Pellegrini visszatérhet, folynak a tárgyalások Pogba ügyében
Pellegrini visszatérhet, folynak a tárgyalások Pogba ügyében

Gianluca di Marzio hírei szerint Luca Pellegrini visszatérhet a Genoa keretéből, ahol kölcsönben szerepel nyár óta. Az egyik indok a visszatérésre Gianluca Frabotta esetleges távozása. A szezon elején a nagy csapathoz felkerülő védő iránt többen is érdeklődnek, például a Cagliari, ha pedig a…

Torinói ASL: „Egyelőre nem szükséges közbeavatkoznunk”
Torinói ASL: „Egyelőre nem szükséges közbeavatkoznunk”

A torinói helyi egészségügyi hatóság (ASL) képviselője nyilatkozott a Juventus aktuális helyzetéről és a hatóság aktuális álláspontjáról. A mai napon két játékos pozitív mintájáról számolt be a klub és a sajtó, Alex Sandro és Cuadrado kénytelen rövid pihenőt venni, mivel koronavírus volt észlelhető…

Pirlo: „Játszani fogunk, találunk 11 játékost holnapra”
Pirlo: „Játszani fogunk, találunk 11 játékost holnapra”

A Juventus mestere, Andrea Pirlo érdekes mérkőzésre számít a tabellavezető AC Milan ellen, és bár felütötte a fejét a koronavírus-betegség a torinói keretben, a sajtótájékoztató után jött a hír, hogy Cuadrado is pozitív lett Alex Sandro után, a mester nem keresi a kibúvókat, és egyértelműen a…

Giroud is ott van a Juventus kiszemeltjei között
Giroud is ott van a Juventus kiszemeltjei között

A Juventus egyik legfőbb célkitűzése a januári átigazolási időszakra egy rutinos csatár igazolása, aki megfelelő opciót jelent Álvaro Morata helyetteseként, s így komoly terhet vehet le a spanyol támadó vállairól. Az elmúlt napok során Arkadiusz Milik, Fernando Llorente és Fabio Quagliarella neve…

Milan-Juventus: a várható kezdőcsapatok
Milan-Juventus: a várható kezdőcsapatok

A 2021-es év első bajnoki mérkőzésén a Juventus az Udinese fölött aratott 4:1-es haza győzelemmel hozta a kötelezőt, azonban mivel, a Sassuolo kivételével, az élmezőny többi csapata is begyűjtötte a három pontot, a címvédő továbbra is tíz pont távolságra áll az első helytől. Szerda este igazi…

A Juventus elhalasztotta az utazást Milánóba
A Juventus elhalasztotta az utazást Milánóba

Alex Sandro után Juan Cuadrado tesztje is pozitív eredményt hozott, s a keretében terjedő koronavírus-járvány miatt a Juventus úgy döntött, hogy elhalasztja a keret elutazását Milánóba. Az eredeti tervek szerint a mérkőzés szerda este 20:45-ös kezdődik, azonban Torinóban tartanak tőle, hogy a…

Cuadrado is elkapta a koronavírust
Cuadrado is elkapta a koronavírust

Sűrűsödnek a gondok a Juventus táborában. Azt követően, hogy Alex Sandro esetében tegnap bebizonyosodott, a brazil játékos elkapta a koronavírust, ma Juan Cuadrado tesztje hozott pozitív eredményt. A klub hivatalos közleményben számolt be erről, s így bizonyos, hogy a kolumbiai játékos nem lesz ott…

Ancelotti: "Pirlónak nincsen varázspálcája"
Ancelotti: "Pirlónak nincsen varázspálcája"

A Milan-Juventus rangadóra hangolódva a korábban mindkét csapatnál megforduló Carlo Ancelotti a La Gazzetta dello Sport riporterének nyilatkozva mondta el véleményét a bajnoki címért versenyző csapatokról. "Pioli nagyon jó munkát végez. A Milannak nagyon világos elképzelései vannak a játékot…

A Juventus Papu Gómez helyzetét figyeli
A Juventus Papu Gómez helyzetét figyeli

A Juventus a jelek szerint egy már bizonyított, rutinos játékosban látja a megoldást a támadósor megerősítésére, a legújabb pletykák szerint a torinóiak ezért élénk figyelemmel követik az Atalantától bizonyosan távozó Papu Gómez helyzetét. Az argentin játékos utoljára december 16-án lépett pályára…

Quagliarella visszatérhet a Juventushoz?
Quagliarella visszatérhet a Juventushoz?

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus igazgatóiban felmerült az ötlet, hogy a Sampdoria veterán támadójával, Fabio Quagliarellával oldják meg a támadórészleg gondjait, de egyelőre az is kérdéses, hogy a 38 esztendős játékos szívesen visszatérne-e Torinóba. A La Gazzetta dello Sport szerint…

Demiral több játékpercet szeretne
Demiral több játékpercet szeretne

Merih Demiral a hírek szerint elégedetlen a számára elérhető játékpercekkel, ezért akár januárban is távozna, ám az Öreg Hölgy nem kívánja eladni a futballistát, bár egyes még megkérdőjelezhetőbb török források szerint 50 millió euróért megválhat tőle. A török válogatott minden kiírást tekintve…

Alex Sandro elkapta a koronavírust
Alex Sandro elkapta a koronavírust

Rossz hír az AC Milan elleni szerdai bajnoki rangadóra készülő Juventus számára, a klub hivatalos közleményben hozta nyilvánosságra, hogy Alex Sandro koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott. "A Juventus Football Club bejelenti, hogy enyhe tünetek jelentkezését követően, Alex Sandro vizsgálata…

Pellè megfontolja a Juve megkeresését
Pellè megfontolja a Juve megkeresését

Graziano Pellè számos ajánlatnak örvendhet, hiszen megkereste őt a Juventus és az Inter, valamint a Premier League-ből és az Egyesült Arab Emírségekből is érdeklődnek iránta, ő pedig ezen a héten dönteni szeretne.  A 35 éves csatár szabadon igazolható, és a Football Italia úgy értesült, hogy a…

Játékosok az Udinese elleni győzelemről
Játékosok az Udinese elleni győzelemről

A Juventus az Udinese elleni 4:1-es győzelemmel kezdte az újévet, s a hangolódást a szerdai mérkőzésre, amelyen a listavezető AC Milan otthonában lép fel a címvédő. "A második félidőben veszélyesebben indítottunk mély támadásokat. Az első félidőben jól lezárták a területeket, az edző azt kérte…

Pirlo: „Szükségünk van Dybalára, s neki szüksége van ránk”
Pirlo: „Szükségünk van Dybalára, s neki szüksége van ránk”

A bianconero csapat a borzasztó évzárás után lényegesen jobban kezdte a 2021-es évet, hiszen Cristiano Ronaldo duplájával, illetve Federico Chiesa és Paulo Dybala találataival 4-1-re nyert. A mérkőzés talán másképp is alakulhatott volna, hiszen az Udinese találatát visszavonta a játékvezető, a…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1920) bajnokság (3653) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (81) EB (52) edző (1040) elemzés (40) előzetes (919) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1723) játékosokról (10477) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2550) Klubvilágbajnokság (21) meccsek (4500) mercato (4354) nyilatkozat (7859) Olasz Kupa (338) összefoglaló (463) pletyka (4389) Primavera (20) szavazás (17) szuperkupa (103) történelem (54) válogatott (182) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (339) video (253) Címkefelhő
süti beállítások módosítása