Giorgio Chiellini beszélt az Inter győzelmét hozó meccsről, a védőjátékos pedig játékstílusához hűen nem köntörfalazott.
„Annyi előkészületet és próbát tarthat egy csapat, amennyit csak akar, ha végül nem valósítja meg az elképzelését.
A pályán ma egyetlen párharcot sem nyertünk meg, az Inter jobban akarta a győzelmet, és megérdemelten szerezte meg azt.” - mondta a csapatkapitány a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.
„Ez komoly ütés, de nem érhet fel egy kiütéssel, mivel fel kell állnunk, hosszú még a szezon, a következő meccsel kell foglalkoznunk, ami a Napoli elleni Olasz Szuperkupa-döntő szerdán. Szerencsére háromnaponta meccselünk, így ezt a mait hamar letudhatjuk, és a szezon első trófeájának a begyűjtésére koncentrálhatunk.”
A Napoli nagyon simán verte a Juventust nemrégiben legyőző Fiorentinát, így felmerül a kérdés, mit tud tenni a Juve a Napoli ellen szerdán?
„Olykor alázatosnak kell lenni, és hagyni kell, hogy az ellenfélnél legyen a labda, de ma a problémánk az volt, hogy amikor nálunk is volt a labda, akkor rengeteget hibáztunk, folyamatosan elveszítettük a labdát, vagy éppen nem tudtuk előre juttatni azt.
A pálya minden egyes szegletét tekintve lejátszott minket az ellenfél, túl sokat babusgattuk a labdát, mielőtt továbbpasszoltuk volna, túl lassan járattuk a labdát, és túl sok hibát vétettünk.”
A Juve megszabadult Maurizio Sarritól, mivel az edző futballstílusa nem illeszkedett a játékosokhoz, de az Andrea Pirlo által elképzelt stílus jobban illik?
„Volt pár szikra idén, például a Barcelona elleni meccs. Négy győzelmünk volt nagyon kemény meccseken, de nehéz elemezni a teljesítményt egy ilyen este után, amikor óriási a különbség a csapatok között. Nehéz taktikáról és rendszerekről beszélni, miután ennyire alárendelt szerepet játszottunk.
Az évek telnek, a ciklusok lezárulnak, de mi mindent elkövetünk, hogy folytassuk ezt a korszakot, és valóban hihetetlen lenne a sorozatban tizedik bajnoki cím. Nem egyszerű a feladatunk, a legjobbunkat adjuk, de volt két rövidzárlat, ezért pedig drágán megfizettünk kemény vereségekkel a Fiorentina és az Inter ellen.”
Giorgio Chiellini ellenfele a meccsen Romelu Lukaku volt, és igencsak egymásra talált a két játékos, de harcuk mindvégig tiszta és sportszerű maradt.
„Romelu Lukaku hihetetlenül erős játékos, az egész testet be kell vetni, ha az ember meg akarja őt állítani. Sikerült korlátoznunk a mozgásterét, de teljesen kikapcsolni őt nem tudtuk. Minden meccs nyomot hagy az emberen karcolások formájában, s a mai meccs sem volt különb.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
giorgio007 2021.01.18. 07:33:20
Rocky80 2021.01.18. 09:39:50
Ez nem a szezon első trófeája lesz, hanem talán az egyetlen esélyünk hogy nyerjünk valamit.
szabo2323 2021.01.18. 10:48:43
spaolo1981 2021.01.18. 11:24:42
Andras74 2021.01.18. 11:55:19
Ez olyan, mint ha a 20. azzal számolna, h van hátra 20 forduló, és +60 ponttal kalkulálna....
Il Principino 2021.01.18. 13:04:49
180 fokos fordulat kellene a Juve részéről,hogy ne zakó legyen a vége.
Nagyon kétarcú a csapat idén,semmi állandóság nem tapasztalható a szezon felénél!!!
Idén eddig nagyon kinéz egy serleg nélküli szezon!