Cuadrado: „Nem sokat mondhatunk”

cuadrado_juan_bl_porto_ellen_csalodott_elso_felidoben.jpgJuan Cuadrado a kiesés kudarcába beletörődve nyilatkozott a Porto elleni meccs után.

„Azt hiszem, jól kezdtünk, és ha Álvaro betalál, akkor az megváltoztatta volna a meccset.” - mondta a kolumbiai játékos a Sky Sport Italia munkatársának.

„Magabiztosan léptünk be az öltözőbe, úgy jöttünk ki, hogy meglesz a megfelelő eredmény, de nem úgy alakultak a dolgok.

A Zaidu elleni megmozdulás után éreztem, ahogy megmerevedik a combom, de összeszorítottam a fogam, és tudtam folytatni a játékot.

Nem sokat lehet mondani, büszke vagyok a csapatra és arra a céltudatosságra, amit a pályán mutattunk. Ezt most át kell ültetnünk a bajnoki meccsekre.”

A Juventus közel állt ahhoz, hogy ne kelljen hosszabbítást játszani, de Cuadrado lövése kapufát ért.

„Amikor ellőttem a labdát, a madridi gól jutott eszembe. Sajnos ezúttal nem lett a lövésből gól. Ez megtörténik, profik vagyunk, nagyszerű játékosok, és ezek a dolgok kiváló csapattal is megeshetnek.”

A kolumbiai játékos a Sport Mediaset számára is nyilatkozott, és szerinte nincs még vége a Juve sikerkorszakának.

„Nem, hiszünk a scudettóban, a végsőkig küzdeni fogunk, hogy nyomás alatt tartsuk az Intert. Megvan az erő, hogy felkapaszkodjunk a tabellán, aztán ott van még az Olasz Kupa döntője. Több éven át nyertünk a bajnokságban, ha idén nem sikerül, az sem fog semmin változtatni.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2916456034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szauerb 2021.03.10. 09:13:44

Cuadrado mindent megtett.
Kiosztott 4-5 gólpasszt plusz volt egy szenzációs lövése. Rajta semmi nem múlott.

venember83 2021.03.10. 09:15:23

@szauerb: "Több éven át nyertünk a bajnokságban, ha idén nem sikerül, az sem fog semmin változtatni."

Ez viszont azért jóllakottságról tesz tanúbizonyságot. Még ha rajta pont nem is lehet semmit követelni.

szauerb 2021.03.10. 09:26:18

@venember83:
Igen a keret bizonyos tagjain látszik a jóllakottság vagy egyszerűen nem győztes mentalításúak.(Szczesny,Alex Sandro, Bernardeschi,Bonucci, Ramsey akár Cuadrado)
Ezt már régóta mondom, hogy tőlük meg kell tőlük szabadulni és feltölteni a keretet sikerre éhes jatékosokkal.

JeetTrader 2021.03.10. 10:00:59

A legjobb értékelést ő kapta!
159 labdaérintés; 1 gólpassz; 33 keresztlabda (15 sikeres); 10 hosszúátadás (5 sikeres); 3 nagy helyzetet alakított ki és kiosztott 12 (!!!) kulcspasszt! 11 csel (6 sikeres). 1 kapufa; 26 párharcból 16-ot megnyert, 38-szor veszített labdát és 3 szor jutottak át rajta, de 6 szor szerelt.

Rajta igazán nem múlt semmi! És szerintem a csapaton sem...hajtottak, küzdöttek, méltósággal estünk ki!

Attilio79 2021.03.10. 10:12:22

Chiesa, Cuadrado volt tegnap (is) a legjobb. Lefelé csak páran lógtak ki a középpályán.
Fiatal, tehetséges és akaratban meghatározóbb játékosok kellenek a középpályára kb. 2-3, aki tud rúgni egyeneset a labdába és komplexebben tudja kihozni a labdákat, jó lenne 1-2 egészséges csatár, akkor lehetnének elvárások a csapattal szemben, ennek a szezonnak vége számunkra.

szabo2323 2021.03.10. 10:56:14

Akárki akármit mond Pirlonak nagy ez a kabát! Taktikailag nulla! Idiota gólokat kapunk rendszeresen! Kinek lenne a dolga motiválni a játékosokat ha nem az edzőnek? KB 70 percig ember előnybe voltunk! Szerintem ez a szégyen! Világ klasszis védők elfelejtettek védekezni? És ne mondja senki sem hogy csapat épül meg hosszú a szezon meg blablabla! Dortmundba minden évben eladják a legjobbjaikat ott épül csapat nem itt! És azt meg senki se higgye, hogy itt valaki a csapatból elfelejtett focizni! Nyáron lesz szerintem egy pár mozdítható edző meg kell szerezni olyat aki ránc a tudja szedni ezt a csapatot! Nem a középpálya a baj hanem az hogy nem tudják, hogy mi is a dolguk bizonyos szituációban!

DegerFaCan 2021.03.10. 12:27:21

@JeetTrader: hogy eshettunk ki méltósággal nem értelek továbbra sem.

GGábr81 2021.03.10. 13:18:31

@szabo2323: "nem felejtettek el focizni... nem tudják hol a helyük."
Eddig tudták? Most nem? Akkor nem elfelejtették?
Am. Ha teljes a keret, akkor sincs egy konkrét felállás/szerkezet ami a legtökéletesebb lenne. Ez nem Andrea hibája. Olyan a keret, hogy bárhogy rakja fel valahogy lukas marad. Illetve csak úgy tud cserélni, hogy bele kell nyúlni a szerkezetbe, vagy lesznek játékosok akik nagyon nem a posztjukon játszanak.
De onnantól, hogy hetek óta az orvosi stáb állítja össza a kezdőt nincs is miről beszélni. Jelen esetben ülhet bárki a padon, a dolgok a maguk útját járják, kevés ráhatása van az edzőnek.
Pirló ennek elenére megtette amit lehetett. A Lazió meccset úgy áldozta be edzőmeccsnek, hogy nyertünk. Önbizalmat, játékpercet, pihenőt kapott akinek amire szüksége volt.
Daniló 5 poszton játszott már a szezonba. Rendre fiatalok kapnak lehetőséget, megpróbállt 3-4 féle szerkezetet (kényszerből)
A leginkább csalódástkeltő produkció a Portó elleni idegenbeli meccs. Ahol egyébként nem kaptunk meg egy jogos 11-t és bár fosok voltunk, de az az eredmény már egészen máshogy nézne ki. Hogy a VAR pont vak volt, nos arról nem igazán tehet a miszter.

szabo2323 2021.03.10. 13:50:12

@GGábr81: Szerintem meg nem így van! Szinte minden meccsen hátránybólbindulunk! Ja meg Padoin meg Stuaro és Rincon aztán világklasszisok voltak igaz!? Nem csak volt egy edző aki egy Dibalát vagy Ronáldot simán padoztatott! És az az érdekes, hogy a Bayern- Reál és más szurkolok is ezen a véleményen vannak! Az meg a világ szégyene hogy 70 perc ember előny nem elég a továbjutáshoz! Én még emlékszem Allegrire aki bizony leüvölttöte a játékosai fejét aki nem azt csinálta amit kell! Jövőre mi lesz a magyarázat ha a 16 között kapunk egy Bayernt? Még mindig csapat épűl?

Rikoo 2021.03.10. 16:21:38

@szabo2323: Egyetértek. Olyan mintha a nézőtérről odaraktak valakit a vonalra. Edzőnk nincs nyár óta, igazán kinevezhetnék már, kezdek kiváncsi lenni.
Sarri is totál homály volt, de értelmetlen volt úgy elküldeni, hogy nem pótoltuk, edző nélkül nem lehet csodákat várni, persze hogy összeesik a Juventus.

JeetTrader 2021.03.10. 16:27:21

@DegerFaCan: nem kell megértened.... ha nem lettek volna értékelhető akcióink és 0-0 lett volna a vége és látszott volna hogy csak egy két játékos hajt. Na az méltatlan lett volna...31 lövés, 2 kapufa, 2 lesgól...megtették amit tudtak...

Én 0-1-nél gyakorlatilag lemondtam a továbbjutásról....aztán visszajöttek, volt bennük tartás. És mentek még a rendes játékidőben is azért h ne legyen hosszabbítás. Nem sokon múlott...ez van, ilyen a foci.

Ez minden csak nem méltatlan...nekem legalábbis...

steven.h 2021.03.10. 16:50:49

@JeetTrader: De ezt változatlanul tették úgy, hogy az első félidőben a 11 a 11 ellen a portonak volt több lehetősége 6-9 volt a lehetőségek száma 45 perc után. A második félidőben a kiállítás után jöttek a helyzeteink, mégse jutottunk tovább.

Az már máskérdés, hogy ez a jelenlegi hosszabbításos rendszer egyáltalán nem igazságos. A hosszabbításban szerzett góloknál nem kellene figyelembe venni az idegenben lőtt gól szabályt, mert nincs értelme. Akkor inkább hozzák vissza az aranygólt, az is igazságosabb jelenleg ennél a rendszernél.

Rikoo 2021.03.10. 16:54:03

@JeetTrader: Az a méltatlan, hogy a játékosaink 5x-10x annyit keresnek, mint a Porto játékosai.
Ha egy olasz középcsapat lennénk akkor lehetne mondani, hogy benne volt a vereség, látványos meccs volt.
Így meg világra szóló szégyen van, legalábbis Olaszországon belül mindenképpen érdemes szétnézni.
1 szerencséje van a vezetőségnek, Sarrinak és Pirlonak, de főleg a játékosoknak. Nem voltak nézők egyik hazai blamánál sem.
Gazdaságilag meg eurótizmilliókat bukik a klub, szóval nagyon komoly kár is keletkezett ebben a 2 évben aminek meg lesz a hatása az 100%.

JeetTrader 2021.03.10. 18:32:37

@steven.h: @Rikoo: Ne értsetek félre, nem vagyok elégedett. Én is továbbjutást vártam. Csak egyszerűen szerettem volna kiemelni, hogy azért volt benne pozitívum is...

Azért ne tegyünk úgy mintha nem ismernénk a jelenlegi Juve gyengeségeit. Persze, illett volna továbbjutni, de a játékunkban benne vannak ezek a hibák, így tök mindegy h legjobb nyolc közé jutásért játszunk a Portoval, vagy a következő fordulóban egy kiscsapattal játszunk a Seria A-ban tudnak a játékosok olyan nagyot hibázni amivel gól ajándékozunk az ellenfélnek.

Több egyéni rossz döntés vezetett a kieséshez (Bentancu eladott labdája -első meccs-, Demiral felelőtlen belépője, Ronci fegyelmezetlen sorfalba állása). Illetve a borzasztó első meccs...

Én csak azt mondom, hogy a körülmények, távol nem olyanok voltak mint tavaly a Lyon ellen....az számomra sokkal méltatlanabb volt...

Kellenek a csalódások és hibák mert abból lehet fejlődni/tanulni. Arra ösztönöz hogy koncentráljon jobban a csapat, a vezetőség igazoljon jobban, az edző leljen rá a legjobb összetételre/taktikára....persze ennek most komoly anyagi ára is lesz és benne van pár év akár kupa nélkül. Tessék lélekben felkészülni erre is...

szabo2323 2021.03.10. 19:00:31

@Rikoo: Valaki legalább átt látja a dolgot!!! Ez Így igaz!

Peruzzi 2021.03.10. 20:46:50

@szabo2323: Üdv!

A történelem során sokszor volt már olyan hogy 70 perc emberelőny nem elég. Nem egyedi eset. És szerintem sem szégyen.
Az ellenkezője is lehetett volna azaz 4-1 is. De tudom nincs volna meg ha sem. Jövőre döntőig Pirloval! Ezt kívánom a csapatnak!

GGábr81 2021.03.10. 21:37:13

Nem azt mondom, hogy Pirló a hibátlan, a legjobb...
De mindent a nyakába nem lehet varni. Nem korrekt, hogy nem egészében vizsgáljuk. Padoin, Sturáro kezdők lennének most. Ők a padon ültek, na és kik alkották a kezdőt? Most még egy Padoin sincs, meccsek óta csak fiatalok ülnek a padon, betegen vagy sérülten áll ki a kezdő kp. Fagioli ül a padon, nem Stu, vagy Padoin...
Ezt a Ronaldot le merte ültetni, meg Dybalát ezt nem is értem. Mikor lehetett/kellet volna bármelyiket is leültetni idén? (Egyébként Ronit a büdös életbe nem hozta le Max. Illetve egyszer, lett is perpatvar, persze Roninak nem járt érte bünti.)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása