Alfredo Pedullà értesülései szerint Marcus Rashfordot ma ismét határozottan felmerült a Juventus számára, és a csatár érdekes opciót, de jelenleg egy 9-est keres a klub. A kiértékelések még zajlanak. Niclas Füllkrug jelenleg nem prioritás a Juventus számára, sőt, ötletként sem igazán merült fel. A Juventus a támadósorába két opció közül választ, az egyik Kolo Muani, a másik pedig Joshua Zirkzee. A védősorba felmerült Ronald Araújo, és a játékosnak nagyon tetszik a Juventus ajánlata. Most a labda a Barcelona térfelén pattog, a Juventus pedig válaszra vár.
Gianluca Di Marzio arról számolt be, hogy a mai nap fontos lehet Antonio Silva tekintetében, mivel Jorge Mendes találkozik a Benfica vezetőivel, hogy előmozdítsa a védő átigazolásának az ügyét. Támadósor tekintetében Kolo Muani az első számú lehetőség, és folytatódnak a tárgyalások a játékos környezetével és a PSG-vel. A bianconero klub várja a támadó pozitív válaszát, illetve várakozások szerint a PSG is keres pótlást a távozó támadó helyére.
Giovanni Albanese úgy tudja, hogy a PSG hajlandó kölcsönadni Randal Kolo Muanit, hozzájárulva a fizetéséhez, ha januárban nem talál végleges állomáshelyet. A Juventus érdeklődik, de korántsem egyetlen az érdeklődők között.
Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a Nottingham Forest érdeklődik Douglas Luiz iránt. A középpályás továbbra sem állandó kezdő a Juventusnál, és a helyzete nyitott idén januárban.
Nicolò Schira szerint Douglas Luiz vágya továbbra is az, hogy sikeres legyen és érvényesüljön a Serie A-ban és a Juventusnál, ezért a játékos a megfelelő alkalomra vár, hogy főszereplővé lépjen elő. Nem valószínű, hogy Douglas Luiz kölcsönben távozhatna a Juvétól, azonban ha a klubok végleges átigazolással próbálkoznának, lehetővé tennék a Juventus számára, hogy a befektetett összeget visszaszerezze, és ezért a csereügyletek sem zárhatók ki. A Fulham érdeklődött a középpályás képviselőjénél, az Aston Villához való visszatéréssel kapcsolatban azonban nincsenek konkrét jelek. A helyzet kimenetelét Thiago Motta is befolyásolhatja, mert ha az edző januárban elkezdi használni a középpályást, akkor a klub nem fogja elengedni a játékost.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
GabeTR 2025.01.09. 08:18:43
FJuve 2025.01.09. 08:57:11
Sokkal több van benne, mint amit mutat, ez tuti. Az is lehet, hogy az elején ugyan úgy bénázni fog, de nem gondolnám, hogy Koopnál rosszabb teljesítményt hozna le, őt pedig már mióta erőltetik.
Lehet Koopnak jót tenne egy kis pad Douglas Luizt meg játszatni.
Ha csak nincs egész szezonos bérlete a J Medicalba. Ha olyan jellegű kiújuló sérülése van, ami meg ennyit enged, akkor tényleg még most kell valahova elengedni, ha van olyan szerencsék, hogy valaki elviszi.
A felmerülő neveket meg, hát nem tudom.
Nem vagyok nagy játékos piaci szakértő, még fotel vonalon sem, de biztos, hogy nagy pénzért (a mi viszonylatunkban) kell kétes sikerességgel, olasz bajnokságon kívüli játékosokat keresni, akik nem kellenek más nagycsapatoknak?
Nem lenne jobb vonal "kőműveseket" keresni kisebb csapatokban?
Akik akarnak is még focizni és ismerik a bajnokságot?
Vagy kölcsönből visszahívni játékost(amennyire erre van jogi lehetőség)
Védő posztra akár Rugani, akar a Sassuoloban lévő Tarik Muharemovic. Mind a ketten cserének bőven jók lennének, lehetőséget nyitnának a rotációra.
Csatáposztra is biztos lenne még számtalan ilyen opció.
Félek, hogy a nagyobb nevek kukázásával még nagyobb sza*spirálba keveredik a csapat.
MaxAllegri 2025.01.09. 09:11:12
Rocky80 2025.01.09. 09:15:06
De jöhet Zirkzee is, legyünk bőven! :D
JeetTrader 2025.01.09. 09:42:19
Szóval maradnak a serulesbol visszatért, vagy erosen forma alatti jatekosok...azok is csak kolcsonben....és nekik at kellene billenteni a jatekunkat h meglegyen a bl. Persze mar az is jo ha kicsit tudna rotalni Motta. Hat kíváncsi leszek.
Ezek a nevek kulonben érdekesek meglatjuk kit sikerul elhozni. Némi videozas utan lehet h bevalnanak...ugye azt lesz a nagy kaki ha ők sem....ebben most bele sem akarok gondolni.
Lehet inkább egy jo pszichologust igazolnek. Sok esetben fejben vannak a gondok.
Del Pybala 2025.01.09. 09:53:12
Kives 2025.01.09. 10:05:04
Nem tudom, hogy másik fórumon vagy másik cikkhez írtam e már ... ha ismétlem itt magam akkor elnézést kérek ...
Az utolsó BL döntős Juventus felállásán gondolkodtam az elmúlt napokban. A jelenlegi kerethez nagyon passzolna szerintem. Akkor Higu mögött volt Mandzsu, Dybala, Cuad. Akkor az egy nagyon jó felállás volt, igaz legendás védelem volt.
Most 1 szem csatárunk van, de jó sok támadó szellemű játékos, egy próbát megérne szerintem. Védekező közép lehetne Thuram és Loca.
A cikkhez annyit: nyáron is és most is hiányolom kissé Giuntoli speciális képességét, hogy a semmiből talál sztár alapanyagokat. Lehet kissé túlzó, de én pl a napolis karrierjük előtt nem ismertem sem Oshiment, sem Kuarazkeliat. Nagyon ránk férne egy tehetség felfedezése. Nyáron is inkább kész játékosokon volt a hangsúly, és most is ilyen nevekről esik szó.
@JeetTrader: abszolút egyet értek, nagyon kellene a csapatnak egy jó /de lehet több/ pszichológus.
GabeTR 2025.01.09. 10:21:07
Pavel1988 2025.01.09. 10:24:47
A játékost tulajdonképpen teljesen meggyőzték, a Barcelonát kell mér csak.
Én nem olyan sokat láttam játszani de belenéztem pár Barcás fan clubba és elég nagy a felháborodás.
Emellett Mendes Lisszabonban utazott, hogy előremozdítsa Silva ügyét.
JuveMI 2025.01.09. 10:31:40
Gabi 69. 2025.01.09. 10:35:38
Gabi 69. 2025.01.09. 10:41:18
Wizzurah 2025.01.09. 10:47:21
Araujonál a volt sérülése a kérdés, amúgy ő igen jó fogás lehetne szerintem.
Douglas Luizt lehet el kéne kezdeni játszatni, akármilyen balfék is lesz az elején, szerintem is sokkal többet érne, ha bele lendülne, mint a már elég lehetőséget kapott Koop, ő jelenleg totális flopnak tűnik, inkább őt cserélném el, akár Zirkzee-re is, miért is ne... de ahhoz a MU dobjon rá még egy 20-ast is kb.
Rashford egy vicc, az angol Neymar, azzal a különbséggel, hogy ő még negyed annyira sem technikás. Mondjuk én a játékos és edző temető MU-ból semmi esetre sem igazolnék, egyedüli még el nem rontott fiatal tehetségük Mainoo.
Egy csatár nekünk akkor is kell, bár nem fiatal, jelenleg tűzoltásként Füllkrug lehet nem rossz megoldás, de csóróság és a szar szezon miatt, ahogy írta más is, Gintonik hozhatná a koszos gyárvárosi formáját és találhatna kb ingyen valami fiatal tehetséget. Szétnéznék egy osztrák, svájci, cseh bajnokságban és hátha találnék valami kiforratlan gyémántot. Nem egy Kaio Jorget, őt is jól megcsiszoltuk mondjuk :D
SpiritoJuve 2025.01.09. 11:42:20
Kolo Muanit vagy Zirkzee-t pedig meg kell szerezni mert Vlahovic egyedül nem fogja kihúzni ezt a szezont. A jelenleg keretből meg csak B tervek vannak a pótlására. Yildiz se csatár(Igaz nem is szélső bármennyire is erőlteti Motta a játékrendszerébe)
Marci04 2025.01.09. 11:42:47
Romano nem rég posztolta hogy Araujo lett a Juventus első számú kiszemeltje a védősor megerősítésére
SpiritoJuve 2025.01.09. 11:44:24
babo0410 2025.01.09. 11:54:53
kidelpiero 2025.01.09. 12:39:40
kidelpiero 2025.01.09. 12:41:22
ggbuffon 2025.01.09. 12:47:58
Én Giuntoliban nem latom azt a korszakos zsenit, aki eletmuvet epitett vna Napolyban. Volt egy nagyon de nagyon kifutott szezonjuk a 8 ev alatt es annyi. Egyetlen mentsege h Juve szurkolo.
Mondtam en 7-8 eve, amikor mindenki kopkodott a mercatok utan mert nem vette meg csillagaszati osszegeken a szurkolok altal aktualisan divatba jott kiszemeltet, h Marottat egyszer nagyon vissza fogjuk sirni.
Leram7 2025.01.09. 12:55:49
Én egyik névvel sem vagyok kibékülve. Azt is számításba kell már venni, hogy olyan neveket kell igazolni, hogy ha januárban Mottat el kell küldeni vagy netán év végén, mert összeomlik a csapat, akkor a következő edző tudjon mit kezdeni a játékosokkal.
kidelpiero 2025.01.09. 13:01:47
venember83 2025.01.09. 13:32:45
Kives 2025.01.09. 14:29:47
Többi résszel is egyet értek.
Del Pybala 2025.01.09. 14:31:11
Rikoo 2025.01.09. 14:38:10
Lanzafame 2025.01.09. 14:42:34
Kb. ugyanazzal a felállással próbálkozik most Motta.
Leram7 2025.01.09. 14:47:20
37M Kivásárlási ár picit magas, annak tudtában, hogy 2026-ban lejár a szerződése és sokat volt sérült.
@Rikoo: Az igen. 60M elég sok érte.
@Del Pybala: Igen, nekem is ez a félelmem, pedig nagyon jó védő.
Shyr Kahn 2025.01.09. 15:15:08
Ami a csatarsort jelenti a felmerulo nevek kozul Kolo Muani hangzik a legjobban.
Szoval ha Araujo, Silva es Kolo erkezik, akkor ugy erzem jo a teli mercato-nk. Hajra!
Shyr Kahn 2025.01.09. 15:16:44
west30 2025.01.09. 15:17:29
bulldeo 2025.01.09. 16:49:30
Nyári alapozás nélkül tőlük azért olyan sokat ne várjunk.
Gaben Smith 2025.01.09. 17:36:31
Wizzurah 2025.01.09. 17:38:37
Gabi 69. 2025.01.09. 17:39:24
Wizzurah 2025.01.09. 17:47:23
Kolo Muani a bajnokságban szerinten nem volt rossz tavaly sem, ahhoz képest amennyit játszott azért termelte a gólokat. A BL-ben nem.
Most meg nem játszik, mivel összeveszett az edzőjével.
Azért francia válogatott nem lesz kutyaütőből. Én csak nem hiszem, hogy hozzánk passzolna jelenleg, 60 millió körül meg nem adnék érte én sem, 30 körül talán, arról nem más tehet, hogy a psg hagyta magát palira venni. Közepesen drága kölcsön opcióval, vagy lapozzunk és jöhet a következő.