A Sassuolo elleni mérkőzés

serie_a_logo_1.jpgA rettenetes rajtot követően a Juventus négy mérkőzésig tartó győzelmi sorozattal megkezdte a felzárkózást a bajnoki tabellán, majd egy az utolsó percekben értékesített büntetővel ért el 1:1-es döntetlent a címvédő Inter otthonában.

A hétközi fordulóban a zebramezesek a középmezőnyben tanyázó Sassuolo csapatát fogadják, s megpróbálják Torinóban tartani a három pontot.

Massimiliano Allegri keretébe visszatérhetett a koronavírus-fertőzésből kilábaló Adrien Rabiot, azonban Federico Bernardeschi és Moise Kean kisebb sérülés miatt hiányoznak majd.

Az eddig lejátszott kilenc forduló alatt a Sassuolo három győzelmet, két döntetlent, valamint négy vereséget könyvelhetett el, az így gyűjtött 11 ponttal a tabella tizenkettedik helyén állva várja a Juventus elleni összecsapást.

A 18:30-kor kezdődő mérkőzést az Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 23 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, De Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Pellegrini, Bonucci, Rugani

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Dybala, Kaio Jorge

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1416736468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2021.10.27. 16:37:03

Csak a győzelem elfogadható, vagy már 13 pontra lesz az első hely.

Rocky80 2021.10.27. 16:51:39

Csak a sokgólos győzelem, sziporkázó játék és erőfitogtatás az elfogadható.

Bajnokhoz méltó játékot várok, több gólos különbség sem elképzelhetetlen.

Ez a csapat fittyet fog hányni az évenként cserélődő edzőkre, a covidra, a keret minőségére, Ronaldo távozására, a szezonkezdetre, illetve a negatív szurkolók elvárásaira.

Ezen mérkőzés után első számú bajnokaspiránsá avanzsálunk. Máskülönben jöjjön Pirlo és lássuk be a tévedésünk.

Rocky80 2021.10.27. 16:52:47

Rettenetes élmény lesz ez a szegény Sassuolonak, de ez van.

Galbandi 2021.10.27. 17:34:34

Mindenképpen meg kell nyerni ezt a meccset és véleményem szerint be is húzzuk. Olyan erőltetett menetben van a csapat, hogy én sem sziporkázó játékot, sem nagyarányú győzelmet nem várok, de stabilitást és a meccs jelentős részében dominanciát igen.

Rocky80 2021.10.27. 17:38:07

Jó, akkor legyen csak győzelem. Elég pórias, de végül is mit várhatunk Allegritől, nem igaz?

Apuleius 2021.10.27. 17:39:40

Juventus XI: Perin; Danilo, Bonucci, De Ligt, De Sciglio; Chiesa, McKennie, Locatelli, Rabiot; Dybala, Morata.

Rocky80 2021.10.27. 17:48:11

Lehet, még nem tudatosult benne hogy hol van: itt a szép játék ÉS az eredményesség IS alap elvárás; ahogy az elődei is megmutatták. Ha így folytatja hogy csak győzelmek vannak, nagyon hamar ki lesz baszva.

Na azt hiszem, sikeresen asszimilálódtam, jöhet a meccs! :D

Rocky80 2021.10.27. 17:50:38

@Apuleius: nem is rossz. Rotálás is van, meg minőség is a padon ha változtatni kell.

JeetTrader 2021.10.27. 17:52:45

@Apuleius: nah, Loca mégsem pihen akkor....hiába nagyon jól akar játszani az excsapata ellen :)

@Rocky80: :)))) Legyen egy erőfitogtatás, támadjon fel hamvaiból a sziporkázó támadójáték taktikai sokszínűséggel, miközben a védelem mint Atlas tartsa vállán a csapatot!! :D:D....de azért nyejünk! :D

Juventino86 2021.10.27. 18:01:12

McKennie??? Nála gyengébb focistát régen láttam a csapatunknál. Remélem, hogy az ő jelenléte nem fog sokat rontani az összképen. Ma nyerni kell mindneképp. Forza!

2021.10.27. 18:28:04

@Juventino86:

"Juventino86 2021.08.28. 22:56:22
Ilyen gyenge egyéni teljesítményekkel nem lehet meccset nyerni. Ráadásul most Allegri is hozott pár teljesen érthetetlen döntést. Bentancur talán a legborzalmasabb középpályás, akit a csapatban valaha láttam"

Akkor ez már megdőlt? :D

Rocky80 2021.10.27. 18:29:33

@Pjanista: :D egymást múlják alul. És?!?

2021.10.27. 18:31:41

@Rocky80: Lássuk, hogy Rabiot rájuk tud-e licitálni!

Juventino86 2021.10.27. 18:31:44

@Pjanista: Igen. :D Abszolút megdőlt. Bentancur is borzalmas játékos, de magához képest ő ebben az idényben egy fokkal jobban teljesít. De McKennie minden képzeletet alulmúl. :D De remélem a csapat érdekében, hogy ma legalább tűrhető teljesítményt tesz le. A kezdő többi része teljesen rendben van.

Tony. 2021.10.27. 18:36:52

Ezért kell egy komoly csatár...

BellaDona 2021.10.27. 18:38:07

Ma is győzni kell. Kötelező. Forza Juve!

Tony. 2021.10.27. 18:45:49

Na, ez a bohóc se változik.

FeriGjuve 2021.10.27. 18:47:16

Megint egy sérülés...nem jó ez,hogy ennyi van.

Viszont az,hogy ennyire megviseli ez a játékosokat,az elárulja,hogy mennyire játszani akarnak ès teljesíteni.

Tony. 2021.10.27. 18:47:40

Hogy lehetett ennyi haszontalan embert összehozni

Chiacchiarelli 2021.10.27. 18:50:07

Morata nagy csatár, 3 ziccerből csak 3 maradt ki... De Sciglioért pedig kár, jó formában van/volt. Remélem semmi komoly.

BellaDona 2021.10.27. 18:53:00

Mc Kennie menjen vissza Amerikába.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.10.27. 18:57:11

lehet más mecscet nézek, de McKennie technikásan, szépen játszik

Lanzafame 2021.10.27. 18:58:37

Végre megpróbálunk nyomni. Dybala jól tolja. Hajrá lányok!

Csak Csucsu 2021.10.27. 19:04:37

@vargacsabi: Van benne potenciál, de mondjuk Vidal technikai szintjéhez messze van s talán Khediráét se üti még meg...

Thuglife! 2021.10.27. 19:04:50

Na ilyen az a meccs amikor a védelem oktat.(mármint az ellenfélé)

babo0410 2021.10.27. 19:19:05

Fasza vaze! És ezt a teljes védelem jól benézte!

Apuleius 2021.10.27. 19:19:43

Remekel a védelem...

Wizzurah 2021.10.27. 19:20:14

Valaki majd szoljon a sztaredzonknek, hogy nem a jo csapatnak van 1-0, ne olje majd a focit.

Szabi984 2021.10.27. 19:21:23

@Wizzurah: légyszi menj angol focit nézni

babo0410 2021.10.27. 19:21:43

Remélem összekapjuk magunkat. Atalantának 11 perc kellett a fordításhoz. Vajon nekünk sikerül? Hihetetlen, hogy minden meccsen óvodás gólokat kapunk.

Juventino86 2021.10.27. 19:21:51

Ez van, ha kimaradnak a helyzeteink. Amúgy már pont írni akartam, hogy McKennie egész jól játszik, aztán a gól előtt egyszerűen nem jött az ellenfél gólpasszt adó játékosával. Rajta kívül még De Ligt és Alex Sandro is hibáztatható. Moratát én nagyon kedvelem, de tragikusan játszik. Kaio jöhetne már a szünetben.

Csak Csucsu 2021.10.27. 19:22:55

ez a de Ligt - Bonu páros valamiért nem akar összeállni :/ Nagyon nehéz kijönni, ha 3 hétig kb azt hallod edzés 90%án hogyan védekezz...most kezdett el a támadósorral foglalkozni ami még csikorog...sajnos Dybala lövése nem ment de Chiesa most Cuadrado helyén kissé szürke :s

2021.10.27. 19:23:23

@Wizzurah: De ez sokkal jobb, mint az 1-0-ás győzelmek, nem? Jól játszunk, ez a lényeg. Az eredmény másodlagos.

GGábr81 2021.10.27. 19:24:03

Hiába a csapat már túl van a zeniten...

Rikoo 2021.10.27. 19:24:30

Csatár nélkül elég nehezen fogunk gólt lőni.

Leram7 2021.10.27. 19:25:14

Elég jól és élesen kezdtünk, de nem volt meg a gól sajnos.

Azt kell, hogy mondjam De Sciglio sokkal jobb volt, mint Sandro.

Danilo nagyon stabil védekezésben, de támadásban 0.

Hátvédeink nem nagyon támadnak, kevés a felfutás. KP támadásban kevés. McKennie szerencsétlen.

Chiesa mezőnyben jó, de nem ér oda a kapu elé és ez nagy baj, mert elől nincs semmi kreativitás és nagyon lassúak és kiszámíthatóak a támadások.

Cuadrado - Danilo.
Arthur - McKennie csere jöhetne is a félidőben.

Chiacchiarelli 2021.10.27. 19:25:47

@Pjanista: Nem lehet minden meccset lehozni kapott gól nélkül... Várható volt, hogy valaki be fog találni...

Thuglife! 2021.10.27. 19:25:48

@Wizzurah: nyugi ebből még lehet 1-1 is.ha most az öltözőben elmondja nekik hagyják a sablonokat mert arra a sassuolo felkészült.vegyék elő a hírhedt esetleges támadást...arra a sass nem tud reagálni.

Zizou_empereur 2021.10.27. 19:30:54

Moratának hány helyzet kell hogy gólt lőjön? Meg ha egymás után ötször lesen van, nem érzi hogy esetleg egy ütemmel később induljon? Hihetetlen. Szerintem bőven rosszabb mint McKennie.
Cuad remélem nem a 75 percben jön.

Tony. 2021.10.27. 19:34:06

Nem tudom ez a csapat képes e fordítani

Keniíi 2021.10.27. 19:34:53

Ez a meccs a markunkban volt erre kapunk megint egy buta gólt. Ott DeLigt-et és Sandrot nem hibáztatom, mert 16méternél már nem rúghatja fel viszont ha jól láttam akkor Rabiot melett passzolták be középre ahol pedig Bonu és még valaki volt, francért nem tudják ott le támadni, vagy csak alágurítani egyet. Mondjuk szerintem pont Sanyi embere lett volna.
De ezt még behúzzuk!!!!

tomi12312323 2021.10.27. 19:35:17

Ez egy jó alkalom arra, hogy a csapat megmutassa mekkora a tartása!

Tony. 2021.10.27. 19:36:06

Cuadrado. Na benne még bízhatunk. Ő se pihenhet soha.

Lanzafame 2021.10.27. 19:36:36

Na ilyenkor kellenek a váratlan húzások a kreatívabb játékosoktól.

Dybala, Chiesa, rajtatok a vilag szeme.

danimester1 2021.10.27. 19:39:11

Sajnos lemaradtam az 1. félidőről,de a Sassuolo vezet.Gondolom lekontráztak...Remélem sikerül fordítani!Forza Juve!

Leram7 2021.10.27. 19:42:18

McKennien max amerikai focizni tudhat, szörnyű a technikája és az intelligenciája. Max a testfelépítése ér valamit.

Keniíi 2021.10.27. 19:43:24

Moratát csak le kéne már hozni... minden támadásunkat megakasztja.

danimester1 2021.10.27. 19:46:45

Ilyen sok hibával játszani régen láttam a srácokat.Hajmeresztő labdaeladások és passzok,szinte mi hozzuk helyzetbe a Sassot.Félek ma ez kevés lesz pláne ha megint a 80. perc környékén cserél.A helyébe én már Moratat lecseréltem volna,ennyit Kaio is tud szerintem.

danimester1 2021.10.27. 19:48:38

Mekkora patkány ez a csürhe,hentelnek gazdagon!Remélem lesz piroslap!

venember83 2021.10.27. 19:53:36

@Rocky80: végül melyik hsz-ed tűnik beválósnak?

Juventino86 2021.10.27. 19:57:20

Hol van Arthur??? Eleve miért kezdhet McKennie? Allegrit nagyon bírom, de az idény során rengeteg érthetetlen döntése van.

danimester1 2021.10.27. 19:58:56

Nekem Locatelli csalódás,szerintem Allegri még nem találta meg a megfelelő embereket a kp.-ra,de ez nem meglepő ebből a vékony és sérülékeny keretből.Bízom a srácokban,remélem tudunk fordítani!

Rocky80 2021.10.27. 19:59:13

@venember83: ember tervez Isten végez.

2021.10.27. 20:00:57

Én Locatellit cserélném le Arthurra, nem McKenniet.

venember83 2021.10.27. 20:04:49

Fárasztó háromnaponta játszani, sajnos ez a keret ennyire elég. Ja, hogy a Serie A legdrágább és legjobban fizetett kerete a Serie A legsikeresebb és legjobban fizetett edzőjével? Nehéz lenne ezt megmondani arcok s mezek nélkül.

2021.10.27. 20:06:04

@Pjanista: Pont ezért, ő jó a beíveléseknél. :) Még egyet!!!

babo0410 2021.10.27. 20:06:59

Ott is van! Remélem nem későn, és remélem tovább hajtunk! Nyerni kell minden áron!

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.10.27. 20:07:08

tudtam, hogy McK fogja rúgni az első gólunkat.

Apuleius 2021.10.27. 20:07:15

Gyerünk!!!! Be kell rámolni még egyet!!!

juve28adam 2021.10.27. 20:07:56

Na még egyet valahogy

Keniíi 2021.10.27. 20:09:06

Perin olyan tűzzel van a kapuban, hogy képernyőn keresztül ráz tőle a hideg!

Juventino86 2021.10.27. 20:09:25

Loca is iszonyat gyenge volt, jogos a csere.

danimester1 2021.10.27. 20:18:04

Kíváncsi leszek mennyi lesz a ráadás mert látványosan húzzák az időt és nagyon alattomosan szabálytalankodnak.Remélem ennek ellenére sikerül begyötörni a győztes gólt.

BellaDona 2021.10.27. 20:21:07

Gól!! Végre egy kis remény sugár!

Gabueroo 2021.10.27. 20:25:07

Na ilEt bazdmeg ez kesz

Apuleius 2021.10.27. 20:26:19

Egy harmatos kalap szar volt a mai teljesítmény. Néhány játékost végérvényesen el kellene felejteni.

Bruce57 2021.10.27. 20:27:24

A mister végre elhozta a stabilitást...

Juventino86 2021.10.27. 20:28:03

Hülyeség ellen nincs orvosság. Okés, menni kellett a győztes gólért, de ilyen gólt nem szabad kapni. Azért hátul is kellett volna valakinek lennie. Ez így gyalázatos. Valami komoly változás kell. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Allegri ezek után mit fog mondani.

Zizou_empereur 2021.10.27. 20:28:06

Mondjuk azt a keresztlabdát le kell húzni kézzel az utolsó másodpercben. Aztán piros, de legalább nem szívunk.

Rocky80 2021.10.27. 20:28:34

Élni nincs kedvem. Ez a kötelezőnél is fontosabb lett volna... Jó éjszakát!

Rikoo 2021.10.27. 20:28:42

Ez a meccs hűen megmutatta miért nem támadunk többet. Egész meccsen próbáltunk letámadni, offenzíven játszani.
A játékosaink TOTÁLISAN ALKALMATLANOK erre.
Tele vagyunk kontrajátékosokkal akiknek terület kell.
Elment az egyetlen játékosunk aki képes gólokat lőni rendszeresen, senki nincs helyette, SENKI.
Itt volt a lehetőség, offenzív játékunk volt, hát ennyit tudunk...

babo0410 2021.10.27. 20:30:16

Ez baromira gyenge meccs volt. És ez a bekapott gól a végén? Vicc! Gratulálok Allegrinek is, meg az egész csapatnak. Ez rohadt gyenge volt. Egy hatalmas nulla. Különben azt nem értem, ha vezet az ellenfél, miért nem tudunk letámadni, és a labdát mielőbb visszaszerezni? Pláne a meccs végén, mikor nagyon kell a gól?
Az az érzésem megint majd szenvedünk a 4. helyért is. Gondolom maj da is Pirlo hibája lesz.
Jelenleg azt látom, hogy Allegri nagyon nem tudja mit akar játszani. Ha vezet az ellenfél, csak kapkodunk. Nem tudunk higgadtan játszani, és fordítani. Ha vezet az ellen, nekünk annyi.

Galbandi 2021.10.27. 20:30:24

Hát ez borzasztó volt. Többen elkeserítően gyenge napot fogtak ki. Ha ez egy számítógépes játék lenne, meccs előtti biztonsági mentésről újrajátszanám...

juve28adam 2021.10.27. 20:30:27

Ne akarjunk sokat ettől a szezontól sem. Érjünk be valahogy a 4be...valahogy...pls

danimester1 2021.10.27. 20:30:30

Nem azért,de az 5 perc az elég kedvező a Sassra nézve!Sajnos 1 pont sem lesz!Úgy hogy meccsenként 15-20 percet focizunk nem lehet nyerni!Megint csak tanulni kell a hibáinkból. Blablabla!Szerintem nem lehet kifogás hogy 3-4 naponta kell játszanunk!(más csapatok is így vannak)Idén megint a bl helyek egyike lesz amit el kell érnünk.Azok az 1:0-ás meccsek mázlik voltak,most nem volt szerencsénk.Várom a nyilatkozatokat.

babo0410 2021.10.27. 20:31:23

@Rikoo: Letámadni? Bár így lett volna. Minden labadvesztésnél visszakísérjük az ellenfelet a kapunkig.

Lanzafame 2021.10.27. 20:31:23

Azonnal visszahívni Pirlót!

Zizou_empereur 2021.10.27. 20:32:05

Ezzel szerintem végérvényesen világossá vált, hogy mi nem fogunk a bajnokságért menni. Az elmúlt meccseken úgy tűnt, akár felküzdhetjük magunkat.
Egyébként a meccs képe iszonyatosan hasonlított az Empoli meccsre. Ott is jól kezdtünk aztán 25 perc után visszaestünk. Feltűnő, hogy a meccs végére elképesztően elfáradunk.

Magyar Közöny 2021.10.27. 20:32:50

De jó, hogy nem láttam q meccset, csak a részeredményeket. Ez szégyen. Nem is kell hozzá kommentár.

danimester1 2021.10.27. 20:33:07

@Lanzafame: értem én a humort,de jelen esetben nem vagyok rá vevő!;-)

tomi12312323 2021.10.27. 20:33:43

@Rikoo: Ne erőlködj már légy szíves Allegri egy rakás szar sajnos.

2021.10.27. 20:34:03

@babo0410: Nem támadtunk le? Mit néztél?

Magyar Közöny 2021.10.27. 20:34:11

@Zizou_empereur: itt jó esetben csak a top 4 jöhet szóba, bajnokság felejtős. Bl pedig szót sem érdemel.

Juventino86 2021.10.27. 20:35:24

@Rikoo: @tomi12312323: Mindenki tudja, hogy én mennyire kedvelem Allegrit. De sajnos eddig ez a szezon egyszerűen védhetetlen, megmagyarázhatatlan. És sajnos egy csomó rossz döntése volt Allegrinek is. Valami nagyon ki kellene találnia.

Lanzafame 2021.10.27. 20:36:06

@Rikoo: +1 ma megpróbáltunk kijönni sündisznóból, de ennyi tehetségünk van gyerekek. Marad az antifoci, amíg nem találunk új, meccset eldönteni képes embereket. Most kb. attól függ a teljesítményünk, hogy Chiesának milyen napja van.

Elkúrtuk, nem kicsit, nagyon.

Kasabai 2021.10.27. 20:36:28

Nincsenek kreatív játékosaink, Cuadradonak odaadják, aki beadja. Arthur nagyon hajtott, ő legalább próbálkozott. Dybala teljesen indiszponált.

JuveTomi15 2021.10.27. 20:36:45

Nem szóltam már évek óta hozzá, de akitől hányingerem volt ma, az a "csapatjatekon" kívül, de Ligt.
Egy 75 milliós alibi fos, nem több. Biztonsági megoldások, pár méteres passzok, totálisan önbizalom nélkül. Az Ajaxban egy az egyben megindult és 3-4 ember mellett vitte el a labdát, aztán kulcspasszt adott, itt meg mint egy herélt macska, úgy mozog.
Morata totálisan súlytalan, 1 ember mínusz volt megint.
A csapat képtelen lendületből támadni, olyan lassúak vagyunk, mint egy Serie C-s csapat.
Sír a labda a legtöbb játékosnál, statikus állófocival ennyit lehet elerni.
Ma szinte mindenki formán kívül volt, ebből nem lehet siker egy meccsen.

GGábr81 2021.10.27. 20:37:38

@Csak Csucsu: a Zenit meccs után felkérdezted a Pirlo fanokat... Most akkor mi a szitu? Edző kérdés van?

Szili 72 2021.10.27. 20:38:27

Basszus nem láttam a meccset, de x nél rosszabbra nem gondoltam. A cél egyérteműen a 4. Hely .

Lanzafame 2021.10.27. 20:39:03

@venember83: beállunk minden meccsen 442-ben bekkelni, és próbálunk berúgni 1-et a 3 helyzetünből. Dárdai-féle autista foci, ezzel tudunk most eredményeket produkálni.

babo0410 2021.10.27. 20:39:09

@Pjanista: Miért, mit jelent nálatok a letámadás? Támadni próbáltunk, de nálam az lenne a letámadás, ha az ellenfél szinte labdához sem érne, mikor elveszítjük azonnal visszatámadunk. Az, hogy mikor nálunk van a labda elég lassan, megvárva, míg az ellen feláll védekezni, odavánszorgunk a kapu elé, az nálam nem letámadás. Pláne úgy, hogy elég sokáig vezetett a Sas, és összesen fel tudunk mutatni 14 kapura lövést. Vagy 30 lövésünknek kellett volna lennie. De mi nem tudtunk mit kezdeni a Sas felállt védekezésével. És ez a súlyos bajunk, hogy még mindig nem tudjuk a 10 emberes védekezést feltörni, pedig jó pár év lett volna erre kitalálni valamit. Allegrinek meg aztán pláne.

Leram7 2021.10.27. 20:39:34

Perint nem hibáztatom, nem rajta múlott és még bravúrja is volt.
Danilo védőnek stabil, de támadást nem tud segíteni.
Ligt és Bonucci sok hibával játszott.
Sandro képtelen volt segíteni a támadásokat.
Locatelli, Rabiot ma kevés volt.
Dybala ma is bizonyította, hogy nem vezér. Bár nem volt rossz, sőt a jobbak között volt, de több kéne ilyenkor a csk-tól.
Morata szégyenletes teljesítmény.
Cuadrado jó volt.
McKennie nagyon gyenge, gólja ellenére semmit nem ér.
Chiesától is többet várok.

0 lendület van a csapatban, oylan lassan érünk fel és pontatlanok vagyunk, hogy az már fájó. Rengeteg eladott labda volt, színvonaltalan volt a meccs.

Ha pl csak Dybala és Berardi játékát hasonlítom össze, ég és föld, hogy Berardi mennyivel jobb és hasznosabb volt.

Sajnos az ilyen meccseken hiányzik egy CR, aki tud gólt lőni. Morata + Dybala + Jorge + Kean félek együtt nem fognak 30 gólt lőni a bajnokságban.

1 hónapon belül: Verona, Zenit, Lazio, Fiorentina, Chelsea, Atalanta Elég para meccsek.

Jozeph Pelikahn 2021.10.27. 20:39:34

Könnyű úgy nyerni, hogy náluk sokkal jobb játékosok vannak!
Szerencsére Ronaldo már nem veszi el másoktól a gólokat!

Zizou_empereur 2021.10.27. 20:40:08

Nincs kreativ középpálya. Egyébként a megváltóként várt Loca is gyenge volt és nem először. Dybala és Cuad tud váratlant húzni, a többi nyomasztóan átlag, vagy az alatti. Chiesa meccsek óta gyenge, igazából ott volt a fején a ziccer...
Ilyen átlagos játékosokkal miért lennénk jobbak mint a Sassoulo?

Attilio79 2021.10.27. 20:41:02

A meccs második játékrészét láttam kisebb megszakításokkal, vállalható volt. Nincs csatárunk, kevesek vagyunk elöl.
Az utolsó gólért kár volt, a nagy győzni akarás kár, hogy egy ilyenen ment el.

GGábr81 2021.10.27. 20:41:14

Zizu most dolgozik valahol? Csak kérdezem...

venember83 2021.10.27. 20:41:43

@Lanzafame: reméltem, hogy valami szimpatikusabb opció is létezik.

Rikoo 2021.10.27. 20:41:44

@tomi12312323: Nem erőlködöm, vannak hibái.
Ma megpróbáltunk úgy kijönni támadni, mint a korábbi csapatai, végig offenzívan.
Ami tény, hogy nálunk Mané-Firmino-Salah csatársor.
A kilencesünk fél helyzetbe kerülni nehogy hibázzunk.
Ha Chiesa nincs formában, akkor pedig egyenesen végünk van.
Kontracsapat vagyunk, így van összerakva a keretünk. Terület kell a játékosainknak, mert csak Arthur és Dybala tud szűk területen játszani, rajtuk kívül senki.

2021.10.27. 20:43:42

@babo0410: Igen, mert nekünk olyan játékosaink vannak, mint a Liverpoolnak, hogy erre képesek legyenek. Egyértelmű. A világon nincs még egy csapat, amelyik végig ezt csinálja egy meccsen.

delpi0823 2021.10.27. 20:43:51

@Juventino86: Sok minden nem lehet mar itt cel a bajnoksagba a 4en kivul,de ha Allegri a 4be nem tudja behozni a csapatot nalam egy bukott edzo akkor.Blben egy jo sorsolassal lehet legjobb 8 talan,de attol tovabb biztos hogy nem.

Kasabai 2021.10.27. 20:44:27

Perin jó volt, kár h ilyen meccs jutott neki. Meg kell nyomni a mercatot, hogy meglegyen a top4.

tomi12312323 2021.10.27. 20:44:43

Azért a játékvezetés is gusztustalan volt, boldogan asszisztált az időhúzós henteléshez.
Rogérionak már ha a két sárgából egyet odaad amit kiérdemelt nem húzhatta volna vissza Cuadradot . Egy 20 évvel ezelőtti beszélgetésem jutott eszembe egy játékvezető barátommal aki gyűlölt egy csapatot és azt mondta minden kétest a másik csapatnak fog adni. Meg is tette hasonlóan alakult az a meccs is, asszisztált az időhúzáshoz és ő sem akart 60 percig sárgát adni. Na nem ecsetelem tovább, csak arra akartam kilyukadni, hogy látványos hiba nélkül így kell elcsalni egy meccset.

Rikoo 2021.10.27. 20:45:46

@babo0410: Ahhoz olyan játékosok is kellenek!
Hiába támadunk le és szerezzük meg a labdát, ha utána folyamatosan el is veszítjük.
A City azért qrva jó ebben, mert sok száz millió euróból ki vannak választva azok a játékosok akik erre alkalmasak.
Vagy ott a Liverpool támadósora. Megszerzik a labdát és egyből megy az a 3 játékos a gólért, Angliában terület is van.
Olaszországban nincs terület és nekünk nincsenek is ilyen játékosaink.
Morata a csatárunk, könyörgöm mit várunk 100 lőtt gólt?
A kilencesünknek 20 sem lesz meg egész szezonban...
Mikor a Chelseaben játszott, meccsenként 3-4 helyzete volt és totális csődöt vallott.

danimester1 2021.10.27. 20:46:35

@GGábr81: Sarri momdta anno hogy ez a keret edzhetetlen és taníthatatlan vagy valami hasonlót.Lehet neki lesz igaza!?El kellene ide megint egy Conte féle vezér,persze nem utolsó hanem elsősorban a keretet kellene full felújítani.Értem én hogy közel tíz év a toppon nem egyszerű,de ezek a teljesítmények megmagyarázhatatlanok,mintha fejben máshol lennének,Allegri meg még nem volt képes megtalálni az ideális kezdőjét.Szóljon mentségére hogy rendszeresek a sérülések és a keret sem a legideálisabb,igaz ettől függetlenül nem értem ezt a "rúgjunk egy gólt és védjük foggal körömmel" stílust.Más a helyzet ha mi kerülünk hátrányba,mert akkor semmit nem tudunk.

babo0410 2021.10.27. 20:48:03

A siralmas az, hogy 10 meccsen 14 gólt sikerült összesen szerezni, és 13 kaptunk már, és több meccset buktunk, mint amennyit megnyertünk. 10 meccsből 4-et nyertünk meg, és 3x 3 vereségünk van. Eléggé siralmas. Ilyen rossz mutatókkal mikor álltunk utoljára novemberben? Remélem fel tudunk támadni. De félek azzal a bunkerfocival, amit Allegri játszat, nehéz lesz. 13 pont már most az első hely. Vasárnap még úgy volt, hogy ha meg tudjuk verni az intert, utol is értük őket. Most meg akár 6 pontra megléphetnek. Ha nem indulunk meg felfelé, és nem lesz győzelmi szériánk, nekünk annyi.

juve28adam 2021.10.27. 20:50:59

@babo0410: Nekünk teljesen felesleges az első hellyel foglalkozni. A 4. a cél. Megint. Sajnos.

Rikster 2021.10.27. 20:52:26

Könyörögnünk kell majd a negyedik hely megszerzéséért is idén. Nagyon kevés ez a keret, de hogy összerakni sem lehet, hogy ebből valami futballhoz hasonló dolog kijöjjön...A kreativitás teljesen használhatatlan fogalom a csapatunknál, végig vergődték a fiúk a második félidőt, de hát helyzetben is alig-alig nyilvánult meg ez.

Gondolhatjuk mi lesz majd a Verona ellen.

Zizou_empereur 2021.10.27. 20:53:57

Ami még fájó volt, hogy az utolsó 10 percben nem értünk oda a kapu elé. Ment a keresztpassz ezerrel, de senki nem tudott előre menni.

Juventino86 2021.10.27. 20:55:52

Gyerekek, túl azon, hogy néha Allegri is hozott pár fura döntést, azért sajnos ki kell mondani azt, hogy a keretben sincs semmi minőség. Komoly technikai gondok vannak, sír a laszti több játékosunknál. A védelem is kezd már sajnos leépülni. A csatáraink nagyon gyengék, a középpályáról meg nem is beszélve. Én már nyáron mondtam, hogy Locatellitől azért ne várjunk csodát, de eleinte ő még a jobbak között volt. Aztán szépen beleszürkült ő is. Januárban muszáj lenne valahogyan erősíteni.

delpi0823 2021.10.27. 20:56:28

@Leram7: Lazio,fior,chelsea,atalanta ellen nem lesz gond mert ott mi fogunk 10emberrel vedekezni majd talalunk egy golt kontrabol:):).A verona ellen kinez megint egy vereseg szombaton :)

delpi0823 2021.10.27. 20:58:35

@Juventino86: Johogy nincs tul sok minoseg a keretben de azert egy udine,empoli,sassuolo 3as ellen 1pontot osszehozni az azert kritikan aluli.

Juventino86 2021.10.27. 21:02:35

Higuain, Mandzukic, Khedira, Matuidi, Ronaldo, Pogba, Tevez, Vidal, Marchisio, Dani Alves, Pjanic, Pirlo, Douglas Costa, Lichtsteiner, Buffon.... Stb. Az utóbbi években ilyen játékosok voltak nálunk. És még akkor is voltak olyan meccsek, amik eléggé keservesek voltak.
És akkor most: McKennie, Kulusevski, Locatelli, Rabiot, De Ligt, Ramsey, stb. Érezzük, ugye? :( Siralmas ez. A keret minősége valami rémes.

Szabi984 2021.10.27. 21:03:07

@Juventino86: teljesen egyetértek! Ebben a keretben nincs meg a minőség,egy csapat túlfizetett középszer. Ha ebből dobogó lesz,az Allegri érdeme lesz. Én még bízok egy jó szezonban, időre van még szükség az együtt munkához csapat és edző között. Milan ,Napoli ki fog pukkadni idén is,úgy ahogy eddig mindíg

Juventino86 2021.10.27. 21:03:48

@delpi0823: Így van, ezek az eredmények még ezzel a kerettel is elfogadhatatlanok.

Juventino86 2021.10.27. 21:05:57

@Szabi984: Bízzunk ebben! Szerencsére még hosszú a szezon. De sajnos van bőven feladat. :(

2021.10.27. 21:06:13

Nem volt olyan tragikus ez a meccs azért, hogy temessünk mindenkit. Kell egy csatár. Jobban, mint Tchouaméni. Télen rá kéne próbálni Vlahovicra, valami csere üzlettel.

GodPiero 2021.10.27. 21:06:15

Szerencsére csak az utolsó 10 percet láttam... az is kár volt...

DelPiero2 2021.10.27. 21:06:45

Szerintem is gusztustalan volt a bíró.
Azt viszont nem értem, hogy a csatáraink lesről miért nem vágtatnak vissza? Kényelmesen kocogtak vissza lesről amikor az ellennél a labda, de hiába került hozzánk, a csatárunk nem lépett vissza, nem lehetett neki adni, vagy ha adták, lest fújtak.
A fáradtság sem világos, ilyenkor a 3 naponta meccs közben nem kapnak 1 szabadnapot? A Barcánál volt, hogy sok volt a meccs, akkor kevesebbet edzettek, mert a meccset is beszámították.
Ronci 30 gólja azért meglesz, mivel azért meccsenként nagyjából van egy.
Reméljük hogy a szar eredmények hatására lesz majd valamiféle igazolás.
Dühítő, hogy elindul egy ígéretes támadás, nem néz ki tökéletes ziccer, és egyből visszapasszt alkalmazunk.

Wizzurah 2021.10.27. 21:09:26

Na szóval akkor mégsem sikerült felráznia a csapatot az Allegrinek. Hiába na, itt nem Sarrin meg nem is a 0km-es Pirlon múlott a dolog. Hanem, hogy a fél banda egy guriga taknyot nem ér. Még jó hogy már van konferencia liga. Akármit mondtok, persze én is tisztelem Allegrit amit elért itt, írhatnám hogy hiba volt az ő visszahozatala, mert szerintem az volt, ettől függetlenül az edző személye is tök lényegtelen 60%-ban, amíg nincs rendbe rakva a keret. Ugyanúgy nem jönnek az eredmények de már legalább a foci is nézhetetlen. 13 ponttal megy az első 2 helyezett 10 forduló után, ez hihetetlen....

Zizou_empereur 2021.10.27. 21:10:23

Azért a téli erősítéssel ne legyen illúzió. Csórók vagyunk sajnos. Lassan már középszert sem tudunk hozni.

Apuleius 2021.10.27. 21:15:45

@Pjanista: Hát nem tudom, a középpálya minőségét én még nagyobb gondnak látom, mint a támadókét. Egyébként Kaio Jorge szerintem jól mozgott.

Szabi984 2021.10.27. 21:17:09

@Wizzurah: A foci tavaly is nézhetetlen volt Pirlód 10dik együtt töltött hónapjában a csapatával. No néha voltak fellángolások..Azért még megvárnám a márciust Allegrivel,hogy ő mire is képes ezzel a kerettel

Chiacchiarelli 2021.10.27. 21:22:12

@Szabi984: Pirlo legalább megpróbált létrehozni egy 3-5-2-es felállással labdabirtokláson alapuló focit. Ehhez képest a hős Allegrid egy feljutó csapatot idéző 4-4-2-es alapú 11 emberrel védekező kontrafocit játszik... Kérdezem én, ha neki van megint örökszerződése és ő a felelős az építkezésért akkor mire számíthatunk? Kb. az Atleti mágikus focijára leszünk alkalmasak, semmi többre nem...

2021.10.27. 21:23:03

@Apuleius: Igen, Kaio jól mozgott. Ha ő berobbanna, az sokat segítene rajtunk. De azért még idén nem várhatunk tőle túl sokat, így meg nekem az az érzésem, hogy van 3 cserecsatárunk, és 0 kezdőnk.

Moratával az a gond, mint Rabiot-val. Néha tényleg úgy tűnik, hogy lehet rá számítani, néha pedig egy ifijátékosnak tűnik, úgy mint ma. És ha egy ilyen játékos a kezdő 9-esünk, azon túl sok meccs mehet el.

Shyr Kahn 2021.10.27. 21:25:10

Mar latom megint jott az ultra pesszimista hozaallas szinte minenkitol egy szerencsetlen vereseg utan.

Vegig jol toltuk, de pechunk volt. Kapufa, helyzetek, igaz tobbsegeben gyenge befejezesek, de mezonyben ugy lejatszottuk a Sassuolo-t, ahogyan azt illett.

A jatekosok fele sztem nem volt olyan rossz. Tamadasban rengeteg helyzetet alakitottunk ki, de sajnos egy ido utan gorcsosse valtunk es az utolso centik/lovesek rosszul sultek el.

A legnagyobb hiba ma az elso bekapott gol volt. Onnantol keptelenek voltunk golt loni, reszben a szerencse hianya miatt, reszben, mert a kp-n a szures gyenge volt (sry Rabiot es Loca, de rajtatok es a vedelmunkon ment el a merkozes). Benta-val sztem mas lett volna a leanyzo fekvese.

Akik itt CR-t varjak vissza, szerintem szamoljanak el 100-ig magukban es nezzek vissza az elmult ideny merkozeseit, hogy hany ralovest mutatott be CR es abbol mennyi ment be... valamint ajanlom figyelembe a Bl merkozeseinket is. Rovidtavu a memoriatok.

@Leram7: "Dybala ma is bizonyította, hogy nem vezér. Bár nem volt rossz, sőt a jobbak között volt, de több kéne ilyenkor a csk-tól."
"Ha pl csak Dybala és Berardi játékát hasonlítom össze, ég és föld, hogy Berardi mennyivel jobb és hasznosabb volt."

Uram-atyam, te menthetetlen vagy.
Berardi egy rendkivul gyenge jatekos, aki a Sassuolo-ban ragadt egesz eletere, mert nagycsapathoz nem volt toke alairni/nem volt toke visszajonni hozzank. Dybala volt az egyetlen a palyan, aki kepes volt varatlant huzni. Egy golpassz, egy kapufa, rengeteg veszelyes passz, amit nem tudtak a tobbiek befejezni... neki kellett kihuzodnia szelre, amikor a tobbiek mar szenvedtek, a tizenhatoson belul kellett forgolodnia, a labdat felkapva az egyenlito gol utan visszavagtatnia es biztatnia a tobbieket. Mit akarsz meg tole??? Az a kapufa kb 2 cm-en mulott es nem tobbon. Ha valakit ki lehet emelni tolunk, akkor az eppen O. Eppen most elovenni sztem hatalmas ongol. Egy fecske pedig nem csinal nyarat.

Ezzel szemben nezzuk meg Chiesa es Morata teljesitmenyet... sajnos mindketto messze alulteljesitett. Kaio Jorge pl joval jobb volt most a spanyolnal.

Itt nem Dybala-tol kell tobbet varni, hanem azoktol, akiknek jobb helyzetekben meg a kapufara sem futotta es a kapu kozepebe lottek/fejeltek a labdat, de ahogy irtam peches napja mindenkinek lehet. A gond akkor van, amikor sokaknal jon a peches nap egyszerre, csakugy ahogyan az ma tortent.

Shyr Kahn 2021.10.27. 21:28:33

Es en tovabbra is az elso ket hely egyiken latom a Juve-t. Ez a pofon jol jott es tanulni kell belole. A sracok kicsit tul magabiztosak voltak az elozo gyoztes merkozesek utan, kicsit talan fejben leultek es lebecsultek a Sassuolo-t (nem nagyon, de eppen annyira, amennyire a kis csapat meglephetett bennunket).

Apuleius 2021.10.27. 21:30:01

@Pjanista: Persze, egyelőre nem szabad sokat várni tőle, de 19 évesen bátran és tökösen állt be, nekem nagyon kellemes meglepetés volt ma. Moratával mindig is ez volt a baj, néha rendkívül fontos gólokat lő, máskor (mint ma) gyakorlatilag egy véletlenszerűen odahívott járókelő szintjét hozza.

Nekem fájóan hiányzik a kreativitás a középpályáról, s ez sajnos a támadókat sem igazán segíti. Komoly gondok vannak ezzel a kerettel.

Szabi984 2021.10.27. 21:32:57

@Chiacchiarelli: Az elmult 2 év szétbarmolását próbálja a 442vel stabilizálni,még meg nem ismerkszik a játékosok valódi tudásával ahhoz hogy hozzájuk illesszen egy megfelelő összeállítást,taktikát,véleményem szerint persze. Minden évèben ez ment,ezt próbálta ahogy cserélődött a keret. Féreértés ne essék,én nem sztárolom,egyszerűen bízom benne. Tett le ezt azt az asztalra,ahoz hogy tudjuk kitalál valami váratlant újra

Rikoo 2021.10.27. 21:33:46

@Zizou_empereur: Pénteken sok minden kiderülhet, akkor lesz a közgyűlés a részvényesekkel. Valszínűleg kiderül, hogy mit tervezünk a 400 millióval.
Aztán max. kapunk még 1 pofont a héten, de addig bizakodhatunk.

2021.10.27. 21:35:26

@Apuleius: De jó hír legalább, hogy a védelemben és a kapuban minden rendben van. Ja vagy mégsem...

babo0410 2021.10.27. 21:53:16

Láttátok a naptárat? Ha nem javul a csapat, nagy bajban lehetünk. Verona, Fior, Lazio, Atalanta, Salernitana, Genoa a menetrend. Ha nem javulunk fel, talán a Verona ellen meg lehet a meccs, de utána 3 darab 0 pontos meccs jön, és annyi a szezonnak. Nagyon össze kell szedni magunkat, mert rohadt nehéz sorozat következik!

venember83 2021.10.27. 21:53:49

@Shyr Kahn: Allegri ezúttal nem beszélt leckéről, tanulásról. Hiányoltam is.

venember83 2021.10.27. 21:55:04

@babo0410: ne becsüld le Tudor Veronáját. Amúgy a sorozat nem olyan kemény, már ha tényleg a dobogó a cél.

Apuleius 2021.10.27. 21:57:53

@babo0410: Igazából ha egy Empolitól vagy egy Sassuolótól kikapunk hazai pályán, felesleges is nézegetni a sorsolást.

Szabi984 2021.10.27. 22:01:33

Egyébként itt rengeteg hozzászólót nem értek! Továbbra is kiállok amellett,hogy a liga legjobb edzője dolgozik újra nálunk,aki olasz és aki egy vérbeli olasz klubbot irányít. Mit is várunk el tőle? Guardiola féle 7:4-eket? Lehetetlen! Más a mentalitás,a hozzáállás. Lásd a Napoli szép Sarri fociját,egyszerűen nem elég a győzelemhez a sok passz és labdabirtoklás,ha a védelem ami mindennek a gyökere(olaszországban),nem stabil. Lippinél sem volt más a taktika,csak senki sem emlékszik már rá,emellett volt egy DelPieroja,Nedvedje. Camp nouban emberhátrányban hosszabítasban kontrából lőtt góllal és foggal körömmel védekezve jutottunk tovább. Az volt csak izgalmas,köröm ràgós meccs! az olyanokért szeretem mái napig a Juventust :)

JuveTomi15 2021.10.27. 22:03:41

@GGábr81: valahogy megprobalom tultenni magam a velemenyeden, remélem sikerül.

Leram7 2021.10.27. 22:30:49

@Shyr Kahn: Nem tudom a véleményem alapján miért minősítesz, had legyen már kérlek.

De arra azért kiváncsi vagyok hogyan volt ma Dybala vezér? Én egy egy darab vezért nem láttam a pályán a csapatból. Láttam próbálkozást pl Dybalától, Cuadradótól és tény, hogy Dybala a jobbak között volt, de ma is hiányzott belőle a plussz és egy csapatkapitánytól nem ártana több tűz.

Shyr Kahn 2021.10.28. 00:13:57

@venember83: Lehet mar nem is emliti, mert alapbol mindig elmondhatna :)

@Leram7: Elnezest a szemelyeskedesert. Sajnos kicsit elgurult a gyogyszerem, amikor megkerdojelezted, hogy miert nem adott tobbet, mikor a legjobb volt a csapatunkbol... futott visszavinni a labdat a golunk utan, hajtotta a tobbieket es nem utolsosorban remekul jatszott annak ellenere, hogy 3-4 hetet hagyott ki. Attol meg, hogy jo csk valaki nem jelenti azt, hogy mindig nyer.

Nem ertem mit hianyoltal tole. Ne haragudj, de nagyon szemellenzosen nezed a teljesitmenyet, ha ettol tobbet varsz. Pofozza fol talan azokat, akik rossz napot fogtak ki? Hasonlot sztem max Gattusotol lattam anno, de sztem O nem volt csk (lehet tevedek, nem neztem sok Milan merkozest).

Mondd el kerlek, hogy Chiello mennyivel tesz tobbet a palyara, mint csk? Mi mast csinal, mint kihajtja a belet es motivalja a tobbieket? A csk nem a karmester, hanem egy jatekos, aki tobb felelosseget vallal, mint a tobbiek es megprobalja felrazni a tarsakat, amikor kell. Ha megszakad is bele, a tobbiek helyen nem jatszhat, szoval tenyleg nem ertem...

Matteo89 2021.10.28. 06:17:44

@Shyr Kahn: Igazából nincs baj Dybalával, nem ő tehet róla, hogy ma nincs DP-Trezeguet sorunk elől, és mondjuk egy Davidsunk középen. Akkor DP lenne a CSK, Dybala pedig betölthetne egy jó Miccoli szerepkört, és minden a helyére kerülne.

Mark Szabo 2021.10.28. 08:05:03

Nem tudom hogy nevessek e vagy sírjak a sok hülye kommenten. Már az első 6 percben több támadásunk volt és lendületünk mint az utóbbi 2 meccsen. Voltak szép cselek, tamadasok is. A lényeg röviden: Nincs egy igazi befejező csatornák. Én Morata helyett rendszeresen Kaiot küldeném be a mélyvízbe. Nem csak a befejezés hiányzott, de mostmar kérdéses hogy mi a helyzet a védelemmel. Túl sok gólt kapunk egy olyan felállással ami egyesek szerint főleg a védelemre koncentrál. Lehet hogy nem úgy játszunk mint a Bayern, de az biztos hogy jobban jatszottunk mint az Empoli ellen. Kell nekünk egy igazi center, mert igazábol olyanokkal van tele a csapat akik inkább a kiszolgálásban jók, vagy semmiben.

Mark Szabo 2021.10.28. 08:18:08

@Shyr Kahn: Valamiben egyetértek, nem játszottunk rosszul. Viszont a meccs ott ment el hogy nincs egy Ronaldo fajta befejező emberünk.

Mark Szabo 2021.10.28. 08:20:07

@Shyr Kahn: :-D Ne haragudj ez komoly?

Mark Szabo 2021.10.28. 08:56:36

@Shyr Kahn: Nem az a baj hogy az egyik bekezdésed üti a másikat, de ráadásul még ilyen pökhendi stìlusban is teszed! :-D

"
Akik itt CR-t varjak vissza, szerintem szamoljanak el 100-ig magukban es nezzek vissza az elmult ideny merkozeseit, hogy hany ralovest mutatott be CR es abbol mennyi ment be... valamint ajanlom figyelembe a Bl merkozeseinket is. Rovidtavu a memoriatok."

"Itt nem Dybala-tol kell tobbet varni, hanem azoktol, akiknek jobb helyzetekben meg a kapufara sem futotta es a kapu kozepebe lottek/fejeltek a labdat, de ahogy irtam peches napja mindenkinek lehet. A gond akkor van, amikor sokaknal jon a peches nap egyszerre, csakugy ahogyan az ma tortent."

Az emberek nem a kocka hasa miatt hiányolják Ronaldot hanem mert ő be tudta fejezni a támadásokat és jól helyezkedett. Sok kapura lövés? Abból lessz a gól nem? :-D Ha számolgatni akarsz inkább nézd meg majd a tavalyi pontjainak a számát és az ideit majd. Morata aki elviekben a centerünk lenne, rendre szélsőt játszik valamiért. Erre nagyon jó példa hogy tegnap szélről adta be a labdát a senkinek. Itt kellet volna egy jó befejező csatár, egy igazi center. Mert az nincs nekünk.

Mark Szabo 2021.10.28. 08:58:03

Félreértés ne essék, haragszom Ronaldóra amiért ilyen későn támadott és ilyen helyzetbe hozott minket

Gaben Smith 2021.10.28. 09:13:55

@Mark Szabo: Véleményem szerint az elmúlt évek megmutatták ,hogy nem feltétlen az edző a hibás persze nyilván ezek sem telitalálatok, de elsősorban az Agnelli banda.
Beppe volt az ész mióta elment mélyrepülés van.
A játékosok meg hülyék lennének nem elfogadni a nagy lovét és kivárni a sorukat. Nem feltétlen az Ő hibájuk ,hogy itt vannak és nincs körülöttük csapat vagy Ők a csapat kerékkötői.
Ismételten a vezetőség tehet az egészről.
Egy beszari, töketlen,konfrontálódásmentes üzletpolitika megy ahol véletlenül sem szabad a számok nyelvén bukni csak a legminimálisabbat ,mert akkor zsugori fasz ez az Agnelli,hogy szavak nincsenek...

Mark Szabo 2021.10.28. 09:17:08

@Gaben Smith: Azt tudjuk már pár éve hogy a vezetőség a fő ludas persze.

Shyr Kahn 2021.10.28. 15:47:18

@Mark Szabo: "Nem az a baj hogy az egyik bekezdésed üti a másikat, de ráadásul még ilyen pökhendi stìlusban is teszed! :-D"

Ha nem az a baj miert hangsulyozod ki? Egyebkent nem latok ellentmondast abban, amit irtam: CR 100 helyzetbol 20-t ertekesitett es mindenki probalt folyamatosan neki passzolni, igy a vegen kijott neki a 160 helyzetbol (incl. osszes szabadrugas) + buntetokbol a 40 gol. Nagyszeru! Fantasztikus hatekonysag, csak kozben a csapat tobbi resze alarendelt volt es nem tudott csapatkent jatszani. Lathato CR milyen fantasztikusan felhuzza az MU csapatat is... ja nem, ez eddig nem sikerult, de adjunk neki meg par honapot es meglatjuk, hogy 37 evesen meg plusz-e, vagy mar minusz inkabb.

Ez a CR gol/probalkozas arany nem rosszabb, mint amit ma lathatunk Morata-tol, csak neki kevesbe megy a labda, illetve neki vedekeznie is kell, azaz joval tobbet jon hatra es megy ki szelre (ahogy emlitetted), mint CR.
Ezzel nem azt mondom, hogy Morata jo volt a minap... eleg rossz merkozese volt... pontosan ugy ahogyan CR-nek, mondjuk a tavalyi BL merkozes a portugalok ellen. Mindenkinek lehetnek rossz napjai.

A pokhendi stilussal kapcsolatban pedig lehetne inditani egy versenyt, mert gyanitom te sem kullognal hatul a smiley-kkal tarkitott, gunyoros humorod jovoltabol.

Mark Szabo 2021.10.28. 16:42:49

@Shyr Kahn: Igen, most szerencsére felszabadult a csapat. Lehet villogni mostmar. Az angol bajnokságot nem szabad az olaszhoz hasonlítani. A stilusról meg annyi hogy amilyen az adjon isten...Mindegy igazából nem vérre megy a "vita" nincs gond.

Rikoo 2021.10.28. 16:50:03

@Shyr Kahn: De tedd hozzá, hogy ő legalább képes 100x helyzetbe kerülnikerülni.
Úgy nem lehet gólokat lőni, mint Morata, hogy gyakorlatilag kerüli a veszélyes pozíciókat.
Ráadásul totál labilis. Ha elmegy az önbizalma, akkor totál padlón van, nincs semmi stabilitás benne.

babo0410 2021.10.28. 17:49:29

@Mark Szabo: A nagy Ronaldoval ugyanúgy áll a United, mint most mi. CR7-tel a kezdőben kaptak 5 gólt a Pooltól. Roninak csak egy lesgólra futotta. Az utóbbi 4 meccsből egyet se nyertek. Ennyit Roni nélkül is tudunk.

Mark Szabo 2021.10.28. 17:56:58

@babo0410: Éééés megint keverjük az angol bajnokságot az olasszal. Tisztán látszik hogy mit tudunk Roni nélkül. Hozni kell egy centert, szerintem ez lenne a következő lépés

Matteo89 2021.10.28. 19:48:20

@Shyr Kahn: Amióta CR CR azóta ilyen hatékonysággal lövi a gólokat. Sosem volt a legjobb befejezők egyike. Viszont így nyert 5 Aranylabdat. Tehát a helyzetkihasznalasan lehet viccelődni de ő fenykoraban is nyolc lovesbol lőtt egy gólt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása