Az Udinese elleni mérkőzés

serie_a_logo.jpgA Bajnokok Ligája-indulást biztosító helyek egyikéért harcoló Juventus nem hibázhat az utolsó bajnoki fordulókban, így kötelező megszereznie a három pontot az Udinese otthonában.

Andrea Pirlo keretéből Merih Demiral hiányzik majd izomproblémák miatt, rajta kívül mindenki bevethető.

A két csapat legutóbbi találkozója egyben a naptári év legelső mérkőzése volt a felek számára, s a Juventus már az első félidőben vezetést szerzett a hazai pályán játszó Juventus számára. A szünet után Federico Chiesa megduplázta az előnyt, majd Ronaldo megszerezte második találatát is.

A mérkőzés utolsó percében az Udinese szépíteni tudott Zeegelaar révén, de még maradt idő arra, hogy egy kiugratás végén Paulo Dybala is betaláljon az Udinese kapujába, így kialakult a 4:1-es végeredmény.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Cuadrado, Bonucci, Drăgușin

Középpályások: Arthur, Ramsey, McKennie, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala, Vrioni, Félix Correia

A 18:00-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6416518340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.05.02. 18:22:58

15 millás kis takonnyal mennyire hasítunk..... de legalább maradni akar...

Szalnoki81 2021.05.02. 18:23:24

Edzőbuktatás semmi más

The king of alibis 2021.05.02. 18:23:43

Addig erőltetjük még Pirlot, hogy jövőre nem lesz BL

Juventino86 2021.05.02. 18:25:12

Számomra teljesen érthetetlen, hogy Pirlo miért nem lett már rég elküldve. Hosszú ideje látszik, hogy itt nem lesz semmilyen javulás a mutatott játék és az eredmények terén.

GodPiero 2021.05.02. 18:31:04

@The king of alibis: A többi követel 15 millát a NULLA teljesítményre????

danimester1 2021.05.02. 18:32:44

Így folytatjuk,a 7. hely talán meg lesz,meg talán egy olasz kupa.Igaz utóbbihoz sem fűzök nagy reményeket...

Lanzafame 2021.05.02. 18:33:42

Most van az, hogy szükségünk van a klasszisok villanásaira. Csak Ronaldóban és a Gyémántban bízhatunk, vagy a vakszerencsében.

Juventino86 2021.05.02. 18:35:05

Nincsenek posztok igazából. Mindenki éppen arra szaladgál, amerre éppen kedve tartja. Ez az állapot most már tényleg tarthatatlan.

Attilio79 2021.05.02. 18:36:08

Jó, használható labdákat adnak a srácok az ellenfél térfelének közepén, pontos, szép labdajáratás...

Wizzurah 2021.05.02. 18:37:57

Már lassan kezdem azt hinni ez direkt van, hogy ne legyen bl jövőre, mert a túl magas fizetésű játékosok, akiktől nem tudunk megszabadulni úgy el fognak akarni menni viszont, ha nem lesz bl, szóval ergo feláldozzuk a bl-t inkább, hogy meg tudjunk szabadulni néhány játékostól, akiktől amúgy nem tudnánk és ezáltal fene nagy anyagi teher esne le a csapatról. Azért sorozatbeli 9 bajnoki győzelem után nem felejtenek el a fiúk ennyire focizni, ha nincs edző, azért ezeket akkor is szoktuk hozni. Nem mondom hogy ez Pirlo hibája, az tény hogy semmit sem tesz hozzá, de ez az egész ez már akkora, hogy túlmutat az edzőn és igen badarság lenne mindezért egyetlen embert hibáztatni.

venember83 2021.05.02. 18:38:19

@Szalnoki81: szezon végén Allegrinél, Sarrinál, most Pirlónál? Ideje lenne lassan rendet tenni, s nem csak az edző tekintetében.

Rikster 2021.05.02. 18:44:31

Szégyenteljes ez a hozzáállás. Nézhetetlen, a futballt megszégyenítően játszanak. Hétről-hétre semmi újdonság nincs a csapat játékában. Kár lenne szépíteni, de itt ma örülhetünk, ha egy gólt begyötrünk.

Juventino86 2021.05.02. 18:46:05

@Rikster: Igen, nekem is ez jutott eszembe. 1-2 ember kivételével szinte senki sem hajt. Mélységesen felháborító ez a hozzáállás.

GodPiero 2021.05.02. 18:46:37

@Wizzurah: Pirlot nagyon sajnálom! Hatalmas sportember, de mint edző egy kalap szar! Kár volt ezt a nimbuszt is sárba tiporni....
Jelenleg ő az első számú hibás!!! Nincs semmi elképzelése, nem tud ösztönözni!!!
Aki tud focizni annak sincs kedve....

Rikoo 2021.05.02. 18:47:26

Csak a szokásos. Grundfoci és vállalhatatlan sz@r hozzáállás.

nortu30 2021.05.02. 18:47:37

Két középcsapat "rangadója". Nem vagyok híve a nagy tisztogatásoknak, de most én is azt mondom, hogy sok figurát ki kell hajítani a klubtól, mert ami itt megy az már több, mint felháborító.

Tony. 2021.05.02. 18:50:15

Ez siralmas gyerekek.

GGábr81 2021.05.02. 18:51:37

Csodálatos a játék. Kikaparom a szemem és savat öntök a helyére. Az sem lehet ennyire fájdalmas mint ezt elszenvedni.
Ebben az évben nem szép a játékunk, de legalább eredménytelen.

Szili 72 2021.05.02. 18:52:09

Komolyan mondom ,ennyire legatyásodni 9 scudetto után ,számomra érthetetlen .Olyan mintha senki nem lenne érdekelt a bl hely megszerzésében. A játékosok , edzők és a vezetők is le akarnak lépni a nyáron.

danimester1 2021.05.02. 18:52:15

Hihetetlen hogy nincs egy begyakorolt szöglet vagy szabadrúgás kombináció.Az az állófocit amit játszanak ,állva várják a labdát,a hátrapaszolgatásokkal...Egyértelmű hogy mindenki belesz@r az egészbe,ezért nem tartom kizártnak hogy tényleg teljes változtatás lesz a keretben és még akár a vezetőségben is.Tarthatatlan hogy euró milliókért ezt a lelektelen amatőr fost tolják hétről hétre.Ilyen teljesítménnyel felesleges akár a Milan vagy a zinter ellen is kiállni mégha nekik szinte tét nélküli is lesz....Teljes káosz és zűrzavar a csapat körül,amit tetéz a "mindenki a piacon van" és az egyre erősödő Allegri pletykák...Senki ne várjon csodát még akkor sem ha valami csoda folytán ma nyernénk.

Wizzurah 2021.05.02. 18:54:26

@GodPiero: Szerintem az elmúlt 3 év ilyen, csak azoknak az edzőknek volt tapasztalatuk. Itt már olyan szintű gondok vannak, hogy ez nem edző kérdés. Én továbbra is tartom, hogy jó edző lehet belőle, itt az volt a hülye, aki abszolút 0 tapasztalattal kinevezte, nem is tudom ilyen szinten hogy lehet ilyent megengedni. Neki éveket kellett volna fiókcsapatnál, stb. tapasztalódni. Ő is felelőtlen volt, a szívére hallgatott, nem az eszére, de ezzel kockára tette az egész edzői karrierjét.
Olyan tapasztalattal rendelkezik karrierjének köszönhetően, hogy amúgy ennyire nem eshet vissza senki, és ő mögötte áll egy stáb is, szóval nem lehet mindent a nyakába varrni, csak egyszerűen őt találjuk meg. Én is leváltanám, én is nagyon nagyot csalódtam az egészben benne is, mint edző nem, mert semmi tapasztalata, én olyan szinten csalódtam benne, hogy nem volt benne annyi, hogy félidőben azt mondja erre én még alkalmatlan vagyok és felálljon magától. Én ebben csalódtam. De továbbra is tartom, hogy ez nem csak ill. nem is elsősorban edző miatt van.

Juventino86 2021.05.02. 18:54:31

A fő hibás Agnelli és Pirlo, de sajnos az is benne van a mostaniban, hogy nagyon sok olyan játékosunk van, akik az elmúlt pár év Juventusának a kereteit nézve rendkívül gyenge focisták. Egyszerűen nem ütik a szintet.

Il Principino 2021.05.02. 18:54:36

Szánalmas az egész Banda!!!

Il Principino 2021.05.02. 19:00:32

CR és Dybala se lesz itt 100 gólos már :)
Lassan ott tartunk

GodPiero 2021.05.02. 19:01:55

@Wizzurah: Ezzel sajnos nem lehet vitatkozni! Teljesen jól leírtad...

2021.05.02. 19:03:12

@Juventino86: Nem4 A fő hibás Agnelli, hogy kinevezte Pirlot! Ő csak áldozat. Persze, elvállalnia sem kellett volna.

Azért hihetetlen, ha szélről beívelünk, egyszer sem talál a labda Juve fejet. Mindig kifejelik a védők. A többi meg a szokásos. Elképzelés nélküli tilitoli. Az Udine meg tömörül, nincs helyünk a kapu előtt. Ha Dybala lövése nem pattan meg a védőn, talán gól lehetett volna.

Il Principino 2021.05.02. 19:03:55

Chiesa szerepe most értékelődik fel igazán!Hiányzik nagyon elölről.

FeriGjuve 2021.05.02. 19:06:49

Ez szörnyű gyerekek....nem tudok mit mondani...
Ennyire várják,hogy véget érjen a szezon?
Ebben a formában talán az lenne a legjobb mindenkinek.

GGábr81 2021.05.02. 19:13:10

Elesett a labdába... Ezt nem hiszem el.

2021.05.02. 19:13:39

Pereyra homlokon rúgja Pumuklit, a bíró meg vigyorog, miközben felmutatja a lapot... Nem tudom, mi volt olyan nevetséges?

Juventino86 2021.05.02. 19:14:30

Pályagondnok Pirlo, te edzői géniusz! Nem kéne esetleg belenyúlni a meccsbe? Mert sajnos nem úgy néz ki, mintha bármi változna.

2021.05.02. 19:17:27

Egyenlőre nem látom realitását, hogy megnyerjük... Ez max X lesz.

FeriGjuve 2021.05.02. 19:19:33

Jóèg mi van itt,mindjárt elkapcsolom ezt a nézhetetlen fost...

GodPiero 2021.05.02. 19:20:52

@Juventino86: Jobban jártunk volna ha a lesajnált Ronaldo játékos edző lett volna....

Rikoo 2021.05.02. 19:21:05

Hogy a f@szba lehetett így leépíteni ezt a csapatot??
Pintér Attila tolódós válogatott szintjén vagyunk, csak ők tudtak küzdeni egymást..

giorgio007 2021.05.02. 19:22:06

Volt egyszer egy Juventus.

Juventino86 2021.05.02. 19:23:03

@GodPiero: Egyébként igen.

@Rikoo: Felháborító és egyben elkeserítő a helyzet. Agnelli, Paratici, Pirlo, illetve a játékosok is felelősek ezért. Szerinted amúgy tényleg kirúgják végre a nem létező edzőnket, ha ez a meccs ne adj Isten bukó?

4Evorg 2021.05.02. 19:24:17

Ha itt kapunk meg egyet, akkor bableves.

juve28adam 2021.05.02. 19:25:11

Dybala ma is megérdemelte azt a 15 misis fizut ugyebár.

Rikoo 2021.05.02. 19:26:47

@Juventino86: Passz. Szerintem megvárják amíg befejezzük a 6. helyen a szezont.XD

Juventino86 2021.05.02. 19:27:28

@juve28adam: Dybala sajnos már rég nem az a játékos, aki 4-5 éve volt. Neki szerintem is már egyértelműen lefőtt nálunk a kávé.

Zombijuve 2021.05.02. 19:27:36

Miért nem a portugált vitte le? Momentuma nem volt. Nem mindegy ,hogy miért hisztizik. De nem ezen múlik.Sajnos.

Juventino86 2021.05.02. 19:28:29

@Rikoo: Na mondjuk az borzalmas lenne.

Lanzafame 2021.05.02. 19:28:37

Ez a sok lelkes tekintet... :D Zseniális

juve28adam 2021.05.02. 19:30:59

Remélem a lelátón Paratici már nagyban a következő edzőnknek írogat hogy esetleg nem vállalná el már mától a melót.

danimester1 2021.05.02. 19:31:25

Egy kérdés nem tisztázott még,megnyerjük a kupát és indulunk az El-ben vagy a bajnokságban harcoljuk ki!?Esetleg De Paul leigazolásának reményében adjuk le a pontokat?Edzőbuktatást már későn kezdtétek srácok...Remélem ezek után egyiknek sem lesz annyi bőr a pofájan hogy kiáll és azt mondja küzdenek a Bl helyért.Ez csak egy jópofa sablon szöveg mert a pályán semmit de semmit nem tesznek érte.

4Evorg 2021.05.02. 19:31:58

@juve28adam: es hogy kiket kér, kikre nem tart igenyt.

Tony. 2021.05.02. 19:32:27

Magyar csapatok játszanak ilyen tempóban, mint a Juventus

Juventino86 2021.05.02. 19:34:06

Fájdalmas ez az egész. Szégyen, hogy a csapatunk így játszik, és az is szégyen, hogy a csapat élére egy ennyire alkalmatlan ember lett kinevezve, mint Pirlo.

vargacsabi · https://photovargacsabi.hu/ 2021.05.02. 19:34:11

miért nem raktam meg az Udinét egy szebb összeggel? :(
volt egy ilyen gondolatom...

FeriGjuve 2021.05.02. 19:36:41

@Tony.: Szerintem egy mai Ferencváros hatékonyabban és gyorsabban játszik és meg is verné ezt a Juventust.

MeGmOnDtaM 2021.05.02. 19:36:45

Eszméletlenül semmi közünk a játékhoz.

Szili 72 2021.05.02. 19:36:46

Szerintem a szurkolókon kívül mindenki tudja, hogy elfogyott a pénz(nincs szuperliga) nincs helyünk a bl- ben , mindenki eladó.

Il Principino 2021.05.02. 19:37:55

Remélem elküldjük Pirlot a mai meccs után végre!

MeGmOnDtaM 2021.05.02. 19:39:51

Mikor alkalmanként van egy jó kontránk, akkoris hatalmas bukta az egész...

2021.05.02. 19:40:15

Na, most talán tiziből...

danimester1 2021.05.02. 19:40:31

Penaldo ezt rúgd be!!!!

GodPiero 2021.05.02. 19:41:29

Öreg, szar Ronaldo....

2021.05.02. 19:42:01

Na, egy nyamvadt tiziből megvan a kegyelem egy pont a világverő Udine ellen. Húzzuk már be a picsába!

danimester1 2021.05.02. 19:42:06

Na reménykedjünk hogy ez ad egy kis löketet az utolsó kb. 10 percre!

Juventino86 2021.05.02. 19:42:13

Legalább Roncinak nem remegett meg a lába.

juve28adam 2021.05.02. 19:42:22

Hát már csak így megy

GodPiero 2021.05.02. 19:45:00

@Juventino86: Dybala mindig is egy túl hypolt szar volt akinek volt pár villanásam mint Koplárovics Bélának....

2021.05.02. 19:46:16

Sanyi is jó nagy színész (minmt a legtöbb focista). El nem találják, nincs szabi, mehet tovább. Kicsit fetreng. Rájön, kutyát sem érdekli. Föláll, biceg kettőt, mintha fájna a lába, aztán a köv.pillanatban már sprintel a labda után. Ultragyorsan regenerálódik. :D

2021.05.02. 19:47:29

Na, megvan!!! CR7! Végre!!!

GodPiero 2021.05.02. 19:47:38

ÖREG SZAR RONALDO!!!!!!!!!!!!!!!!

Rikoo 2021.05.02. 19:47:46

Na így szidja mindneki Ronaldot.:D
Az antikrisztus.

MeGmOnDtaM 2021.05.02. 19:48:40

MÉG PIRLO IS KIROHANT!

James Zabiela 2021.05.02. 19:48:51

A nyugdíjas meg menti a seggünket

danimester1 2021.05.02. 19:49:16

Mindenki elküldené...Nem az ő hibája hogy egy garast nem ér a kp.-ja...

letepem 2021.05.02. 19:49:37

Rabiot basszus egy klasszis kp lehetne: tud cselezni, futni, beadni, lőni... francia válogatottban ez miért megy ?

2021.05.02. 19:49:38

6 perc alatt elintézte CR. :)
Most már csak túl kell élni ezt az 5 percet...

Juventino86 2021.05.02. 19:49:53

Ronci úgy néz ki, hogy megmenti a csapatot, nagyon kellett ez a gól!!!! De nagyon remélem, hogy Pirlót ez nem menti meg.

Szalnoki81 2021.05.02. 19:51:21

CR nélkül ez a csapat 6-8.hely környékén lenne. Egyedül viszi a vállán a csapatot

GodPiero 2021.05.02. 19:51:31

Ennyit jelent ha a 15 millás kis szar nincs a pályán!!!!

Attilio79 2021.05.02. 19:53:24

Most tényleg van olyan, aki örülni tud az elmúlt 95 percnek, amit végigszapult és a 2 CR gólnak? Kifordult világban élünk...

2021.05.02. 19:56:14

Nagyon kellett ez a 3 pont. A győzelem ellenére csak a szokásos nézhetetlen foci volt. Bár, ha ilyen szar focival is mindig hoznánk a meccseket, semmi bajom nem lenne. :)

danimester1 2021.05.02. 20:00:04

Ma sikerült,örülünk,de a milan zinter sassuolo nehéz lesz,arról nem beszélve hogy nem a saját kezünkben van a sorsunk.Atalanta,Milan,Napoli Lazio(1 meccsel kevesebb) és persze mi.A sorsolást tekintve relatíve a kukásoké a legjobb.Kemény lesz és a játékunkat elnézve nem számítok pozitív eredményekre,de reménykedem.Ez a mai siker remélem felpörgeti őket annyira hogy a Bl helyre odaérjünk.Forza Juve!

2021.05.02. 20:02:32

Rabiot jó csere volt. Dybala nem sok mindent mutatott. Szokás szerint...

steven.h 2021.05.02. 20:03:19

Akkor ahogy az várható volt, a jövő heti Milán elleni meccs fog mindent eldönteni valószínű. Kérdés hogy annak Pirloval kellene-e nekivágnunk, vagy adjuk meg az esélyt az új edző adta egyszeri fellángolásnak?!

Rikoo 2021.05.02. 20:03:54

@Szalnoki81: Mondjuk még vele is lehetünk hatodikok, ha így játszunk a maradék 4 meccsen.:D

szauerb 2021.05.02. 20:05:32

Ronaldo utolsó mérkőzésein megmenti a Juventus jövőjét...

Zombijuve 2021.05.02. 20:12:12

@Lanzafame: Igen, de a véleményemet tartom.

GGábr81 2021.05.02. 20:13:39

Minek 90 percet focizni, ha 12 perc foci is 3 pontot hoz?
Sima 3 pont. Nincs itt semmi gond.

Leram7 2021.05.02. 20:18:18

Mind1 mennyi a fizetése, CR-t meg kell tartani amíg bírja.

DelPiero2 2021.05.02. 21:04:09

@bartender: Udine-nek van motivációja (?) mégis motiváltabban mozognak.

DelPiero2 2021.05.02. 21:16:45

@GodPiero: ezelőtti négy meccsen meg semmi. Azt is kell nézni. Itt most tényleg nyerő volt, bár egy másik csatárral aki védekezni is hátramegy, meg nem hisztizik, lehet hogy más a meccs egész képe, amikoris a többi csatárnak is lett volna emiatt egy csomó lehetősége.

DelPiero2 2021.05.02. 21:18:40

@Juventino86: miért lett kinevezve úgy hogy az Ő fizetésénél aki kevesebbet keres, az egyszer sem játszott egy teljes meccset végig. És ezt az aránytalanságot a játékosok is nyilvánvalóan tudják. Fergusson pl. ügyelt rá, hogy Nála ne kereshessenek többet a játékosok, mert nem lesz semmi tekintélye.

alexGicamo 2021.05.03. 06:04:50

@Wizzurah: Egyetértek ! Sajnálom, hogy így alakult ! Viszont ! Próbálok optimista lenni : ennél már nincs lejjebb , szerintem ! Lesz ez még jobb is !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása