A csoportkör utolsó előtti fordulójában a Juventus a címvédő Chelsea otthonába látogat, ahol a csoport első helyének kiharcolása érdekében lép majd pályára.
"Holnap az első helyért játszunk majd a Premier League éllovasa és a Bajnokok Ligája címvédője ellen. Lukaku hiányában eltérő jellemzőkkel bírnak. Kevesebb referenciapontjuk lesz, s jobban építenek majd a kontratámadásokra. Lukaku egy referenciapont, nélküle gyorsabbá válnak és másként védekeznek." - mondta Massimiliano Allegri a hétfői sajtótájékoztató alkalmával.
"Alex Sandróval együtt négy védőnk van. A középpályán mindenki bevethető Bernardeschi kivételével. Danilo két hónapra kiesett, míg Kuluševski fogorvoshoz ment, ezért nem edzett ma. Holnap már a rendelkezésünkre áll majd."
A Lazio elleni találkozót kihagyó Dybala már együtt edzett a csapattal, de egyelőre kérdéses, hogy pályára léphet-e Londonban.
"Nem tudom, hogy mennyit tud játszani, de a csapattal edzett és bevethető. Moise Kean és Álvaro Morata kezdeni fognak, talán mindketten negyvenöt percet játszanak. Morata jól játszott a Lazio ellen, ahogyan Kean is, amikor beállt.
Javítanunk kell a befejezéseken, mert fontos helyzeteket alakítunk ki, de gyakran elrontjuk az utolsó passzt. Nyugalomra van szükségünk, nem kell kapkodnunk, hogy gólokat szerezzünk. Szombaton két gólt lőttünk a Lazio ellen, de többet is szerezhettünk volna."
Vajon még mindig Ronaldo góljai hiányoznak a csapatból?
"Ez már a múlt, Ronaldo a központban volt mindenhol, bárhová is ment. Számos játékosunk van, akik képesek gólokat lőni, még nem használtuk ki a bennünk rejlő potenciált."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kukszi 2021.11.22. 19:28:28
Színvonalas meccsre számítok holnap, és győzelemre.
Wizzurah 2021.11.23. 00:23:50
alexGicamo 2021.11.23. 08:46:36
Jobbulást neki !
Szeretném , ha győznénk este, hogy megmutassuk, megérdemeljük az első helyet a csoportban !
Gaben Smith 2021.11.23. 09:59:43
Amikor odakapcsoltam egy United meccsre Ronaldo mindig ott korincált a balszélen mégha 9-be is volt és nulla presszinget csinált ,csak eltolta a csapatvédekezést.
Aztán meg azt a hisztis képét nézni amikor nem megy jajj...
Csak Csucsu 2021.11.23. 10:16:39
Dybala már együtt eddz a csapattal. Kb 1 hete kapott egy rúgást(melyik meccsen nem?) s nem sérülésből hanem óvatosságból lecserélték. Ez hogy van?
Ez egyértelmű unszimpátia ...S hogy köré építi a csapatot az egy blabla csak azért mondta, hogy írja alá a szerződést.
Cuadradoval s papíron De Sciglioval jó vékony lett a jobb hátvéd s 3 védősben a jobb center poszt
venember83 2021.11.23. 10:41:53
Csak Csucsu 2021.11.23. 11:08:50
delpi0823 2021.11.23. 11:55:09
Csak Csucsu 2021.11.23. 12:49:24
Valami ilyesmit várok
Tek
Cuadrado-Bonucci-de Ligt-Alex Sandro
Chiesa-Mckennie-Locatelli-Rabiot
Kean-Morata
Cristiano Ronaldo nak magyarázd el, hogy nem játszol a Chelsea ellen mert az Atalanta fontosabb. Dybalaval meglehet tenni? Pedig sztem fontosabb láncszeme a csapatnak. 60 ba lehozom ha fáradt vagy nem megy neki de sztem még fél lábbal is hasznosabb eleme a csapatnak mint Morata,Rabiot
Shyr Kahn 2021.11.23. 16:46:57
Sztem jobb ovatosnak lenni es pihentetni meg, mint a raserulest kockaztatni a Chelsea elleni merkozesen, aminek tul nagy tetje nincs a tovabbjutast illetoen.
El kell fogadni, hogy a regeneracios ideje rosszabb az atlagnal. Ez persze levon az ertekebol (gondolom nem is kap 15 millas fizut), de helyes dolog, ha ezt elfogadjuk es nem kockaztatjuk, hogy kiessen hosszabb tavra.
Ez van.