Az FC Porto elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo_2.jpgA csoportkörből csoportgyőztesként továbbjutó Juventus a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában folytatja a küzdelmet a régóta áhított európai serlegért, s szerda este a nyolcaddöntő első mérkőzésére az FC Porto otthonába látogat.

Andrea Pirlo 22 fős keretében helyet kapott Leonardo Bonucci és a huzamosabb ideje hiányzó Paulo Dybala is, azonban a Juventus mestere a mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztató alkalmával megerősítette, hogy egyikük sem bevethető a portugálok ellen. Aaron Ramsey szintén elutazott Portóba, míg Juan Cuadrado sérülés miatt hagyja ki az összecsapást.

A két csapat mindeddig öt alkalommal találkozott egymással az európai kupaporondon, s a Juventus négy alkalommal győztesként hagyhatta el a pályát, míg egy alkalommal a felek döntetlennel zártak. Az első találkozóra a KEK 1984-es bázeli döntőjében került sor, a torinóiak Beniamino Vignola korai találatával kerültek előnybe, amit portói részről António Morais egyenlített ki, végül a trófea sorsáról Zbigniew Boniek döntött, kialakítva a 2:1-es végeredményt.

A következő alkalommal a Bajnokok Ligája 2001-2002-es kiírásának első csoportkörében mérhették össze erejüket, s az első mérkőzés Portugáliában gól nélküli döntetlennel ért véget. A torinói visszavágón Clayton szerzett vezetést a vendégcsapatnak, azonban a zebramezesek Alessandro Del Piero, Paolo Montero és David Trezeguet révén biztosította be a 3:1-es győzelmet.

A 2016-2017-es szezonban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében jött létre ugyanez a párosítás, s a Juventus lényegében már az első mérkőzésen döntött a továbbjutás kérdéséről, mivel Marko Pjaca és Dani Alves góljainak köszönhetően 2:0-ás győzelemmel tért haza a Estádio do Dragão gyepéről. A Torinóban lejátszott visszavágón a Juventus Paulo Dybala büntetőjével alakította ki az 1:0-ás végeredményt.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: Chiellini, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Demiral, Di Pardo, Frabotta

Középpályások: Ramsey, McKennie, Chiesa, Rabiot, Bentancur, Bernardeschi, Fagioli, Kuluševski

Támadók: Ronaldo, Morata, Dybala

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a M4 Sport közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1216428688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GodPiero 2021.02.17. 18:13:50

Kezdőőőőőőőőőődik..............

Forza JUVE!!!!!

BellaDona 2021.02.17. 18:19:19

Arthut még nem épült fel a múltkori lázzal járó betegségétől?Vagy más baja is van? Mert nagyon kellett volna ma este.

Juvejuve 2021.02.17. 18:32:48

@BellaDona: egy régebbi sérülésnél vettek észre egy kis meszesedést nála.
Nagyon kellene pedig!

pott70 2021.02.17. 18:39:22

Már most tiszta frászban vagyok!Hajrá Juve!

Juventino86 2021.02.17. 18:45:10

Napok óta stresszelek emiatt a meccs miatt. Itt elmehet a szezon, ha rosszul játszunk, de egy jó BL-szerepléssel akár még egy jó szezon is lehet ebből. Nagyon nehéz meccsre számítok, de fanatikusan fogok szurkolni a csapatért. Forza!

DegerFaCan 2021.02.17. 18:53:14

Vmiert a Juves első meccs úgyhogy szarunk bele az érzésem, de hátha rám cáfol Szundi.

venember83 2021.02.17. 19:45:01

A Porto mindössze 4 vereséget gyűjtött a Dragão gyepén a BL kieséses szakaszában 2003 óta:
- a Manchester United ellen, 2008
- a Juventus ellen, 2017
- a Liverpool ellen, 2018
- a Liverpool ellen, 2019

Apuleius 2021.02.17. 19:50:25

@venember83: Itt az ideje az ötödiknek.

venember83 2021.02.17. 19:54:33

Szczesny - Danilo, De Ligt, Chiellini, Alex Sandro - Chiesa, Bentancur, Rabiot, McKennie - Kulusevski, Cristiano Ronaldo

Camo76ers 2021.02.17. 19:59:53

A legjobb kezdő jelen körülmények között ! Hajrá !

MdewC 2021.02.17. 20:03:24

Agyon verjük a Portot Uraim.

Juve!

peti78 2021.02.17. 20:12:53

Tetszett a psg 4231es felállás ez nekünk is feküdne... ez a kean gyerek valahonnan ismerős nem játszott olaszorszban?

László Jakus 2021.02.17. 20:26:50

@peti78: Ez ügye költői kérdés volt. Mivel nálunk játszott és eladtuk az Evertonnak 30 millió ért. Ez a szomorú.

peti78 2021.02.17. 20:36:21

@László Jakus: költő... igen
Az a gond hogy paratici nem költő (eur) mert nagyobb tőkét kéne bevonni és okosan elkölteni...

Szincsak 2021.02.17. 20:36:41

@peti78: Őt adták el Kean jobb lenne vissza szerezni

László Jakus 2021.02.17. 20:38:26

@peti78: ez így van és ha már van egy fiatal jó csatarunk nem eladni.

peti78 2021.02.17. 20:49:24

@László Jakus: vagy említhetnénk még komant vagy cancellót is

Zs1973 2021.02.17. 20:50:13

Hali.Valiknek van valami jó linkje?

Garsza 2021.02.17. 20:53:09

@Zs1973: M4 sport online.
vagy sport247.live

Garsza 2021.02.17. 20:54:18

0:3 lesz. CR7 2 Morata 1 :D

DegerFaCan 2021.02.17. 20:56:26

Aj ez a Pepe itt játszik nemar... Gyűlölöm az alattomos játékosokat...

peti78 2021.02.17. 20:59:07

@László Jakus: ok hogy mckennie és chiesa jó igazolás volt de rabiot arthur ramsey morata mind megbuktak az elöző munkahelyükön... azért a juventusnak nem a kukából kellene kotorásznia... sztem

Il Principino 2021.02.17. 20:59:47

Mindent bele!
Azért a bl himnuszt jópár játékosunk mosollyal fogadott :)
Luis Diazra nagyon kíváncsi leszek,pengés kis spíler..

Attilio79 2021.02.17. 21:00:33

Egy kicsit rossz érzésem van, de lássuk, mit is érünk...
Sok meccsünk volt, vannak sérültjeink, kevés pihenővel megyünk ennek neki. :(

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 21:02:12

ÉDES ISTENEM EZT A BALF*SZS*GOT... GRATUL BENTA & LENGYEL.

Gabueroo 2021.02.17. 21:02:38

Else kezdodott a meccs, de MENJETEK A PICSABA!

MdewC 2021.02.17. 21:02:38

Takarodj haza Bentacur!!!

steven.h 2021.02.17. 21:03:10

Ezt nevezem én kezdésnek.

Legalább belealudni már nem fogunk a meccsbe

Apuleius 2021.02.17. 21:03:36

Qrva erős kezdés...

Juventino86 2021.02.17. 21:03:49

Köszönjük Benta!!! Kíváncsi vagyok, megint be leszek-e találva, hogy ok nélkül szidom Bentancurt. Vállalhatatlanul játszik kb egy éve.

László Jakus 2021.02.17. 21:04:04

@peti78: cuadrado sem kellett a Chelsea nek.

m.martin91 2021.02.17. 21:04:32

Pirlo hátulpasszolós játéka eddig is rendkívül sikeres volt. Bentancur meg nagyon okos játékos.

ASCE 2021.02.17. 21:04:36

annyi esze van ennek a bentancurnak mint egy marék szotyi...
innentől porto bunker, meg kontra, csók... lehet ebből 3:0 is
van reláció ebben a hátulról rövidpasszos labdafelhozós játékban, de NEM falábúakkal bazdmeg..

Novice_71 2021.02.17. 21:05:24

Basszus... Banta már többször kísértette ezt... a tökömnek kell középre kiadni neki a labdát... lehet kaparni 1000-rel, van még idő...

Leram7 2021.02.17. 21:05:41

Bentancur már nem az első ilyen hátraadás hibát véti idén. Ez nem neki való.

Ilyen meccsen, idegenben az első percben ilyet megtörténni még nem láttam.

A kukás narancs mez nem hoz szerencsét.

venember83 2021.02.17. 21:07:28

Ezek után lehet rohanni a most már jónak számító döntetlenért. Bár a Napoli elleni meccs simán megismétlődhet. Nagyon simán.

ASCE 2021.02.17. 21:10:59

látom Pepe játékintelligenciáját a többiek is átvették, abban a hitben voltam, hogy egy állatkert már 6-7 éve befogadta... de hogy a Portoban kötött ki...és még BL-ben játszik ... hihetetlen...

BigChris 2021.02.17. 21:11:42

Én Pirlo helyében szetbasztam volna a kispadot

Szili 72 2021.02.17. 21:11:47

Chiello nak szólni kellene , hogy ne indítson csak a legközelebbinek passzoljon.

danimester1 2021.02.17. 21:12:33

B+!!!!Most kapcsolok és 1:0!!!HÁÁÁ ,I FOLYIK ITT PORTÓBA HE!!???

giorgio007 2021.02.17. 21:14:11

@danimester1: Örülj neki, h lemaradtál, mert lehet kivágtad volna a tévét XD

Attilio79 2021.02.17. 21:14:50

@giorgio007: Én ezért tettem fali konzolra. :D

danimester1 2021.02.17. 21:15:45

@giorgio007: Összebalfaszkodták gondolom ahogy szidjátok bentat meg a lengyelt...Hihetetlen!!!

Attilio79 2021.02.17. 21:20:59

Benta se elöl, se hátul, megvolt a létszámfölény, egy kulcspassz kellett volna... :(

danimester1 2021.02.17. 21:21:03

@Attilio79: mondd hogy nem a rutin meg a b+ beszél belőled...:-)

Juventino86 2021.02.17. 21:21:28

Bentancur helyén még Pinsoglio is hasznosabb lenne. Egy jó megoldása nincs. Életveszély, egyet már kaptunk róla. Le kell hozni, mert teljesen meg van zavarodva.

Il Principino 2021.02.17. 21:21:58

Láthatólag megfogott minket az a csöves gól...
Most olyan a játék képe,hogy ha reggelig játszunk se szerzünk gólt..

Attilio79 2021.02.17. 21:22:11

@danimester1: Tv-t nem törtem, csak poharat, de fiatalabb voltam. Az számít? :D

BigChris 2021.02.17. 21:22:31

Megy már a meccs? Szólni kellene a fiúknak, hogy szabad ám focizni....

danimester1 2021.02.17. 21:22:33

Nem hittem volna hogy Cuadrado,Arthur,Dybala? ennyire hiányozni fog egy Porto ellen!Ez eddig rém gyenge minden tekintetbe.A nagy szavak azok meg vannak!

Szincsak 2021.02.17. 21:22:39

Nagyon gyenge mecs, semmi elképzelés csak hiba hiba hátán

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 21:23:18

Ez most már így nagyon ciki hogy ilyen bénán hozzuk ki a labdát a kapustól. Inkább íveljék fel, jobb mint egy bekapott gól az összeszerencsétlenkedésből...

Gabueroo 2021.02.17. 21:23:27

Nagyon akarjuk azt a 2.at bekapni ugylatszik.

danimester1 2021.02.17. 21:24:01

Mi a fütyiért kell passzolgatni hátul !!?????Felejtsétek el már!!!!!Csöcsnyi meg vigyorog!Asszátok meg!

Il Principino 2021.02.17. 21:24:10

Menjetek a picsááábaaa bazdmegg
Faszért kell ott tikitakázni..
Dadog a labda mindenkinél!
Idegállapotba vok Maunika

steven.h 2021.02.17. 21:24:11

Örülök hogy Szczesny-nek ez vicces, eladta a meccset vagy mi a lótúró van itt?

Egyébként nincs Morata és nincs senki középen...

giorgio007 2021.02.17. 21:24:56

Eddig bírtam idegekkel :D Jól lesz itt a Travel Channel is

Rikoo 2021.02.17. 21:26:01

Pirlot most megették reggelire, tökéletesen tudja a Porto hogyan fojtsa meg a csapatot.

DegerFaCan 2021.02.17. 21:26:46

Oké kimondom. Ha kiesünk a Porto ellen akkor Pirlo out nem kérdés, bukás a szezon nyerje meg a bajnokságot akár a kupával. Nézzük Maestro...

Apuleius 2021.02.17. 21:28:07

Elképesztően pontatlanul és önveszélyesen játszunk.

Attilio79 2021.02.17. 21:28:20

Nincs még vége srácok! Van még 63+90+ hosszabbítás, én bízom benne, hogy a Porto nem bírja szusszal és hátul hibázni fognak.

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 21:28:34

Rabiot is csak nettó emberhátrány eddig...

DelPiero2 2021.02.17. 21:29:03

ezért kellett Costát, Mandzut, Keant elküldeni, hogy ilyen impotens támadójátékunk legyen.

danimester1 2021.02.17. 21:29:33

Ma antipassz tablettát szedtek?!Mi a fenét keresünk mi itt?Tudják milyen rendezvényen vannak?Egy normális passz nincs,a kapura veszélytelenek vagyunk!A végén úgy járunk mint a Barca tegnap!!

Szili 72 2021.02.17. 21:29:57

Van valaki ,aki tud passzolni 30-40 métert?

DegerFaCan 2021.02.17. 21:30:05

Nincs irányítónk meg középcsatarunk (Ronaldo is szelsonek hiszi magát meg Kulu meg Chiesa is...) Jó lesz

Novice_71 2021.02.17. 21:30:50

Nekem úgy tűnt, hogy Szcscnyi de Light abbéli kiakadásán "vigyorgott" kényszeredetten, hogy valaki megint elpasszolta a labdát, kb. "ez van öcsi" volt az arcán...

BigChris 2021.02.17. 21:31:21

Jelenleg a Juventus FC-nél (mármint a klubnál) nem focizik egyetlen olyan középpályás sem, akit épkézláb támadásra fel lehetne használni. Chiesa kivételével.

Magyar Közöny 2021.02.17. 21:31:36

A komplett középpálya mehet isten hírével a nyáron. A Porto iskoláz, vér gyenge és ciki a játék.

Andras74 2021.02.17. 21:31:59

@Leram7: fel akarjuk hívni lölő figyelmét a kukás mezzel, h invesztáljon egy kis taót a csapatba....

danimester1 2021.02.17. 21:32:46

JÉZUS!!!iLYEN GÓLT KAPNI!!MI VOLT EZ?????????Benta mehetsz a padra vagy még oda se!Ez a visszajátszás kiaszta a biztosítékot!Gyerekek ilyen a mesében nincs!

BigChris 2021.02.17. 21:34:39

Chiello out....nem kár érte..bocs

Attilio79 2021.02.17. 21:34:48

Chiello érzi, hogy ez ma nem az ő meccse...

bartender 2021.02.17. 21:34:48

Rabiotnak, Bentanak es sajnos most mar azt kell mondjam Alex Sandronak semmi keresnivaloja nincs itt. Nagyon nagyon gyengek. A csapatrol meg csak annyit hogy ha egy bl meccsre sem tudnak felporogni, akkor bekaphatjak.

MdewC 2021.02.17. 21:34:58

Ilyen szánalmat bazki.

Égő amit művelünk.

Kapjuk már össze magunkat!

Il Principino 2021.02.17. 21:35:14

Ezért érdemes volt kezdetnie az öreget,amikor a fiatal török ott van

Wizzurah 2021.02.17. 21:36:28

Az elso meccsen mindig megszopatjuk magunkat, mazok vagyunk, nincs meg semmi gond.

James Zabiela 2021.02.17. 21:37:10

Szavakat nem találni a mai meccsre eddig! Olyanok mint akik most játszák az első meccsüket komolyan!Össze kell szedniük magukat, mert ebből botrány lesz!

Il Principino 2021.02.17. 21:37:42

Abból áll a játékunk,hogy passzolgatunk hátul,majd vki felszedi a középpályán és vmelyik szélre felíveli és lesz ami lesz :D

Azzaro10 2021.02.17. 21:39:00

Ezt a középpályát ki lehet dobni a kukába. Támadásépítés nulla de még a védekezéshez is kevesek, labdát felvinni nem tudják ezért kell a belső védőknek osztogatni. Röhej az egész. Ha nyáron nem jön minimum 2 minőségi középpályás akk nagy bajban leszünk.

ASCE 2021.02.17. 21:39:56

még az előbb 2-es odds volt a Porto-ra, talán nem késő felpakolni rá a házat...

DegerFaCan 2021.02.17. 21:40:08

Eddig hozzuk a Napoli első félidőt. Kivéve a gólt persze.

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 21:41:04

Spori nem hozott sárga lapokat magával?

Novice_71 2021.02.17. 21:41:58

Sárkányukat meg lecserélhetné a porto a stadionjuk oldalán baltára, ahogy játszanak helyenként...

BigChris 2021.02.17. 21:44:02

Vicc az az egészben, hogy a Porto sem egy világverő csapat és talán nem is játszik jobban tőlünk

Gabueroo 2021.02.17. 21:44:14

Ugy csinalunk mintha 0-0 lenne ugyanaz az enervalt fos jatek mintha mi vezetnenk 3-0 ra

James Zabiela 2021.02.17. 21:44:30

Csoda lesz ha pont szerzés lesz ebből! Úgy hogy egy Porto az ellenfél!

MdewC 2021.02.17. 21:44:49

Megyek inkább palacsintát sütni.

bartender 2021.02.17. 21:45:13

Tragikus. Ez az idei evunk melypontja. Eddig is egy esetlen fos volt a jatekunk, jatszuk ezt a hatrafele visszaguritos onnan ujra epitkezos undorito biztonsagi focit, azt is szarul. Ezt csinaljuk egesz evben, csak neha osszejon 1-1 egyeni villanas. Hat ma meg az sem.

Szincsak 2021.02.17. 21:45:48

Ha a Portót nem tudjuk megverni hogy akar Bl nyerni, többi csapat csak erősebb a portótol

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 21:47:14

Lassúak vagyunk, abszolút alig van egyéni jó megoldás, nagyon pontatlanok vagyunk, kiszámíthatóak és szervezetlenek.

DegerFaCan 2021.02.17. 21:47:28

És mi ezzel a játékkal vagyunk M4-en főműsoridőben. Így szerezzünk új szurkolókat, akik nem csak Roni miatt néznek. Csak mondom hogy ha nem lenne nálunk Roni, most spiler 8on néznénk. De ennyibe nézzük ezt.

Gabueroo 2021.02.17. 21:47:50

Ezt a meccset vartam kb egesz evben. Hat kar volt eddig kb inkabb facebookozok annyira izgalmas xD

Szili 72 2021.02.17. 21:47:51

Ez eddig 0,00000000.Idegesítő ,szar meccs.

juve92 2021.02.17. 21:48:09

Sose gondoltam volna, hogy lesz olyan időszak amikor mindegyik középpályásunk gyengébb mint Khedira.

bartender 2021.02.17. 21:50:00

Nincs emberunk aki meg tud oldani egy az egy elleni szituaciot sem. Beszariak, semmi magabiztossag. Nekem ez hianyzik evek ota, hogy mi vagyunk a Juve, ahogy kilepunk 1 golos elonyunk van kb, mert a csapatok 95%-a be van fosva tolunk. Az elmult evekben ezt teljesen leromboltuk. A legkisebb csapatok is erzik mar a meccs elott a verszagot, es tudjak hogy ez a Juve siman elkaphato. Par hete azt hittem ez most valtozik vegre, de turot. A napoli elleni es ez a meccs azt mutatja, hogy semmivel nem vagyunk elorebb, mint mondjuk augusztus kozepen.

BigChris 2021.02.17. 21:50:01

Csak csendben jegyzem meg, hogy a Dortmund idegenben golhatranyból vert 3-at a Sevilla-nak

Tony. 2021.02.17. 21:50:10

Én nem tudom, a védelemtől felfelé Ronaldo-n kívül egyetlen értelmes játékos nincsen.

m.martin91 2021.02.17. 21:50:11

A Porto a BL mezőnyének legerősebb csapata. Ha sikerül továbbjutni, akkor tulajdonképpen a döntőben érezhetjük magunkat.

Juventino86 2021.02.17. 21:50:34

Szerintem minden szempontból eljutottunk a mélypontra. A középpálya egy forintot nem ér, sok játékosunknál pedig egészen döbbenetes látni, hogy technikai nehézségeik vannak. Pirlo is borzalmasan rakta össze a taktikát. Morata helyett Kulut tette a kezdőbe, aki hátramozog, vagy kijön a szélre. Nincs emberünk a tizenhatoson belül, mert Ronaldo is ösztönösen a szélre húzódik. Szerkezetileg nagyon rosszul nézünk ki. A hátul passzolgatás szintén edzői utasítás, ami Arthur hiányában nem megy, ez meccsek óta látszik. Az edzőnk - ha van ilyen egyáltalán - meg csendben pislog a vonal mellett. A türelem már rég elfogyott. Pirlo out a végeredménytől függetlenül. Nagyon csalódott vagyok. :(

danimester1 2021.02.17. 21:52:02

Ajándék gól,ajándék félidő,cumiztatjuk magunkat úgy becsületesen.Így nehéz lesz és kevés ide a "180 perc" meg egyéb balbla.Nulla azaz nulla amit ma csinálnak.Pirlo nehéz dolgod az lesz tuti és nagyon úgy néz ki hogy a nápolyi fiaskó valami rossznak lehet a kezdete,pláne ha hosszabb időre dől ki pl. Cuadrado,de leginkább Arthur,aztán jön Chiello...
Bízom bennetek (mit tehetnék mást!?),és remélem a 2. félidő totál ellentétes lesz és akármilyen módon,de behúzzuk vag legalább x lesz!Forzs Per Sempre!!

Pavel1988 2021.02.17. 21:52:50

Nem Pirlozni kell, Bentancur és Rabiot középpályával nem lehet mit kezdeni.
Bármit csinálhat Pirlo ha így eladják a labdát a saját tizenhatosukon belül a játékosai.

tsatsee 2021.02.17. 21:53:13

Szeretem imádom Pirlot, kívánom, hogy sikeres edző legyen, de leiskolázzák ma eddig rendesen. Mióta nincs Allegri, azóta rendre megvernek minket "taktikailag" a BL-ben

Attilio79 2021.02.17. 21:56:36

Az elmúlt hónapokban brutál meccseket játszott a csapat, én nem vártam mindent elsöprő játékot idegenben, egy két meccses kiesésen. Ne kapjunk többet, az fontos, ha lőnénk egyet, az persze jó lenne.

Leram7 2021.02.17. 21:56:44

Nagyon rossz lehet 1 perc alatt ilyen sokkot átélni.

De egy komoly csapat tud változtatni. Tudnia kéne.

A porto nagyon jól felkészült belőlünk, tudják, hogy középen 0 a játékunk és a szélen pedig 2-3 ember rámegy a labdásra és így nincs esélyünk helyzetet kialakítani.

Változtatni kell. Bernardeschit lehet beküldeni. Nincs kispad sajnos.

DegerFaCan 2021.02.17. 21:57:08

Ez a Berkesi Judit dobja csak fel egyedül a kedvem

Magyar Közöny 2021.02.17. 21:57:14

2.5 meccs 0 rúgott gól...

BigChris 2021.02.17. 21:57:16

@Pavel1988: és egyetlen kétlábú futballista sem az ifiben? Nem kötelező őket felrakni a pályára, illetve én már lehoztam volna az uruguay-it..

m.martin91 2021.02.17. 21:57:57

Viccen kívül, simán nyerhető a meccs 0-1-ről is, a párharcról nem is beszélve. Ezt a Portót kb. az összes versenyben lévő csapat ütné, elég egy-két villanás a fordításhoz. Ettől függetlenül, ez a Pirlo edzős történet a rossz viccből szánalmassá vált már régen, ezt az embert nem lehet komolyan venni a padon. Meglátjuk, a második félidőben hányszor adják haza a labdát a kapusnak, mert mást nem láttunk a Juventus játékosoktól az első félidőben.

Andras74 2021.02.17. 21:59:17

@Juventino86: Kulu játszik? Nagyon figyeltem - mert csípem a srácot -, de nem hallottam a nevét..... Benta ott van, az tuti!

BigChris 2021.02.17. 21:59:23

Nrm lehet, hogy a maffia pénzét mossuk tisztára? Sok fasz játékos nagy pénzért

Rikster 2021.02.17. 22:01:10

Egy nagy nulla eddig az egész. Bentancurt már a megye 3-ban levitték volna a 20. percben (szurkolói nyomásra) Nagyon kellene a gól, de még a jó passz is alig van benne a játékunkban is. Úgy játszanak mintha ráznák alattuk a gyepet.

Andras74 2021.02.17. 22:01:52

Nem kell temetni a csapatot. Nem kell kirúgni senkit. Fordítunk!

Juventino86 2021.02.17. 22:01:55

@Andras74: Nemcsak Pirlo amúgy a felelős. Ő is benne van vastagon, de sajnos a keret is gyenge. Kulu, Benta.... Pár éve a csapat közelébe nem kerültek volna. De Rabiot is súlytalan, az ollózása szép volt, de semmi több. Remélem, hogy valami csodával ki tudunk egyenlíteni.

Tony. 2021.02.17. 22:03:28

Megjegyezném még, hogy ez a Porto ráadásul évtizedes mélységben van a korábbi csapataihoz képest...

Novice_71 2021.02.17. 22:03:32

@Andras74: Szerintem nem jött el "kiabálós bácsi", aztán így kicsit céltalanná válhatott Kulu, pedig kezdő volt tudtommal

Del Pybala 2021.02.17. 22:04:04

Bentanak 139 meccse van Juve mezben...ennek a kozepszer szarnak

Mitya10 2021.02.17. 22:04:27

Szègyen. Vegyèk le a mezt ès menjenek haza.

Gabueroo 2021.02.17. 22:04:32

EZ VALAMI VICCCCC????

Il Principino 2021.02.17. 22:04:55

Oké
Kiestünk..amatőrök

juve28adam 2021.02.17. 22:05:01

mit művelünk? ez nem létezik...

BigChris 2021.02.17. 22:05:08

Na erről ennyit... lassan nem kell izgulni a visszavágón

bianconeri83 2021.02.17. 22:05:08

Hihetetlen. Ők elhiszik, hogy tudnak vmit, mi meg...

bartender 2021.02.17. 22:05:23

Uramisten.... vicc ez a csapat.

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 22:05:24

Nem szoktam ennyire pesszimista lenni, de ebből most CSODÁVAL TUDUNK CSAK VISSZAJÖNNI.

Novice_71 2021.02.17. 22:05:30

Új rekord... nem gondoltam volna, hogy a 62 másodpercet lehet überelni... megyek a fúróért felrakom én is a tv-t a falra...

Juventino86 2021.02.17. 22:06:05

Na jóóóóóó, kétszer így bennmaradunk az öltözőben? Nem rázta fel a mester a csapatot? Ezentúl minden hozzászólásomat Pirlo out-tal fogom befejezni, ezzel tüntetek a mester ellen.
PS: Pirlo out

Rikoo 2021.02.17. 22:06:16

Még csak azt se lehetne mondani, hogy edzőbuktató játék, mert nincs is semmi játékunk. :D

Tony. 2021.02.17. 22:06:27

Ronaldo-nak szerintem nem nagyon kell új szerződést ajánlani. Lelép már nyáron

Magyar Közöny 2021.02.17. 22:06:34

Gyönyörű, nagy csapathoz méltó teljesítmény.

James Zabiela 2021.02.17. 22:07:06

Erre már sajnos nem lehet mit mondani! Ilyen amatőr embereket nem hordott még a föld a hátán!

danimester1 2021.02.17. 22:07:30

Tippszmikszűtettek bammegg!!!!

Szili 72 2021.02.17. 22:08:20

Ez a csapat verte a Barcát? El fog dőlni a továbbjutás az első meccsen.

Magyar Közöny 2021.02.17. 22:08:24

Atyaég, mennyit kapnánk egy bayerntől, vagy egy hasonló kaliberű csapattól.

Il Principino 2021.02.17. 22:08:56

Gólt kell szerezni,különben kiestünk már most ezen a meccsen..

bianconeri83 2021.02.17. 22:08:57

Lehet belátták a srácok, hogy a BL a nagy csapatok játszótere. Adjunk nekik teret azzal, hogy időben kiszállunk

Lanzafame 2021.02.17. 22:08:58

Károgjatok csak, nagyon jók vagyunk! Akinek nem tetszik ez, nem Juventus-szurkoló.

Irónia off

Juvejuve 2021.02.17. 22:09:13

Mi lenne most ha a PSG vel játszanánk?

bartender 2021.02.17. 22:09:29

Ilyen kispasszos gyors egyerintozest nem lattam a mi csapatunktol kb fel eve. Nem bonyolult jatek a foci, ha tudsz focizni.. en nem szoktam Pirlozni, orultem neki mert egyreszt Sarri ment, masreszt azt remeltem, hogy egy gyors focit jatszo csapatot fog epiteni, szep megoldasokkal. Lof@szt. Fingja nincs hogy keszuljon fel az ellenfelbol, nincs taktikank, es mindehhez sok a buta, ugyetlen jatekosunk.

Juvejuve 2021.02.17. 22:10:20

@Magyar Közöny: pont ezt akarják elkerülni, de lassan itt is alazás van

Rivendell 2021.02.17. 22:10:27

Valaki mondja már meg, minek van a kp?

Del Pybala 2021.02.17. 22:10:49

Pirlot nem lehet okolni, mivel nem edzo. Vezetoseg retardalt evek ota. Miert nem a szertarost neveztek ki?

Magyar Közöny 2021.02.17. 22:10:52

Kb annak kell szurkolni, hogy ne kapjon 4-et a csapat, és ez nem a psg

James Zabiela 2021.02.17. 22:11:16

Most vagyok 33éves,szerintem nem fogom megérni a Bl győzelmet!

bianconeri83 2021.02.17. 22:13:26

@James Zabiela: ne légy ilyen pesszimista. Szerintem idén is megnyeri valaki :)

Bianka Néró 2021.02.17. 22:14:33

Feladtuk a Bl-t, végre rájöttünk, hogyha el is jutunk a végéig, akkor se tudjuk az esetek többségében megnyerni, akkor meg minek erőltessük, inkább koncentráljunk a hazaira...

Juventino86 2021.02.17. 22:15:07

Szertáros Pirlo, nem kellene esetleg belenyúlni a meccsbe??? Ég a ház, esetleg nem lehetne cserélni?

danimester1 2021.02.17. 22:16:01

PRILO BASZOD MÉG MOST SEM AKARSZ CSERÉLNI!?

bartender 2021.02.17. 22:17:17

Kulusevski labdakezelese talan meg az enyemnel is szarabb. Tragedia az az ember. Mondjuk ma mindenki.

FeriGjuve 2021.02.17. 22:17:42

Bentancur Crotone szintű játékos.

Gabueroo 2021.02.17. 22:18:06

Dybalat be kell hoznia ha 1 laba van akkor is.

Korata is johetne

Szili 72 2021.02.17. 22:18:17

Ez már kellemetlen.

steven.h 2021.02.17. 22:19:02

@Juventino86: Nem értem miért kellene, sajnos kaptunk két szerencsétlen gólt, de egyébként teljesen felborul a pálya és a Porto kapusa tartja meccsben őket, nincs szerencsénk...

Irónia off.

James Zabiela 2021.02.17. 22:20:22

Bunker csapat ellen, amúgy is nullák vagyunk,de a Porto ebben nagyon jó! Csodára van szükség!

Attilio79 2021.02.17. 22:20:42

@Juventino86: Ja, Ramsey vagy Bernardeschi minőséget jelentene... :D

Gabueroo 2021.02.17. 22:21:46

Mckennie jon le? Az szep

danimester1 2021.02.17. 22:22:30

Majd a visszavágón juventusban jól megverjük őket!:-)
Pirlo!!!!Hol van Bernardeschi a Bl menő????Tudjátok mint az Atlei ellen,ezért tartjuk!:-)

Apuleius 2021.02.17. 22:22:54

Szégyen, ami a pályán történik.

bartender 2021.02.17. 22:24:45

A Porto minden hosszu passza jo kb. Akkor hogy is van az a kurva megelozo labdaszerzo helyezkedes? Mert jol hangzik, a Bayern csodafocit is jatszik vele evek ota, de ahogy mi csinaljuk az tragedia, igazabol megmosolyogtato benazas.

Magyar Közöny 2021.02.17. 22:24:56

Ki lehet kapni 2 góllal, még a Porto ellen is. Viszont 2 ilyen gólt egy meccsen belül amatőr kis csapatok szoktak kapni. Szégyen

danimester1 2021.02.17. 22:25:02

Már előre várom a meccs után kivel hoznak minket össze a Portoból,mert egy ilyen nagycsapatból illik-illene szemezni!xD

Gabueroo 2021.02.17. 22:25:52

@danimester1: Berna Spinazzola Allegri, friss Roni, ott meg volt spirito

Direct_01 2021.02.17. 22:26:26

Szánalmas egy brigád!

Rikoo 2021.02.17. 22:26:46

@Apuleius: Mostanában elég sűrűn írhatjuk ezt.

bartender 2021.02.17. 22:27:52

Szetalaznak minket, erre nincs jobb szo. Kozunk nincs a labdahoz, sem megtartani sem visszaszerezni nem tudjuk.

Apuleius 2021.02.17. 22:28:47

@Rikoo: Sajnos így van.... Ha nem rúgunk gólt, ki vagyunk esve.

Gabueroo 2021.02.17. 22:30:45

Ezert kellett elkuldeni Mandzut Higuaint... 0 csatarunk van jelenleg.

Forza Juve !!! 2021.02.17. 22:30:52

Kulut elzavarnám az u23-ba...

James Zabiela 2021.02.17. 22:31:23

Rendesen brére húznak minket! Szerintem ennyi volt a Bl! Második meccs ide oda! Semmi tűz, semmi elképzelés!

niccolo 2021.02.17. 22:33:39

@danimester1: minek cseréljen,a padon is lelketlenül hozzá álló játékosok vannak.

Jack Bauer 24 2021.02.17. 22:34:31

Nézem a meccset, de valahogy nem kerek. Lehet Allegrit szidni ( a vége felé már jogosan), sem Sarri, sem Pirlo esetén nem látom azt, hogy mi lenne a taktika (max elvétve 1-1 meccsen). Ez így elég halvány azért.
De nem tudom, hogy ki lenne alkalmas arra, hogy a mostani bandát felrázza. :(

Forza Juve !!! 2021.02.17. 22:35:03

Jó látni, hogy Pepe semmit se változott ugyan akkora vadparaszt...

Szili 72 2021.02.17. 22:36:05

Remélem több Juve meccset nem közvetít országos adó.

James Zabiela 2021.02.17. 22:37:29

@Jack Bauer 24: A legnagyobb baj szerintem, hogy tele van a csapat lelketlen zsoldosokkal, ezeket nem felrázni kell, hanem el zavarni! Pirlo helyett hogy ki lenne jó, az egy jó kérdés!

Attilio79 2021.02.17. 22:37:43

@Gabueroo: Pintér Attila a tolódással!

Gabueroo 2021.02.17. 22:39:12

@Attilio79: az a vicc h a magickovesd is megverne minket most.

danimester1 2021.02.17. 22:40:00

A legrosszabb az egészbe hogy a visszavágón nekünk kell menni és a kapott gól ott is benne van...Erről ennyit,ha nem rúgunk gólt ma,akkor gyakorlatilag nekünk viszonthányásra! Sajnálom,de ez nagyon hajaz a Lyon elleni párharcra...

GGábr81 2021.02.17. 22:40:18

Valaki mondjon valami bizalomra okot adó dolgot! Légyszi. Ezt látva szuicid gondolataim támadnak.

Attilio79 2021.02.17. 22:40:33

@Gabueroo: Naaaa, ne legyetek ennyire borúlátóak! 2-3 perc alatt lehet fordítani, ezt anno több csapat megmutatta.

Jack Bauer 24 2021.02.17. 22:40:52

@Gabueroo: Én őt már leírnám...az Interes korszakában volt szerintem a csúcson, azóta hullámvölgy. Nem tudok most olyat mondani, akit szívesen látnék a csapat élén :( Egy Dárdai - Allegri combo talán :)

BellaDona 2021.02.17. 22:40:53

Kell legalább egy becsületbeli gól. Meg is van.

Gabueroo 2021.02.17. 22:41:04

Ezaza bazdmegggg gyerunk

Il Principino 2021.02.17. 22:41:08

Most szükségem lenne Babo pozitívitásához :)
Mánembirom..most mindenki hagyjon...
Mi folyik itt Portoban????
Kínomban nevetek..
Chiesaaaa van remény..

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 22:41:13

KIÉZA KIÉZA KIÉZA! VÉGRE NAH MÉG EGYET!

Novice_71 2021.02.17. 22:41:28

huh, szép, Chiesa, piros pont

Juventino86 2021.02.17. 22:41:31

Na végre!!!!!!!!!!! Így még van remény.

RuidaRobert 2021.02.17. 22:41:43

Attól függetlenul, hogy egy kalap szar a játék, Chiesa nagyon nagy vétel volt. Hajt nagyon és ráadásul nem is ügyetlen.

slengi 2021.02.17. 22:41:45

Fáj nézni a meccset. Serie B-ben jobban hajtottunk komolyan mondom. Ilyen technikai hibákat ezen a szinten nem lehet csinálni. Labdát sem tudunk sokszor kezelni. Mélyponton vagyunk sajnos ezt be kell látni. Del Piero, Nedved,Davids,Buffon,Trezeguet,Camoranesi,Conte,Ravanelli, Vialli,Tacchinardi, Zambrotta, Chiellini,Montero,Birindelli, Pessotto... Ők tudták mi a spirito... Vissza akarok menni az időben és újra beleszeretni a JUVENTUSBA

Forza Juve !!! 2021.02.17. 22:42:14

Na gyerünk srácok legalább valahogy csípjük meg az X et
Közben mi maradt ki

Garsza 2021.02.17. 22:42:20

Ez szégyen.
Álnak a pályán semmi tempója a játékunknak.

Tessék egyszer felpörgették meg sprinteltek kettöt.

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 22:42:21

ILYEN NINCS... ezt igy elbénázni...

Attilio79 2021.02.17. 22:42:31

Ez a Morata tanult Bernardeschitől egész szezonban?

MdewC 2021.02.17. 22:42:40

Az egyetlen Juve grinta gólt baszott!!!

danimester1 2021.02.17. 22:42:59

MIA FAXX!!!???REMÉNYHAL!!???

DegerFaCan 2021.02.17. 22:42:59

Ezaz. Chiesaban minden meccsen érzem a spiritot. Ilyenből kellene még kettő...

Attilio79 2021.02.17. 22:44:06

@Juventino86: Nincs ott a hsz-ben a: Pirlo out!

James Zabiela 2021.02.17. 22:44:11

Chiesa nem rossz player, ő nagy vétel volt, és nem csak a gólja végett!

2021.02.17. 22:44:14

Ma megkapta a portó az előnyt, hadd örüljenek. A visszavágón kicsontozzuk őket. :)

danimester1 2021.02.17. 22:44:15

1 PERC ALATT MAJDNEM 2!!! MI VAN VELETEK!??EDDIG HOL VOLTATOK!!??

Apuleius 2021.02.17. 22:44:36

Ez nagyon kellett. Legjobb lenne rúgni egy másodikat is, de így is komoly esély marad a továbbjutásra.

Wizzurah 2021.02.17. 22:47:59

Ez a fa@sszopo biro jol megsoroz minket sargaval a semmikert.

Jack Bauer 24 2021.02.17. 22:49:15

@Gabueroo: Akkor inkább már Rebrov ;)

Gabueroo 2021.02.17. 22:50:35

Ronaldo kb kapura se lott

BellaDona 2021.02.17. 22:52:58

Rohadt bíró, adhatott volna 11-est.

Attilio79 2021.02.17. 22:53:56

Egy 11-es mínusz, Pirlo hibája ez is!

DegerFaCan 2021.02.17. 22:54:02

Na ez kellett a végére. Tökéletesen leírja a szezonunkat

MeGmOnDtaM 2021.02.17. 22:54:06

Grat a sporinak, Ronaldot mar szarba se nezik Portoban...

Gabueroo 2021.02.17. 22:54:15

Akrvanyadt te fszopo spnyol biro te!!!!

Andris Farkas 2021.02.17. 22:54:53

Jó nagy fasz ez a bíró, ez egyértelmű tizi

James Zabiela 2021.02.17. 22:55:01

Ez több mint érdekes volt!

m.martin91 2021.02.17. 22:55:13

Simán tovább lehet menni az idegenben lőtt gól miatt. De csak Pirlóval. Nélküle nem sikerülhetne.

Forza Juve !!! 2021.02.17. 22:55:19

Egy videozást megért volna, ha már bevezették ezt a kib@szott VAR-t...

JeetTrader 2021.02.17. 22:55:49

Mondja meg nekem valaki hogy mi a fasznak van a VAR??? Nem azért campelnek ott a szobában h visszatekergessenek MINDEN kétes szitut? Mi értelme van ennek így??? Vagy nézzenek vissza mindent vagy ne legyen akkor....

Rivendell 2021.02.17. 22:55:56

Amúgy nem azért van a var, hogy automatikusan megnezik a szitukat, míg megy a játék?

Jack Bauer 24 2021.02.17. 22:55:57

Nem kellett volna 10 perc a szitu elemzéshez. Igaz, a csapatnak sem így kellett volna hozzáállni a meccshez. Simán 3 gólt kellett volna rájmolni a Portonak...

Novice_71 2021.02.17. 22:56:18

A VAR-ról mit kell tudni, sorsolják, hogy mit néznek vissza, mit nem? Néha rászolnak a bírókra, néha nem. Következetességet nem nagyon látok, és ez így nem frankó...

Andras74 2021.02.17. 22:56:21

Ez milyen, h VAR alatt lefújja?

steven.h 2021.02.17. 22:56:27

Ilyenkor egyébként volt már példa rá nem hogy lefújták a félidőt/meccset és megvideózták és megadták nem?

Azért ez így már idénre kezd sok lenni. Becsüljük meg azt a Szuperkupát mert lehet az egyetlen lesz az idén, költekezés meg nem lesz a nyáron, mert a BL-ből sok pénz így nem fog bejönni.

sleepy8 2021.02.17. 22:56:51

Hat el kell ismerni nem erdemelt a csapat ma szart se, de ez akkora tizi volt a vegen mint a haz :DDD

Apuleius 2021.02.17. 22:57:39

Rettenetesen ótvar, vállalhatatlan teljesítmény volt, viszont ezzel az eredménnyel tovább kell jutni.

Juventino86 2021.02.17. 22:57:41

Nem értem a bírót... És minek van VAR? Erre simán lehetett volna 11-est adni.
Szerencsére Chiesa villanása miatt maradt még esélyünk, ráadásul a 2-1-es eredmény hízelgő ránk nézve. Örülök nagyon a szépítésnek, mert így még maradt esély, de azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy az elmúlt 5-6 év mélypontját láthattuk a BL-ben. Semmi koncepció, rossz edzői döntések, nulla középpálya.
Ennek ellenére bízom a továbbjutásban! Forza Juve!
PS: Pirlo out

DegerFaCan 2021.02.17. 22:57:55

@m.martin91: idegenben gólt lőttünk a Portonak. Ez már nagy teljesítmény Pirlo csapatától

szauerb 2021.02.17. 22:58:22

Gyerekek.
Kezdem elhinni, hogy a legmagasabb szinten is van bunda.

GodPiero 2021.02.17. 22:58:23

Én inkább most nem kommentálnám.....

Attilio79 2021.02.17. 22:58:30

@m.martin91: Így van, Pirlo tehet mindenről, fejezze be, remélem a keret egésze lesérül vagy covidos vagy eltíltott lesz, akkor még a bíróval sem kell beszélnie a meccs után.
Ja, meg csak olyan hónap kell Pirlonak, ahol az Inter, Milan, Napoli, Romával találkozunk kizárólag! :D

DelPiero2 2021.02.17. 22:59:04

@Andris Farkas: Pedig múltkor két kolléga azon a véleményen volt, hogy nem szabad bírózni. Ha nem is a tizi miatt, kicsit furcsa a sárga lapok aránya, pedig ítélt a javunkra sok szabadrúgást. Akárhogy is ez a pálya megborult. Sajnos láthattuk, pl. a Lyon ellen is, hogy Torinóban sem felénk lejt a pálya. Talán azért van, mert a hírnév alapján gyengébbnek tűnő felet kell támogatni?

Attilio79 2021.02.17. 22:59:40

@Juventino86: Morata olyan jó csatár, hogy 1 az 1ben nem kotorta be a kapussal szemben. :D

DelPiero2 2021.02.17. 23:00:07

@szauerb: Sajnos ez egyértelmű. A sárga lapok is megerősítik ezt. Pedig kaptunk szabadot rendesen, és gusztustalanságok is voltak bőven ellenünk.

Juventino86 2021.02.17. 23:01:08

@Attilio79: Les lett volna. :) Morata beállásával legalább volt centerünk. Szerkezetileg jobbá vált a csapat. Sajnos az utóbbi meccseken formán kívül van, de Kulunál lényegesen jobb volt így is.
PS: Pirlo out

danimester1 2021.02.17. 23:01:54

Pont meg akartam dícsérni a sporit hogy jól vezette,de ez óriási hiba volt a végén.(meg a lapok ugye)Nem baj(dehogynem!!) ez a hátrány ledolgozható.(érthetetlen miért így várjuk???)Azt nem értem miért csak 10-15 percet akarunk focizni?Basszus ez a Bl nem 38 meccsről szól!!Minden mindegy alapon ha tovább is megyünk a következő állomás lesz a vége,mert ilyen játékkal (sebesség,passzolás,támadó-védekezőjáték ) nem lesz esélyünk.Bernardeschi hiányzott,ma ő jelentette volna a különbséget,ráaadásul az M4 sport szakmegértőkommentátorai miatt buktuk!:-)

Rikoo 2021.02.17. 23:02:04

@Attilio79: Ne haragudj, de ez vállalhatatlan volt. Olyan, mintha edzőnk se lett volna.

Juventino86 2021.02.17. 23:02:12

@DelPiero2: Lehet, hogy az UEFA szivatni akarja Agnellit, mert kiáll a Szuperliga létrehozása mellett? Másra nem nagyon tudok gondolni.

Attilio79 2021.02.17. 23:02:38

@Juventino86: Így van, Morata kiváló csatár, szükségünk van rá, a jelenleg kerethez pont passzol! :D

szauerb 2021.02.17. 23:03:04

Nem épp arra gondoltam, hogy áldozatok vagyunk.
Hanem részesei...
Két gól mindkét félidő első percében.

DegerFaCan 2021.02.17. 23:03:28

Azért nem vagyok elégedett mert ismerem ezt tavalyról. Kapunk egy kamutizit, azután futunk az eredmény után. Nem várom a visszavágót

bianconeri83 2021.02.17. 23:03:40

@Rivendell: feltételezem h megnézték és úgy ítélték meg, hogy mehet tovább, rászóltak a bíró fülére, aki így le merte fújni.

Őszintén: ha van szar bíró, miért ne lehetne szar videóbíró is? :)

Juventino86 2021.02.17. 23:03:54

@Rikoo: Ebben az idényben nincs is edzőnk sajnos.
PS: Pirlo out. Áh, többször nem írom már le ezt minden üzenet végén, szertáros Pirlo ennyit se érdemel. :( Tiszteltem játékosként, de edzőként eddig minden szempontból bukta. Chiesa villanása talán most megmentette az állását egy időre.

Juventino86 2021.02.17. 23:05:00

@Attilio79: Tudnál helyette jobbat beállítani?

DegerFaCan 2021.02.17. 23:05:02

@Attilio79: ha az első percben gólt kapsz az azt jelenti hogy bentmaradtal az öltözőben. Ez edzői hiba mert bealtatta őket b@szod. Mindkét félidő első perce, és nem ez az első meccs ahol hullagyengek vagyunk az első percekben illetve hogy az első félidőt atugorhatnank

Leram7 2021.02.17. 23:05:38

2-1 a látottak alapján nem rossz eredmény. Ez sajnos gyenge volt.

Megkaptuk a leggyengébb ellenfelet, de így ez elég gáz.

Allegrit remélem már felhívtuk telefonon, hogy mit csinál nyártól.

Tovább juthatunk még bőven, de ijesztő volt ezt látni.

Khedira, Emre Cam és ma sokan erősítést jelentettek volna.

Forza Juve !!! 2021.02.17. 23:06:10

Morata se egy világklasszis de 1000x többet ér mint Kulu.
Ajax és a Lyon elleni kiesés nagyon fàjt ez a Porto elleni már meg se fog kottyanni...

Juventino86 2021.02.17. 23:06:39

@DegerFaCan: Felesleges kommunikálnod vele, kötekedni jár ide a kolléga. Semmi gond, vannak ilyen arcok. :D

Attilio79 2021.02.17. 23:07:49

@Juventino86: Persze, pl. Ibra, de még Quagliarella is jobb. :D
Ja, a keretből... Pirlo rossz edző. :D

danimester1 2021.02.17. 23:08:28

@steven.h: sajnos én is így érzem hogy a szezonunk a szuperkupa sikerrel és egy talán nyerhető Atalanata elleni kupa sikerrel lezárható.Ez a keret ez a játék gyakorlatilag Bl-re édes kevés és a kupa döntő sem biztat semmivel.
Paratici,Nedved out és fussunk neki újra.Itt nem feltétlen csak Pirlo hibás,mert a keret kevés és öreg,ráadásul hiány van minden poszton minőségben és nem mennyiségben.Paratici "a keretünk versenyképes"... Komolyan milyen versenyre gondolhatott!?

Attilio79 2021.02.17. 23:09:05

@DegerFaCan: Az edzői hiba, hogy Bentancur azt sem tudta, hogy a Cseh2őt nézi, szerintem CR a hibás, biztos telebeszélte a fejét a BL hímnusza alatt...

Juventino86 2021.02.17. 23:09:10

@Attilio79: Öröm látni, hogy neked jó kedved van egy ilyen kilátástalan mérkőzés után. :D

Attilio79 2021.02.17. 23:10:37

@Juventino86: Mi a kilátástalan? Versenyben maradtunk egy félig roncs kerettel, tele hiányzóval, nulla csatárral.

DelPiero2 2021.02.17. 23:10:56

@DegerFaCan: Ráadásul úgy, hogy előtte szabálytalankodtak Higuval, de azt le sem szarta a bíró.

Rikster 2021.02.17. 23:10:58

De gyengék voltunk, borzalmas volt ezt latni. Vallatni lehetett volna a játékunkkal. Az 1 gól reményt ad, de ha tovább is megy a csapat valszeg az utolsó köre is lenne egyben a csapatnak.

Juventino86 2021.02.17. 23:11:33

@Attilio79: Na, ebben az egy dologban igazad van. Nyilván nem Pirlo kérte Bentancurtól, hogy ilyen hatalmasat hibázzon. Ebben az egy dologban valóban nem ő a hibás. Még abban sem, hogy a kezdőbe tette, mert sajnos Arthur sérülése miatt nem nagyon volt más választása. De ezen kívül a szertáros Pirlo sajnos nagyon sok taktikai hibát vétett. Ha volt taktika egyáltalán. És ez szomorú. :(

Juventino86 2021.02.17. 23:13:24

@Attilio79: Ha innen nézzük, akkor valóban van ok az örömre. Nyilván egy rakat hiányzónk volt, de itt a legégetőbb Arthur hiánya, mert nélküle a középpálya még a szokásosnál is borzalmasabb. A mutatott játék volt borzalmas. Az egész meccset tekintve az eredmény még jónak is mondható, hatalmas szerencsénk volt. Sőt, a végén még a tizi is jogos lett volna.

GGábr81 2021.02.17. 23:14:16

Nem érdemeltük volna meg, de ez erősen fújható volt...
De ennek a sporinak nincs szemeteskuka a szíve helyén. Avagy ez már nem a real m.

Attilio79 2021.02.17. 23:14:17

@Juventino86: Biztosan jobb lett volna Bernardeschit, Ramseyt esetleg Fagiolit látni a teljes második félidőben... Marha szűk a keretünk, tele labdazsonglőrrel, akinek a kreativitása messzemenően kiemelkedő.

Szili 72 2021.02.17. 23:15:04

Ez volt Pirlo leggyengébb meccse.( Cuadrado és Artúr hiányzott). Eddig védtem Pirlót és a keretet, de ha kiesünk úgy igazságos, hogy Sarri sorsára jut.

m.martin91 2021.02.17. 23:16:09

Félig roncs keret? Hát, ez egy bajnokcsapat. Tavaly még az volt. Na, vajon most miért nem az? Költői kérdés.

Pirlo out.

GGábr81 2021.02.17. 23:16:10

@Rikster: ohh nem is várnék több kört, de itt még illene.

Juventino86 2021.02.17. 23:16:22

@Attilio79: Na látod, pont ez a másik probléma. Paratici is felelős, hogy borzalmas a keret. De Pirlo is totál ötlettelen, semmi tapasztalata nincs edzőként. Remélem, hogy neki lefőtt már nálunk a kávé.

MdewC 2021.02.17. 23:16:39

Gyerekek ami szar az szar.

Lehet ezt csűrni csavarni, de így van.

A KP kutyaszar, az edző rutintalan, támadni nem tudunk, sok a sérült.

Fel kellene ébredni és focistákat igazolni.

Sajna ezt gondolom.

Juve!

Plata de Mer 2021.02.17. 23:17:25

@m.martin91: megint csak annyira igazad van! Szerinted Allegrit, ha felhívja majd a kiesés után Agnelli vissza tudjuk hozni???? Szerinted mit mondana erre a lehetőségre Agnelli? Meg ezt a cseh gyereket a kapuba, szerinted itt tudjuk majd tartani? Látva képességeit és annak realizálását a pályán Top 5

Attilio79 2021.02.17. 23:18:23

@Juventino86: De milyen ötletet vártok, ezt fejtsétek már ki, mert ez csillagos 5ösen hangzik, de mit csináljon, ha ez a keret semmire nem elég.
Kulu földbeállt, rossz nézni, de kb. még 15 ilyen játékosunk van.

DelPiero2 2021.02.17. 23:20:07

@Juventino86: lehet hogy egszerűen a hazai kiscsapatot kellett segíteni. Nemcsak a tizi, hanem inkább a sárga lapok aránya a feltűnő. Egyrészt hogy engedett egy csomó szabálytalanságot, bár erre még ráfoghatják a bíróvédők, hogy abban nem billent meg a pálya, de a Juve javára is ítélt nem kicsi szabálytalanságokat, de valahogy csak nekünk jutott sárga.
De lehet hogy ez még Ronaldo miatt van, hogy eljött Madridból a Juvéba.
Ez VAR nélkül még elmenne, de így nevetséges. Nemzetközi színtéren még rosszabbul állunk a bírókkal, mint Olaszban.

delpi0823 2021.02.17. 23:20:26

@Rikoo: Az a baj ez mar a sokadik vallalhatatlan meccsunk a blben,es soha nem tanulunk belole ajax,lyon,porto.......De meccsek elott folyamatosan megy a duma,igy oda kell figyelnunk ugy oda kell figyelnunk,aztan kimegyunk a palyara majd 1perc utan golt kapunk,es ugyanazt a hibat elkovetjuk a 2ik felido elejen is............

DelPiero2 2021.02.17. 23:23:56

@Attilio79: Ronaldonak pl. a rosszul sikerült cselei után nem kéne leállni magában hosszasan bosszankodni, mert pl. sétálgató csatár a Portónál nemigen volt, jó lenne ha elrontott támadás után gyorsan visszajönnének hogy ne legyenek lesen, persze a támadásunknál is ügyelnének erre. Nem világos miért nem lehet felrúgni a labdát a hátsó adogatás helyett, meg pl. miért nem lehet indítani hosszabban amikor a pálya középső harmadában van mindenki? Csak néhány, már hatákonyabbak lennénk.

m.martin91 2021.02.17. 23:24:30

Allegri mondta, hogy az ő dolga edzőként az, hogy a keretet alkotó játékosoknak megtalálja a helyét a pályán. Abból főz, ami van.
Szóval, arra nem lehet hivatkozni, hogy Pirlo számára balfaszok a játékosok. Akkor szedje a sátorfáját.

DelPiero2 2021.02.17. 23:25:34

@Szili 72: Allegri azért 0-3 ról is tudott. Igaz az Ajax ellen "biztató" eredményről bukott egyszer, de többször tudott meglepetést szerezni a visszavágóra.

Galbandi 2021.02.17. 23:25:37

Azok után, hogy a Porto lehozta ezt a meccset sárga nélkül (5-6 játékosunkat folyamatosan faragták), valahogy éreztem, hogy ha jön egy tizenegyesgyanús szitu a mi oldalunkon, azt vissza se fogják nézni.

Olvasgattam a kommenteket, amikor éppen nem fuldokoltam a dühtől. Én úgy gondolom, hogy lehet Pirlot hibáztatni (nyilván követ el hibákat), de az igazi felelősség azt terheli, aki kinevezte nulla kilométerrel. Azt sem lehet nem észrevenni, hogy totálisan rossz a középpályánk összetétele, sok (gondolkodásban is) lassú játékosunk van, abszolút hiányzik a kreativitás és a dinamika. Időnként teljesen az az érzésem volt, mintha egy 20 évvel ezelőtti meccset néznék, mikor nálunk volt a labda. Összességében véve nem vagyok büszke a játékosok és az edző mai napi teljesítményére, de én amondó vagyok, hogy lassan ideje lenne felállni valakinek a bársonyszékből ott a díszpáholyban és beismerni, hogy ezt elsősorban ők cseszték el. Én a magam részéről azzal kezdeném, hogy Paraticinek és Nedvednek megköszönném a munkáját (Agnelli nyilván magát nem tudja kirúgni) és valahogy visszaimádkoznám Marottát a klubhoz. Tudom, hogy sokan itt nem szerették őt a ZS opciók miatt, de azért csak összerakott két olyan keretet, amiből Allegri BL döntős csapatot csinált (azért írok két keretet, mert a két döntőnk között kicserélődött a fél csapat).

pott70 2021.02.17. 23:26:34

Ennyire rossz Juventust talán még sose láttam.Tragédia.Persze még simán továbbjuthatunk,de ez egy világ szégyene.El vagyok keseredve.

Juventino86 2021.02.17. 23:26:49

@Attilio79: Abban neked teljesen igazad van, hogy a keret is gyenge. PONT EZÉRT kellene egy tapasztalat edző, aki ebből a rossz alapanyagból többet tudna kihozni. Pirlo itt már megbukott. @DelPiero2: Így van, egészen gyalázatos a bíráskodás mindenhol Európában.

Attilio79 2021.02.17. 23:28:59

@DelPiero2: Akkor először neked, sem CR, sem Morata, de Kulu és Dybala sem a birkozó típus, egyiksem erő, és nem mindegyik csatár, így a Ranieris felrúgom, aztán lesz valami Amaurival és Iaquintával az itt nem működik és szerencse, hogy ezt Pirlo észlelte. :D

MdewC 2021.02.17. 23:32:10

@Galbandi: egyet értek.

Marrottat vissza kell sírni.

Attilio79 2021.02.17. 23:32:26

@Juventino86: De írd már le, hogy milyen stílust játszatnál a csapattal, mert kíváncsi lettem. Igazából a felállás nem is olyan lényeges szempont esetünkben. Nincs sok opciód, ha végigveszed!

Rikoo 2021.02.17. 23:33:39

@Attilio79: Szerencse, hogy észlelte azt is, hogy hátul 20 méteren belül kell kihozni a labdát.
Meg azt is hogyan kell motiválni.
Kib@szott röhejes volt ma a csapat.

Rikoo 2021.02.17. 23:36:00

@Galbandi: Jó azért tegyük hozzá, hogy Allegri bravúrja is kellett ahhoz, az sem normális, hogy folyamatosan cserélődik a Juventus kerete.

Juventino86 2021.02.17. 23:36:38

@Attilio79: Nézd, én nem vagyok edző, teljesen irreleváns, hogy mit írok. De ha már kérdezted, én 4-3-3-t játszanék. Chiesát a jobb szélre, mert ott jó. Ronaldót balra, mert akárhol akarod játszatni, úgyis oda fog menni. Középre meg centernek Morata, mert nincs más. (Amúgy Pirlo azt nyilatkozta most a meccs után, hogy Morata szédült, hányingere is volt, mert még nem jött teljesen a gyomorbetegségből. Elvileg nem játszott volna, de muszáj volt behozni.)

Juventino86 2021.02.17. 23:40:26

@Rikoo: Pontosan, túl nagy nálunk a keretben a fluktuáció. És Allegri ennek ellenére azért hozta az eredményeket.

A mai meccsen Khedira BÁRMELYIK középpályásunknál jobb lett volna, de talán még Matuidi is. Mandzunak is lenne még hely a keretben.

Chiesának viszont jár a dicséret, ő végighajtotta a meccset.

Attilio79 2021.02.17. 23:40:42

@Rikoo: CR motivációja az lenne, ha minden labdát ő kaphatna. :)
Kulu lassú, elkezdett dadogni a labda nála, a motivációja egy kis gyorsaság lenne.
Chiesa, Cuadrado hajtanak, velük nincs gond.
A középpálya hátul se, elöl se állja meg a helyét, se kreativitás, nehéz az oldalak közötti labdaátvitel, védekezésnél alig van gyors labdaszerzés.
Pirlo egy dologban hibás, nincs kontrajáték, no de CR-rel elöl, csatár, kreativ játékos nélkül, aki tud adni egy kiugratást, hogyan lehetne?

MdewC 2021.02.17. 23:42:45

@Juventino86: pedig itt még Emre Canok is voltak. Ilyen Pogbat le se írok mert felesleges.

Most meg a vak Bentacur meg a szerencsétlen Rabiot...

Rikoo 2021.02.17. 23:45:20

@Attilio79: Pirlo egy dologban hibás?:D
Ezt amúgy te halál komolyan gondolod?

Attilio79 2021.02.17. 23:46:02

@Juventino86: Azért mondtam, hogy a felállás irreleváns, az egyes játékosok képességeihez mérten kellene kiválasztani a sorokat, elég nehéz feladat, főleg középen és elöl, mert nem fedik a képességekben egymást a játékosok, nincs vagy kevés olyan van, aki egy az egyben kiválthatja a másikat, ezért nehéz ez a keret.

Juventino86 2021.02.17. 23:46:52

@MdewC: Szörnyű látni, hogy mennyire leépült a középpálya. Rabiot iszonyatosan gyenge volt, de legalább adott egy gólpasszt. McKennie is kezd beleszürkülni a csapatba. Bentancurnak pedig a Benevento csapatában a helye, az az ő szintje. Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy továbbjutunk.

Attilio79 2021.02.17. 23:47:25

@Rikoo: Megragadtad a lényeget...

Rikoo 2021.02.17. 23:48:53

@Attilio79: Érdekes Allegrinek minden évben új csapatot kellett építenie, mégis mindig sikerült. Nehogy már folyamatosan a keretet szidjuk, vállalhatatlan és szánalmas teljesítmény volt a mai.
A Serie A legerősebb kerete a Juventusé, a BL mezőny leggyengébb csapatát sikerült kihúzni, csakúgy mint tavaly.
Csapatként csőd a Juventus idén.

Juventino86 2021.02.17. 23:49:48

@Attilio79: Igazad van, hogy nehéz a keret, de pont a 4-3-3 lenne az, ahol a legtöbb játékos képessége érvényesülhet. Mondjuk a védelem két szélén lenne Alex Sandro (aki szintén nincs mondjuk jó formában) és Cuadrado, akik a szélen be tudnának szintén segíteni a támadásban. A középpályán Arthur kell, ha egészséges, hogy rajta kívül ki játszik, az végül is mindegy sajnos. Pirlo nagyon sokat árt a csapatnak, főleg azzal, hogy a felállás sok esetben nem definiálható.

Attilio79 2021.02.17. 23:54:09

@Rikoo: Allegrinek volt egy betonvédelme évekig, akik mögött ott volt a világ legjobb kapusa évekig!

delpi0823 2021.02.17. 23:55:31

@pott70: ennyire rossz Juventust meg sose lattal?hat ne haragudj meg de akkor te az utobbi evekben nem sok Juve meccset lathattal:),mert boven lehetne valogatni a szarabbnal szarabb meccsekbol az biztos........

Juventino86 2021.02.17. 23:56:28

@Attilio79: Értjük egymást amúgy. Te azt mondod, hogy a rossz kerettel van a baj, én pedig azt, hogy a rossz kereten kívül pluszban még Pirlo is gáz.

Rikoo 2021.02.17. 23:59:14

@Attilio79: Ezek kifogások. :D
Meg volt Tévez meg volt középpálya és még sorolhatnánk..

Attilio79 2021.02.18. 00:00:21

@Juventino86: Három ember helyét adtad meg, nem sok, de ez is valami, ha a 3 ember kiesik, te kit tennél be? Cuadrado nem védő és véleményem szerint ő is akkor él, ha ott van mögötte Danilo, 90 percet nem lehet végigtolni fel-le, áldozatok nélkül, ebbe halt bele Sanyi tavaly Sarrinál.
A széleken vezetnéd a támadásokat vagy inkább középen?
A súlypont hol lenne a két szélsőnek, visszaérnének a 70-ik percben is, nem egyedülhagyva a két belső védőt?

Galbandi 2021.02.18. 00:01:01

@Rikoo: Egyértelműen kellett hozzá Allegri, ezt nem is vitatom. Valaki egyszer ezen a fórumon nagyon frappánsan 'Allegri-özvegyként' aposztrofálta magát. Ez alapjában véve rám is igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy ha megfelelő keretet kap, szerintem Pirlo is eredményesebb csapatot tudna kovácsolni. Azért mondtam elsőnek Marottát, mert vannak olyan posztjaink, amiket edzőtől és játékfilozófiától függetlenül nyáron meg kell oldani. Ilyen az irányító (de legalább kreatív) középső középpályás, egy belső védő (mert akármennyire is kedvelem Chiellinit, azt a mai meccs tökéletesen megmutatta, hogy vele komolyan már nem számolhatunk). Ha letisztázzák az edző személyét, akkor pedig el kell gondolkozni, hogy az ő játékrendszerétől függően még egy belső védőt vagy pedig minimum kiegészítő feladatokra alkalmas szélső védő(ke)t igazolunk. Ez utóbbit már nyilván annak függvényében, hogy Pirlo megy vagy marad, illetve jövőre 3 vagy 4 védős rendszert alkalmazunk.

Attilio79 2021.02.18. 00:03:00

@Rikoo: Ezek tények, nem kifogások!
A védelem széthullott, új arcok vannak, akiket össze kellene gyúrni, Chiellini ma elBonuccizta ezt a meccset, komoly sérülése nem hiszem, hogy lett volna, de majd kiderül, érezte, hogy ez ma nem volt már elég...

Rikoo 2021.02.18. 00:03:29

@Rikoo: Volt olyan meccs, hogy Sturaro és Lemina volt a két szélsőnk. Ez a keret bomba ahhoz képest.
Csapatot kellene építeni belőle csak nem megy. A fénypint az volt, hogy Rabiot leütközte Kulusevskit, Alex Sandro meg Ronaldot.
Szczesny meg nekiment Chiellininek. Valljuk be fogalmuk nem volt a játékosoknak mit kellett volna csinálniuk, borzalmas volt ezt látni.
Védhetjük Pirlot, de mindent elárul az, hogy az össze rivális kicsattan az örömtől, hogy a Juventusnál ő az edző.

Juventino86 2021.02.18. 00:07:15

@Attilio79: Danilo ugyanúgy lehet jobbhátvéd, és akkor már Chiesa és Cuadrado is ott lehet a jobbszélső posztján egymás alternatívájaként. Balra Ronaldo helyére úgyse tesznek be senkit. Itt a legnagyobb gond az, hogy Alex Sandro mögé nincs minőségi helyettes. Vagy egy nála jobb balhátvéd a keretben. Világos, a keret is rosszul van összerakva, de még így is ki lehetne hozni egy jobb felállást és csapatjákot. A meccsen belül nyilván az egyes szituációk sok dolgot meghatároznak támadásvezetés szempontjából, de azért az ellenfélhez is lehet alkalmazkodni. A támadásokban a szél felé játszanék mindenképpen, és akkor onnan a szélső vagy belefe húz és megpróbál kapura törni, vagy bead. És a szélsőhátvédet is lőhetik be a labdákat. Egyszerű ez, mint a faék, a keret erre lenne jelenleg alkalmas. Egy alap 4-3-3-ra, semmi másra sajnos. De ismétlem, nem vagyok edző, tehát ez csak egy szurkoló véleménye.

Juventino86 2021.02.18. 00:08:15

@Rikoo: +1. Röhög rajtunk minden rivális, hogy egy tapasztalatlan ember ül nálunk a padon. Rossz ezt feldolgozni. :(

Rikoo 2021.02.18. 00:09:08

@Galbandi: Nyilvánvaló, hogy most kell elkezdeni az alapoktól kezdve megreformálást. Nem véletlenül nincs még meghosszabbítva Paratici nyáron lejáró szerződése, Nedved meg önmaga paródiája ezzel az arrogáns stílussal.
Én nem akarok Pirlozni, de teljesen nyilvánvaló, hogy ő iszonyatosan kevés ide.
Ez a Juventus vele egy semmitmondó középcsapat.

delpi0823 2021.02.18. 00:11:11

@Rikoo: Hasonlitsd mar osszze a 2015os csapatot a mostanival,hat zongorazni lehet a kulonbseget,csak sajnos nem a mostani csapat javara............

Rikoo 2021.02.18. 00:11:18

@Attilio79: Had ne soroljam a mostani tényeket...
Amúgy a BBC három nemzetközi döntőben kapott 11 gólt, ez betonnak nevezhető?

Rikoo 2021.02.18. 00:14:19

@delpi0823: Conte ugyanazzal a csapattal égett meg 2014-ben a BL-ben és az EL-ben. Képességek alapján ez a keret is eljuthatna bárhova, ha lenne klasszis edzőnk, taktikánk, kohéziónk és mindenki ott játszana ahol a legjobb. Ezzel szemben egy rakás sz@r amit látunk, egymást ütközik le a saját játékosaink, mert azt sem tudják hol a helyük.

DelPiero2 2021.02.18. 00:20:01

@Attilio79: ezért nem kellett volna kibaszni Mandzut, Ronaldo sétélgatás és méltatlankodás helyett megtanulhatna küzdeni is. Ennél a középpályás lesreállításos tömörülgetésnél simán megoldható lenne az indítgatás, szerintem nem küzdögetve meg lehetne ott szerezni a labdát jó pozícióba. Morata és Ronaldo is jól tud megindulni.

Attilio79 2021.02.18. 00:24:00

@Juventino86: Cuadrado és Chiesa a két legjobb játékosunk jelenleg, azt gondolom, ha ők nem sérültek, egyik a jobb, másik a bal oldalon ténykedik. Ebben talán egyetérthetünk.
De Ligt és Demiral számára lenne tanulnivaló, fiatalok, jók lesznek, de nem ütik a BBC szintjét.
Danilo és Sanyi kell a két szélsőnk mögé, mert nem tudnak visszaérni mindig és kicsit tehermentesítve lennének.
Innentől jön a feketeleves:
Ki a 3 csatár vagy úgy gondoltad, hogy Cuad és Chiesa oda számolódik és CR a középcsatár?
A középpálya pedig homály, Arthur McK egész jó, de a 3 posztra (ha úgy számolod) kellene legalább 5-6 ember, minőségben jobbak.
A minőségi fedést ezért emlegetem mindig, mert még a kulcsembereket sem tudjuk kiváltani. :(

Attilio79 2021.02.18. 00:25:42

@Rikoo: A jelenlegi csapathoz képest igen, minőségibb az akkori BBC!

delpi0823 2021.02.18. 00:30:07

@Rikoo: Ezt te se gondolhatod komolyan........Ezzel a kozeppalyaval?Azert ne rohogtessuk mar ki magunkat.Agnelli ott baszta el az egeszet mert belevolt buzulva ebbe a szaros blbe hogy idehozta Crt 120millioert,plusz meg a fizetese ami megint csak kb annyi.Mert azthitte hogy majd Cr megnyeri nekunk a blt,csak o abba nem gondolt bele hogy moge azert csapat is kene,ami valljuk be oszinten a real madridnal meg volt.Szoval ahelyett hogy a kozeppalyat teljes egeszebe rendbe tettuk volna,megvettuk Crt akivel a blben nem hogy elorebb leptunk volna hanem evrol evre sikerul alul mulni magunkat,sot tovabbmegyek iden nagy valoszinuseggel mar a tutinak tuno scudettot se huzzuk be..........Szoval lehet itt Pirlot hibaztatni,de nem o a legnagyobb problemaja a Juventusnak ezt elhiheted.Mert johetne ide Guardiolastol,Kloppostol,Pocchettinotol kezdve akarki,dehogy ezzel a kerettel eselye nem lenne blt nyerni az 100%.

Juventino86 2021.02.18. 00:33:47

@Attilio79: Ha 4-3-3-ban gondolkozunk, akkor a jobbról haladva: Chiesa/Cuadrado - Morata - Ronaldo. Utóbbi csak azért tenném a szélre, mert úgyis mindig oda szokott menni magától. Minőségi fedésre sajnos nincs lehetőség, ebben igazad van. Sosem mondtam, hogy kizárólag Pirlo a hibás, a keretben is komoly hiányosságok vannak. De Pirlo is borzalmas teljesítményt nyújt edzőként, rengeteg hibás döntéssel, tapasztalatok nélkül. Ő is vastagon benne van abban, hogy ilyen gyenge a játék.

Attilio79 2021.02.18. 00:35:18

@DelPiero2: Értem, hogy Mandzu, de ő már Milanban nyomja, az pedig talán nem Pirlo hibái közé sorolható. Tehát nincs olyan, aki erőszakos, tudna fejelni másnak, megtartani, mint egy erőcsatár. :(
A középpálya iszonyat kevés kiugratást ad középről, ha ad, lásd ma Benta, McKnak, az 3-4 méterre gurul a beérhető ponttól. :(
Rabiot, Ramsey, Bernardeschi túlsúly, helyettük jöhetnének sokkal jobbak, akkor tudna változni az összképe a középpályának, de egy minőségi csatár is elférne.

Juventino86 2021.02.18. 00:36:17

@delpi0823: Igazat adok neked. Ronaldo általában jól játszik és nagy hasznára van a csapatnak, de hatalmas összegekbe került és kerül folyamatosan. És így nincs pénz arra, hogy a többi poszt meg legyen erősítve, és folyamatosan gyengül pl a középpálya.

Rikoo 2021.02.18. 00:39:48

@delpi0823: A középpályával kapcsolatban maximálisan egyetértek, de mivel gyakorlatilag nem csapat amit látunk a pályán, így azt sem tudhatjuk mi lenne ebben a keretben a maximum normális szakemberrel. Pont jó példa erre a Conte-Allegri váltás 14-15-ben.
A Liverpool egy ugyanilyen semmitmondó középpályával nyert BL-t.

Attilio79 2021.02.18. 00:55:13

@Juventino86: Még, ha így is, 4 emberrel lejátszani egy szezont nem lehet, főleg, ha nem hozzák esetleg az elvártat. :/
Kulu még, aki esetleg idevaló, de neki a Juve kihívás, őt nem számítanám, nem elég gyors, ahogyan esetleg Bernardeschit sem számolnám, mert ő is kevés.
És eddig a 3 középpályást csak érintettük...
Viszont most búcsúzom, jó éjt!

Juventino86 2021.02.18. 01:07:10

@Attilio79: Örülök viszont, hogy most tényleg normálisan el tudunk beszélgetni a csapatról. Jó éjt neked is!

DelPiero2 2021.02.18. 02:10:34

@Attilio79: Nem Pirlo hibája Mandzu. Vagy akár Kean lehetett volna ilyen. Viszont ma azt láttam, hogy gyakran előfordult hogy felívelt labda elpattant tőlünk, de az ellenféltől is, és párszor meg tudtuk szerezni. Ha még gyakoroljuk is akkor még jobb lenne. Persze minőségi csatár nélkül nem lesz perfekt, viszont összehasonlítva a hátsó életveszélyes adogatással még mindig jobb lenne.

Attilio79 2021.02.18. 06:57:02

@Juventino86: Nem csak most tudunk, ugyanakkor megítélni dolgokat elég nehéz, hogy nincsenek naprakész belső információk a csapatról, támadni meg sokkal egyszerűbb egy bűn rossz csapatot, ugyanakkor tárgyilagosan kellene látni dolgokat.
Azt nem tudom, hogy lejött-e már, hogy eszemben sincsen védeni a vezetőséget vagy Pirlot, de látni kell, hogy ez a keret jelenleg formailag, kreativitásban, szerkezetileg és egyéb érvek mentén sem tudja felvenni a versenyt. Nincs csatárunk, nincs középpályánk és CR-ben sem vagyok biztos, hogy ennyire kirobbanthatatlan onnan a bal wingről olykor, viszont nincs pótlása.

Rikster 2021.02.18. 07:57:25

Egyedül Chiesa gólja segített tegnap, hogy valahogy eltudjak aludni. Rémálomként éltem meg a meccset. Ennyire gyengén muzsikálni egy ilyen fontos meccsen, amire azt gondolom plusz motivációval kellene pályára lépni. Ezt a Ramsey és McK féle szerepkör számomra teljesen értelmezhetetlen. Mindketten úgy mozognak a védők között, mintha bújócskáznának. A maradék két kp pedig hátrafelé játszik csak. Nincs meg a kellő intenzitás, a játékosok annyira messze vannak egymástól, hogy mikor megkapják a labdát nézelődnek, hogy 10 méteren van-e sárga mezes. Emészthetetlen ez a játékrendszer a játékosoknak.

Rikoo 2021.02.18. 12:20:04

@Attilio79: Nyártól lesznek kiadva belső videók, hogy mi történik az öltözőben.

steven.h 2021.02.18. 13:10:35

@delpi0823: Öhm, a második BL döntőig úgy jutottunk el, hogy Pjanic-Khedira kettős játszott a középpályán a bal szélen pedig egy Mandzukic (aki nem hinném, hogy akár Kulusevskinél gyorsabb lett volna) (Juventus- Barcelona 3-0)

A Bayern ellen meg Pogba-Hernanes-Khedira hármassal álltunk ki, úgy hogy egy szál Morata volt a csatár, mégis tudtunk 2-0-ra vezetni... A padról meg egy Stutaro állt be... Az a meccs valószínűleg azért is alakult úgy, mert belenyúlni nem tudott a meccsbe érdemben.

A Real ellen is csak sikerült egy Khedira-Pjanic-Matuidi hármassal visszajönni a meccsbe, mert volt taktika... Ez a mostani középpálya ennél a hármasnál sokkal jobbnak kellene hogy legyen.

Tehát azért ne vegyük már le teljesen az edző felelősségét ebben a kérdésben a mindenki által pokolba küldött alibimester Khedirával többre mentünk régen, de még Hernanessel is, mint a sokkal jobb képességű Rabiot-Bentancur kettőssel. Ez taktika kérdése, nincsenek jól használva. Már már januárban úgy tűnt Pirlo megtalálta a csapatát, visszatért a gyilkos ösztön, de megint csak egy fellángolás volt és megint csak a hibák jönnek.

delpi0823 2021.02.18. 13:32:28

@steven.h: Nem vettem le Pirlo felelosseget,de az ajax meg lyon elleni kiesesnel nem o volt az edzo,nem Pirlo a legnagyobb gondja a Juventusnak ,de ezt leirtam a kommentbe sztem.Rabiot meg Bentancur sem Juventus szintu kozeppalyas,bentancurnak konkrrtan neha egy 3meteres passz is gondot okoz.......

steven.h 2021.02.18. 13:38:40

@delpi0823: De pont ez a baj, egy általam köztudottan rühellt Sarrinál sem okozott gondot Bentancurnak egy 3 méteres passz, mint ahogy Rabiot sem egy kütyaütő játékos, az Ancelotti-féle PSG-nek - ami egyáltalán nem volt rossz csapat- alapembere volt. Egyik pillanatról a másikra nem felejthetnek el focizni ezek a játékosok, ez a szakmai stáb hozzáértését kérdőjelezi meg. Bernardeschi ugyanez, lehet róla sok mindent mondani, de azt nem hogy kiegészítő embernek nem volt tökéletesen alkalmas egészen Sarri érkezéséig és most Pirlo edzősködése alatt.

Juventino86 2021.02.18. 15:29:47

@steven.h: Pont az általad leírtak miatt ez egyértelműen edzőkérdés már. Nem elég, hogy nem sikerült formába hozni a csapatot, gyakorlatilag szinte mindenki teljesen formán kívül van. Rohangálás megy ide-oda, semmi koncepció. Több játékos is összeütközik, vicc az egész.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása