Pellè megfontolja a Juve megkeresését

pelle_graziano_kinai_mezben.jpgGraziano Pellè számos ajánlatnak örvendhet, hiszen megkereste őt a Juventus és az Inter, valamint a Premier League-ből és az Egyesült Arab Emírségekből is érdeklődnek iránta, ő pedig ezen a héten dönteni szeretne. 

A 35 éves csatár szabadon igazolható, és a Football Italia úgy értesült, hogy a játékos szívesen visszatérne Olaszországba kilenc évvel azután, hogy a Feyenoord kedvéért elhagyta a Parmát. 

A Juventus és az Inter képviselői már felvették a kapcsolatot az egykori válogatottal, és csak ez a két csapat érdeklődik iránta Olaszországból. Emellett azonban állítólag a Premier League-be és az Egyesült Arab Emírségekbe is csábítják a játékost. 

Mindkét érintett olasz klubot több centerrel is hírbe hozták, és mindkét klub szeretne némi támogatást Álvaro Morata, illetve Romelu Lukaku mögé.

A nerazzurro csapat azonban nem rendelkezik szabad hellyel a bajnoki listán, mivel a Cagliarihoz távozó Radja Nainggolan helyett Matias Vecinót jelöli Beppe Marotta csapata. Megoldás lehet Andrea Pinamonti értékesítése a Parma, Benevento vagy Bologna csapatának, így a csatár régi ismerőshöz, Antonio Contéhez csatlakozhat, aki a 2016-os EB-re a behívót küldte neki. 

Graziano Pellè azonban nagyon jó kapcsolatot ápol a Juve öregjeivel is, így Gigi Buffonnal, Leonardo Bonuccival és Giorgio Chiellinivel, akik csapattársai volt az EB-n 

A Parma egykori csatára számára több játéklehetőséget ígérhet a Juve, hiszen az Öreg Hölgy még minden sorozatban érintett, míg az Internek már nem kell fáradnia európai meccsekkel. Graziano Pellè egyelőre nyitott minden megoldásra, nem tette le voksát egyetlen opció mellett sem. 

A Southamptont is megjárt futballista az EB után Kínába szerződött 2016-ban, ahol 132 meccs alatt összesen 64 gólt szerzett. Karrierje során viselte a Parma, a Sampdoria, a Cesena, a Crotone, a Lecce és a Catania mezét Olaszországban, illetve eltöltött két évet a Feyenoordnál és a Southampton keretében.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8416371680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2021.01.04. 17:16:43

Ha ezt meg kell fontolni akkor nem maradt benne ambíció. Instant kuka.

Juventino86 2021.01.04. 17:18:34

@Pavel1988: Kínába igazolt, szóval szerintem már elég régóta nincsenek ambíciói. :D

MdewC 2021.01.04. 17:42:40

Meg van fontolva.

Nem kell.

Barolo4 2021.01.04. 18:02:36

Hozzá képest Giroud szerintem 2 osztállyal jobb megoldás lenne.... ráadásul ilyen korban már az sem egy plusz tényező nekem, hogy ő legalább olasz...... de ha ez az ára, hogy többet költsünk másik csapat részre, akkor nekem ő is ok.... igazából elől azért minőségben jóval előrébb járunk mint középen vafy hátul. Forza Juventus!

Il Principino 2021.01.04. 18:23:21

Szilveszteri kabaré ismétlése megy?
Paratici vagy a firkászok tudják fokozni még a dolgokat :D

venember83 2021.01.04. 18:34:59

@Barolo4: többet költeni másra? Nincs pénz semmire sajnos. Ne táplálj hiú reményeket komoly erősítéshez. Inkább távozók merülnek fel, nem érkezők.

Juventino86 2021.01.04. 18:45:39

Ezek szerint tényleg nincs pénz. :( Mondjuk arra még Pellé is jó, hogy időnként beálljon Morata helyett.

Il Principino 2021.01.04. 18:52:21

@Juventino86: arra még én is jó lennék :D hogy csak beálljak :) pláne annyi joróért :D
Hozhatnánk Bendtnert is vissza kis túlzással,hisz ismeri a klubot,újabb nagy visszatérő lenne a keretben :)

Tony. 2021.01.04. 19:02:24

Pellé karrierjének csúcsa volt az a pár meccs az Eb-n. Ezt Contenak köszönheti, itt a lehetőség, hogy még hálálja, úgyhogy mehet is oda.

JeetTrader 2021.01.04. 21:14:45

Jéjzus a tengeren...most sírjak vagy nevessek?

Lanzafame 2021.01.04. 22:33:32

A Fekete Gyémánt. Dybalával együtt már két gyémántunk lenne. Ráadásul a magyar felesége is dögös.

szauerb 2021.01.04. 23:18:38

A nagy lófszt.
Mi van Hulkal???

DelPiero2 2021.01.05. 01:08:03

Miért nem Mandzukic?

venember83 2021.01.05. 07:57:43

@Lanzafame: 2 gyémánt a padon, 1 CR a pályán. Mi ez, ha nem abszolút presztizs!?

alexGicamo 2021.01.07. 09:11:28

35 éves csatárt ne vegyünk ! Nem mindenki CR !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása