Borriello: "Pirlo egyetlen hibát követett el"

borriello_marco.jpgAndrea Pirlo körül izzik a levegő, a Juventus fiatal mesterének első edzői szezonja bizonyosan nem zárul hangzatos sikerrel, hiszen a csapat ugyan elhódította a Szuperkupát, s bejutott az Olasz Kupa döntőjébe, már a legjobb tizenhat között elbúcsúzott a Bajnokok Ligájától, s gyakorlatilag március közepén kiszállt a bajnoki versenyből.

A lélektanilag talán leginkább letaglózó pofont a Juventus a Benevento csapatától elszenvedett hazai vereséggel kapta, s az olasz sajtó azóta minden nap azt találgatja, meddig tart a klub vezetőségének türelme, ki követheti Pirlót, melyik játékos távozik, ki érkezik, s természetesen elmondták a véleményüket a zebramezesek egykori edzői és játékosai, valamint az olasz edzői kar számos képviselője is. 

A sor most a Juventusnál is megforduló egykori támadóval, Marco Borriellóval folytatódik, aki rövid, ám velős véleményt alkotott Pirlo munkásságával kapcsolatosan.

"Az egyetlen hibát múlt nyáron követte el." - mondta Pirlo kapcsán Borriello a La Gazzetta dello Sport munkatársának nyilatkozva.

"Igaz, hogy mikor az Öreg Hölgy hív, nehéz nemet mondani. Azonban Pirlo helyében egy lépést tettem volna hátrafelé, s az U23-as csapattal kezdtem volna. Ez az egyetlen hibája."

Borriello 2011 janurjában az AS Romától kölcsönben érkezett a Juventushoz, s a Torinóban töltött fél szezon alatt két találatot jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4816477718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása