Zlatan Ibrahimović a Corriere della Sera munkatársának beszélt múltról, jelenről, s természetesen az interjú számos része érintett Juventus vonatkozású témákat, de azt is megtudhattuk, hogy a svéd csatár közel állt ahhoz, hogy a Napolihoz térjen vissza az amerikai kaland után.

„Maradona legendás futballista volt. Néztem róla egy dokumentumfilmet, aztán úgy döntöttem, hogy a Napolihoz igazolok ugyanazért a célért, amiért Diego tette: a scudetto megnyeréséért. Meguntam Amerikát, s úgy voltam vele, hogy abbahagyom a futballt. Aztán Mino lehülyézett, s azt mondta, inkább térjek vissza Olaszországba.

Sikerült megegyezni a Napolival, de aztán Aurelio De Laurentiis kirúgta Carlo Ancelottit, s ekkor azt kérdeztem Minótól, hogy melyik csapat áll rosszabbul, hol tudnék nagyobb változást hozni? Erre azt mondta, hogy a tegnap a Milan 5-0-ra kapott ki Bergamóban. Így a Milan mellett döntöttem, hiszen ismerem a klubot, s kedvelem a várost.”

A svéd futballista milánói visszatérése természetesen sokakat rosszul érintett, s az Inter elleni meccsen sikerült is összekülönbözni Romelu Lukakuval.

„A Coppa Italia derbi... Először összevitatkozott Alessio Romagnolival, majd Alexis Saelemaekersszel. Közbeavatkoztam, hogy megvédjem a csapattársaim, aztán Lukaku személyes szintű támadást indított irányomba. Ez meglepett, hiszen csapattársak voltunk a Manchester Unitednél.

Lukaku óriási egóval rendelkezik, bajnoknak tekinti magát, és nagyon erős. De én a malmői gettóban nőttem fel, s ha valaki lehajtott fejjel jön nekem, akkor helyre teszem. Ezért érzékeny pontot érintettem, az anyja rítusait. Ekkor pedig elvesztette a kontrollt. Azóta viszont van egy szörnyű kételyem: elvesztettük azt a derbit. Engem kiállítottak. Aztán megsérültem. Sok rossz dolog történt, szóval lehet, hogy Lukaku rítusai hatással voltak az életemre?

Azt kértem a hívő barátaimtól, hogy imádkozzanak értem. De még ki kell egyenlítenem vele is a számlát. Az utcán? Nem, ezeket a dolgokat a pályán kell lerendezni. Amúgy sem utálok senkit, Lukakut pedig aztán főképp nem.”

A svéd csatár elmondta véleményét a Juventus jelenlegi mesteréről is, akinek komoly hullámvölgyből kell kirángatnia az Öreg Hölgyet.

„A Milannal veszítettünk 3-0-ra az Arsenallal szemben a BL-ben, de ő boldog volt. Igaz, hogy továbbjutottunk, de nem volt semmi mosolyognivaló az egészben, s ezt megmondtam neki.

Azt válaszolta, hogy inkább magammal törődjek, mert rosszul játszottam, amire én pedig elmondtam, hogy ő teljesített rosszul: félelemből két kapust is leültetett a padra…

Massimiliano Allegri nagyon jól tudja kezelni az öltözőt, de bátorság tekintetében már nem áll olyan jól. A Real Madridhoz kellett volna szerződnie, hogy megmérettesse magát külföldön is, ehelyett azonban a kényelmes opciót választotta.”

Ezt követően Istenről kérdezték a csatárt, illetve a gyerekkoráról, majd a jugoszláv háborúról.

„Nem, én csak magamban hiszek. Halál utáni élet? Nem. Ez az életünk. Amikor az ember meghal, akkor halott. Azzal sem foglalkoztam, hogy akarok-e temetést vagy síremléket, ami a szenvedés helye lenne a szeretteimnek.

Gyerekként mindig szenvedtem. Amint megszülettem, a nővér leejtett egy méter magasról. Egész életemben szenvedtem. Az iskolában is különböztem: mindenki szőke volt, világos színű szemekkel és vékony orral, az én hajam meg sötét volt, barna szemem volt s nagy orrom.

Másképp beszéltem, másképp mozogtam hozzájuk képest. A csapattársaim szülei aláírásokat gyűjtöttek, hogy kitegyenek a csapatból. Elég rosszul reagáltam. Elszigetelődtem. Aztán megtanultam átalakítani a szenvedést és az utálatot erővé. Üzemanyag lett belőle. Ha boldog vagyok, jól játszok, ha viszont dühös, fáj valami, szenvedek, akkor még jobban. Energiát ad, ha olyan stadionban játszok, amelyik imád engem. De az utálatból sokkal több energiát nyerek.

A jugoszláv háború miatt édesapám sokat szenvedett, naponta kapott hírt valamelyik ismerőse haláláról. Segítette a menekülteket, de közben a biztonságommal is foglalkozott, mindig védeni próbált engem. Amikor a testvére meghalt Svédországban, nem hagyta, hogy lássam holtan.

Azonban a testvérem, Sapko meghalt leukémiában, ott voltam. A testvérem pedig megvárt engem, s akkor vette az utolsó lélegzetét, amikor ott voltam vele. Muszlim rítus szerint búcsúztunk tőle. Az apám egyetlen könnycseppet sem ejtett. Aztán következő nap kiment a temetőbe, s reggeltől estig sírt, de egyedül.”

A következő téma a Juventus volt, a változás, amit jelentett a csatár számára, a calcipoli s az aktuális vizsgálat, amely a Juventus ellen folyik.

„Akkoriban nem voltak barátnőim, de nem azért, mert félénk lettem volna, inkább magamba voltam szerelmes. A meccsekben a cirkuszi mutatványokat kerestem, mivel nagyobb volt az egóm, mint az összes svédnek együtt. Olaszországban megváltoztam, s azt mondtam Helenának, hogy tartson velem Torinóba, lássuk, működik-e a dolog. Működött.

Fabio Capello megtanított arra, hogyan figyeljek a kapura. S folyamatosan kínozott. Ő nagyon kemény ember. Az első nap, a sajtótájékoztató után, miután lement az ünneplés és minden, beléptem az öltözőbe, s ő a Gazzetta dello Sportot olvasta. Én nagyon izgatott voltam, s üdvözöltem, de ő nem tette le az újságot. Negyedórát töltöttem ott, de csak a rózsaszín napilapot láttam. Aztán Capello felkelt, becsukta az újságot, s elment anélkül, hogy egy szót szólt volna. Mintha ott se lettem volna.

Luciano Moggi velem a csúcskategóriát képviselte. A megnyert scudettókat senki nem veheti el tőlünk. Senki nem törölheti el az izzadságot, a fáradságot, a szenvedést, a sérüléseket, a gólokat. Ezért amikor azt mondják, hogy karrierem során tizenegy bajnoki címet nyertem, kijavítom őket, mert tizenhármat. Moggi bámulatba ejtette az embereket, de engem nem. Viszont Berlusconit igen.

Vele kapcsolatban eszembe jut egy történet. Ő túl kedves ember volt. Egyik vasárnap a San Siro nézőterén ülök, s odahív maga mellé. Aztán megkér, hogy üljek már egy sorral feljebb, mert egy nagyon fontos személy érkezik. Feljebb költözök egy sorral, Galliani is átül eggyel feljebb. Gondoltam, hogy valamilyen politikus érkezik. Ehelyett jön egy csodálatos nő rendkívül magas sarkú cipőkben. Berlusconi felnéz rám, kacsint egyet, s leolvasom a szájáról: »Nagyon fontos személy…«. S talán neki valóban az is volt.

A Juventus elleni vizsgálat még csak most kezdődött, korai lenne bármilyen ítélettel szolgálni. Annyit tudok mondani, hogy én nagyon figyelek az adókra, költségvetésekre, pénzügyekre, jól megfizetem azokat, akik ezeket intézik.”