mint az utóbbi két évben, még nem láttam!

rabsic02 2022.05.20. 00:51:48

Vele tipikusan az a baj, hogy ritkán tesz extrát a játékhoz, de az alapjátéka az átlagosnál is gyengébb. Ezt a szintet egy ifi B is hozza. Leépült nálunk, pedig jóval több volt/van benne...

alexGicamo 2022.05.20. 07:09:14

Kb. vele is hasonló érzéseim vannak, mint Dybalával . Örültem, amikor érkezett és sokat vártam tőle . Közel sem sikerült beteljesítenie a várakozásaimat. Nem lep meg, hogy nem hosszabbítunk vele !
Sajnálom, hogy így alakult !
Sok sikert a továbbiakban !

MDaniel98 2022.05.20. 10:48:33

Úgy gondolom, hogy nem nagy kár érte pedig én is többet vártam eredetileg tőle.

Lanzafame 2022.05.20. 14:42:45

Sokak szerint több volt benne, de ezt mire alapozzátok?

Annyi történt, hogy egy középcsapatban volt pár ígéretes szezonja, majd egy nagycsapat belenyúlt vele a szarba jó sok pénzért, és teljes csődöt mondott. 5 év alatt kb. 10 értékelhető vagy jó meccse volt. Ha nem olasz lenne, már 3 éve el akarná kergetni mindenki, teljes joggal. A hét híre eddig.

Aki mentegeti, annak ajánlom figyelmébe ezeket a videókat, ő egy Juve-játékos volt 5 évig:
www.youtube.com/watch?v=lclMpvNmTis

Del Pybala 2022.05.20. 15:21:51

@Lanzafame: Rohadt nagy szegyen h ez a gyerek ennyi Juve meccsen szerepelhetett...akarcsak Bentancur.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása