Demiral kész meghallgatni az ajánlatokat

demiral_merih_de_ligt_tarsasagaban_bl-meccs_elott.jpgMerih Demiral torinói helyzete a pletykák szerint nem megingathatatlan, mivel többször szeretne a kezdőcsapatban szerepelni, ez pedig nem adott az Öreg Hölgynél.

A török válogatott érkezése óta nem minősül első számú opciónak, lényegében csak negyedik opció Andrea Pirlo számára annak ellenére, hogy általában rendkívül határozott teljesítménnyel szolgál.

A torinói vezetők szemében Ő és Matthijs de Ligt testesíti meg a Juventus jövőjének a védőpárosát, azonban ez jelenleg azt jelenti, hogy kevesebb játéklehetőséggel kell megelégednie.

A Calciomercato értesülései szerint azonban a török játékos nem szeretne a háttérben maradni, és ezért kész akár el is hagyni a Juventust a szezon végén.

A pletykák szerint a klubnak hat hónap áll rendelkezésére, hogy bizonyítsa elkötelezettségét a török védő mellett, ellenkező esetben a játékos kérvényezni fogja a távozását.

Az idei szezonban novemberben, decemberben és januárban is rövidebb-hosszabb időszakokra izomproblémákkal küzdő védő megközelítőleg 10 meccset volt kénytelen kihagyni sérülés miatt, és jelenleg a védők listáján Andrea Pirlo szemében megelőzi őt úgy Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini, mint Matthijs de Ligt, ezért pedig a pletykák szerint a Juventus sem zárkózik el a védőért érkező ajánlatok meghallgatásától.

A klub szeretné keretében tudni a futballistát, azonban ha ő távozni szeretne, és megfelelően komoly ajánlat érkezik érte, a jelenlegi gazdasági helyzetben a vezetőség elengedi a mindössze 22 éves védőt.

Természetesen nehéz lenne tagadni, hogy Giorgio Chiellini ideje a klubnál már igencsak a végéhez közeledik, ezért hamarosan előrébb léphet a listán Merih Demiral, és így több játéklehetőséghez is juthat, azonban mindehhez a török játékosnak is egészségesnek kell maradnia hosszabb távon.

Egyébként a futballista értékét a transfermarkt a mai napon 30 millió euróra taksálja, a Juventus 2019 júliusában pedig 18 millió euróért igazolta őt a Sassuolótól. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2316402136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2021.01.25. 06:27:44

Türelmetlen marha!
Következő szezon már róla szólna,de ha menni akar menjen!
Kicsit több alázat Merih,és tedd oda magad.

Wizzurah 2021.01.25. 09:31:44

Szerintem meg annyira azert nem jo, el kell adni, amig nagy a hype es inkabb Dragusint felepiteni akkor. 50-ert mehet is, abbol meg johet Aouar, bar en FM-el tolom, nem fifaval.

steven.h 2021.01.25. 09:34:29

Folyamatosan kb sérült én nem is értem a felháborodását...legyen egészséges és küzdjön...ha erre nem képes akkor nincs helye itt.

Andras74 2021.01.25. 09:43:16

Egy nagyon jó képességű játékosnak tartom, aki nem biztos, h fejben Juventus szint, és itt nem csak a türelmetlenségre gondolok.

Nekem tetszik, ahogy Chiesa, McKennie vagy akár Kulu beálltak a sorba és küzdenek a helyükért. Ráadásul Demiralnak két nyugdíjassal kellene megküzdenie a helyéért.

Kicsit félő, h amennyiben elengedjük, Rugó jön vissza a védelembe, a kapott pénz meg megy hülyeségre....

venember83 2021.01.25. 09:44:49

@steven.h: megbízható oldalak még nem hozták le, hogy távozni akarna, mindazonáltal nem látom megalapozatlannak ezeket a híreket, mert nyilván célja a folyamatos játék és a fejlődés, és valljuk be, Bonu azért lassan bőven helyettesíthető kategóriába süllyed, Chiello jövő éve is kérdéses. Talán így akarja döntéshelyzetbe hozni a klubot, talán szerződéshosszabbítást szeretne, vagy csak nem akar Rugani sorsára jutni, aki addig várta a sorát, amíg sikeresen megmaradt örök tehetségnek és cserének. Ha valami megbízhatóbb források szolgálnak hírekkel, mindenképpen megpróbálom közölni, mert amúgy csípem ezt a török bikát, de nem biztos, hogy a mentalitásának minden egyes vetülete kompatibilis a Juventusszal.

steven.h 2021.01.25. 10:05:45

@venember83: teljesen egyetértek, meg kell várni a hivatalos oldalakat. Az viszont sokat sejtet hogy ezekre a hírekre sem reagált még sehogy mondjuk a közösségi médiában.

Minden mással egyébként egyetértek, de ott kezdődnek a gondok, hogy tényleg folyamatosan sérült volt eddig, amikor egészséges volt, akkor azért kapta a játékperceket.

NagyonJuve 2021.01.25. 11:36:46

Romerot is szépen elpasszoltuk aztán az atalantában elég jól nyomja. Vannak hibái én megtartanám de ha menni akar 40m ért már lehet opciót találni. Meg aztán daniló elég jól nyomja belső védőként.

szauerb 2021.01.25. 12:03:23

Nehéz kérdés jó képessegű ( nem világklasszis potenciál) de szinte folyamatosan sérült.
Ha valaki valóban 40M-50M körül ajánlana érte akkor az megfontolandó lenne.
Annyiból már lehetne igazolni egy nála is jobb képességű és kevésbé sérülékeny játékost. (pl. Botman)
Ne kövessük el ugyan azt a hibát vele is mint Ruganival.
Ha nincsenek komoly terveink adjuk el addig amíg nagyobb összeget kaphatunk érte.
Ezen kívül ott van Dragusin is.

2021.01.25. 12:22:44

Folyamatosan szóba jön, hogy itt van Dragusin is. Ő mutatott már valamit? Mert nekem az eddigi meccsei alapján nem úgy tűnt, hogy Ő lesz majd a jövőbeli védelmünk oszlopa. Ha pár millióért el tudnánk adni a Lipcsének, én nem panaszkodnék.

Demiralt pedig nagyon megbecsülném, nem csak a játéka, hanem a mentalitása miatt is. Egy igazi vezér, csapatember, ilyennek kell lennie egy védőnek, és nem lenne olyan egyszerű pótolni őt, főleg, hogy valószínűleg de Ligt sem itt fog megöregedni. Még egyelőre sérülékenynek is korai elkönyvelni szerintem. Eddig 3 kisebb izomsérülése volt a keresztszalag szakadása után, Douglas Costa esetében kb. a 20. után telt be a pohár a vezetőségnél, szóval 1 szezont még mindenképp megérdemel a török is. :)

Tony. 2021.01.25. 12:30:13

Lol, mintha Messi lenne vagy Ronaldo... Szerintem akad még a piacon egy "pár" ilyen játékos.

JeetTrader 2021.01.25. 12:38:34

Kicsit furi hír...nagyon sokat volt sérült viszont amikor játszott szerintem nem nyomta rosszul. De Ligt se kezdte olyan fényesen aztán meghálálta a rendszeres játékot.

Ha elengednénk akkor kuka a fiatalítási projekt. Én tuti játszatnám pláne Bonucci helyett. A régi klasszis védőink felett sajna eljárt az idő. Itt az ideje átengedni a helyüket. Vagy arra várunk h szarvas hibákat kövessenek el?

Ha igaz is a pletyi akkor is türelmet kéne tanúsítania! Ő is tudja nem sokat kéne várnia...csak nem padoztatnak jövőre is...bár a válogatottságok miatt nem kétlem h mindenkinek fontosak a percek.

m.martin91 2021.01.25. 13:27:15

Menjen Angliába jó sok pénzért, úgyse lesz belőle normális játékos.

Juventino86 2021.01.25. 16:24:05

Az a baj, hogy beigazolódni látszik az, amitől sokan féltünk. A térdsérülése után Demiral sérülékennyé vált, és gyakran egyszerűen nem bevethető. Emiatt adnám el én inkább, fájó szívvel egyébként, mert amúgy nem rossz játékos.

Leram7 2021.01.25. 17:39:43

Demiral feladata az lenne, hogy kiszorítsa Bonuccit.

Danilo nagyon jól tólja és ki tud menni szélre is. Ligt helye nem lehet kérdés. Szóval Bonucci helyére kell beférnie.

Én nagyon remélem, hogy marad, mert ő 2-3 év múlva nagy védő lesz. Ez igaz Dragusinra is.

Attilio79 2021.01.25. 17:55:50

@Wizzurah: Egyetértek.
Ha türelmetlen és nincs ideje kivárni, akkor el kell adni. 22 évesen sokszor sérült is volt, ha Dragusin pedig tehetségesebb, akkor meg végképp nincs kérdés.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása