Demiral több játékpercet szeretne

demiral_merih_de_ligt_tarsasagaban_bl-meccs_elott.jpgMerih Demiral a hírek szerint elégedetlen a számára elérhető játékpercekkel, ezért akár januárban is távozna, ám az Öreg Hölgy nem kívánja eladni a futballistát, bár egyes még megkérdőjelezhetőbb török források szerint 50 millió euróért megválhat tőle.

A török válogatott minden kiírást tekintve kilenc meccsen lépett pályára a Juve mezében idén, azonban sérülések miatt kimaradni kényszerült több alkalommal is úgy a kezdőcsapatból, mint a keretből.

A török Fanatik értesülései szerint Merih Demiral elhagyná a Juventust januárban, legalábbis ezen gondolkodik, mivel abban reménykedik, hogy máshol több játéklehetőséghez jutna.

A La Gazzetta dello Sport munkatársa, Luca Bianchin megerősítette, hogy a 22 éves középhátvéd elégedetlen a helyzetével, azonban a Serie A legeredményesebb klubja nem kívánja elengedni őt januárban.

Annyi bizonyos, hogy a játékos hivatalos nem kérte elengedését.

A futballista iránt amúgy az AC Milan és a Manchester United érdeklődéséről pletykálnak a lapok.

Merih Demiral 19-szeres török válogatott, a Juventushoz pedig 18 millió euróért csatlakozott a Sassuolótól még 2019 nyarán, jelenleg pedig úgy tűnik, hogy ha mindenki egészséges, akkor Matthijs de Ligt, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini után csak negyedik a rangsorban, elengedése azonban igencsak megkérdőjelezhető lépés lenne, ha figyelembe vesszük Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini korát, előbbi idei számos buta hibáját, valamint utóbbi sérülékenységét. Az esetleges eladás mellett mindössze a profit- és bevételéhség szól, mivel a Juventust komolyan érinti a koronavírus-járvány miatti zárt kapus szezon, csupán jegyeladásokból megközelítőleg évi 80 milliós bevételtől kénytelen eltekinteni a klub.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8816371860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juve28adam 2021.01.04. 19:37:45

A legnagyobb butaság lenne tőle megválni. Amúgy meg eleve nem értem, hiszen mégis hogyan kaphatott volna ennél több játéklehetőséget amikor sérülésekkel bajlódik folyamatosan? Bonuccit kellene már elfelejteni...

pott70 2021.01.04. 19:59:44

Ezt egyáltalán nem értem.Mikor is nem játszott,amikor nem volt sérült?

steven.h 2021.01.04. 20:14:13

Kacsa szagú a hír, várhatóak az ilyenek januárban. Amikor nem volt sérült rendre játszott...

venember83 2021.01.05. 08:34:46

Agresti szerint a Juve nem akarja eladni/elengedni Demiralt, a játékos viszont garanciákat vár a klub részéről aktuális és jövőbeli kulcsszerepe tekintetében.

Rocky80 2021.01.05. 09:25:27

Főbelőném magam ha Bonucci miatt távozna ez a gyerek.

alexGicamo 2021.01.07. 09:22:59

Őt semmiképp sem engedném el ! Fiatal és jó . És csak még hatékonyabb lesz, szerintem, ha kellőképpen odafigyelnek rá és megkapja a folyamatos játéklehetőséget . Bonuccit nagyon mellőzni kéne már ! Vissza se kellett volna hozni ! Giorgio se mai gyerek már , sajnos ! Roppant sérülékeny . De akiket én szívesen látnék a pályán a védősorunkban : Alex Sandro (ha meggyógyult és újra tudja hozni a formáját, amiért szeretjük ) , Chiello, De ligt és ő .

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása