Locatelli kész télig várni

pjanic_miralem_barcelona_1.jpgManuel Locatelli egyre rosszabbul tűri, hogy a Juventus és a Sassuolo nem jut megegyezésre az átigazolása ügyében, miközben a Juventusnál ismerős nevek merülnek fel alternatívaként az olasz játékos helyett.

A középpályás befejezte a nyaralását az EB-t követően, és remélte, hogy mire vissza kell térnie klubjának keretéhez, a feleknek sikerül nyélbe ütniük az ügyletet.

Azonban a Juventus kitartott legutóbbi ajánlata mellett, a játékos pedig továbbra is elutasít minden egyes eltérő opciót, beleértve az Arsenal ajánlatát is.

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Manuel Locatellit igencsak zavarja a helyzet, és nehezen fogadja, hogy télig vagy jövő nyárig várnia kell a bianconero mez felöltésével.

Már tavaly nyáron is várakozó álláspontra kényszerült, és inkább hat hónapig még a Sassuolónál maradna csak azért, hogy valahogy a számára kedves klubhoz csatlakozzon.

Eközben a Juventusnál felmerült egy másik terv, a hazavágyódó Miralem Pjanićot szerződtetné a Juventus a Barcelonától, kölcsön plusz kivásárlási opció konstrukcióban.

A fővárosi La Repubblica egy másik opciót említ Renato Sanches révén, aki a Lille csapatában francia bajnokságot nyert. A 23 éves futballista lisszaboni születésű, piaci értéke 30 millió euróra tehető, képviselője pedig a Juventus által jól ismert Jorge Mendes.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr516649430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2021.08.05. 04:53:34

2 hete felajánlotta a Barcelona Pjanicnak a szerződése felbontását, hogy kerülhet itt egyáltalán szóba kivásárlási opció????

venember83 2021.08.05. 05:04:34

@Rikoo: GdS, mit mondhatnék? Nem egy Agresti/Romano. Könyvelésileg amúgy biztos jobb a Barcelonának egy kölcsönszerződés, ha nem kell a bérét állniuk.

Rikoo 2021.08.05. 06:05:28

@venember83: Persze, hogy jobb. Meg nekünk is, ha csak 1 szezonra jönne, de opcióról szó nem lehet, ne vicceljünk már.
Mármint mi értelme belerakni, ha ingyen megszerezhető lenne?

Rocky80 2021.08.05. 06:06:28

Besz*rok ha nem igazoljuk le most nyáron!

A helyében én is el lennék keseredve. Ennél többször nem tudja hangoztatni hogy ide akar jönni, erre nincs rá +3 milliónk... Vicc az egész.

peti78 2021.08.05. 06:18:36

Egyre siralmadabb a helyzet
Maxnak már kész kerettel kéne dolgoznia
Majd összeáll a pjanic isco tengely...:(
Évek óta az igazolások a legnehezebbek ez a leggyengébb pontunk

Novice_71 2021.08.05. 06:27:04

Szervezzünk gyűjtést? Már csak 5 M kell, hogy Locatellit megvegyük, adakozz Te is! Teljesen érthetetlen számomra ez a töketlenkedés...

venember83 2021.08.05. 06:44:11

@peti78: meg az eladások. Jó, ez főként a nem túl vonzó játékosok miatt is alakul így, de hát a vezetőség hozza ezeket a futballistákat, saját maguk helyzetét teszik egyre nehezebbé.

venember83 2021.08.05. 06:53:48

Tuttosport: Allegri Pjanićot és Locatellit IS csapatában akarja tudni. A bosnyák érkezése akár a Barcelona elleni hétvégi meccs előtt is biztossá válhat.

Rikster 2021.08.05. 07:53:57

Hihetetlen, hogy ennyire nem tudunk senkit sem hozni a kp-ra. Kuporgatni kell minden fillért, mert ennyire üres a kassza. Csak meglett a böjtje ezeknek a túlfizetett haszontalan játékosoknak. (Rugani, Ramsey, Bernardeschi...)

Az meg, hogy Pjanicot akarjuk visszahozni. Ő akkor ment el, amikor kellett, ne kelljen már utánanyúlni. Locatellit pedig nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került.

steven.h 2021.08.05. 08:12:20

Addig töketlenkedünk míg megunja és elfogad egy másik ajánlatot aztán Verratti 2 lesz belőle. Üres a kassza oké, de 5 milliót a kölcsönre meg 30-at opciónak azért tudjunk már beletenni ha már Demiral elment és 28 az opciója, még ha nem is kötelező

JeetTrader 2021.08.05. 09:22:10

Ez rettentő elkeserítő...addig fillérbaszóskodunk amíg majd jól lemaradunk róla. Tökön szúrom magam ha hamarabb hozzuk el Pjanicot mint Locatellivel megegyeznénk...nem tudom milyen kölcsönben jönne Pjankó, de h alsó hangon 4 millát tuti ki kell perkálni majd a fizuja gyanánt, az biztos. Miközben meg kb ezzel a nagyságrenddel kellene megdobni Locatelli ajánlatát, hogy hozzánk jöjjön...nem értem az egészet..

Vagy most tényleg a Demiral deal-től függ minden, mert elpufogtattuk az extra lovettát Kaio Jorgéra?

Elvileg ez a hét vége lett megszabva h vagy így vagy úgy de eldől majd Locatelli sorsa...van még 2 munkanap, hát lássuk.

Ravanelli 2021.08.05. 09:29:16

Renato Sanchest nagyon adnám!

peti78 2021.08.05. 10:13:07

@venember83: rossz az irány, nagyon kellene szemléletváltás és a spirito...

Lanzafame 2021.08.05. 10:16:33

A lényeg, hogy Pjanic leigazolása és a fizetése rendeződjön, utána ráérünk foglalkozni Locatellivel.

Nem tudom, mi van a háttérben, de elment az első hét augusztusból is és érdemi igazolás vagy eladás még nem történt.

DegerFaCan 2021.08.05. 10:30:56

Kicsit most egyetértek hogy "balfszkodunk". Hozzánk akar jönni ha idén nem akkor télen vagy jövőre. Nekünk nem elethalal hogy itt legyen, megoldjuk nélküle is. 40m-t nem ér meg akkor vigye az Arsenal úgyis most elsők az angol bajnokságban :D (még nem indult el és abcrend miatt vezetnek). Nem Loca lesz aki különbséget teremt szerintem, jó lenne ha itt lenne de azért álljon már meg ez a nyavalyás sassuolo...

venember83 2021.08.05. 10:31:31

@Lanzafame: a türelem, a remény s a pénztelenség, ezek lehetnek a háttérben. :)

Pavel1988 2021.08.05. 10:33:42

Én nem a Juventus oldaláról közelíteném meg, tényleg sok pénz ez Locatelliért.
A Sassuolo keménykedése az ami fárasztó, pandémia idején megkapnád a játékosod piaci értékét, aki ráadásul elárulta, hogy csak a Juventusba hajlandó menni.
Az elnök meg felveszi ezt az átlátszó pókerarcot, hogy nekik az is jó ha marad.
Egy olyan játékossal mégis mit akar kezdeni aki fejben már más mezt visel? A szerződéséből egyre kevesebb lesz hátra minden átigazolási ciklussal, az EB-n nyújtott teljesítménye meg elkezd feledésbe merülni.

El kell engedniük 30 millióért, most még nagyon jó játékosokat lehet kapni ennyi pénzből. Jövőre ez már nem biztos, hogy igaz lesz.

juve28adam 2021.08.05. 10:35:29

Aztán télen olcsóbb lesz a kenyér?

Csak nem ússzuk meg a kiégett Pjanicot majd.

venember83 2021.08.05. 10:50:33

@juve28adam: hamarabb érkezhet Mire, mint Loca, ez van. Mondjuk a fizetés tényleg érdekes téma, mert elvileg ugye azon is takarékoskodna a vezetőség, Mire pedig nem aprópénzt fog keresni.

juve28adam 2021.08.05. 11:10:03

@venember83: Abban reménykedem, hogy a Barcelona nem bont vele szerződést, mert akkor valószínűleg sima kölcsönnel érkezik, ha pedig bontásra kerül a sor, akkor kapni fog egy 3-4 éves szerződést, viszonylag magas fizuval, majd itt rohad rajtunk meg.

NagyonJuve 2021.08.05. 11:45:47

@juve28adam: szerintem a téli átigazolás a könyvelés miatt lehetséges.

GodPiero 2021.08.05. 12:57:41

@DegerFaCan: Ennyi!

@venember83: Mi lehet azokkal a csapatokkal akik nem kapnak 400 millás tőkeinjekciót???

@Pavel1988: Így van

peti78 2021.08.05. 13:05:13

@venember83: számomra rejtély hogy 4231 be hova jön pjanic...

venember83 2021.08.05. 13:26:01

@peti78: ez nemigen volt soha gond. Főleg Allegri alatt nem. Majd Maxi megoldja, az a dolga. Ez már Juve-hagyomány.

Marvin88 2021.08.05. 14:44:44

@GodPiero: Az kap 270 milliót (Barca).

Pavel1988 2021.08.05. 15:56:09

Értem azokat is akik csalódottak lennének ha visszajönne Pjanic, de az a szomorú helyzet, hogy Ő erősítés lenne erre a középpályára.
A jelenlegi keretben egyetlen kp sincs aki fel tudja juttatni a labdát a támadó harmadba, főleg ettől szenvedtünk idén, ezt pedig változatlanul tudja majd hozni.
Mellé meg nyilván Rabiot vagy Bentancur lesz betéve, mint futógép.

peti78 2021.08.05. 16:08:46

@Pavel1988: ok de pjanic csak 4321ben működik de itt hol játszik chiesa
Vagy 433 de akkor vagy dybala vagy morata marad ki
3 védős rendszerről ne is beszéljünk
4231be nem fér be

2021.08.05. 16:25:30

@Pavel1988: Én nem azért lennék csalódott, mert nem lenne erősítés Pjanic (bár egyébként nem vagyok biztos benne, hogy az lenne, pláne így 1 év jegelés után). Hanem azért, mert ez megint nem egy előremutató igazolás lenne. Akkor tudnám elfogadni, ha Locatellit nem sikerülne leigazolni, és csak 1 évre kölcsönben hoznánk el Pjanicot, majd jövő nyáron újra próbálkoznánk az olasznál. El kéne kezdeni új csapatot építeni, és nem megint idehozni egy 30+-os magas fizetésű játékost, csak azért mert egy kicsivel talán jobb, mint akik itt vannak.

@peti78: Amikor BL döntőt játszottunk, akkor is 4-2-3-1 volt, Pjanic-al és Khedirával a középpályán. Nem Pjanicnak nincs helye a 4-2-3-1-ben, hanem Ronaldonak, és ezért amíg ő itt van szerintem nem is fogunk így játszani. Marad a 4-3-3 egyelőre.

Rikoo 2021.08.05. 17:07:15

@GodPiero: Azok szórják a 100 millió fontokat.pl.Grealish

venember83 2021.08.05. 17:12:14

Agresti: "A helyzet egyértelmű: a Juventusnak nincs pénze. Ez a valóság. Ma Demiral távozásával valószínűleg pár extra centre tett szert a klub, amely felhasználható Locatelli megszerzéséhez."

steven.h 2021.08.05. 17:17:35

@venember83: Ezt sajnos eddig is sejteni lehetett. Őszintén szólva, nagyon nagy szükség lenne Ronaldo távozására egy Icardi csere keretében, hogy legalább az a hatalmas bértömeg eggyel kevesebb gond legyen.

2021.08.05. 17:55:20

Ennek az lesz a vége, hogy jön Pjanic, Locatelli meg marad ott, ahol van... nevetséges az egész. Az is gáz, ha Allegri még mindig ilyen Pjanic félékben gondolkozik. Nem is beszélve Ruganyosról, DS-ről. A hideg is kiráz ezektől a nevektől. Kísért a múlt. Egyáltalán nem várom a szezont. Minden marad a régiben és még visszakapunk pár selejtet is. Csodás...

2021.08.05. 17:57:02

Azért jó hazavágta ez a dögvész a pénzügyi helyzetet. Olyanok lettünk, mint egy csóró kiscsapat.

GodPiero 2021.08.05. 19:09:09

@Marvin88: Nyílván Olasz csapatokra gondoltam.....

Rikster 2021.08.05. 19:24:16

@MGB75: Bíztam benne, hogy a Real elviszi majd Mbappet, esetleg mi (persze menedzser módban) aztán Ronaldo mehetne a PSG-be. De ebből kb semmi sem lesz. Semmi tartaléka nincs a klubnak. Igazából, hogyha el sem érjük a BL helyezést nem is tudom, hogy De Ligt vagy Chiesa lenne-e a távozó...

Azért én bízom még benne, hogy Ramseyt valaki legalább elviszi kölcsönbe és Locatelli érkezne. Titkon még Aouar érkezése is nagyszeeű lenne...de ez mae fantacalcio.

Szincsak 2021.08.05. 19:53:20

Renato Sanches nagyon jó igazolás lenne

Pavel1988 2021.08.06. 10:55:39

@MGB75: Itt nem erről van szó, Allegri korábban is Benzema, Isco vagy Gündogan szintű játékosokban gondolkodott-ahogy az utólag kiderült-.
Gáz vagy nem gáz, az összes nagy csapatot tönkretette ez a válság és ennek látjuk a következményét. A csalódottság bennem is erősen jelen van, mert nem ezt szoktuk meg. Ettől függetlenül nem érdemes odáig elmenni, hogy Allegrit hibáztatjuk, mert nincs pénz.

@Pjanista:
Ne érts félre, ha félreteszem a megértő énemet akkor én is a depresszió és a sírás határán lennék egy ilyen igazolás után. Ugyanakkor muszáj reálisnak lenni, 0 forintból nem lehet jobb játékost kapni Pjanicnál. Olyan labdarúgókra kell most vadésznia Cherubininek akiktől mindenáron szabadulni akar az aktuális klubja de azért nem túl magas fizetésért hajlandóak a Juventusba jönni. Ritkán lesz olyan játékos aki ezen feltételek mellett még fiatal is és beleillik a Juventus játékába (Pjanicról legalább ez elmondható).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása