Agüero elhagyja a Manchester City-t, a Juventus készen áll

aguero_sergio_kun_alulrol_fotozva_stadionnal.jpgA Manchester City hivatalosan is bejelentette, hogy Sergio Agüero nyáron elhagyja a klubot, s a pletykák szerint a Juventus készen áll arra, hogy ajánlatot tegyen az argentin támadónak. A 32 esztendős játékos szerződése júniusban jár le az angoloknál.

"A Manchester City szerető és érzelmes búcsút vesz legendás csatárától, Sergio Agüerótól, mikor nyáron lejár a szerződése." - jelentette be a Manchester City.

"A City szurkolói nagy becsben tartják, a világ labdarúgásának ikonja, Agüero az egyik leginkább kitüntetett és tisztelt játékos, aki az égszínkék mezt viselte.

2011 nyarán csatlakozott a City-hez, s azonnal letette névjegyét azzal, hogy két gólt szerzett és egy gólpasszt adott csereként harminc percre beállva a Swansea City elleni 4:0-ás győzelem során. Drámai és lenyűgöző nyitány volt, mely előre jelezte azt, ami utána következett."

Agüeróért a Juventuson kívül az Inter is érdeklődik, de spanyol források úgy tudják, hogy a PSG és az FC Barcelona is kapcsolatba lépett a játékos képviselőjével. Mivel az argentin szerződése nyáron lejár, előszerződést írhat alá a választott klubbal.

A La Gazzetta dello Sport szerint Agüero a Juventus egyik legfőbb kiszemeltje arra, hogy megerősítse támadósorát. Az Inter ugyancsak szeretne eg yúj játékost igazolni Lautaro Martínez és Romelu Lukaku mellé, s Agüero neve mellett Luis Muriel is felmerült lehetséges opcióként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2016484802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabueroo 2021.03.30. 09:56:17

Jo lenne ha jonne, de en Benzemanak is orulnek, allitolag o is elado, mert real a Haaland Mbappe parosra hajt.

Juventino86 2021.03.30. 09:59:37

@Gabueroo: Szerintem is jó lenne Benzema. 2 jó idénye még simán lehet. Kellően rutinos, ráadásul, ha Ronaldo marad, akkor kiválóan együtt tudnának játszani.

Vergilius1897 2021.03.30. 11:00:44

Pár éve a fél karomat odaadtam volna Agüeroért, most azért kérdéses, hogy ő kell-e nekünk. Amennyiben egészséges/nem sérült (nála azért gyakran vannak gondok) lehetne belőle egy Tevez 2.0, de nem látom, hogy a jelenlegi támadósorunkba hogyan lehetne beilleszteni. Arról nem is beszélve, hogy amíg a kp nincs rendbetéve addig majdnem mindegy, hogy kijátszik a elöl. Szerintem ő Ronaldo/Dybala/mind a kettő távozása esetén fog csak jönni

JeetTrader 2021.03.30. 11:32:38

@Vergilius1897: teljesen egyetértek! Pont Tevez jutott nekem is eszembe róla, csak félek, hogy Agueróval tovább növelnénk a sérülékeny, nem produktív játékosaink számát. De cáfoljon rám/ránk ha jön!
Igen a kp rendbehozása elsődleges és nélkülözhetetlen. Minden egyéb igazolás az én olvasatomban fölösleges, értelmetlen pénzkidobás....

Amúgy Benzema sztem is kurva jó lenne, jobban örülnék neki mint Aguéronak....swappoljuk el Moratára :D

Amúgy néztétek az olasz válogatott meccseit manapság? Nagyon tetszetős focit nyomnak, tökre szeretem nézni. Sztem valami ilyesmit képzelt volna el a vezetőség a Juvénak. És mivel Mancini távozik az EB után (mert ismét klubnál akar edzősködni), nagyon nem tartom kizártnak h megkörnyékezzük....!

Il Principino 2021.03.30. 11:55:18

Sztem a Barcába fog menni,Laporta egyik kártyája Messi maradásához a cimbi odavitele..
Ráadásul Braithwaite egy vicc kategória Barca szinten,Suarezt is pótolnák Kunnal igaz rövid távon..
Nekünk nem rá van szükségünk,amennyiben CR marad!

Pavel1988 2021.03.30. 13:02:02

Tök jó ötlet.
Hozzunk egy újabb leszállóágban levő Dél-Amerikai játékost aki évente 1000 percre elérhető és az utolsó nagy szerződését akarja összehozni. Adjunk neki legalább 5 éves szerződést és minimum 7 milliós bért!

delpi0823 2021.03.30. 19:01:30

@Gabueroo: Sztem Haaland meg Mbappe nem fognak egy csapatban jatszani az tuti.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása