Moggi: „Nedvědnek meg kellene tanulnia hallgatni”

nedved_pavel_moggival_beszelget.jpgAz Inter elleni vesztes meccs után Luciano Moggi sem volt rest kritikát megfogalmazni, célpontja pedig Paolo Valeri mellett a mérkőzés után szópárbajt indító Pavel Nedvěd és az egyik középpályás volt.

„Paolo Valeri hibázott Lautaro Martínez tizenegyesénél, valamint Marcelo Brozovićot is ki kellett volna állítania. Fontos meccs volt a kupadöntő, és ezek a dolgok előfordulhatnak.” - mondta a szakember a Juventibus megkeresésére.

„Massimiliano Allegri ott marad a csapat élén, Isten ments, hogy távozzon. Olykor Pavel Nedvěd elszalasztja a csendben maradás lehetőségét. Mindenki a helyén marad, de egy szakképzett embernek kellene a mester közelében és a pálya mellett lennie, s bizonyosan nem Pavel Nedvěd kellene betöltse ezt a szerepet.

Én vittem Pavel Nedvědet a Juventushoz. Nagyszerű játékos volt, azonban vezetőségként még sokat kell tanulnia.

Amikor a Juventus megszerezte Manuel Locatellit, azt mondtam, hogy sok hozzá hasonló játékos létezik, s most ezt látjuk a pályán. Nincs személyisége a játékának, és nem biztosít gólpasszokat a támadóknak. A futballcsapatokban mindenkinek meg kell legyenek adott tulajdonságai, de Manuel Locatelli jellemzői nem növelik a középpálya minőségi szintjét.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6917831699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2022.05.15. 13:18:05

Ahany ember, annyi velemeny. Az egyik legnagyobb mafiozonyilatkozatat olvasni memosolyogtato. Velemenyem szerint o gazdagitja azok taborat es annak a generacionak a tagja, akik nem akarnak valtozast, burokratikus, es minden egyeni kezemenyezes ellen van. Annak a generacionak ki kell halnia, hogy a fiatalok modern hozza allasa felszinre torhessen. Ezt sokan, koztuk sok ex es jelenlegi focista is lenyilatkozta, utoljara Chiellini. Tovabbra is azt tartom, hogy igen, ilyet nyilvanosan nem kene de teljesen jogos Nedved lebaszasa es nekem tetszik a szenvedelye.

Locatellirol: lehet foglalkozni kene vele, jatszatni es a valogatottbeli posztjan jatszatni. De ha nem is tudna tobbet, akkor sem szarabb, mint a jelenlegi barmely masik kozeppalyasunk, cserebe legalabb szeretheto, olasz, nem csillagaszati a fizetese, es szereti a csapatot, nem lelketlen zsoldos.

Allegrirol: inkabb nem is reagalnek Moggi velemenyere errol. Nevetseges. Vissza sem kellett volna hozni, ha tegnap rugtuk volna ki, mar az is keso lenne.

MdewC 2022.05.15. 13:45:22

Ez meg lett mondva. És Loca is igaz sajnos.

JeetTrader 2022.05.15. 14:01:35

Locatelli kapcsán nagyon nem értek egyet! A jelenlegi csapat olyan mint egy beteg ember akinek a bájait különféle gyógyszerekkel próbálják orvosolni. Csakhogy azoknak is vannak mellékhatásai.

Értsd: a legkevesbe rosszat próbáljuk választani meccsről meccsre. Senki nem a számára legoptimálisabb helyen játszik. A taktika sem stabil így be kell áldozni több Jatekos képességeit azért mert mások vagy képtelenek ellátni a feladatot vagy megsérültek.
Locatelli is ilyen. Nem ott játszik ahol a maximumát tudna hozni. Nehéz úgy golpasszokat adni ha folyton a csapat védekezését kell stabilizálnia.
Ez sajna a jobbak számára is fuldoklast eredményez.

Helyre kell hozni a kémiát a csapaton belül. Ha az rendben akkor lehet ítélkezni addig totálisan értelmetlen.

alexGicamo 2022.05.15. 14:36:48

Vicces, amit Nedvedről mondott . Nem olasz, hogy tudna már hallgatni ! Biztos nincs keresztapja ! :-D

Juventino86 2022.05.15. 14:37:45

Locatellivel kapcsolatban teljesen igaza van. A csávó egy forintot nem ér. Mondjuk szerintem sokkal támadóbb poszton kellene játszatni, de abban a pozícióban sem tudna szerintem sokkal többet hozzátenni. Sajnos még az olasz játékosok között is többen jobbak nála. Nagyon kell Pogba. Hátha nálunk újra formában lendül.

Rikoo 2022.05.15. 14:45:37

@Wizzurah: Szerintem a részvényeseknek van igaza. Nedvedet már rég ki kellett volna b@szni abból a pozícióból. Szégyent hoz a klubra.
Egyébként úgy hírlik ADP végre visszatérhet a klubhoz.
Nem most nyáron, de a következő években nagyon komoly esély van rá.

Il Principino 2022.05.15. 15:16:50

Jól látja a helyzetet az öreg,sajnos..

Leram7 2022.05.15. 17:08:55

Egyetértek Moggival, de azért ne felejtsük el, hogy Locatelli még így is a legjobb középpályásunk. Inkább az a gond, hogy nincs mellette értelmes támadó kp.

Loca 3 gól és 5 gólpasszal hozza, amit kell. De hol van támadásban Arthur? Rabiot?
Kíváncsi lennék egy statisztikára, hogy amióta Arthur a csapat tagja hányszor próbálkozott kapuralövéssel. Arthur + Rabiot együtt 0 gól és 3 gólpassz a szezonban ez a fő probléma.

MdewC 2022.05.15. 17:10:23

@Leram7: az mondjuk elég gyenge igen amit hozzátettek.

Thuglife! 2022.05.15. 17:42:04

Hát az öreg jobb játékosokhoz szokott,de azt kéne észrevenni hogy hiába is lenne most egy olyan középpályásunk mint Pirlo.A BL döntőben is nagyon kevés volt és most főleg az lenne amilyen stílusban játszanak az angol csapatok.
A venezia letámadását se tudtuk kezelni.
Amíg nem változtatunk a felfogásunkon és nem játszunk modern futballt amihez Locatelli egy jó matéria addig jöhet ide De Bruyne vagy bárki.nincs a csapatrészek közt összhang nincsenek berögzült sablonok semmi,amire azt mondanád ez edzésen lett begyakorolva,nem az adott játékos rögtönzése.és ez nem az új játékosok érkezésével fog változni legfeljebb mások fognak rögtönözni,de ők is csak addig amíg nincs sok meccs a lábakba.

MDaniel98 2022.05.20. 08:37:52

Locatellivel kapcsolatban én sem értek egyet. Nem a posztján játszatjuk, ő pont az aki tudna támadásokat építeni ha olyan szerepköre lenne, és még mindig jobb teljesítményt nyújt mint bármelyik másik középpályásunk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása