Dembélé még januárban elhagyhatja az FC Barcelonát

dembele_ousmane_barcelona_1.jpgAz FC Barcelonánál megelégelték Ousmane Dembélé hozzáállását, aki megtagadta, hogy új szerződést írjon alá jelenlegi klubjával, ezért már most januárban megszabadulnának a francia szélsőtől. Dembélé nem kapott behívót az Athletic Bilbao ellen készülődő keretbe, s a katalánok igazgatója, Mateu Alemany azt javasolta a játékosnak, hogy lehetőség szerint már januárban hagyja el Barcelonát.

"Július óta tárgyalásokat folytattunk az ügynökével, de a játékos és az ügynök is visszautasította minden ajánlatunkat. Egyértelmű, hogy nem akarja a Barcelonánál folytatni, ezért tájékoztattuk az ügynökét, hogy azonnal távoznia kell, s bízunk benne, hogy erre január 31-ig sor kerül." - számolt be a helyzetről Alemany a Mundo Deportivo munkatársának nyilatkozva.

Az utóbbi időszakban a Juventust rendre hírbe hozták Dembélével, olyannyira, hogy decemberben a Sport.es azt is tudni vélte, hogy a torinóiak már meg is állapodtak a 24 esztendős játékossal. A Juventus ugyan valóban figyeli a francia szélső helyzetét, a rendkívül szűkös anyagi lehetőségek miatt aligha valószínű, hogy januárban bejelentkezne érte. 

A Football Italia forrásai ráadásul cáfolták a spanyol értesüléseket a torinói klub és Dembélé között született megállapodást illetően, így sokkal valószínűbb, hogy a játékos a Premier League felé veszi az irányt. Dembélé 2020-ban közel került a Manchester United csapatához, de azóta a Chelsea és a Liverpool neve is felmerült a lehetséges opciók között.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6816819298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrinkTeam 2022.01.20. 15:42:11

Dembele, Icardi, Pogba, szellemi és lelki melyrepules mindegyik, én nem akarok primadonnakat és instagramhuszárokat a csapatban látni, gondolom nem vagyok ezzel egyedül. Szomorú, hogy felmerülnek nálunk ezek a nevek, persze lehet, hogy mind kitaláció, de minden hírben van egy kis igazság, sajnos.

venember83 2022.01.20. 16:01:23

@DrinkTeam: mivel 5 évre 200 millió bruttó bért követelt, 20 millió euró aláírási pénzt magának, illetve 20 millió eurót az ügynökének, gyanítom, kevés az esély az érkezésére. Szerencsére. Van épp elég eladhatatlan és sérülékeny játékosa a Juventusnak.

Leram7 2022.01.20. 16:16:47

Dembele egy óriási játékos, annyira benne van a foci és hihetetlen, elképesztő technikája és sebessége is van.

Viszont egy tróger, zsoldos, sérülékeny, motíválatlan kis patkány.

Voltak már nálunk nagy visszatérések, akár balhé után is pl Tevez..., de a jelenlegi helyzetben inkább egy stabil pont kéne, aki tiszteli a mezünket és hajlandó odatenni magát.

Szincsak 2022.01.20. 16:53:48

Minek ilyen játékos aki állandóan sérült? És nem utolsó sorbana magas fizetési igény.

steven.h 2022.01.20. 17:00:08

@Leram7: Nála nagyobb trógert még nem láttam, de komolyan. Én nagyon remélem hogy messziről elkerüli Torinót, menjen Ázsiába vagy Amerikába bohóckodni. Másik lehetőség a Newcastle, ott kereshet amennyit akar.

Mark Szabo 2022.01.20. 17:01:14

Jöjjön csak! Viszont a béréből engednie kell.

2022.01.20. 17:10:13

A Newcastle-nél jobb helyet el sem tudnék képzelni neki. Súlytalan, buta játékos, még akkor sem kéne, ha nem lenne sérülékeny.

2022.01.20. 17:59:16

@venember83: És valahol meg írták, hogy azt nyilatkozta, nem a pénz számít. :D Hangosan felnyerítettem...

cd1 2022.01.20. 18:12:29

@Leram7: uhh Tevez, nem orultem, h jott, de kellemes csalodas volt. Orok kedvenc, volt szerencsem eloben is latni. (2015 juve - fio)

Roli921 2022.01.20. 18:41:13

Ő aztán biztos alá fog írni kis fix és nagy teljesítmény bérért.
Amugy szép lenne ha többet ajánlana neki a vezetőség mint Dybalanak.

delpi0823 2022.01.20. 19:23:45

@venember83: Hat ilyen feltetelekkel nem hogy ide,de sehova nem fog igazolni.Mi sirunk Dybala miatt hogy mennyit serult,hat ez a gyerek szezononkent jatszik 5meccset es ugy kovetel ilyen fizut.Na neki a realis fizetese kb evi 2millional van kb de sztem meg az is sok.Es ezert a gyerekert fizetett a barca 140 milliot.......

JeetTrader 2022.01.20. 19:27:21

Hogy hívják a gránátvörös-kék italt?....

Dembelé! :DDDD

Elnézést az ócska szójátékért:))

Viccet félretéve. Isten ments Dembeletol. Semmi szükség h megegy nagy fizuju sztár fogdossa a miniszoknyás nővérkéket a JMedicalban! :)

2022.01.20. 19:31:21

Azért vicces gyerek ez a francia. 30 milliós fizu és 45 milliós aláîráspénz. Nem kicsit van elszállva sok játékos magától. Há mi a kurva anyját akar már ennyi pénzt ez a betegágy??
A Juvénak még gondolati szinten sem szabad ilyenekkel foglalkozni.

steven.h 2022.01.20. 20:07:36

@MGB75: állítólag, meglepő módon*, az ügynöke kavari a sz@rt főleg, de ez őt sem mentesítik

venember83 2022.01.20. 20:16:04

"Ne gondolják, hogy a projekten kívül lennék. Ne beszéljenek olyan szándékokról, amelyekkel soha nem rendelkeztem. Van egy szerződésem, és Xavi rendelkezésére állok. Soha nem fogom feladni.

Zajlanak a szerződéshosszabbítási tárgyalások. Az ügynököm intézi ezt, én csak a pályára koncentrálok."

Vicces. Kicsit. :)

JeetTrader 2022.01.20. 21:20:49

@venember83: lehet annyira a pályára koncentrál h foggalma nincs mit intéz az ügynöke és azt se tudja mit pletykálnak róla :))

Juvino 2022.01.20. 23:15:41

Ilyenek miatt tart a Barca is ott, ahol. Remelem, meg gondolati szinten sem merul fel a neve. Angliai az ő jovoje!

Type-R 2022.01.20. 23:38:14

@venember83: mennyi??? Menjen már a kis pondró, ez már egy kis porfészek ország éves GDPje.
Amúgy a képen min. 30nak néz ki a feje. Tényleg 24, tuti?

babo0410 2022.01.21. 00:11:41

@DrinkTeam: Osztom. Dembelé mellesleg buta is. Olyan, mint Costa volt. Nagyon ügyes, tehetséges, de nem a tudósklub rendes tagja. Nagy sztár lehetne, de nincs esze a focihoz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása