Rovellát hazarendelheti a Juve?

rovella_nicolo_genoa_mezben_moratat_szereli.jpgA Juventus középpályája nem tartozik a kiemelkedő középpályák sorába, akár európai élklubokat vagy csak olasz klubokat veszünk viszonyítási alapnak.

Azonban több izgalmas fiatal középpályás is a piemonti klub kötelékéhez tartozik, így Nicolò Fagioli és Nicolò Rovella, utóbbit nemrégiben igazolta a Juventus, ám a Genoánál hagyta őt kölcsönben a fejlődési lehetőség jegyében.

A La Gazzetta dello Sport friss beszámolója szerint felmerült annak a lehetősége, hogy a fiatal játékos nyáron már Torinóba kerüljön, miután az olasz válogatottnál jól teljesített az U21-es EB-n, ahol azonban sajnos Portugália megálljt parancsolt az olasz válogatottnak.

A Juventushoz igazoló Massimiliano Allegri bizonyosan átalakítja majd a keretet és a középpályát, amit Andrea Pirlótól örökölt meg.

Mivel a pénzügyi lehetőségek némileg korlátozottak, felmerült a kölcsönben lévő játékosok visszarendelése a következő átigazolási időszakban, illetve azon kölcsönjátékosok elengedése, akik számára a Juventusnál való futballozás mindössze álom maradhat.

Több napilap beszámolója szerint az edző a mai napon egyeztet Andrea Agnellivel és Federico Cherubinivel a klub átigazolási stratégiája és célpontjai tekintetében, és most határozhatják meg a felek az új pályát, amint a Juventusnak haladnia kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8216580486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2021.06.03. 09:00:30

Pletyka, pletyka hatan....nem kéne sokat tökölni és le kéne csapni a kiszemeltekre minnel hamarabb.
Az se vna baj ha Ronci is elhatározna magát bár sok csapat nála amugysem jön szóba. Van egy érzésem h marad...

MdewC 2021.06.03. 09:27:35

Fagioli?

Remélem jövőre kezdő szint lesz.

venember83 2021.06.03. 09:33:23

@MdewC: kerestem róla infót, de nem találtam. A potenciálisan 38 millás Rovella előtt hátha nagyobb jövő áll a Juve mezében, bár Maxi inkább a megfontoltságot és stabilitást támogatta a múltban, nem a fiatalkori lendületet és hévet.

MdewC 2021.06.03. 10:55:39

@venember83: Maxi szedje össze magát. :)

Köszi! :)

venember83 2021.06.03. 11:39:21

@Hoboza: ha egy Genoánál nem sokat mutató Rovella 38 millió lehet, akkor nehéz meglepődni Locatelli 50-60 milliós árán.

Ádám.84 2021.06.03. 11:57:56

@venember83: 18 millió! És te is tudod nagyon jól, hogy az a 18 millió soha nem is létezett. A valódi biznisz Portanova+Petrelli = Rovella volt.

venember83 2021.06.03. 12:11:12

@Ádám.84: "definitive acquisition of the registration rights of the player Nicolò Rovella for a consideration of € 18 million payable in three financial years; this consideration might be increased up to a maximum of € 20 million upon achievement of further performance objectives over the duration of the employment contract with the player. "

Forrás: www.juventus.com/en/news/articles/official-agreement-with-genoa-over-portanova-petrelli-and-rovella

Volt ez téma a szerkesztőségben is, és sajnos ez 18+20 millió. Ha el is fogadjuk, hogy Portanova + Petrelli 18 millió, akkor tényleg nincs más hátra, mint elfogadni, hogy Rovella potenciálisan 38 millió eurós játékos. A 20 milliós teljesítménybónusz feltételei kérdésesek igazándiból, ez dobja meg rendkívüli módon Rovella árát, viszont ezekről a feltételekről nem találtam megbízható infót.

Ádám.84 2021.06.03. 12:20:59

@venember83: ez érdekes, a 20 milliós bónuszról nem tudtam, rendkívül kíváncsi lennék, hogy mik azok a feltételek, és igaz, így már egészen más a helyzet a játékos árával kapcsolatban.

topad 2021.06.03. 15:39:25

@venember83: az itt idézett szöveg azt jelenti, hogy felmehet 20 millióra, nem azt, hogy még 20 millió jön rá.

Rikoo 2021.06.03. 15:54:37

@topad: +20 milliós bónusz van, de ilyen baromságok vannak benne, Aranylabda, BL győzelem stb.
Tök mind1, igazából mert úgyis a többiek sorsára jut és valakiért cserébe bevonjuk majd es ennyi.

Rocky80 2021.06.03. 16:48:01

Olyan vékonyka nekem ez a gyerek, de ez a jó a fiatalokban hogy bárki-bármikor kinőheti magát és utána röpködnek érte a súlyos tízmilliók.

Marvin88 2021.06.03. 18:25:47

@venember83: "...this consideration might be increased up to a maximum of € 20 million upon achievement of further performance objectives over the duration of the employment contract with the player. " Up to, nem pedig with, tehát 20 millió Euro lehet a plafon, bizonyos eredmények elérése esetén.

Marvin88 2021.06.03. 18:28:49

@Rocky80: Ansu Fati vékony, Messi alacsony, Camavinga csont és bőr, Pirlo Szundit játszott. Adama Traore kacsintó szeme vagyok :-)

venember83 2021.06.03. 18:37:25

@Marvin88: hidd el, lefutottuk már ezt a köröket párszor, az a rész a bónuszra vonatkozik.

Itt van Portanova, ugyanabból a közleményből:

"definitive disposal of the registration rights of the player Manolo Portanova for a consideration of € 10 million to payable in three financial years, this consideration might be increased up to a maximum of € 5 million upon achievement of further performance objectives over the duration of the employment contract with the player. "

Akkor az ő esetében megfelelő teljesítmények esetén csökken az átigazolási díj, tízről öt millióra, mert öt millió a plafon?

Marvin88 2021.06.03. 18:43:20

@venember83: Akkor az eredeti szöveg fura, gyakorlatilag több a bónusz, mint az átigazolási díj. Vagy csak olaszok írták a szerződést, és ismét valami pénzmosás, mérleg-kiegyenlítés, mittoménmi van itten megfogalmazva. :-D

Rocky80 2021.06.03. 21:03:08

@Marvin88: igen, a látszat néha csal, meg alamuszi nyuszi nagyot ugrik. :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása