Tardelli: „A klub és Dybala is hozzájárult az aktuális helyzethez”

dybala_paulo_csalodottan_fut_csk-szalaggal_allianzban.jpgA Juventus egykori futballistája, Marco Tardelli is megszólalt Paulo Dybala helyzetével kapcsolatban, és szerinte úgy a klub, mint a játékos okolható az aktuális feszült helyzetért.

Az elhúzódó szerződéshosszabbítás nem vet jó fényt a Juventusra, miközben a csapat próbál a legjobb négy közé kerülni a bajnokságban, s ebben nagy segítség lehet a következő 5 hónapban Paulo Dybala, azonban nem biztos, hogy adott helyzetben a legjobbját fogja hozni a 28 éves argentin csatár.

Marco Tardelli szerint azonban mindkét fél követett el hibákat az elmúlt időszakban, ami ezt a helyzetet eredményezte.

„Paulo Dybala ügye egyáltalán nem segít.” - idézi a La Stampa az egykori labdarúgót.

„Mindkét fél hibája vezetett ide, ami miatt nagy árat fizethet meg a csapat, amelyik amúgy is nehezen találja meg a pályán a közös hangot.

Nem érdekel minket, hogy melyik felet terheli a nagyobb felelősség, de a legutóbbi események nem javítottak a szerződéshosszabbítás megvalósulásának az esélyein.”

Paulo Dybala nyári esetleges távozása több klub figyelmét is felkeltette, felmerült úgy az Inter, mint a Tottenham neve, de a vélemények igencsak eltérőek a játékos esetleges érkezése kapcsán.

A footballmarket.it Twitch-csatornán Fabrizio Biasin olasz újságíró az argentin csatár Interhez igazolásának pénzügyi veszélyeiről beszélt.

„Paulo Dybala nagyon erős játékos, de az elmúlt másfél évben túlságosan kiegyensúlyozatlan volt sérülések miatt. S ne feledjük, hogy a szerződtetése legalább 70 millió euróba kerülne. Ez nagyon költséges hazardirozás, amit egy olyan csapat, mint az Inter nem engedhet meg magának.”

A GiveMeSport munkatársának nyilatkozó brit újságíró, Pete O’Rourke szerint viszont a Spurs számára kézenfekvő opciót jelenthet az argentin csatár: „Nagyon csodálkoznék, ha a Tottenham nem érdeklődne a Paulo Dybala iránt. Ő kiváló igazolás lenne átigazolási díj nélkül bárki számára idén nyáron.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7316820902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MarcoT 2022.01.22. 08:58:12

Az egyik legnagyobb ikon. Fiatalabb kollégáknak ajánlom az 1982 es VB döntőn szerzett gólját megnézni.

GodPiero 2022.01.22. 09:02:14

Persze dybala Angliában.....
Az Olasz focit se bírja.... Angliában 2 hetet nem tudna játszani....
Neki a Barca lenne a tökéletes választás ...

2022.01.22. 09:08:09

@GodPiero: Amikor olvasok Dybaláról a PL-el kapcsolatban, mindig elfog a röhögés. Mit akarna ott, amikor az olaszt sem bírja? A PL-ben 10 perc alatt megennék. :D

Tardelli volt az egyik, aki miatt anno Juventino lettem.

Thuglife! 2022.01.22. 10:20:57

Az inter elleni súlytalan játéka megmutatta mit tudna angliában egy fizikai párharcokkal teli ligában.

Il Principino 2022.01.22. 11:49:46

Atletiben tudnám csak elképzelni..
Nem ellenezném a hosszabbítást,de csakis 3 évre!!!

m.martin91 2022.01.22. 13:14:20

Szinte senkinek nem fog kellene ingyen sem. Az Interben tudnám elképzelni, ha Lautarót pénzzé tennék, és a helyére leigazolnák őt. Angliába nem fogják elvinni, de szerintem ő sem menne. PSG-nek a háta közepére hiányzik, a Bayern Münchennél nyilván nem őrültek meg. Valószínűleg a Barcelona, de elsősorban a z Atlético lehetne a célállomás. Előbbi esetében Xavitól függne, hogy kellene-e neki, persze posztja nem volna a 4-3-3-ban, de a kispadon jól mutatna. Tényleg az Atlético volna a legnagyobb esélyes, persze az is csak kényszer Dybala részéről, mert azt a defenzív focit ő sem szeretné, de van ott bér, meg talán egyedül ott poszt is.

venember83 2022.01.22. 13:41:06

@m.martin91: "Tényleg az Atlético volna a legnagyobb esélyes, persze az is csak kényszer Dybala részéről, mert azt a defenzív focit ő sem szeretné, de van ott bér, meg talán egyedül ott poszt is."

Defenzív foci mellett sokszor már fáradtan érkezik a tizenhatoshoz, ahol már nem tud a legjobban dönteni, és nem értékesíti a helyzetét. Mondom ezt a pár évvel ezelőtt látottak alapján, amikor Maxi ugyanúgy a védekezést és a kontrákat erőltette, s Paulónak a saját térfélről, általában a tizenhatos és a félpálya között félúton volt a kiindulópont, aztán innen kellett az ellenfél kapuja elé érnie. Szerintem te is emlékszel erre az időszakra, ezekre a jelenetekre. S azóta fiatalabb sem lett Paulo.

Juventina7 2022.01.22. 19:04:29

Jelenleg olyan max 60 percet bír a srác olaszban, az angliai stílus és dinamika tuti szóba se jöhet nála.
Marotta biztos meg fogja környékezni, habár állítólag azt nyilatkozta Dybala a közvetlen baráti körének, hogy ő nem Calhanoglu.
Ez a kapcsolat úgy tűnik megtört, és nem biztos, hogy jót tenne a feleknek, ha tovább “erőltetnék”. Aztán ki tudja…tavaszig még lehet pálfordulás.
Egyébként csodálkozom, hogy Del Piero még nem nyilatkozott a témában, ált. szívén viseli Paulo sorsát.

pott70 2022.01.22. 19:15:09

Sehova se fog menni.Alá fogja írni a szerződését.Ha mégsem így tesz,szerintem csúnyán pofára fog esni.Kivétel,ha az interbe menne,ott el tudom képzelni.

Shyr Kahn 2022.01.22. 19:31:02

@GodPiero: @MGB75: @Juventina7: A PL bar gyorsabbanak es agilisebbnek tunik, de cserebe az edzesek joval sulytalanabbak. Lasd Evra interjujat, amiben a Juve-t osszehasonlitotta a PL-lel (MU-val SAF idejen).

Sztem tulegyszerusititek ezt a kerdest. Irjatok nekem olyan jatekost, aki a Serie A-bol a PL-be erkezve leserult, vagy nem birta a kepzest. Sokkal inkabb tudnek nektek egy nagy peldat felhozni.

Thiery Henry itt szenvedett, mig az Arsenal-ban fantasztikusan jatszott (sok serules nelkul).

Lanzafame 2022.01.22. 22:21:14

@Shyr Kahn: ímeegy jó összeállítás azokról, akik nagyon megégtek, miután Olaszországból Angliába igazoltak:

www.foxsports.com/soccer/gallery/transfer-flops-serie-a-stars-that-failed-in-english-premier-league-082515

A félreértéseket elkerülném, nem azt mondom, hogy mindenki megbukik, de mindenre van példa oda és vissza, játékostól függ. De én is hajlok arra, hogy inkább a fizikailag erősebb játékosok állják meg a helyüket a PL-ben. Amikor belenézek, kigyúrt rögbijátékosokat látok a közép- és kiscsapatok meccsein. Dybala a cuki tokájával, a lassúságával és a sérülékenységével szerintem is nehezen tudná felvenni a versenyt ezekkel a gladiátor állatokkal. De szívesen megnézném már, mire képes Angliában :)

GodPiero 2022.01.22. 22:45:01

@Lanzafame:
" szívesen megnézném már, mire képes Angliában"

Amire Messi a Psg-ben.....

Shyr Kahn 2022.01.23. 06:51:52

@Lanzafame: Olyat aki a "nagy" valtastol es terhelesetol leserult, azert nem igen talalok ezen a listan. Itt a floppokat emlitik, akik kozul sokaknak valoban nem fekudt az angol foci, vannak olyan nevek, amiket en nem emlitettem volna (pl. Iago Falque-nak nem sok koze volt az olasz focihoz... elobb jatszott a PL-ben, mint a Serie A-ban es egyik helyen sem volt sikeres... Balotelli, ahogyan emlitik egy MEH... nem feltetlenul neveznem flopnak, Shevchenko pedig ugyanugy jart, mint Torres Dani.. egyikuk sem serult le az "iszonyat" nagy terhelesetol), de a keseru szajizu poennak belefer a lista es valoban lehet talalni ide is es oda is neveket, de ha kicsit pontositok, akkor mar joval szukebb a lista. Nehez olyan nevesebb jatekost talalni, aki a Serie A-ban serulesek nelkul tolta, de a PL-ben az "iszonyat" nagy terhelestol, leserult. Igazabol nem nagyon jut eszembe egy nagy nev sem.
Es itt sokan pontosan azt allitjak, hogy Dybala konnyusulyu es a serulekenysege miatt nem is lepne palyara a PL-ben.

Remelem persze, hogy nem latjuk meg igazam van-e...

venember83 2022.01.23. 07:59:44

@Shyr Kahn: "de a keseru szajizu poennak belefer a lista"

Az egész Dybala-ügy keserű szájízű úgy, ahogy van. Kezdve az x éve tartó nyári értékesítési kísérletektől (Tottenham, United), az izzadtságszagú maradási szándékon át, ami az image-jogok nem megfelelő pénzzé tételéhez és az egykori ügynökkel való jogi hercehurcához is köthető, az elmúlt Allegri-ciklusban a lecserélést követő durcáskodásokon át, s most ez a másfél év, amikor nem sikerült aláírni egy rohadt szerződést, de közben címerre mutogatunk, hűséget fogadunk, Alex Del Pieróval beszélgetünk s osztunk meg képet stb. Arról nem is beszélve, hogy Tévez pótlásának szánták La Joyát, és a pályán nyújtott teljesítmény tekintetében sajnos nem sikerült megugrani ezt a szintet. Százgólos játékos La Joya a Juventus mezében, a helyén kezelve nagyszerű igazolás volt, de bizonyos szempontokból igazán csalódást okozott. És most ez a szerződéshosszabbítási mizéria nem segít, legyen az bárkinek is betudható.

delpi0823 2022.01.23. 08:23:47

@GodPiero: Messinek 10 meccse sincs jatekperceket tekintve a francia ligaban ugy van 6 kanadai pontja.A blben meg 5 meccsen 5 golja,ez aztan az ertelmes osszehasonlitas..........

Lanzafame 2022.01.23. 10:54:34

@venember83: Tökéletes és objektív összefoglaló ez.

Juvino 2022.01.23. 11:03:51

@Shyr Kahn: Latom,h megint belekezdtel a szelmalomharcba:)) Sok igazsag van sajnos azon az oldalon is, de amiert en is beleallok neha, az a kettosmerce. En sem szerettem-szeretek mindenkit a Juveban,de ennyire utalni vkit basszus...minden nap van vmi, pedig abban remenykedem, h na talan ma nyugta van szegeny Dybalanak.:)) De nem! Mintha a netflixen neznek vmi sorozatot. Na mindegy, csak lezarul mar egyszer vegre.

venember83 2022.01.23. 12:19:09

@Lanzafame: egyesek szerint objektív, masok szerint meg minden napra jut valami negatív közölnivaló ezen a felületen. Ilyen ez a senkiháziak kezébe került popszakma.

Lanzafame 2022.01.23. 12:24:50

@Juvino: lassan már nehéz érvelni mellette, azt elhiszem. Te meg sem próbáltad most. A netflixre van jobb ötletem, mondjuk a szerződéshosszabbítási hercehurca, lassan olyan hosszú, mint a Szomszédok.

delpi0823 2022.01.23. 12:49:33

@Lanzafame: Hat de maradjunk ennyiben hogy errol azert nem csak Dybala tehet,sot.......A tortenet sztem ugy kezdodott hogy Dybala 10+2ot kerhetett eloszor,amit ertelemszeruen nem akart megadni a klub.Majd eljutottak a 8+2ig amit Dybala is elfogadott de most mar ezt se akarja megadni neki a klub.6ev alatt Dybala eljutott tobb mint 100golig a klub szineiben.A jelenlegi keretben hol van ilyen footbalistank?Ronaldonak sikerult ugye 3ev alatt de tegyuk hozza hogy o tette ezt evi 30 millioert..........

Lanzafame 2022.01.23. 12:52:39

@delpi0823: valóban nem, kettőn áll a vásár, de vajon a klub miért nem akarja neki már ezt sem megadni?

Ami a 100 gólt illeti. Ahogy @venember83: leírta, Dybalát Tévez pótlására hozták. Annak a helyére, aki 2 év alatt 50 gólt rúgott. Dybala mióta van a klubnál?

delpi0823 2022.01.23. 16:24:38

@Lanzafame: Dybalanak ez a 7ik szezonja amit megkezdett. 22 evesen erkezett a klubhoz mint egy feltorekvo tehetseg,teljesen ertelmetlen az osszehasonlitas.Tevez mikor ideerkezett mar egy kiforott jatekos volt,arrol nem is beszelve hogy milyen csapat volt mogotte.Akkor meg volt egy Buffon,Barzagli,Chiellini,Bonucci vedelmunk,a kozeppalyarol nem is beszelve.Az eredmenyeket tekintve meg Dybalaval is hozogattuk a scudettokat es o vele is volt a csapatnak egy bl dontoje.

Lanzafame 2022.01.23. 18:58:31

@delpi0823: "22 evesen erkezett a klubhoz mint egy feltorekvo tehetseg,teljesen ertelmetlen az osszehasonlitas."

Tehát ne hasonlítsuk Tévezhez, mert ugyan ez már a 7. szezonja és idén 29 lesz, mégsem "kiforrott játékos"?

GodPiero 2022.01.23. 19:38:50

@Lanzafame: dybalának nagy a Juve kabát.... Tipikus Giovinco 2.0

Juvino 2022.01.23. 21:47:40

@Lanzafame: inkabb ma nem volt kedvem megint ugyan azokat oda-vissza irogatni

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása