Bizonyítványosztás: Wojciech Szczęsny

szczesny_wojcieh_integet.jpgMatuidi és Khedira után egy újabb Juventus-játékos kapja el bizonyítványát, mégpedig nem más, mint az olasz rekordbajnok első számú kapusa, a Serie A legjobb hálóőrének járó díj nyertese, Wojciech Szczęsny.

Azon kevés bianconero-labdarúgó közé tartozik, aki képes szinte mindig a legjobb tudása szerint teljesíteni, és stabil pontja tud lenni a csapatnak. A koronavírus okozta szünetig kifogástalanul védett, a visszatéréskor akadtak kisebb problémái, nagyon bizonytalan volt, láthattunk tőle olyat, hogy passzaival az ellenfelet hozta helyzetbe, vagy egy fogható labdát kiütött. Szerencsére hamar visszanyerte formáját, és ismételten a legmagasabb szinten tudott teljesíteni. A kapusok között ritkaságnak számít egy olyan portás, aki szinte hiba nélkül képes szezonokat lehozni, emellett a bravúrok sem maradnak el. Ha a világ legjobbjai között számon tartott hálóőröket vesszük figyelembe, akkor nem is találunk tőle jobb osztályzattal rendelkezőt. Thibaut Courtois szintén 7.11-es értékelést kapott a Sofascore-tól, Hugo Lloris 7.06-ot, Manuel Neuer és Gianluigi Donnarumma 7.00-át, Keylor Navas 6.99-et, Gulácsi Péter 6.97-et, Samir Handanović 6.92-őt, Jan Oblak  és Alisson 6.91-et, Marc-André ter Stegen 6.89-et, David de Gea 6.86-ot, míg Ederson 6.80-at. Ez különösen annak tudatában érdekes, hogy a lengyel hálóőr mindössze egy büntetőt védett, csak 11 meccset hozott le kapott gól nélkül, és átlagban 1.1-szer kellett kiszednie a hálóból a játékszert. 

További érdekesség, hogy a Serie A kapusai közül sem emelkedett ki semmiben, a kapott gól nélküli mérkőzések terén negyedik, ha a pontos indításokat vesszük figyelembe, akkor második, ahogy passzpontosságban is (mindkettőben Samir Handanović előzi meg), míg az értékeléseket figyelembe véve is második Juan Musso után, ahogy a védési hatékonyságban is az Udinese argentin hálóőre előzi meg.

Ezeket figyelembe véve kicsit érdekesnek tűnik, hogy hogyan lehetett Tek az olasz elsőosztály legjobbja, miközben szinte minden statisztikában megelőzi Musso, és véleményem szerint több és nagyobb bravúrokat is mutatott be, a hibázási hajlamuk pedig közel hasonló. Ennek ellenére szerintem Szczęsny megérdemelten kapta meg ezt a díjat, de lehet, hogy Musso mezén jobb helyen lenne a szóban forgó kis jelvény.

Egy biztos, mégpedig az, hogy a Juventinóknak egy rossz szavuk nem lehet Wojára, akivel remélhetőleg még sok évig számol a Juve vezetősége, ugyanis teljességében érthetetlen lenne az ő leváltása. Először is, mert semmi sem indokolja ezt a döntést, másodjára pedig ár/érték arányban még egy ilyen kapust nem talál a Juve. Emlékeztetnék mindenkit a vételáráról, ami potom 14 millió euró volt, ma pedig 32 millióra saccolják az értékét.

Bizonyítványa:

  • Meccsenkénti védések (3.3 védés meccsenként, 74% sikeresség) Ötös, remek százalékban hárítja a lövéseket, ráadásul az ellenfél meglehetősen sokat tüzelt a Juve kapujára, összesen 96 góltól mentette meg csapatát.
  • Kirohanások (0.3 darab mérkőzésenként, összesen 8 darab, 100% sikeresség) Ötös, ritkán hagyja el a kapuját, de ha így dönt akkor tényleg indokolt, és jól is végzi el feladatát.
  • Kapott gólok (átlagban 1.1 gólt kapott összecsapásonként) Négyes, ez egy meglehetősen magas szám egy bajnok kapus esetében, de tudva, hogy a kapott találatok jó részéről nem tehet, így egy négyest érdemelt ki.
  • Büntetők védése (egy hárított tizenegyes a tízből): Hármas, ez szintén nem egy olyan adat, amivel dicsekedhet, de rengetegszer láthattuk, hogy a büntető elvégzése előtt Ronaldóval megbeszélik az irányt, azt el is találja, aztán mégsincs szerencséje, és a hálóban köt ki a játékszer.
  • Mérkőzések kapott gól nélkül (11 összecsapás): Négyes, tavaly is pontosan ennyiszer maradt érintetlen a kapuja.
  • A beívelések hatástalanítása (összesen 8 ütés és 11 lehúzott labda): Hármas, ő egy vonalkapus, aki a gólvonalon érzi igazán jól magát, és nem szereti elhagyni a kapuját, ebben pedig kellene egy kicsit fejlődnie.
  • Passzolás (17.3 darab mérkőzésenként, 84% pontosság): Ötös, e téren rengeteget fejlődött, és az egyik legjobban passzoló kapus lett a ligában.
  • Indítások (3.9 darab összecsapásonként, 56% pontosság) Ötös, ebben is nagyszerű.
  • BL-teljesítmény (7 meccs, 6.90-es osztályzat) Ötös, a Bajnokok Ligájában sem akadt vele probléma.
  • Szemmel látható teljesítmény: Ötös
  • Fejlődés (idén 7.11-es osztályzatot kapott, tavaly 6.96-ot) Ötös, ez volt az élete szezonja a Sofascore szerint, igaz, olyan hatalmas fejlődést nem láthattunk a játékán, azonban már sokkal jobban passzol, mint eddig. 
  • Megbízhatóság: Ötös, se nem sérülékeny, se nem lepkevadász.
  • Mentalitás: Ötös
  • Átlag: 4.53, azaz ötös.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7616165858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RCdorset 2020.08.17. 15:12:56

nem világklasszis, de rajta nem múlik semmi. pár évig még egyáltalán nem kell kapusokat keresgélnünk a mercatokon

juve28adam 2020.08.17. 15:57:06

@RCdorset: Szerintem meg abszolút világklasszis hálóőr. Nézzük már meg a világban kikre aggasztják rá ezt a jelzőt. Túlárazott "vicc" kapusok akik neves "giccses" klubokban játszanak, de egyáltalán nem jobbak nála. Sőt...sokszor a potyáiktól zengenek a sportoldalak.
Szczesny mindig is egy alulértékelt kapus marad sajnos, holott nem tudom tudnék-e mondani akár 4-5 jobb nevet jelenleg.
Klasszis, mindenféle elfogultság nélkül mondom.

Meglehet kövezni.

Hollóka 2020.08.17. 16:02:05

@RCdorset: Szerintem is klassszis kapus. A világelitből Ter Stegent és Edersont vicc kategóriának tartom, Courtois a Realban csak idén lett jó, Neuer öregszik és mindig is képes volt ostobaságokra, ha csak a szűken vett elitet nézzük. Szerintem egyedül Oblak és Alisson az, akiket méltán neveznek világklasszis hálóőröknek. Szczęsny nálam top 4-5 kategória.

RCdorset 2020.08.17. 16:12:04

@Hollóka: @juve28adam: mmm... van benne valami, de szerintem ez inkább a jelenlegi felhozatalt minősíti, és nem a lengyelt. azt viszont elismerem, hogy top5-ben van.

m.martin91 2020.08.17. 16:24:43

Az én meglátásom szerint az a világ legjobb kapusa, aki a legkevesebb gólban van benne, aki leginkább konstans teljesítményt tud nyújtani. Ez a játékos meg az elmúlt két év alapján nálunk játszik.
Alig hitt benned valaki, mikor ide kerültél, most meg a legmagasabb polcon vagy. Ez aztán a teljesítmény.

Rocky80 2020.08.17. 16:52:33

Egyik legnagyobb értékünk, remélem hogy sokáig velünk marad.

Egy negatívumot tudnék csak mondani vele kapcsolatban, viszont ez sajnos pályafutása kezdete óta semmit sem javult... a neve. :D

MdewC 2020.08.17. 16:53:41

4-es.

GIGI után más 5-öst soha nem kaphat.

Rocky80 2020.08.17. 17:13:40

@MdewC: visszavonultatod az ötös érdemjegyet?

alexGicamo 2020.08.17. 17:20:07

A magabiztossága és a megbízhatósága nálam eg ötöst ér.

MdewC 2020.08.17. 17:25:08

@Rocky80: az Bufival vonul vissza. :)

Plusz az 1-es mez is. :))

Mondjuk már átadta. :)

ForzaJuve12 2020.08.17. 19:58:28

A Kobra legnagyobb igazolása.

Quentin_KR 2020.08.17. 20:38:57

Peruzzi.... Van Der Sar..... Buffon..... Ilyen nevek és karakterek után nekem bizony csalódás őt elsőszámú kapusnak látni.
A cikk írója, nyilván nem kevés munkája van az elemzésben, s ezt elismerés, de éppen csak kitérőt arra hogy a kirohanásain lenne mit dolgoznia. Holott 8-10 gól is él kerülhető lett volna az idényben ha tudná mikor, s hogyan kell kijönni mikor látszik egy beívelésen hogy a védőt megelőzik. Sajnos így lehet őt a bajnokság megnyerése után a liga legjobbjának tekinteni, de ezek sokszor nem valós eredményt hoznak. Számos példát tudunk erre, de mindegy, megszavazták valamiért. Egyértelmű hogy nem a kapus poszt a leégetőbb, de én örülni fogok ha végre elmegy tőlünk...

del pipi 2020.08.17. 21:12:48

Nekem egy bajom van vele, és úgy mondom hogy top 10-s, kevés a bravúr! 4-es!

Juvegaspy 2020.08.17. 22:17:09

@Quentin_KR: Van Der Sarrtol itt jobban teljesít.
A lengyel nalunk egy top kapussá nőtte ki magát. A leigazolasa előtt röhögtem mert az Arsenalba gyenge volt majd a romaban remek teljesítmény aztan azt nalunk fejleszti.
Stabil a srác. Ha már ő a szezon kapusa en ezt a cimet nem kerdojelezem meg 5ös

Andras74 2020.08.17. 22:28:59

Soha rosszabb kapusunk ne legyen!

babo0410 2020.08.18. 01:34:19

A lengyel kollégám, akit bírok nagyon, mert a lengyelek tudnak ám jó fejek is lenni, Szczęsny miatt nézi a meccseinket. Sokszor munka közben együtt lessük a meccseket. Nagyon szereti, ahogy én is megkedveltem. Pedig a római kalandja nem volt valami jó. Nagyon nem voltam benne biztos ő lesz a megoldás. Nagyon bevált. Szerintem megérdemli az ötöst.

gomorra21 2020.08.18. 01:41:56

@babo0410: teljesen jó volt Rómában.

Juvegaspy 2020.08.18. 07:27:45

@babo0410: mikor a romaban vedett akkor is megvalasztották a szezon kapusának

Rikster 2020.08.18. 07:52:06

Nagyszerű igazolás volt annak idején. Valóban kevesen hittük, hogy ilyen megbízható hálóőr lesz belőle, remélem még sokáig számithatunk a szolgálatára.

babo0410 2020.08.18. 09:30:27

@gomorra21: @Juvegaspy: Én emlékszem volt nem egy hatalmas bakija a Romában.

Grinta 2020.08.18. 15:44:39

@babo0410: Basszus káosz,lerakod a csapdát,aztán meg simán belesétálsz! : D
Serie A legjobb kapusaként érkezett akkor Rómából.
Egyébként nem gondoltam volna hogy megoldja a Buffon utáni éveket,de bőven megugrotta a lécet,soha rosszabb kapusunk ne legyen.Nagyon nem bíztam benne,csattanós választ adott.Bravo Woj!

niccolo 2020.08.19. 10:25:12

@babo0410: akárcsak Buffonnak a Juventusban,Azzuriban.

senky 2020.08.20. 20:36:02

,,Büntetők védése (egy hárított tizenegyes a tízből)'' Hat az azert van mert nem a labdara oszpontosit ,mert ha a labdara oszpontositana, akkor mindeg a labda iranyaba ugorna,tobb eselye volna a kivedeshez .De o e helyett probalja kitalalni hova es milyen labbal rugjak a labdat , osszevissza ugralva ,hatha ...

m.martin91 2020.08.20. 21:37:40

@senky: Szczesny az esetek döntő többségében eltalálja az irányt, de ebben a szezonban valahogy nem volt szerencséje, és mindig sikerült elég jól helyezniük a rúgójátékosoknak ahhoz, hogy ne legyen esélye a védésre. Érdekes adat ez, mert Szczesny amúgy egészen jó tizenegyesölőnek számít, mindig benne van a lehetőség a védésre, de az utóbbi időben benne is maradt. Gondolom, tisztában van ezzel a nem túl hízelgő statisztikával, neki is el kell gondolkodnia ezen.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása