A Juventus a borzasztó szezonkezdet után újabb keménydióval találja magát szembe, hiszen a kisebb csapatok mellett a Napoli, a Milan és a Roma után egy újabb komoly célokért küzdő együttes ellen fog pályára lépni az Inter révén, így a kilencedik forduló lezárultával a Juventus mind a négy első helyeket elfoglaló csapatot kipipálhatja az őszi idényben.
„Meglátjuk, mi történik holnap este, minden azon múlik, hogy milyen meccset fogunk játszani.” - mondta az Öreg Hölgy mestere a szombati sajtótájékoztatón. „Csodálatos este lesz, különösen mivel a helyszínen 60 000 ember követheti majd a mérkőzést, és mindenki sokat vár a csapatoktól. Jó meccs lesz két komoly csapat között. Véleményem szerint az Inter továbbra is esélyese az idei scudettónak.
Fontos megmérettetés lesz a vasárnapi egy erős csapat ellen. Azonban véleményem szerint ez nem lesz döntő a bajnokság kimenetele tekintetében. Mi folytathatjuk a jó sorozatunkat, de a tabella tekintetében a Roma elleni meccs sokkal meghatározóbb volt. Nem gondolhatunk arra, hogy egyetlen meccsen megnyerjük vagy elveszítjük a bajnokságot.”
Paulo Dybala a minap már a csapattal edzett, és a keretbe is kerül, ám az még kérdéses, hogy kezdő lesz-e.
„Paulo Dybala bevethető, jól van, két alkalommal a csapattal edzhetett. Elérhetőség tekintetében szinte teljes a keret. Ez fontos, mert mindenkire szükségem van, ahogy Oroszországban is, a becserélt játékosok eldöntötték a meccset.”
Ezt követően Giorgio Chiellini játszatása és Federico Chiesa esetleges pihentetése került szóba.
„Még nem döntöttem a felállásról. Előfordulhat, hogy ma nem is döntök még, csak majd holnap reggel. Federico Chiesa a minap jó meccset hozott, Giorgio Chiellini játékra kész, Leo Bonucci, Matthijs de Ligt és Daniele Rugani is jó állapotban van. Amikor de Ligt készen lesz hármas rendszerben a jobb szélen futballozni, akkor felmerülhet a háromvédős rendszer is. Jelenleg középen két védővel játszhatunk.”
Ezt követően felmerült a kérdés, hogy a mestert megkörnyékezte-e a kétéves szünete alatt az Inter.
„Két év alatt sok víz lefolyt a hidak alatt. Egyszer egyik, máskor másik klubhoz kötöttek az újságírók. Örülök, hogy a Juventusnál vagyok.”
Az Inter címvédésre törekszik, de a mester szerint a vasárnapi meccs nem hiúsíthatja meg a Juve scudettós törekvéseit.
„Figyelembe véve a tabellát szerintem nem képesek elvenni a reményeinket. Ez a meccs nem fog dönteni a bajnoki címről, cserébe egy szép este lesz élmény tekintetében. Aztán majd megérkezünk a novemberi szünethez, s akkor megnézhetjük, hogyan rágtuk át magunkat a feladatainkon, és kiértékelhetjük a következő lépést. A bajnoki évek kimenetele az utolsó három hónapban dől el, de akkor ott kell lenni elöl.”
Miután Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini is beszélt CR7 jelenlétének és távozásának a hatásáról, természetesen a mestert is megkérdezték az újságírók.
„Amikor egy olyan játékos van a keretben, mint Ronaldo, aki évi 30 gólt lő, akkor természetes, hogy a csapat támaszkodik az adott játékosra. Továbbá az is természetes, hogy Cristiano nélkül mindenkin nagyobb a felelősség, és azokban a játékosokból kell kihozzuk a gólokat, akik rendelkezésünkre állnak.”
Paulo Dybala mellett Adrien Rabiot is visszatér a keretbe a koronavírusos kiesést követően.
„Ma tudom felmérni Adrien Rabiot állapotát, látnunk kell, hogyan vészelte át ezt az időszakot. Edzések nélkül nem valószínű, hogy játszana.”
Arthur Melo ismét a mester rendelkezésére áll a hosszas sérülését követően.
„Arthur Melo sokat fejlődött, növeli a csapat minőségi szintjét és a passzok tekintetében is fontos játékos. Sok hónapon át nem játszott, ezért idő kell, míg a kezdőbe tudja verekedni magát.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juventino86 2021.10.23. 14:56:20
venember83 2021.10.23. 15:01:01
Sokszor másképp (és nyilván rosszul) látom a dolgokat a mesterhez képest, de én nem számítok élménydús vasárnap estére futballügyileg.
Juventino86 2021.10.23. 15:03:41
Juventino86 2021.10.23. 15:10:31
venember83 2021.10.23. 15:13:34
Nekem az élmény egyértelműen pozitív tartalommal bír, az viszont egyáltalán nem pozitív, ha végigszidkozódok 60-70-80 percet a Juve tehetetlenségét, passzivitását, alibizését nézve. Válogatós vagyok, sajnálom. Tudom, szurkoljak a PSG-nek, Citynek, Chelsea-nek, netán a Realnak, vagy menjek cirkuszba.
Juventino86 2021.10.23. 15:25:28
GodPiero 2021.10.23. 17:08:57
Lanzafame 2021.10.23. 18:41:03
Védekezésben tehát egy 4-4-1-1 lesz: Danilo, Bonucci, MdL, Sandro- Cuad, Benta, Loca, Rabiot- Dybala/Chiesa, Morata.
Ez támadásban pedig egy óvatosabb 4231, amit írtál, csak a szélen Rabiot-val, aki az eddigiekhez képest többet fog fellépni. Dybalanak pedig Chiesával kell lemeccselnie, hogy ki kezd Morata mellett.
Nem azt mondom, hogy én Fifában ezt raknám fel, csak próbálok Allegri fejével gondolkozni.