A Zenit Szentpétervár elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo_2.jpgA Juventus százszázalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül, csoportja első helyén állva várja a Bajnokok Ligája csoportkörének folytatását, amely során a zebramezesek a Zenit Szentpétervár otthonába látogatnak.

Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányzik a hétvégi bajnoki mérkőzésre már alighanem bevethető Paulo Dybala, valamint Adrien Rabiot, aki a francia válogatottnál adott pozitív koronavírus-tesztet.

Az európai kupasorozatok történetében a Juventus mindeddig nyolc alkalommal találkozott orosz ellenféllel, s az összecsapásokat még soha sem zárta vereséggel, hét győzelem mellett egy döntetlent könyvelhetett el. A 2018-2019-es szezon óta ez lehet az első alkalom, hogy a Juventus három győzelemmel kezdi szereplését a Bajnokok Ligájában. 

A csoportkör nyitó fordulójában a Zenit Szentpétervár 1:0-ás vereséggel kezdett a Chelsea otthonában, majd 4:0-ás győzelemmel lépett át az Oroszországba látogató Malmö FF csapatán, az így szerzett három ponttal a csoport harmadik helyén állva várja a Juventust.

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést az Sport 2 közvetíti élőben.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Perin

Védők: De Sciglio, Chiellini, de Ligt, Danilo, Cuadrado, Alex Sandro, Bonucci, Rugani

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Bernardeschi, Chiesa, Locatelli, Bentancur, Kuluševski

Támadók: Morata, Kean

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4916728790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pott70 2021.10.20. 18:52:39

Már vártam ezt a bejegyzést!
Hajrá Juve!

alexGicamo 2021.10.20. 19:48:19

Mindent bele , FIÚK !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Apuleius 2021.10.20. 19:58:19

Juventus:: Szczesny; De Sciglio, De Ligt, Bonucci, Alex Sandro; Bentancur, Locatelli, McKennie; Chiesa, Morata, Bernardeschi

2021.10.20. 20:02:56

Jó lenne folytatni a veretlenségi sorozatot. Forza Juve!

venember83 2021.10.20. 21:23:56

Ahogy látom, a játék lassítása már egész jól megy. Forza Juve!

Apuleius 2021.10.20. 21:33:02

Közben Demiral góljával már 2:0-ra megy az Atalanta az Old Traffordon.

Attilio79 2021.10.20. 21:36:17

Weston hajával mi történt... Nem, inkább nem akarom tudni. :D

venember83 2021.10.20. 21:37:05

@Apuleius: kis türelem, CR mindjárt vág egy mesterhármast.

Attilio79 2021.10.20. 21:37:37

@Apuleius: Persze, mert CR nem ment vele vissza védekezni.

Evoken 2021.10.20. 21:38:47

@Apuleius: jajj, ugy hiányzik ronó:(

James Zabiela 2021.10.20. 21:45:44

Kissé gyengusz a meccs eddig!Nyerni kell valahogy!

Tony. 2021.10.20. 21:48:27

Ez sem lesz egy BL klasszikus

2021.10.20. 21:50:52

@The king of alibis: Úgy látszik, ezt csak mi gondoljuk így, az Atlantaiak nem.

GodPiero 2021.10.20. 21:52:50

Igazi Allegris meccs.... szintelen, szagtalan, nézhetetlen....

RunnerLaca 2021.10.20. 22:13:29

Valaki tud küldeni egy működő streamet? köszi előre is!

Apuleius 2021.10.20. 22:15:10

@RunnerLaca: http://livetv.sx/enx/eventinfo/1118005_zenit_juventus/#webplayer_alieztv|158377|1118005|1701331|7|1|en

Bruce57 2021.10.20. 22:17:13

@GodPiero: Allegri múltkor azt nyilatkozta szenvedni kell, nem tudtam hogy a nézőkre értette.

steven.h 2021.10.20. 22:23:56

@MGB75: hétvégén sinter elleni meccs, én megmondom őszintén ennél többre nem számítottam ma, cserék is efelé hajlanak. Egyet azért jó lenne bekotorni.

The king of alibis 2021.10.20. 22:27:20

Morata nagyon gyenge ma
Cserélni kell

babo0410 2021.10.20. 22:27:39

Allegrit pi@án rúghatná már valaki, mert ez a meccs! Valami borzalom. Mintha nem is akarnánk nyerni. Allegrinek ezek a valahogy szenvedjünk be egy gólt meccsei, idegesítők. Régen taktikusabban játszottunk. Ma már bekkelünk mindenki ellen.

The king of alibis 2021.10.20. 22:31:15

McKennie nem egy Vidal
Egész pályafutása alatt nem fog össz 10 gólt szereni, nemhogy egy szezon alatt

2021.10.20. 22:32:33

@steven.h: Lehet, fontosabb neki a sinter elleni meccs, mint ez...

GodPiero 2021.10.20. 22:33:35

Köcsög Ronaldo megint elnyom mindenkit....

steven.h 2021.10.20. 22:35:11

@MGB75: szerintem mindenképp az, a bl-ben jól állunk, bajnokságban hozni kell a meccseket, ráadásul rangadó

Apuleius 2021.10.20. 22:36:01

@GodPiero: Sajnos nem eléggé, egyenlítettek az Atalanta ellen.

Tony. 2021.10.20. 22:36:02

Azért ilyenkor jó lenne egy játékos akiben lehetne bízni, hogy na majd ő valahogy eldönti a meccset.

nortu30 2021.10.20. 22:37:44

Borzasztó gyenge meccs, csak azon izgulhatunk, hogy legalább X-re lehozzuk.

Matteo89 2021.10.20. 22:40:48

@Apuleius: És már 3-2 az ő góljával. Zsinórban 3 meccs, 3 gól a BL-ben.

James Zabiela 2021.10.20. 22:41:33

Atalanata szépen el rontja!Ez a meccs nagy 0,de szerintem Allegrinek tökéletes az X sajnos

Gabueroo 2021.10.20. 22:43:08

Otvaaan g*cccciiiiii

Apuleius 2021.10.20. 22:43:14

Ott vaaaaaaaaaaaan!!!

James Zabiela 2021.10.20. 22:44:27

Undormàny amit csínàlunk,de azt legalább jól

Tony. 2021.10.20. 22:44:30

Mindig ezt mondtam, Kulut 9es-be!

GodPiero 2021.10.20. 22:44:41

Desijjjóóóóóóóóóó 2 meccs 2 gólpassz :))

Apuleius 2021.10.20. 22:45:00

Na, és ki adta a gólpasszt??? :-)

Rivendell 2021.10.20. 22:45:03

Meg a végén szép lehet a karacsonyunk, jó lenne a bajnokságban felzarkozni addig

2021.10.20. 22:50:54

Csak a szokásos, Allegri féle szenvedős 1-0. :) Ezt lassan le lehet írni minden meccsünk után.

juve28adam 2021.10.20. 22:54:26

Ezeket is legyalultuk 1-0ra

babo0410 2021.10.20. 22:55:08

A mai fiatalok nem néznek focit. Hááááát... Allegri tesz is róla, hogy elvegye a kedvüket a meccseinktől. Nem hiszem, hogy túl sok új szurkolót fog meggyőzni Allgri játéka. De legalább nyertünk.

babo0410 2021.10.20. 22:56:19

@MGB75: Elég lesz csak annyit Írni nyertünk, mert szinte semmi nem történik a meccseinken.

Rikoo 2021.10.20. 22:56:43

Nincs itt semmi látnivaló kérem szépen. Nem kell izgulni, szokásos 1-0 nekünk.

Juventino86 2021.10.20. 22:59:48

Na, ezt már szeretem, jön a szokásos Allegri-féle pofátlan 1-0. :D :D :D
Kemény meccs volt, de azért szerintem több helyzetünk volt, szóval tulajdonképpen közelebb álltunk a győzelemhez. Nem gondoltam volna, hogy pont Kulu szerzi a győztes gólt, de végül is mindegy, a lényeg, hogy megvan a győzelem.
Azért ez már a második meccs, amikor De Sciglio balhátvédként nagyon jól mozog, és a gólokban is komoly szerepet vállal. Voltak hibái a meccsen, de az utolsó 25 percben nagyon jól jött fel a bal szélen, jöttek is befelé az ívelések. Arthur technikája sokat számít nagyon. Forza!!!!!

Kasabai 2021.10.20. 23:02:10

Ennyi játék van most ebben a csapatban, nincs 10-es, nincs erőcsatár, akik megtartanák elöl. Örülni kell, hogy tartása lett a csapatnak és legalább behúzzuk ezeket a meccseket.

Shyr Kahn 2021.10.20. 23:23:49

A Zenit ellen idegenben jatszani nem tul kellemes es eleg hasonlo stilusban jatszanak, mint mi. A kulonbseget abban lattam, hogy mi elol jobban varialtunk, cserelgettunk posztokat. A veget majdnem megint elrontottuk... nem csoda, hogy Allegri bement ideje koran az oltozobe. A vegen jobban oda kell figyelni es a labdat meg kell tartani sok passzal.

Wizzurah 2021.10.20. 23:33:06

Persze meg lehet magyarázni, akik örültek hogy vissza lett hozva ez a sztár edző, az meg is tudja magyarázni. Nézhetetlen, azt hiszem ezentúl újra csak az eredményeket fogom nézni, mert a mutatott játék már rendre okádé. Inkább néznék egy pirlo féle negyedik helyet újra, vagy a nagy sarriballt is, minthogy ezt a nem is tudom mit de biztosan nem focinak hívom.

delpi0823 2021.10.21. 00:05:49

@Wizzurah: Dybalanak kell visszaternie egyedul,es lesz kreativitas is elol.

Attilio79 2021.10.21. 00:08:02

@delpi0823: Áhh, szerintem Ramseynek...

Rocky80 2021.10.21. 06:10:37

@Wizzurah: amikor a gyerekem rossz, akkor is szeretem mert a gyerekem...

Pirlot meg edzőként visszasírni, hát... Nyeltük a gólokat mint kacsa a nokedlit, ráadásul nem rajta múlt hogy most nézhetjük ezt a Zenit meccset pl. ;-)

@babo0410: de NYERÜNK. Nagy különbség. Ez az egyetlen ami számít. Ezt hallottad már? Ízlelgesd ezt a mondatot. :D

@Kasabai: +1 Pontosan így van.

@Juventino86: a legnagyobb öröm, hogy végre van valaki aki alapvetően csereként akár jobb-, akár baloldalt tud hozni egy használható szintet szélső hátvédként. Esküszöm, ha ezt tudja még hosszabbítanék is vele!

GodPiero 2021.10.21. 07:25:20

@babo0410: Ebben most egyetértünk....

2021.10.21. 07:34:03

@Wizzurah: Mert Pirlo és Sarri alatt nem volt okádék a játék? :D Ne vicceljünk már. Szerintem 10000-szer jobban játszik most a csapat, mint az utóbbi két évben, amikor mindenki össze-vissza rohangált a pályán rendezetlenül.

Wizzurah 2021.10.21. 12:29:35

@Pjanista: Amikor látszott, hogy mit is akarnának, akkor nem volt okádé a játék, valamint szerintem az nem okádé volt, hanem semmilyen játék, az okádé játék az most van. De nem írom le századszorra is minden Allegri védelmezőnek, hogy a csapat tagjai is többször beismerték és kijelentették, hogy az elmúlt időszak egyetlen kerék kötője az CR7 volt. Attól még Allegri érdemeit és elért eredményeit nem lehet kétségbe vonni és hogy kiemelkedő alakja volt és jó eséllyel lesz is a juventus történelmének, attól a játék még okádé marad.

@Rocky80: A juventus egy focicsapat, nem a gyerekem, ennél hülyébb hasonlatot el sem tudnék képzelni. De amikor szidjátok xy játékost elég érdekes stílusban (nem pont rád célzok, bár ha jól rémlik tőled is lehetett olvasni), akkor az rendben van, szóval lehet úgy beszélni a gyerekkel, ill. mivel az csak egy játékos, az olyan, mintha szidnám a gyerekm nem is tudom.... veséjét?

Rocky80 2021.10.21. 12:45:16

@Wizzurah: nem jól rémlik.

Szeretet az is, amit a csapatod iránt érzel. Ugyanakkor ha mérges vagy, lehet kivált belőled olyan érzelmeket is, amiket csak hirtelen felindultságodban érzel. Szerinted nem így van?

Ettől meg én vagyok ki, hogy az egyetlen kerékkötő és minden rossz okozója Ronaldo volt. Könnyebb azt hibáztatni aki már nincs itt, mint hogy a magunk szemében észrevegyük a gerendát. Mondjuk lehet neked ez a hasonlat sem fog tetszeni. Mert a Juventus egy focicsapat, a gerenda meg gerenda. A szemünk meg a szemünk. Hogy jön a gerenda egy focicsapathoz? Nem is értem...

Ronira visszatérve meg aki nem szart be a jelenlétéről az ki tudta nőni magát klasszis játékossá mellette is. Lásd Chiesa. Aki meg nem elég erős mentálisan az meg mutogat mindenre és mindenkire hogy ő volt a hibás. Lehet ezért nem nyertünk BL-t annyi ideje.

2021.10.21. 13:27:31

@Wizzurah: "Amikor látszott, hogy mit is akarnának, akkor nem volt okádé a játék"
Igen, emlékeszem, mind a két meccsen elég jól játszottunk.

"a csapat tagjai is többször beismerték és kijelentették, hogy az elmúlt időszak egyetlen kerék kötője az CR7 volt"
Kik? Az egy szem Bonucci nyilatkozatra gondolsz? Ott egyébként azt mondta, hogy a küzdeni tudást vesztette el a csapat, mert úgy voltak vele, hogy Ronaldo majd megoldja. Ez nem az edző hibája? Ugyanebben a nyilatkozatban mondta el, hogy Allegri hozta vissza ezt a szellemiséget.
Egyébként azokat a nyilatkozatokat is vegyük figyelembe, amikben elmondták a játékosok (Szczesny, De Sciglio, Danilo, Bonucci), hogy a szezon elején teljesen össze voltak zavarodva, és lent volt az önbizalmuk. Ez a tavalyi szezon eredménye, nehogy már ezt sírjuk vissza. És ezt úgy mondom, hogy én még a szezon végén is úgy voltam vele, hogy vagy Allegri jöjjön vissza, vagy kapjon még egy szezont Pirlo, mert ennyi edzőváltásnak semmi értelme, és ell kell végre indulni egy koncepció mentén.

Az meg, hogy mennyire okádék a játék elég szubjektív. Nekem sokkal jobban tetszik a szervezettség és az 1-0-ás győzelmek, mint a Sarri féle 4-3-ak. De ilyen téren sincs még semmi értelme pálcát törni Allegri felett, mert októberre sikerült azt elérni, hogy egyáltalán az okádék játékkal elért 1-0-ák kialakuljanak, gondolhatod, hogy a jó játékhoz még több idő fog kelleni. Első körben Dybalának le kéne játszania 3 meccset egymás után...

Wizzurah 2021.10.21. 13:45:45

Oké, értem, hagyjuk. Nem ugyanúgy látjuk és gondoljuk a dolgokat. Köszönöm, hogy feldobtátok a napom :)

Juventino86 2021.10.23. 12:58:10

@Rocky80: Egyébként kiegészítő embernek tényleg jó lenne, reméljük, elkerülik a sérülések.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása